Marczius Tizenötödike, 1849 (2-67. szám)
1849-05-08 / 16. szám
62 i lyebb bánattal fájlalja, s osztozik azon keserves meggyőződésemben, hogy e baleset országos csapás. A vallás szolgái kötelességüknek tartandják, a népek istenéhez, a szabadság mindenható védőjéhez nyilvános imákkal járulni, — mellyekben minden magyar szive mélyéből osztozik, hogy adja vissza Damjanichot, szabadságunk dicső bajnokát, minél előbb helyreállított erővel hazánknak. Az orvosi tudomány ne ismerjen szentebb és magasztosabb feladást, mint őt ép egészségbe minél hamarabb és biztosabban visszaállítni; vitéz hadserege pedig, azon hadsereg, melly az ő vezérlete alatt a „semper victrix“ (mindig győző) nevet kiérdemlette, ismerje dicsősége kellékének, folytonos győzelem által vitéz vezérének szivét megvigasztalni. Debreczen május 4-kén 1849. Kossuth Lajos, kormányzó. Bem altábornagy urnak a honvédelmi bizottmányhoz irt levele. Kiűzvén az ellenséget egész Erdélyből, minden gondomat arra forditottam, hogy ez ország védelmét kellőleg organizáljam, s hogy személyesen Magyarországba menjek azon sereggel, melly Erdély biztosságának koczkáztatása nélkül, kívül használható. Hátra volt még Hátszeg völgyének és Déva vidékének megtisztítása az oláh csordáktól, kik e környéket nyugtalaníták, minélfogva jónak láttam, szétszórni zászlóaljaimat, miket magammal akartam hozni, hogy pusztán átmenetünk hatása által tisztítsam meg tájat. E szerint hadseregem egy részének a dévai nagy után kelle kijőnie, s másik részének a vaskapui szoroson. Az első csapatot Bánffi ezredes urra bíztam, s a másodikkal magam mentem Karánsebesre, mellynek elfoglalása reánk nézve a legnagyobb fontosságú volt, minthogy biztosította számunkra a vashámor birtokát, melly egész hadseregünket elláthatja golyókkal, s minthogy kettévágja az Orsova és Temesvár közti egyenes közlekedést. Koránseesen kaptam Kossuth elnök úrtól s a hadügyminiszertől figyelmeztetést arra nézve, hogy használni fognék az országnak, ha mielőbb előhaladnék, s kitakarítanám a Bánátot, mint tettem Erdélylyel. Mind a ketten szerencséltettek annak megírásával, hogy az Aradon levő Vécsei tábornok az 5. hadtest parancsnoka, 3 vagy 4 ezer emberrel azon esetben segítheti hadi működésemet. Szinte Koránsebesen tudtam meg, hogy az Erdélyből kiűzött austriai hadsereg egy része, melly a verestoronyi szorosnál menekült ki, már átkelt Orsovánál, s útban van Temesvárra, s a többiek, kik Brassón túl a tömösi szoroson szöktek át, folyvást érkezőben voltak Orsovára, onnan hasonlag Temesvárra menendők. Teljes szívvel helyeselvén a kormány kivonatait, s érezvén, milly nagy fontosságú, hogy meggátoltassék ezen segítség érkezése azon erős helyre, mellynek akkor csak 6000 védője volt, azonnal azt határozom, hogy Temesvárnak megyek a Puchner-csapat maradékának, melly pár nap alatt megérkezendő volt. Nem volt tehát egy elveszteni való pillanat sem, s ámbár akkor csak mintegy 1200 emberrel s 12 ágyúval rendelkezhettem, kettőzött marssal Lugoson termettem folyó hó 19-kén reggeli 7 órakor. Az ellenség, melly mintegy 1000 emberrel s 5 ágyúval tartotta elfoglalva e várost, kétségkívül azt gondolván, hogy nagy erővel jöttem, Temesvár felé húzódott vissza Leiningen csapatához, melly Kövéresen állott a temesvári garnisonnak mintegy felével. E merész marsot azon meggyőződésből tevem, hogy könnyen magamhoz vonhatom mindazon csapatokat, mellyek számomra voltak részint Vécsei tábornok hadtestéből, részint a magam seregéből, melly Dobra felől közeledett- Nyílt, rendeleteket küldtem ki tehát a két irányban, hogy a parancsnokokat, kik azokat megkapják, fölhívjam, miszerint rögtön Lúgoson teremjenek. Az 5-ik hadtestbeli Villám alezredes, ki Radnán kapta meg rendeletemet, egy pillanatot sem veszítve el, másnap Lúgosra ért a csapattal, mellyet vezényelt, s melly néhány száz emberből s 6 ágyúból állt. Ha Vécsei tábornok ugyanezt tette volna azon csapatokkal, mellyekkel rendelkezhetett, azonnal Temesvárhoz mehettem volna, s működési tervemet végrehajthatom vala. De e tábornok, a helyett hogy kötelességét teljesítette volna, melly minden katonára nézve abból áll, hogy az ellenség elé menjen, ha alkalom van reá, nem csak meg nem érkezett, sőt ellenkezőleg irt nekem, s Villám