Mai Nap, 1991. február (3. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-01 / 27. szám

Moszkvai mundérok A balti véres események kapcsán a londoni The Eco­nomist kíméletlen tollú karikaturistája Gorbacsovot mű­ugróként ábrázolja, amint elrugaszkodva a deszkától magasba röppen, hogy aztán lezuhanjon a mélybe, ahol két mogorva tábornok őrizget számára egy vízzel teli bádogedényt. Valójában Gorbacsov soha nem volt a hadsereg túsza. Lélekben ő is kezdettől mundért hord, mint általában mindazok, akik azzal kísérleteznek, hogy a minden ízé­ben recsegő-ropogó birodalmat átmentsék a jövő szá­zadnak. Katonák és fegyverek nélkül ez még olyan­­ Gorbacsovnál összehasonlíthatatlanul nagyobb hata­lommal rendelkező - politikusoknak sem sikerült, mint Sztálin. Gorbacsovnak hatalomra kerülése óta jó kapcsolatai vannak a katonákkal: a honvédelmi miniszterek és a hadsereg vezetői általában mind az ő emberei, szintúgy az egyszerű katonák, akik neki köszönhetik, hogy már nem kell az afgán csatamezőkre menni (és) meghalni. Egyik legfőbb bizalmasa és tanácsadója is katona, Abro­­mejev marsall. Ellenben ha van valaki, akitől Gorbacsovnak valóban féltenie kell a székét, akkor az egy megrögzött civil: Borisz Jelcin. Ő az, akivel Gorbacsov kénytelen versenyt futni. Mélységes SZKP-ellenességével Jelcin úgy belop­ta magát az emberek szívébe, hogy még homályos gaz­dasági programját, demagógiától sem mentes fogadko­zásait is hajlandóak megbocsátani neki. Gorbacsov bár­mit tesz - az ellene fordul. Jelcin bármit tesz - az Gorba­csov ellen fordul. Oroszországban, vagyis a birodalom legnagyobb és központi fekvésű köztársaságában Jelcin már mindent megszerzett: bizalmat, hatalmat, csak egyet nem: a had­sereget. Most azon töri a fejét, hogy Oroszországnak saját sereget állítson. Mivel ezt csak a szovjet hadsereg rovására tudja megtenni, nem nehéz kitalálni a következ­ményeket. A hadsereg állományának jelentős, a tisztikar döntő részét oroszok alkotják. A kis köztársaságok job­bára már amúgy sem küldenek újoncokat, hát marad az orosz hadsereg. Kérdés, vajon az orosz nacionalizmust szívesen meglovagoló és a föltámadó orosz nemzeti érzéseket is makacsul korbácsoló Jelcin mit tesz majd, ha a balti, a kaukázusi vagy a közép-ázsiai köztár­saságokban élő oroszok milliói - néhol ők alkotják a helyi lakosság harmadát, felét - segítséget kérnek, úgy érez­vén: elnyomják őket. Meglehet, hogy akkor kölcsönveszi Gorbacsov szekrényben porosodó mundérját. Szaniszló Ferenc 2 Walesa nem veti ki a hálóját REGGEL MISE, ESTE SEMMI SE Varsó (MTI)­­ A Lengyel Köztársaság vadonatúj elnö­ke, minden hétköznapja a hajnali misével kezdődik, ez­után tér vissza reggelizni a Klonowa utcai kormányszál­lóba. Lech Walesa egyelőre a kormányszállót használja. Családja mindaddig Gdansk­ban marad, amíg el nem dől, hova költözhetnének. A Bel­­weder-palota ugyanis már régóta az elnök hivatalaként, és nem szállásaként szolgál. Wojciech Jaruzelski, az elő­ző államfő saját családi házá­ban lakott, így most megfele­lő szállást kell találni a köz­ismerten fölöttébb népes Walesa családnak. Valószí­nűleg egy, az amerikai nagy­követi rezidencia közelében levő villába költöznek majd. A Nobel-díjas villanyszerelőből előlépett elnök az elődjétől örökölt autók közül egy feke­te, páncélozott Volvót hasz­nál. Munkanapja a Belveder­­ben reggel fél kilenckor kez­dődik, és egyórás, kora dél­utáni ebédszünettel