Mai Nap, 1992. szeptember (4. évfolyam, 234-263. szám)
1992-09-01 / 234. szám
Pénzlocsolás Az aszálykárok felmérését követően - ezek a veszteségek mintegy 25-30 milliárd forintra tehetők - a Földművelésügyi Minisztériumban kidolgozták azt az intézkedéscsomagot, amellyel segíteni kívánnak a gazdálkodóknak. Az intézkedések egy része az ország bármely területén gazdálkodó termelőre érvényes lenne, a többi csak a ténylegesen aszálykárt szenvedettekre. A kormány nemrégiben már 10 százalékos kamatmérséklésről döntött az őszi munkák támogatására. A tárca tervei szerint az őszi gabona vetésénél hektáronként 6500 forintról 10 ezer forintra emelkedne a felvehető hitel összege. Ezen belül a búzavetésnél a hitelek jelentős részére - 50-75 százalékos - állami garanciát is adnának. Palotásról nincsen szó Hajléktalan a Köztársaság Lassan állóháborúvá merevedik a vita a Köztársaság című hetilapot kiadó részvénytársaság és a szerkesztőség szobáit bérbe adó Racional-Trade között. Miután az utóbbiak nem kapták meg a nekik járó lakbért, múlt hét hétfőjén kizárták a lapkészítőket a munkahelyükről. - Nem tehettünk egyebet — állítja Balázs Sándor, a Racionál-Trade Kft. társtulajdonosa. A lap főszerkesztője, Thurzó Tibor szerint tény, hogy az eredetileg szerződött ütemnél lassabban fizettek, de alig van már hátralékuk. A Racional-Trade képviselői szerint a kiadó maga vállalta, hogy amennyiben nem fizet szerződés szerint, harminc nap múltán önként kiüríti a szerkesztőséget. Balázs Sándor megalapozatlannak mondta a feltevést, mely szerint a viszály valódi indoka az, hogy a kiadó sarokba szorításával - az adósság fejében - tulajdonrészt akarnának kicsikarni a lapból. Mint mondotta: valóban megajánlottak egy ilyen lehetőséget az adósság csúsztatása körüli tárgyalásokban, ám ők csak akkor szereznének érdekeltséget, ha egyértelműen bizonyosságot kapnának a lap többi tulajdonosának fizetőképességéről. A lapban kilenctized résztulajdonnal rendelkező Mátrai György kérdésünkre elmondta, amíg a Racional- Trade és a lapot kiadó alapítvány között meglévő tisztázatlan joghelyzet nem rendeződik, addig nem fizetnek. Véleménye szerint, az első fizetés elcsúszásánál már új bérleti szerződést kellett volna kötni, ám ettől a főbérlő elzárkózott. A tulajdonos ugyanakkor cáfolta a Népszabadság értesülését, miszerint Palotás János üzletrészt vásárolna a Köztársaságból. Thurzó Tibor főszerkesztő szerint mindennek ellenére a Köztársaság rendben megjelenik. danó - Maguk is tulajdonosok lettek, emberek! Én lettem a kenyéradó gazdájuk! FIZETNEK HELYETTÜK ,ár nem tudják fizetni energiaszámlájukat. Az egymillió forintos alaptőkével indult alapítványra elsőként az oroszlányi önkormányzat pályázott. A kapott támogatásból nyolcvan nyugdíjas, illetve nagycsalád részesült. További harminc nagycsalád lakásába pedig olyan energiatakarékos fényforrásokat szereltek fel, amelyek lényegesen kevesebb energiát fogyasztanak, mint a hagyományos égők. Az alapítvány vagyona időközben több mint harmincmillió forintra növekedett. A kuratórium legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy a támogatást kiterjeszti a távfűtési költségek időleges átvállalására is. Beváltotta a hozzá fűzött reményeket a Magyar Demokrata Fórum energetikai szakbizottsága kezdeményezésére tavaly létrehozott Héra Alapítvány. Ennek az a célja, hogy segítséget nyújtson azoknak, akik önhibájukon kí- KEVESEN KÉRTEK Rendkívül sok embert érint az úgynevezett harmadik kárpótlási törvény Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol a térség kárrendezési hivatala több tízezer egykori politikai üldözött lenne jogosult igénybejelentésre. A szabolcsi lakosok közül a II. világháború után sokan megjárták a hadifogolytáborok poklát, másokat internáltak, kitelepítettek vagy szovjetunióbeli kényszermunkára, „malenkij robotra” hurcoltak el. A megyei kárrendezési hivatal vezetője elmondta: ezekért a károkért eddig mindössze hatszázan kértek a nyírségiek közül kárpótlást. A továbbiakban sem várható, hogy lényegesen emelkedne ez a szám. Az első kárpótlási törvény után - elvett földjükért és vagyontárgyaikért-összesen 60 ezren kértek kárpótlást Szabolcsban. 1992. szeptember 1 kedd . Nadal ❖ Lázár János, az eddigi II. kerületi kapitány lesz mától a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese. Ez a poszt Bodrácska Jánosnak, a jelenlegi főkapitánynak a kinevezése óta betöltetlen volt. ❖ Ünnepi közgyűlését tartja a 75 éves Magyar Hidrológiai Társaság szeptember 6- án Szegeden, a Forrás Szállóban. Az egész világon mindinkább felismerik a víz értékét, megbecsülik és védik. Az ehhez kapcsolódó hazai tennivalók - a víz ésszerű és takarékos felhasználása, megóvása a szennyezéstől és korszerű tisztítása - egyik fő támogatója és szervezője a társaság. ❖ Ötven, szakmunkásképzéssel foglalkozó iskolában indul az idén szeptembertől Iposz-osztály, vagyis az Ipartestületek Országos Szövetsége által támogatott, új típusú szakmunkásképzés. Ezekben az osztályokban a tanulók a hagyományostól eltérően több szakmai gyakorlaton vesznek részt, valamint kötelező az idegen nyelv tanulása. Emellett oktatnak általános gazdasági tárgyakat is, segítve a tanulók iskola utáni önállósulását. ❖ Bírálták az új rendőrségi törvény tervezetét a Büntetőjogászok Klubja tegnapi rendezvényének résztvevői. Az összejövetelen előadások hangzottak el egyebek között a vádalkuról és a titkos információgyűjtésről is. A kritizálók elsősorban a törvény szerkesztésével és szövegezésével nem értettek egyet. Legfrissebb ITTHONRÓL ______________________________________ TILTAKOZNAK Elfogadhatatlannak tartja a Munkástanácsok Országos Szövetsége azt a kormányzati javaslatot, hogy a jelenlegi 5 plusz 1 százalékról összességében 9 százalékra emeljék a munkanélküli-járulékot, ezzel fedezve a Szolidaritási Alap jövő évi mintegy 60 milliárd forintos hiányát. A szövetség azt is visszautasítja, hogy a maximálisan másfél éves járadékfizetési időt egy évre, illetve a maximális járadékösszeget a minimálbér kétszerese helyett annak másfélszeresére csökkentsék. A MOSZ ezzel szemben javasolja, hogy a kormány átfogó foglalkoztatáspolitikai koncepciót dolgozzon ki, összhangban egy minden részletében elfogadható szociális törvénynyel, mely valamennyi állampolgár számára biztosítja a minimális ellátást, a minimális megélhetési feltételeket. 3