alezredesnek azon rendeletet küldé, hogy ez tüstént visszatérjen Aradra, sőt még le is tette őt a dandár-parancsnokságról, amiért előre jött. Vécsei tábornoknak tehát ezen tette késleltető, sőt talán le is vontá azon eredményt, mellyhez olly könnyen juthattunk volna, ha ő kötelességét teljesiti, mert alkalmasint bele telik még egy néhány nap, mig zászlóaljaim Lugosra érnek olly számmal, melly elegendő lesz előhaladásomra. Jogom van tehát és kötelességemnek is tartom, Vécsei tábornokot a kormány előtt vagy hazaárulónak nevezni, vagy olly gyáva és minden tehetség nélküli tisztnek, kire soha többé semmiféle hadi parancsnokságot nem kell bízni, úgy hiszem, adtam jeleit a nemeslelkű magyar nemzet és kormány iránti teljes áldozatkészségemnek; úgy hiszem, kötelességem, figyelmüket arra irányozni, a mit tennünk kell még, hogy kiűzzük az austriai hadserget, melly még Magyarországban van, s melly felényire sem olly erős, mint a mi hadsergünk száma. Katonáink kitűnőek, jó tisztek sem hiányzanak, de a gyávákat el kell küldeni, s a hadsereg élére olly tiszteket kell tenni, kik tanságot tettek bátorságuk s ügyszeretetükről. Ennélfogva van szerencsém kérni Vécsei tábornok letételét, és Villám alezredesnek ezredessé neveztetését. Lugos, april 23. 1849. Bem. (Honv.) az érd. hadsereg fővezére. Szenvedésünk napjai eltűntek, s a szabadság órája ütött. Sok gyötrés után a komor felhők átvonulván , az újonan született szabadság napja bíbor színben festé láthatárunkat, és szebb hajnalra viradtunk , hol lerázván rablánczunkat, négy hó eltelte után először élvezhetjük e szabad élet gyönyöreit. Négy hónapig sintődtünk a börtönben, hol régi inquisitio alakjára, kemény vizsgálat alá vetve, sokan az igaz ösvényről eltérvén, büszkén tiporták szét szívérzelmeiket, s a magyarnak magyar árulója lett ! Többé hogy ne kényszerittessünk e szoros vizsgálat napjait eltűrni, fő teendőnk legyen, azon okok eltávolítása, mellyek hazánkat veszélyeztetik. Itt szemügyre ajánlom a papi statust, melly természete és belszerkezeténél fogva mindig a kormánypártot s leghatalmasabb reactiót képezte, s mint ollyan szükségkép meg is fog maradni hacsak belszerkezetén üdvös módosítás nem történik, mert ez saját javára tekintvén, egy kis czimért vagy jövedelmes hivatalért hazáját elárulni nem irtózott! ! — *) Hogy állításom valóságáról meggyőződjünk, vizsgáljuk a papi status belszerkezetét. A káplán minden tekintetben függ plébánosától, ki tetszése és önkénye szerint személyéről felsőbb helyen relatiót tesz. A káplán, kinek nem szándéka szerencséjét koczkára vetni, 60 sor. váltó s rész koszt mellett, mindenben hódol plébánosának. A plébános a káptalan kedvében járván, természetesen azon elveknek, mellyek felebaráti szeretetet, emberi nemnek jólétét s honunk fölvirágzását ön föláldozással követelik,barátja nem lehet, minthogy ezek a káptalan czéljával ellenkeznek, kik az ezrek bezsebelésére szokván, mindenre készek, csak jogaik s jövedelmeik ne bántassanak ; mert jövedelmük csökkenésében az egyház pusztulását látják! Ha pedig találkoznék is egyén, ki a közjóért saját jogairól lemondana, azt a káptalan mint rebellist, liberálist, hivatalától megfosztva, az elaggottak vagy bolondok intézetébe pro correctione viteti!! Ne mondja nekem senki, hogy hazánk oltárára a papok is sokat áldoztak, mert a sokból igen keveset, Káinnak példáját követvén, a nemzet és hon által úgyszólván kényszerítve, nem pedig jó szándékból s szívesen áldoztak. Ne mondja senki, hogy hazánk ellen nem működtek, mert sokan épen tespedések s részvétlenségök által megbocsáthatlan hibát követtek el, midőn szent ügyünket még csak szónokinkkal sem segítették!! — (Kivévén a kiveendőket, kik a nagy számú papi egyének között majdnem elenyésznek.) *) Igazságosak akarunk lenni s megvalljuk,hogy a magyar cleras minden osztályaiban számos és dicső kivételeket mutatott, kiket csak magasztalhat e kárhoztatás, de meg kell vádaunk a szerzővel, hogy az ajánlott reform szükséges magában is, de kivált a nagyobb viselete miatt, mert fájdalom igen sok tagja a clerusnak nem tudja, vagy nem akarja tudni, hogy Krisztus volt földünk legnagyobb reformátora nem csak vallási, de politikai, társadalmi s polgárosodási tekintetben is. A szerk.