este hé­tig tart. Magánéletére csak ezután jut idő - ha nincs még valamilyen protokolláris köte­lezettsége aznapra. A ritkán adódó szabad percekben pingpongozik. Kedvenc idő­töltésére, a horgászatra már rég nincs ideje. Hasbeszéd Egy skót tanítónő tudni vé­li, hogyan lehet a gyerekeket tökéletes kétnyelvűségre ne­velni. Kereken hét esztende­je kísérletezik azzal, hogy ne­gyedik-ötödik hónapban lévő terhes anyák hasára magne­tofont helyez, amelyből na­ponta két órán át angol szö­veg hallható. A csecsemő így már születése előtt megis­meri az idegen nyelv sajátos­ságait és megfelelő iskolai képzettség után úgy beszéli az angolt, mint az anyanyel­vét, illetve mint a franciát, mert Roy asszony Francia­­országban végzi kísérleteit. Mint állítja, teljes sikerrel. .EGY 24 ÓRA -­ MONDATBAN ♦ Mihail Gorbacsov saj­tóirodája ma határozottan cáfolta és politikai provokáci­ónak nevezte azokat a hí­reszteléseket, amelyek sze­rint a szovjet elnök titkos megállapodást kötött volna a japán kormánnyal a Kuril-szi­­getcsoport négy szigetének átadásáról 200 milliárd dollár fejében. ♦ Nem vagyunk közömbö­sek azon hírek iránt, hogy Magyarország fegyvereket adott el Horvátországnak, különösen azért, mert két szomszédos országról van szó - jelentette ki Traian Chebeleu, a román külügy­minisztérium szóvivője. ♦ A világ McDonald's gyorséttermei közül tavaly a moszkvai bonyolította le a legnagyobb forgalmat: a sor­ban állók közül összesen 15 millió vendéget fogadott.­­ A prágai hatóságok döntése nyomán az eddigi Kreml utcát a jobban csengő Litvániára keresztelték át. Hitetlen könyvvizsgáló bíró Műgyűjtő a gyűjtőben A 42 éves Stephen Blum­­berg csaknem 300 könyv­tárból ármúzeumból szedett össze mintegy 20 ezer köny­vet, köztük egy 1493-as ki­adású világtörténelemmel foglalkozó művet, amely még nem említi Kolumbusz Kris­tófot. Blumberg ügyvédei el­ismerték a lopásokat, ugyan­akkor azt hozták föl védelmé­re, hogy a férfi már 25 éve elmebeteg. Az amerikai Szövetségi Nyomozó Hivatal (FBI) em­berei tavaly márciusban tar­tóztatták le a férfit és lefoglal­ták otthonában az ellopott könyveket. Egy szemtanú szerint Blumberg arra ké­szült, hogy Mexikóba vigye át „könyvtárát”, mert tudta, hogy az FBI már nyomoz utána. Blumberget az esküdtszék bűnösnek találta, és a bíró akár 35 évi börtönbüntetésre és egymillió dollár megfizeté­sére is kötelezheti. Des Moines (Reuter) - Bűnösnek találták azt az Io­­wában lakó férfit, aki mintegy 20 millió dollár értékben lo­pott könyveket, kéziratokat és más régiségeket amerikai könyvtárakból. Csak néz az indonéz FÁRA SZÁLLT A GÉPMADÁR Dzsakarta (UPI)­­ A dzsungelben egy fán landolt a Merpati indonéz belföldi lé­gitársaság egyik Casa-2­12 típusú utaszállító gépe, mi­után kényszerleszállást haj­tott végre. A kétmotoros gépet, fedél­zetén 18 utassal és 3 főnyi személyzettel, a dzsungel­ben, alig hatvan kilométerre a tervezett leszállás helyétől szerdán érte a szerencsét­lenség. Egyelőre nem tudni, hogy a pilótának miért kellett kényszerleszállást végrehaj­tania. A gépnek valószínűleg a rossz időjárási viszonyok miatt le kellett térnie a terve­zett útvonalról. A gépmadár nem a közeli légikikötőben ért földet, ugyanis a sűrű trópusi dzsun­gelben néhány méterrel a föld fölött - egy fa tetején - kötött ki. Talán ennek is kö­szönhető, hogy minden utas életben van, mindössze egy nő szenvedett lábsérülést. 1991. február 1., péntek

Next