Marczius Tizenötödike, 1848 (2-247. szám)
1848-05-05 / 44. szám
mét fel kell vennie a bélyegző igát, vagy a dicső német vér minket ismét meg fog hódítani. És e menydörgős szózatra megnyitjuk a história lapjait. És mit találunk ott? Egy nagy kötetet teli, ezen felírással: Austria története. De e történetekből mindjárt a fele mi ránk esik. A másik fele pedig még nincs befejezve. E legsötétebb dráma azon könyvben csak a negyedik felvonásig van vive. A végjeleneteknek ma vagyunk mindnyájan, kik élünk szemmel látó tanúi. És e históriát nem foghatják a bérlett udvari historicusok elferdíthetni. Világosan látunk mindent, nagyon tudjuk, mi hogy megyen végbe. Hol folyik hát tengernyi bőségben az a vitéz német vér, melly Magyarországot elég erős legyen újra meghódítan ? A hajdani hatalmas osztrák világ minden segédeszközeivel a német, olasz, spanyol, s belga birtokokkal sem tudott minket elnyomni. Kiállottuk délről a Suleymannokat, nyugatról a Carallakat. És most a megtört fejű kígyónak naplementig vergődő farka, ez ijesztene meg minket? Na német, gondold meg még egyszer mit mondtál ki, s ha megmaradsz harczi szándékodban, jól felkösd azt, amiről a magyar szokta mondani hogy az neked nincsen. Erdélyországot, néhai Ferencz császár az austriai birodalom legveszedelmesebb részének tartotta, s benne forradalom kitörésére mindig kész elemet hitt látni. Csalatkozott, soha sem fogta fel egy ország olly kevéssé a forradalom eszméjét, mint Erdély; s mi hisszük is, hogy Ferencz császár, csak Erdély irányában elkövetett borzasztó absolutisticus politikájának önérzete által jöhetett azon félszeg hitre, hogy az egy rendezett forradalmat előidézni képes és erélyes lehetne. Most, midőn egész Európa, lánczai lerázásán vagy eltörésén iparkodik, Erdély mozgása a forradalmi téren hasonlít azon vadember mozgásaihoz, ki először veszi meztelen testére a civilizált világ ruhadarabjait. Rettentő ügyetlen és félszeg minden mozdulata, s a természeti vadság — itt táblabiróság — minden lépteiből kirí. Midőn a pesti — mozgalmak hírére Kolozsvár is demonstrálni kezdett, első lépése az volt, hogy a tekintetes nemes tanácstól szólásra engedelmet kérhessen, s ez megtagadtatván — hallgatott s csak éljenzésre nyíltak meg ajkai. Magyarország , ezen serény magaviselet és etiquette iránti hódolatra mosolygott, s azt mondá, jó fiuk azok a kolozsváriak, nem eszik meg a szurkot. Midőn később a szerénység korlátain egy kissé túllépne, az országgyűlés egybehivása iránt választ kértek volna, feleletül nyerék hogy „takarodjanak kezdtek haza“ és ők engedelmeskedtek, és haza takarodtak. Ekkor aztán Magyarország hangosan felkaczagott s azt mondá, hogy a kolozsváriak igen derék fiuk, ennék meg a szurkot. E hahota azonban a székelyföldig hatott, s reá kijött Pálffy Jártas 300 ad magával, s a kolozsvári etiquette tönkre silányult. Magyarország pedig egybeszedte szája nevető izmait és komolyabb képet vágott. Jósika lemondott, az erdélyi országgyűlés napja kitüzetelt s a követválasztások megkezdettek és bevégeztettek. A követi utasítások legtöbbjeiben egy záradék van , melly szerint, ha a magyarországi nemzeti gyűlés, az erdélyi diaeta előtt tartatnék meg a követek Pestre menjenek. E záradék volt az egyetlen tapintatteljes lépés mellyet Erdély forradalmi emberei, a jelen mozgalmak helyes felfogásából tettek. Ezen egyetlen helyes lépést, ezen az unió könnyűszerrek létesíthetésére, s így magyar honunk anyagi, mind szellemi erősödésére kiszámíthatatlan fontosságú záradékot az első független magyar ministérium használatlanul szalasztotta el. Ez, véleményünk szerint nagy hiba volt, mert bár az unió diadala iránt teljes reményei vagyunk is, de azt sokkal előbb és sokkal konyább szerűen hisszük bekövetkezendőttnek, ha az erdélyi takarok és rendek a pesti nemzeti gyűlés teremeiben foglalának helyet. Ellenvethetnü ugyan, hogy május 29dik előtt — az erdélyi diaeta megnyitásának határnapja — nálunk nemzeti gyűlést egybehívni lehetetlen volt. — Francziaország egy trónt zúzott öszre, alkotmány formát változtatott, s egyéb kétes kimenetű roppant experimentumok mellett, három hó után nemzeti gyűlésben lesz képviselve, egy olly nemzeti gyűlésben, mellynek tagjai 15 millió honpolgár által választatnak. Az átalános szavazat óriási rendezése egy erélyes és merész kormány kezében bámulatos rövid idő alatt jött létre, miért nem történhetett volna ez Magyarországon, hol