Marczius Tizenötödike, 1848 (2-247. szám)
1848-05-30 / 65. szám
Kedd 65. szám, Pest, május 30. 1848 Nem kell táblabiró politika. April 10. kezdve e lap hetenként hatszor egy középnagyságú íven fog megjelenni, és posta útján is megrendelhető. Előfizetési ár: April 10-kétől június végéig, Budapesten, házhozhordással 2 ft. 30 kr., vidékre postán borítékban 3 ft. 30 kr. April 10. September végéig félévre : Budapesten 5 ft. Vidékre postán borítékban 6 ft. April 10-étől december végéig három évnegyedre: Budapesten házhozhordással 6 ft. 30 kr., vidékre postán borítékban 8 ft. Budapesten egy pengő forintjával, egy hónapra szóló előfizetést is elfogadunk. Hirdetésektől egy háromszor hasábozott sorért, vagy ennek helyéért 3 kr. pp. fizettetik. Csiklandós hírek keringenek. A pesti illyrek hadügyminiszerünknek macskazenét készülnek adni. Egy idő óta gyakran halljuk, hogy az aranykéz-vendéglő kertjében egy igen jókora davornázgató társaság szokott összejönni. Kicsin dolgokból szoktak nagyok lenni. E társaság már tegnap akart volna fellépni, de a hírre, hogy a nemzeti őrsereg össze fog doboltatni, tervével felhagyott. Azt mondják, hogy illyrjeink nagyon bíznak az itteni horvát katonákban, s hogy ezekkel itt ott összejőve, hatalmas poharakat emelnek a jellabicsága kedves egészségére. A hadügyminiszer az által, hogy első gondjai közzé soroza a Ludoviceum minél előbb leendő megnyillatását, a fővárosban a legnagyobb népszerűségnek örvend. Ma már mindenfelé csak magasztalásokat lehetett hallani. Átalában a magyar embernek sokkal inkább természete az, hogy bizalmas legyen mint sem az ellenkező. A régi kormány emberei nemzetünk legféltettebb jogaival árulóan bántak, és mi ha egy alkalommal is tapasztaltunk valami lojalitást, vagy valami adat fordult elő, melly azt bizonyitá , hogy azon emberek meggyőződésből cselekszenek az elismerés jelei soha sem hiányzottak. Azok, kik elhitették velünk, hogy a magyar nép kiválólag pártos és egyenetlenkedő nemzet, a mi ellenségeink voltak. Volt mindig egy igazi nemzeti párt s ez maga volt a roppant többség, ha egyenetlenség mutatkozott , az nem tulajdonítható másnak mint azon kevesebbségnek, melly a többség felett zsarnokoskodék. Illyen áruló hit az is, hogy Magyarország maga magát fen nem tarthatja. Dehogy nem. Csak legyen irányadó. Legyenek, akikben bízhatunk. ■ ’’V . Tegnap színházunkban Hugo Victor „Le roi s’amuse“ drámája adatott. E mű a közönség előtt úgy ismeretes, mint a legiszonyatosb , s egyszersmind legtragicaibb gúny és megtámadás, mellyel valaha a szépirodalom útján a royalismus illette lett. Párisban e mű előadás után eltiltatott. A szerző ugyan a letiltó rendőri hatóságot perbe idéző, de perét elvesztette. Egy más időben e művel itt nagyszerű fuvorét lehetett volna csinálni, ma a közönség egész este alatt nem tudta magát feltalálni. Mindenesetre az élemény igen kemény, szokatlan és rendkívüli volt. Igen keveset tapsoltak, kihívások aránylag erősen csekélyszerűen ütöttek ki. Színházunknak van egy mély eredeti bűne. Nagy és komoly bűn, az tudni illik, hogy az elsőrangú európai drámaírókat egymásután öli meg. — Szomorú, de elvitázhatlan igazság: Shakspeare csak publicum-futtatás.. Moliére feletti tapsok csak mesterkélt eredmény. Azonban egy szó sem panaszkodhatik annyira ellenünk, mint Hugo Victor. Francziaország, Európa, a világ ezen irodalmi colosza, mi színpadunkon minden nagyszerűségéből kiforgattatik. A közönség azon része, melly a külföld irodalmát nem ismeri, s Hugo Victor drámáit csak a mi színpadunkról hallja először, csaknem botránkozva kérdi magától: Hogy lehet ezt a Hugo Victort nagy embernek európai celebritásnak tartani. És boszankodnak. Mások ellenben, kik a nagy költő műveit eredeti forrásokból ismerik, fájdalommal telnek el. A színpad, melly ismert körülményeinél fogva a drámai cselekvényeknek annyi szint, élénkséget és világosságot szokott adni, itt Hugo darabjainál ellenkezőleg hat. Elveszi a t Ony erejét, lelkét és nagyszerűségét. Eszmék és személyek olly törpe alakban tűnnek fel. És mi az ok? Természetesen nem más , mint a minden kritikán aluli kontár előadás. A mi színészeink mindenhez értenek inkább, mint a romantika iskolájához.Hugo Victor személyei és jelenetei, mellyek egyenként ifjú korunk szebb álmai, a mi színészeink kezében megszokott, s mindennapi színpadi tüneményekké változnak. A dolgot legkevésbé sem nagyítjuk, midőn kimondjuk, hogy Bouchardy, Pyat, Gozlan , s más számtalanok drámait, közönségünk ezerszerte örömestebben nézi, mint a valódi romantika remekeit. — Repertoiiunk franczia drámákkal egészen ő van özönölve. Ezen drámákban, mellyek tíz év óta színpadunkon előadatnak, csaknem kivétel nélkül mindenikben ugyanazon jellemek és egyéniségek jönnek elő. Színészeink ezen jellemeket, mint egy bevett és megszokott stereotip alakot úgy szokták reproducálni, és valóban ezeknek legnagyobb része nem is érdemli, hogy rájuk különös és sajátos. Studium fordíttassék. Hanem mit szóljunk azon lelkiismeretlenségről,hogy színészeink akkor is, midőn illy ünnepélyes alkalom, van, s Hugo Victor nagyszerű drámája adatik elő, akkor sem készülnek valami újra, szépre, meglepőre és rendkívülire. Hugo minden ereje a nagyszerűség és rendkívüliségben fekszik. A magyar színpad pedig épen az ő drámáinak előadásain legkisebbszerű, s legmindennapibb. Hugo drámáiban is csak azon stereotyp alakokkal találkozunk, mellyeket másutt is már megunhattunk. Mármost képzelje az olvasó, Victor Hugo, nagyszerűsége a rendkívüliséget a cselekvényben, a fenséget az eszmékben, és mindez a stereotyp alakok kontár kezeiben, így nem csuda, ha a közönség a színházban nem talál éleményt. Tegnap a legkomolyabb jelenetek alatt a közönség egy része nem tartóztatható meg magát a nevetéstől. A színészek azt fogják mondani. A közönség azon része még nem érett meg annyira,hogy még illy előadásokat élvezni tudjon. Azonban az ok nem abban van. A közönség elött nevetséges alakban tűnik fel az, hogy például : Triboulet , ki szavaiban folyvást olly nagyszerű, és fenséges, csak olly közönséges blouseos alak, mint a miilyeneket a párisi rongyszedő, egy anya a népből, s más effélékből ismerünk. A tegnapi előadás végén a közönség folyvást ásítozott: meglehet, hogy e részben az is foroghat fen, hogy Egressi Gábor hallván a korábbi ne-