Mai Nap, 1991. április (3. évfolyam, 76-100. szám)

1991-04-02 / 76. szám

„Vörös halál” Németországban rendkívüli aggodalmat és felháboro­dást keltett az a ma hajnali merénylet, melynek során ismeretlen gyilkosok brutálisan végeztek az ország gaz­dasági életének egyik kulcsszereplőjével. Az egykori NDK öt tartományának szanálásával foglalkozó vagyon­ügynökség vezetőjét, Detlev Rohweddert mészárolták le düsseldorfi otthonában, s az üzletember belehalt sérülé­seibe. Nevét jól ismerték Németországban, hiszen a Hoechst vegyipari konszern vezérigazgatója volt korábban. Kohl kancellár személyes kérésére vállalta el a rendkívül ké­nyes új állást Berlinben. Tudni lehetett, hogy a nyugati mércének nem megfelelő, több mint 8000 keletnémet üzem szanálásakor a sok elbocsátás miatt „vérben kell majd gázolni". A gazdasági előrejelzések tökéletesen beigazolódtak, hiszen mára az egykori NDK területén már több százezer a munkanélküli. Az ebből következő felháborodás ismét az utcára hívta az embereket. Eközben a vagyonügynökség teszi a dolgát: felméri, melyek azok az egykori állami vállalatok, amelyekkel még lehet valamit kezdeni, s melyeket kell bezárni. A most meggyilkolt igazgató azért lehetett az egyik legfelkapot­tabb menedzser az NSZK-ban, mert értette a dolgát: racionális termelési módszereket honosított meg. Ezen az úton akarta kivezetni az egykori NDK elrontott üzemeit is a válságból: sok gyárat bezáratott. Bírálták is ezért az utóbbi hetekben, ám Rohnedder már megszokhatta, ke­mény és ésszerű döntései nem kelthetnek helyeslést azok körében, akik - sokszor önhibájukon kívül - e dön­tések kárvallottjai. A merényletért a Vörös Hadsereg Frakció elnevezésű terrorszervezet vállalta a felelősséget. Főleg a hetvenes években hallottunk róla, amikor Ponto bankár vagy Buback államügyész meggyilkolásával próbálta sokkolni a közvéleményt. Mostani mészárlása arra a veszélyes irányzatra utal, amely a lipcsei vagy drezdai labdarúgó­mérkőzések horrorjában, a nézők állatias viselkedésé­ben már megnyilvánult: a gazdasági összeomlás követ­keztében erősödnek a szélsőséges irányzatok az egykori NDK-ban. A mai gyilkosság újabb aggasztó bizonyítéka ennek. Oltványi Tamás 2 Washington és a kurdok (New York-i tudósítónk­tól) Az Egyesült Államok érde­kelt abban, hogy tárgyalásokat kezdjen az iraki felkelőkkel, köztük a kurdokkal. A külügy­minisztérium szóvivője szerint lehetséges, hogy még ezen a héten megtartják a találkozót, ám azt nem közölte, hogy kik és hol. Amerikai részről mind­azonáltal már többször is vilá­gosan értésre adták, hogy nem kívánnak beavatkozni az iraki belharcokba, amelyekben egyébként Szaddám Huszein kerekedett felül. A kurd láza­dók vezetője népirtással vá­dolta az iraki hadsereget, és kérte, hogy a helyzetet vitassa meg az ENSZ Biztonsági Ta­nácsa is. A tanács jelenleg éppen Irakkal foglalkozik, valószí­nűleg ugyanis ma vagy hol­nap szavaznak az amerikai­ak által készített, majd a másik négy nagyhatalom által jóvá­hagyott határozati javaslatról. Ennek értelmében Iraknak ki­lencven napon belül meg kell semmisítenie tömegpusztító fegyvereit, kártérítést kell fizet­nie Kuvait számára, a két or­szág közötti határt az ENSZ garantálná, és érvényben ma­radna a gazdasági, illetve a fegyverembargó. Szaddám Huszein iraki elnök számára legalább száz nyugati cég és sze­mély dolgozik, hogy besze­rezze Bagdadnak a fegyve­reket, a hadianyagot, és el­rejtse az elnök, a rendszer vagyonát. Erről szóló adatokat hozott hétfőn nyil­vánosságra az amerikai pénzügyminisztérium. A több hónapos nyomo­zásról beszámolva az illeté­kesek jelezték, hogy „csak a jéghegy csúcsáról van szó, amikor név szerint is megne­veznek 89, Iraknak dolgozó vállalatot és személyt. Az érintettek túlnyomó része brit, az Egyesült Államokból két vállalatot neveztek meg a hatóságok azok között, ame­lyeket a Szaddám-rendszer alapított. A leleplezettek va­gyonát, bankszámláit zárol­ták, hogy - a hamarosan el­fogadandó ENSZ-határozat­­nak megfelelően - azt fel­használják majd jóvátételi célokra. (fazekas) Legfrissebb KÜLFÖLDRŐL Kukac Washington (MTI)­­ Ismét kukacos ötlete támadt az egyik amerikai féregirtó cég­nek: keresi a világ legna­gyobb svábbogarát! Már ta­valy is megszervezte az akci­ót, melynek hatalmas sikere volt. Akkor egy 4,7 centimé­ter hosszú csótány lett a vi­lágbajnok. A korábbi évek­ben három amerikai és egy japán csótány lett „világbaj­nok”. A legtöbbet a féregirtók nyerték, mert a tavalyi pályá­zók egyikének karikatúrájá­ból sikeres reklámfilmet ké­szítettek. ,Egy 24 ÓRA mondatban ♦ Ma valószínűleg találko­zik a sztrájkoló szovjet bá­nyászokkal Gorbacsov elnök és Pavlov miniszterelnök. ♦ Márciusban duplájára, 13 ezerre nőtt a Szovjet­unióból Izraelbe kitelepült zsidók száma. Albán választás ELLENZÉKI ELLENVÉLEMÉNY tandó új kormányban, és nem állít jelöltet az elnökvá­lasztásra sem - jelentette ki Sali Berisha, a párt elnöke hétfőn este. A pártvezér az­után nyilatkozott, hogy a va­sárnap megtartott parlamenti választás részeredményei alapján világossá vált: az ed­dig egyeduralmon lévő albán Munkapárt kétharmados többséget szerzett az új par­lamentben. Berisha késő esti sajtóér­tekezletén megerősítette azt a korábbi véleményét is, hogy a következő választá­sokig nem kell négy évet vár­ni. Hangsúlyozta továbbá: az ellenzék tiszteletben fogja tartani a választások ered­ményét. A legerősebb ellen­zéki párt vezetője szerint a választások sikeresek voltak a demokrácia erői számára. Belgrád)Tirana (AFP/Re­­uter) - Az albán Demokrata Párt nem vesz részt a válasz­tásokat követően megalakít Szétrobbant remények Hatalmas robbanással zárult az amerikai óriásrakéta, a Titán IV. meghajtómotorjának első, kísérleti járatása ma hajnalban az Edwards légitámaszponton. Szó szerint füstbe szállt a tervezők reménye, mert a motor felrobbant, ám szerencsére senki nem sebesült meg. AP-MTI Külföldi Képszerkesztőség Titkos töltetek­ rületén - erősítette meg az újsághíreket a lengyel nem­zetvédelmi minisztérium szó­vivője. Nyilatkozatát az tette szük­ségessé, hogy az egész or­szágban nagy visszhangot keltett a pilai vajda bejelenté­se. Véleménye szerint a vaj­daság központjának közelé­ben lévő titkos szovjet tá­maszponton atomtölteteket tároltak. A másik bejelentés egy hasonló, megerősített bázis létezéséről a Zielona Gora-i vajdaságból érkezett. A Nadarzyc-falu melletti har­madik ilyen, különlegesen megerősített védelmű, föld alatti hatalmas bunkerekkel ellátott támaszpontot most adták át a lengyel haditenge­részetnek, amely itt alakítja ki titkos harcvezetési állását. Varsó (MTI) - Három tit­kos szovjet katonai objektum működött Lengyelország­oe- HUSZKA Róma (AP/AFP)­Egy lát­ványossággal szegényebb lett hétfőn az olasz parla­ment: lemondott képviselői mandátumáról Cicciolina, polgári nevén Staller Ilona. A magyar származású por­nósztárból „honanyává” elő­lépett szőke bombázó a Ra­dikális Párt színeiben került a parlamentbe. Cicciolina azzal indokolta lépését, hogy ezzel az idő előtti parlamenti választáso­kat akarja megakadályozni. Mondandójához - némi ön­kritikával - még hozzátette: számot vetett azzal, hogy mennyire irritáló jelenléte az olasz képviselőházban... ) 1991. április 2., kedd

Next