a választói képesség kiterjesztése mellett is, a szavazattal bírók száma csak filigrán öszveget fog tenni a francziaországival szemben ? De a kedvező alkalom már elszalasztatott, rajta többé nem segíthetünk, lássuk azért mi lenne teendő Magyarország azon esetben , ha az unió elleni reactionárius politika magának az erdélyi diaelan numericus többséget szerezni tudna , s ez által , erdélyi egyesülni óhajtó véreink , a tegnapi czikkünkben említett lépések tételére szórhatnának. Mi hisszük, hogy a magyar jelenlegi ministerium nem fog azon philisteri phrasissal felelni,Királyságon túli rokonunknak, hogy törvényhozás útján igyekezzenek törekvéseiknek és vágyaiknak sikert szerezni. Hisszük, hogy a feléje jövőket nem fogja azon országgyűléshez utasítani, mellynek alkatrészei felett az 1834. és 37-ki gyűléseken a legelkeseredettebb viták folytak , azon országgyűlésre, mellynek berendelt és robotos többsége 1840 — 7- ben , a múlt század szelleméhez illő törvényeket hozott, s azoknak dicsőítésére hosannahát kiáltott, azon országgyűlésre, melly ugyanakkor üdvözlő deputatiot küldött a bécsi cancellarhoz, s rendkereszteket nyert jutalmul. A jelenlegi magyar ministerium ezt nem teendi, a magyarhoni megyék pedig nem fogják beérni azzal, hogy Wesselényi Miklós polgáriasunk nevének említésekor megszokott érjeneket dörögnek, de az unió ezen régi előharczosa mellett— ki mint Belizár fogná diadalra vezetni erdélyi rokonainkat — tömegestül fognak felkelni. A magyar ministerium nem fogja eltaszitani ■ a hatalmat, mellyel Erdély többsége megkivánandja csak azon okból, mert egy bérelt töredék s egy kullancs néprajzat ellenkezőt akar. A magyar ministerium át fogja venni Erdély administratióját, ha kell a szászok és bukott bureaucralia beleegyezésével, de ha kell ellenek is. Erdélyi rokonok , magyarhoni, polgártársak, legyetek éberek és szilárdak ! Csernátoni. Beküldetett: Szerencsétlen faj vagyunk mi papok. Úgy megszoktuk a régi roszat, vagy inkább a rész régit, hogy ha teszünk is egy lépést előre, azonnal kettővel hátra ugrunk. A budapesti káplánok, kik előtt a kor jelei nem maradtak hieroglyphok, a reform élére állottak, de csak hamar a gyávábbak közölök intimidáltatván a plébánusok mögé bújtak, kik csakugyan jól hozzá fogtak a devalvatióhoz — Jön pecsovics gyűlés és pecsovics határozat elég, s végre hoszszú vajúdás után megjelent a 12 pont, mellyekért azonban a tanácskozók és koholók se istentől sem emberektől jutalmat ne várjanak , mert a pontok üresek, és a semminél csak kevéssel többet érők. Ugyan mit kértek önök tisztelt pap-polgártársaim, és pedig olly feudal alázatos módon? Magyar rituálét ? ezt önöknek nem kérniük, hanem midnyájunknak már régen tettleg behoznunk kellend ezt. Sorsuk javítását kívánják, ez meglesz; a status a roppant egyházi jószágot aránylagosan fölosztani, és önöket illőleg fogja fizetni. Önök pestbudai káplánok 600 pengő forintnál kevesebbet el sem fogadhatnak. Önök függetlenek akartak lenni, és nem többé játsz labda a főnök kezében — ez barárság volt eddig is, tovább így nem maradhat. Ruházatban változtatást sürgetnek, ez eddig is rajtunk multis hahogy mindeddig úgy riltunk ki a társas körökből mint a régi kornak bebalzsamolás nélkül is fönmaradt múmiái, önmagunknak tulajdonítsuk. Nem akarom többé szintillg jelentékenytelen pontjaikat elősorolni, legtöbbet ér még az, a melly a cseh papokról szól; ezeket a nemzet tovább itt tűrni nem fogja. Illy pontok, tisztelt polgártársaim, nem igen találkozhatnak nagy sympathiával, és mit is nyertek követeléseiknek illy lehangolásánál ? Sán dicséretet Esztergomból? ez el fog maradni. Egy ottani kanonok börtönbe szeretné önöket záratni. Oh humán századunk barbár papja ! „Et stulti ali— quando sapite!“ Mást kellendett önöknek kérniük. Mindenek előtt vallásgyakorlatunkban semmi előnyt, de korlátlan szabadságot. Egyházunkban constitutiót, szabad püspök választást, és pedig mentül előbb, nehogy nekünk prímásul egy classicus chamaeleon tálassák föl, ki a világiaknak hízelegjen, paptársait mint eddig megvesse és tiporja. Ne járjuk úgy meg a prímással, mint a kath. osztály chefyével: ki az egyház javáért mit sem ten, és a megbukott kormány zsoldjában hágott eddig is illy magasra. Mi, ha kérdeztettünk volna, más férfiakat tudtunk volna a kultusministernek ajánlani , szeplőtlen jellemű férfiakat, kik csillagért vagy vörös övért lelküket el nem adták.