Marczius Tizenötödike, 1848 (2-247. szám)

1848-05-05 / 44. szám

m­ét fel kell vennie a bélyegző igát, vagy a dicső német vér minket ismét meg fog hódítani. És e menydörgős szózatra megnyitjuk a his­tória lapjait. És mit találunk ott? Egy nagy kötetet teli, ezen felírással: Austria története. De e történetekből mindjárt a fele mi ránk esik. A másik fele pedig még nincs befejezve. E legsötétebb dráma azon könyvben csak a negye­dik felvonásig van vive. A végjeleneteknek ma va­­­gyunk mindnyájan, kik élünk szemmel látó tanúi. És e históriát nem foghatják a bérlett udvari historicusok elferdíthetni. Világosan látunk mindent, nagyon tudjuk, mi hogy megyen végbe. Hol folyik hát tengernyi bőségben az a vitéz német vér, melly Magyarországot elég erős le­gyen újra meghódítan ? A hajdani hatalmas osztrák világ minden se­gédeszközeivel a német, olasz, spanyol, s belga birtokokkal sem tudott minket elnyomni. Kiállottuk délről a Suleymannokat, nyugatról a Carallakat. És most a megtört fejű kígyónak nap­lemen­tig vergődő farka, ez ijesztene meg minket? Na német, gondold meg még egyszer mit mond­tál ki, s ha megmaradsz harczi szándékodban, jól felkösd azt,­­ a­miről a magyar szokta mondani hogy az neked nincsen. Erdélyországot, néhai Ferencz császár az aus­­triai birodalom legveszedelmesebb részének tar­totta, s benne forradalom kitörésére mindig kész elemet hitt látni. Csalatkozott, soha sem fogta fel egy ország olly kevéssé a forradalom eszméjét, mint Erdély; s mi hisszük is, hogy Ferencz csá­szár, csak Erdély irányában elkövetett borzasztó absolutisticus politikájának önérzete által jöhetett azon félszeg hitre, hogy az egy rendezett forra­dalmat előidézni képes és erélyes lehetne. Most, midőn egész Európa, lánczai lerázásán vagy eltörésén iparkodik, Erdély mozgása a for­radalmi téren hasonlít azon vadember mozgásai­hoz, ki először veszi meztelen testére a civilizált világ ruhadarabjait. Rettentő ügyetlen és félszeg minden mozdula­ta, s a természeti vadság — itt táblabiróság — minden lépteiből kirí. Midőn a pesti — mozgalmak hírére Kolozsvár is demonstrálni kezdett, első lépése az volt, hogy a tekintetes nemes tanácstól szólásra engedelmet kérhessen, s ez megtagadtatván — hallgatott s csak éljenzésre nyíltak meg ajkai. Magyarország , ezen serény magaviselet és etiquette iránti hódolatra mosolygott, s azt mondá, jó fiuk azok a kolozsváriak, nem eszik meg a szurkot. Midőn később a szerénység korlátain egy kis­sé túllépne, a­z országgyűlés egybehivása iránt választ kértek volna, feleletül nyerék hogy „taka­rodjanak kezdtek haza“ és ők engedelmeskedtek, és haza takarodtak. Ekkor aztán Magyarország hangosan felkacza­­gott s azt mondá, hogy a kolozsváriak igen de­rék fiuk, ennék meg a szurkot. E hahota azonban a székelyföldig hatott, s reá kijött Pálffy Jártas 300 ad magával, s a kolozs­vári etiquette tönkre silányult. Magyarország pedig egybeszedte szája nevető izmait és komolyabb képet vágott. Jósika le­mondott, az erdélyi országgyűlés napja kitüzetelt s a követválasztások megkezdettek és bevégez­tettek. A követi utasítások legtöbbjeiben egy záradék van , melly szerint, ha a magyarországi nemzeti gyűlés, az erdélyi diaeta előtt tartatnék meg a követek Pestre menjenek. E záradék volt az egyetlen tapintattelj­es lépés mellyet Erdély forradalmi emberei, a jelen mozgal­mak helyes felfogásából tettek. Ezen egyetlen helyes lépést, ezen az unió kön­­nyűszerrek­ létesíthetésére, s így magyar honunk anyagi, mind szellemi erősödésére kiszámíthatatlan fontosságú záradékot az első független magyar ministérium használatlanul szalasztotta el. Ez, véleményünk szerint nagy hiba volt, mert bár az unió diadala iránt teljes reményei vagyunk is, de azt sokkal előbb és sokkal konyább sze­rűen hisszük bekövetkezendőttnek, ha az erdélyi ta­karok és rendek a pesti nemzeti gyűlés tere­meiben foglalának helyet. Ellenvethetnü­ ugyan, hogy május 29dik előtt — az erdélyi diaeta megnyitásának határnapja — nálunk nemzeti gyűlést egybehívni lehetetlen volt. — Francziaország egy trónt zúzott öszre, alkot­mány formát változtatott, s egyéb kétes kimenetű roppant experimentumok mellett, három hó után nemzeti gyűlésben lesz képviselve, egy olly nem­zeti gyűlésben, mellynek tagjai 15 millió honpol­gár által választatnak. Az átalános szavazat óriási rendezése egy eré­lyes és merész kormány kezében bámulatos rö­vid idő alatt jött létre, miért nem történhetett volna ez Magyarországon, hol