Mai Nap, 1990. június (2. évfolyam, 126-150. szám)
1990-06-01 / 126. szám
Vezető tisztségekről dönt az MDF gyűlése Marad-e Antall az elnök? A választások győztese, a Magyar Demokrata Fórum holnap egész napos üléssel folytatja harmadik országos gyűlését. Folytatja, amit április közepén már megkezdett, amikor megvitatta a választások tapasztalatait, a legfontosabb döntéseket, azaz a személyi kérdések tisztázását későbbre halasztva. A holnapi legfőbb napirend tehát az elnökség, valamint a tisztségviselők megválasztása. A legnagyobb kérdés persze az, hogy megtartja-e Antall József elnöki funkcióját. Korábban ő már úgy nyilatkozott, hogy nem ítéli összeegyeztethetetlennek a pártelnökséget a miniszterelnöki tisztséggel. További izgalmas kérdés lehet, hogy kialakul-e személyi vita a párton belül. Nem titok - ami hasonló helyzetben más pártoknál is szinte törvényszerű hogy az utóbbi időben belső ellenzéke szerveződött Antall Józsefnek. Kialakult ugyanis körülötte egy természetes hatalmi bázis, a frakció-, illetve a kormányvezetőség tagjaiból. De nem is az jelent igazából feszültséget, hogy a körön kívül maradtak esetleg elégedetlenek, hanem Antall József politikai taktikájának megítélése, különös tekintettel az MDFSZDSZ megállapodásra. Ez utóbbival szemben többen is kifejezték nemtetszésüket. Példa erre Bíró Zoltánnak, az MDF korábbi elnökének a Hitel legutóbbi számában megjelent cikke. Bíró a parlament és a társadalom becsapásának tekinti a megegyezést, főleg annak a köztársaságielnök- választási módjára vonatkozó passzusát. Antall József utódjaként az elnöki székben legesélyesebbnek Kulin Ferenc tűnik. A személyi kérdéseket illetően további információnk, hogy az alelnöki tisztség egyik várományosa Furmann Imre, pártigazgatónak pedig - amely újonnan létesített tisztség az MDF-ben - valószínűleg Zacsek Gyulát jelölik, akit az MDF-piac megszervezőjeként ismerhettünk meg. (kp) a / 24 ÓRA ( iSZAPTÁn ❖ A Magyar Néppárt etikai és fegyelmi bizottsága Varga Csabát politikai fegyelmi vétségekben elmarasztalta, és ezért figyelmeztetésben részesítette. A bizottság szerint a párt gyenge választási eredményében választási titkári tevékenységének fogyatékosságai is közrejátszottak. ❖ Hivatali visszaélés és más bűncselekmények alapos gyanúja miatt büntetőeljárást indít a városi ügyészség Pécs volt tanácselnöke és két segítője ellen. Molnár Zoltán szabálytalanul adott bérbe értékes állami ingatlant. ❖ Nemzetközi békepipafesztivált tartanak Kaposvárott. FÖLDVÉDELEM Gubancok a szovjet export körül Kétsoros hír érkezett minap a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumába. A szovjet fél bejelentette, hogy a jövőben exporttételenként egyedi engedélyezési eljárásnak veti alá a magyar árukat. Tamás István rubelexporttal foglalkozó miniszteri biztost kérdeztük: - Mit jelent ez számunkra? - A bejelentés csak a gépexportra vonatkozik, de mi ezt nem fogadjuk el. Egyelőre tisztázatlan a kérdés. A szovjet fél megteheti, hogy felmondja a szerződéseket, ha vállalja a következményeket is. - Mire gondol? Az exportálócégek, vállalatok kártérítési igényt nyújthatnak be? Egyrészt kártérítést, másrészt meghiúsulási kötbért kérhetnek attól függően, hogyan kötötték a szerződést. Munkatársaink most dolgoznak azon, hogy kiderítsék: ebben az esetben milyen jogi megoldások léteznek. Még azt sem tudjuk, hogy a bejelentés hány országra vonatkozik. Kérdéseinket feltettük a szovjet félnek. Többet e pillanatban nem tudunk mondani. réz Legfrissebb itthonról 1990. június 1., péntek MI ÚJSÁG ? László Balázs - Úgy tudjuk, éjfélig elhúzódott tegnap a Minisztertanács ülése. Dűlőre jutottak-e az önkormányzati törvényjavaslat ügyében? - kérdeztük az újsütetű kormányszóvivőt, László Balázst. - Az ülésen - amely fél egy után ért véget - két törvényjavaslatot vitattunk meg: az önkormányzati, illetve a helyhatósági választással kapcsolatos törvényjavaslatokat. A Minisztertanács megbízta a belügy-, valamint az igazságügy-minisztert, hogy a szaktárcák javaslatai, az írásos anyag és a szóban elhangzottak alapján végezzék el az összegző munkát, amelyet végleges tövényjavaslatként terjeszthetnek a parlament elé. A kormány célja, hogy a törvény július 23-án végleg megszülessen, így szeptember 23-án megtarthatók a helyhatósági választások. - Sort kerítettek a korkedvezményes nyugdíjak kérdésére is? - Igen. A Minisztertanács megbízta a munkaügyi minisztert, hogy a kedvezményes nyugdíjazással kapcsolatban elemezze az 1987 és 1989 közötti időszakot, s vonja le a tanulságokat. R. K. PIAC AZ UTCÁN A korábbi években jól bevált gyakorlatnak megfelelően, a Fővárosi Tanács az idén is kijelölt Budapesten 67 olyan területet, ahol - a tisztasági követelmények betartásával - az őstermelők és a mezőgaddasági nagyüzemek alkalmanként díjmentesen árusíthatják a terményeiket. A termelői értékesítést ösztönzi az is, hogy a Bosnyák téri piac csúcsidőszakban nem képes kulturált körülmények között fogadni a termelőket. A tarthatatlan helyzet csak az új nagybani piac létesítésével oldódik meg. Ennek építése megkezdődött a Nagykőrösi út mellett. Fidesz kongresszus előtt Él a kérdőjelekkel! A Fidesz ma kezdődő III. kongresszusának mottója: „Arccal a (?) felél.” Nos, hogy ez a bizonyos kérdőjel eltűnjön és helyére megnyugtató válasz kerüljön, ezért ül össze a fiatal demokraták kongresszusa. A szervezet március végén ülte kétéves születésnapját. E röpke idő alatt az ország egyik jelentős politikai erejévé lépett elő, képviselői ott ülnek a parlament széksoraiban. A hőskornak a nemzeti kerekasztal-tárgyalások megkezdésével lett vége. Ahhoz, hogy leülhessenek e kerekasztalhoz, komoly politikai harcot kellett folytatniuk a hatalommal, amely sokáig tudomást sem akart venni a létükről. A tárgyalásokból a Fidesz győztesen került ki, hiszen összeállt egy olyan szakértői gárda, amely bebizonyította: az ifjonti kor nem feltétlenül jelent hátrányt, ha valaki politizálásra adja a fejét. A fiatal demokraták programja elkészült, a tavaly októberben megrendezett II. kongresszus résztvevői szentesítették. Ezzel vágtak neki a választási kampánynak. Az eredmény ismert: több mint négyszázezren voksoltak a Fideszre, ez 22 parlamenti mandátumot jelentett számukra. Hogy mi lesz a szervezet jövője? Párt vagy mozgalom, esetleg mindkettő? Korhatárral avagy anélkül? Ezekre a kérdésekre is minden bizonnyal a III. kongresszus után kapunk választ. (kakuk) 3