Református gimnázium, Máramarossziget, 1892
I Beszéd, melyet a m.-szigeti helv. hitvallású lyceum évzáró ünnepélyén 1893. junius 25-kén elmondott Szilágyi István igazgató. Az a nap, Tisztelt Gyülekezet, iskolai zárünnepélyünk napja, a melyet csendes egyszerűségben ugyan, de a Gondviselés iránt való hála érzetével, hogy engedett egy fokkal tovább haladni a tökéletesedésben, ültünk meg eddig minden évben, ime az eseménynek egybetalálkozása által ma, most, mint mikor a rendes útját elhagyó folyam áradattá szélesedik ki, többszörös ünnepünkké lett, kiválván az eddigiek sorából. Az 1859. év óta, a mikor szóllaltattuk meg falaink között, elsők protestáns egyházunk földén, lyceumunk hallgató Géniuszát ily ünnepélyesen, ily nyilvánosan, talán ösztönszerűen érezve ihletét a már útban levő új szellemnek, zárünnepélyeinknek nemes ugyan, de egyszerű volt a feladata, beszámolnunk közönségünknek, láttatnunk a helyzetet örömében, bánatában, érintkezni a minket fentartó, jóvoltát velünk közlő, részvétét ránk árasztó közönségünkkel. Mai ünnepélyünk ezek közül kivételt képez. Rendes alaptárgyához oly két körülmény csatlakozik, amelyek méltán emelik azt a szokottnál magasabb pontra. Hogy miképen, mennyiben , azt az én tisztem ez alkalommal a t. Gyülekezet előtt felmutatni. Kilenczvenegy esztendővel ezelőtt az 1802-ki július hó 2-dik napján nagy ünnepélyű mozgalomnak volt színhelye kollégiumunk udvara.