a választói képes­ség kiterjesztése mellett is, a szavazattal bírók száma csak filigrán öszveget fog tenni a franczia­­országival szemben ? De a kedvező alkalom már elszalasztatott, rajta többé nem segíthetünk, lássuk azért mi lenne te­endő Magyarország azon esetben , ha az unió el­leni reactionárius politika magának az erdélyi diae­­lan numericus többséget szerezni tudna , s ez ál­tal , erdélyi egyesülni óhajtó véreink , a tegnapi czikkünkben említett lépések tételére szórhat­nának. Mi hisszük, hogy a magyar jelenlegi ministe­rium nem fog azon philisteri phrasissal felelni,Ki­­rályságon túli rokonunknak, hogy törvényhozás útján igyekezzenek törekvéseiknek és vágyaik­nak sikert szerezni. Hisszük, hogy a feléje jövőket nem fogja azon országgyűléshez utasítani, mellynek alkatrészei felett az 1834. és 37-ki gyűléseken a legelkese­­redettebb viták folytak , azon országgyűlésre, mellynek berendelt és robotos többsége 1840 — 7- ben , a múlt század szelleméhez illő törvényeket hozott, s azoknak dicsőítésére hosannahát kiáltott, azon országgyűlésre, melly ugyanakkor üdvözlő deputatiot küldött a bécsi cancellarh­oz, s rendke­reszteket nyert jutalmul. A jelenlegi magyar ministerium ezt nem te­­endi, a magyarhoni megyék pedig nem fogják be­érni azzal, hogy Wesselényi Miklós polgáriasunk nevének említésekor megszokott érjeneket dörög­nek, de az unió ezen régi előharczosa mellett— ki mint Belizár fogná diadalra vezetni erdélyi ro­konainkat — tömegestül fognak felkelni.­­ A magyar ministerium nem fogja eltaszitani ■ a hatalmat, mellyel Erdély többsége megkivánand­­ja csak azon okból, mert egy bérelt töredék s egy kullancs néprajzat ellenkezőt akar. A magyar ministerium át fogja venni Erdély administratióját, ha kell a szászok és bukott bu­­reaucralia beleegyezésével, de ha kell ellenek is. Erdélyi rokonok , magyarhoni, polgártársak, legyetek éberek és szilárdak ! Csernátoni. Beküldetett: Szerencsétlen faj vagyunk mi papok. Úgy megszoktuk a régi roszat, vagy inkább a rész régit, hogy ha teszünk is egy lépést előre, azonnal kettővel hátra ugrunk. A budapesti káplánok, kik előtt a kor jelei nem maradtak hieroglyphok, a reform élére állottak, de csak hamar a gyávábbak közölök intimidáltat­­ván a plébánusok mögé bújtak, kik csakugyan jól hozzá fogtak a devalvatióhoz — Jön pecsovics gyűlés és pecsovics határozat elég, s végre hosz­­szú vajúdás után megjelent a 12 pont, mellyekért azonban a tanácskozók és koholók se istentől sem emberektől jutalmat ne várjanak , mert a pontok üresek, és a semminél csak kevéssel többet érők. Ugyan mit kértek önök tisztelt pap-polgártár­saim, és pedig olly feudal alázatos módon? Magyar rituálét ? ezt önöknek nem kérniük, hanem midnyájunknak már régen tettleg behoz­nunk kellend ezt. Sorsuk javítását kívánják, ez meglesz; a sta­tus a roppant egyházi jószágot aránylagosan föl­osztani, és önöket illőleg fogja fizetni. Önök pest­budai káplánok 600 pengő forintnál kevesebbet el sem fogadhatnak. Önök függetlenek akartak lenni, és nem többé játsz­ labda a főnök kezében — ez barárság volt eddig is, tovább így nem maradhat. Ruházatban változtatást sürgetnek, ez eddig is rajtunk multis hahogy mindeddig úgy riltunk ki a társas körökből mint a régi kornak bebalzsamo­­lás nélkül is fönmaradt múmiái, önmagunknak tu­lajdonítsuk. Nem akarom többé szintillg jelenté­­kenytelen pontjaikat elősorolni, legtöbbet ér még az, a melly a cseh papokról szól; ezeket a nem­zet tovább itt tűrni nem fogja. Illy pontok, tisztelt polgártársaim, nem igen találkozhatnak nagy sympathiával, és mit is nyer­tek követeléseiknek illy lehangolásánál ? Sán di­cséretet Esztergomból? ez el fog maradni. Egy ottani kanonok börtönbe szeretné önöket záratni. Oh humán századunk barbár papja ! „Et stulti ali— quando sapite!“ Mást kellendett önöknek kérniük. Mindenek előtt vallásgyakorlatunkban semmi előnyt, de korlátlan szabadságot. Egyházunkban constitutiót, szabad püspök választást, és pedig mentül előbb, nehogy nekünk prímásul egy classicus chamaeleon tálassák föl, ki a világiaknak hízelegjen, paptársait mint eddig megvesse és tiporja. Ne járjuk úgy meg a prímás­sal, mint a kath. osztály chefyével: ki az egyház javáért mit sem ten, és a megbukott kormány zsoldjában hágott eddig is illy magasra. Mi, ha kérdeztettünk volna, más férfiakat tudtunk volna a kultusministernek ajánlani , szeplőtlen jellemű férfiakat, kik csillagért vagy vörös övért lelkü­ket el nem adták.

Next