Mai Nap, 1991. október (3. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-13 / 240. szám
Hittek a hazudós lánynak * Gyilkosság a Krisztinánál RONGYOT TÖMÖTT A TORKÁBA Zsuzsa meglépett az intézetből. Tizenhat évesen, az apai pofonok elöl menekült oda, ám utóbb kiderült, a zárt ajtók mögött sem jobb. Régi barátjánál, T. Sándornál vert tanyát a pesti Táltos utcában, s a lakás annál is inkább alkalmasnak bizonyult, mert éppen szemközt, az utca túloldalán lakott Fásy Csaba. Az ő nevét immár bátran leírhatjuk, hiszen - cimboráival ellentétben - már nagykorú. Tizenhét nappal a nevezetes dátum előtt, egy nyári péntek délutánon érkezett csúcspontjához a tragikus história, amelynek ő a főszereplője. Ez a tizenhét nap akár öt év szabadságot, illetve szabadságvesztést is jelenthet neki a végső elszámolásnál, amikor is kiróják bűnéért az ítéletet. Végzetes séta hármasban Vidáman élt a három jó barát a Táltos utcában. Azt nem mondhatjuk, hogy gondtalanul, hiszen pénzük alig volt. Még csak eltengődtek addig, míg - két héttel a bűncselekmény előtt - el nem fogyott Csaba - édesanyjától hátrahagyott - háromezer forintja. Üres zsebbel őgyelegtek a városban, s talán ha nem vetődnek el a Krisztina tér felé, akkor Zsuzsának sohasem jut eszébe magányos, idős nénikéje. De sajnos eszébe jutott. El is mesélte a fiúknak, hogy itt, nem messze lakik a mama, már vagy nyolcvanéves, tele van pénzzel, de átkozottul zsugori. Húsvétra is csak egy nyamvadt kindertojással kedveskedett neki. Vagyis szót sem érdemelt többet a zsugori asszony. Csak Csaba fejéből nem ment ki a dolog, olyannyira, hogy egy héttel később elballagott a Krisztinához, és körülnézett. Körbejárta a házat, megnézte, pontosan melyik emeleten lakik D. Sándorné. Teltek a napok, talán egy hét is, amikor Zsuzsa váratlanul megdöbbentő történettel kápráztatta el a fiúkat. Úgy mondta, meglátogatta nénikéjét, aki - se szó, se beszéd - ököllel hasba vágta őt. S fájdalom, de ettől meghalt Sanyitól fogant gyermeke, akit a szíve alatt hordott. Még arra sem volt rest, hogy elcipelje a két hiszékeny balekot a Béke téri rendelőbe, ott bemenjen egy kurta nyegyedórára a nőgyógyászatra, csak azért, hogy onnan kilépve mondhassa: „Kész. Meghalt a gyerek, ki is kaparták.” Elhitték, és nagyon dühösek voltak az öregasszonyra. Valamikor július 12-én történhetett ez. Aznap este egyébként mindhárman Csabáék lakásán ücsörögtek. Már mindennel megpróbálták agyonütni az időt, amikor eszükbe jutott, hogy kivesznek egy videofilmet a kölcsönzőből. Föl is kerekedtek a fiúk, választottak, majd hazafelé vették útjukat. Ekkor köszönt el Csaba Zsolttól, mondván, apróbb elintéznivalója van, várjanak rá, mert egykettőre otthon lesz. Bejött a trükk az álrendőrnek Öreg este volt, mire a Krisztinához ért. Még terepszemléje alkalmával tudta meg, hogy az idős asszony rendkívül zárkózottan él, bizalmatlan, az ismerős postás előtt sem zárja ki lakása ajtaját, így aztán már kezében szorongatta - ki tudja honnan származó - önvédelmi csoportos igazolványát. Rendőrként mutatkozott be a lánccal biztosított, csupán résre nyíló ajtón át. Bejött a trükk, az ajtó kinyílt. Zsuzsáról érdeklődött, aki, ugye, megszökött az intézetből. Furcsállta a dolgot az idős asszony, hiszen jó ideje színét sem látta már a lánynak, mi az ördögöt tudhatna róla. Ebben maradtak, s kísérte is kifelé vendégét. Már az ajtónál voltak, amikor Csaba az asszony mögé lépett, s az állítólag mindig nála lévő vésővel leütötte. Földre rogyott a néni, és sikoltozni kezdett. Csaba erre lefújta őt gázpermettel, majd kezeit leszorítva két ujjal szorítani kezdte gégéjét. Utóbb a boncolásnál az orvosok képtelenek voltak eldönteni, vajon ettől tört-e el az asszony pajzsporca, vagy esetleg attól, ami utána következett. Mert még ennyi sem volt elég. Csaba egy darab rongyot pillantott meg fuldokló áldozata mellett, amit menten bele is tömött annak torkába. S, hogy biztos legyen dolgában, kiment még a konyhába, s az ott lelt felmosórongyot a félhalott nő nyakára csomózta. Eztán tisztességgel megmosta véres kezeit, letakarította ruháját, majd töviről-hegyire átforgatta a festés miatt amúgy is dúlt lakást. Talált is ezerkétszáz forintot, három porcelánfigurát, egy ócska órát meg néhány értéktelen gyöngysort. A legnagyobb fogásnak a halott ujjáról lehúzott gyűrűk bizonyultak. Dolga végeztével aztán kilépett a lakásból, betette maga mögött az ajtót, és hazament. Otthon aztán mindent elmesélt barátainak, akik nem ütközhettek meg különösebben a történteken, ugyanis még aznap este elköltötték az ezerkétszázat. Másnap reggel hatkor kopogtatott először a festő az idős asszony ajtaján. Választ nem kapott, de ekkor még nem fogott gyanút. Nyolc óra körül már erősen furcsállotta a dolgot, ezért lenyomta a kilincset. A zár engedett, a festő pedig majd hanyatt esett, ugyanis az ajtó a holtan fekvő D. Sándorné fejének koppant. Véres nadrág a kanálisban Mentők, rendőrök érkeztek, kezdetét vette az ilyenkor szokásos faggatózás. Tudták a házbéliek, hogy a néni haragban volt egyik rokonával, akinek van egy Zsuzsa nevű lánya. Rossz híre volt a fruskának, skinheadek, meg effélék társaságában is látták. Ezen a szálon indultak el a nyomozók, s már aznap este becsöngettek Sanyiékhoz, ahol is üzenetet hagytak, hogy az ifjak másnap jelenjenek meg kihallgatáson. Ekkor a rendőrök Csabáról még nem is tudtak. Zsuzsa és Sanyi mesélte el nekik a történetet. Meg azt, hogy a Petőfi Csarnoknál elégették az áldozat igazolványát, s - miután megpróbáltak túladni a szerzett holmikon, Csaba a folyóba dobta vésőjét, véres nadrágját pedig eldugták a Szabadság híd mellett a Dunába ömlő kanálisba. Nem hazudtak, ott volt a nadrág. Mi több, Csaba is ott volt, ahová Sanyi vezette a rendőröket. Az ügyészségnek átadott vádemelési javaslatban Fásy Csaba bűneként előre megfontolt szándékkal, nyereségvágyból, s különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés szerepel. Zsuzsát és Sándort pedig anyagi haszonszerzés végett elkövetett bűn pártolásával vádolják. I. L. L. Ezt látta a festő Mindent átkutatott 1991. október 13., vasárnap 9