Marczius Tizenötödike, 1849 (2-67. szám)
1849-06-25 / 57. szám
Hétfő 57. szám Pest, június 25-kén 1819. E lap megjelenik minden nap estre, vasárnapot kivéve. Előfizetés júliustól december végéig Budapesten házhordással 5 fr., vidékre postán borítékban 6 fr. p. p. Hónapos előfizetés csak helyben, s a hónap első napjától kezdve fogadtatik el. Előfizethetni helyben a kiadóhivatalban (Országút Kunewalderház) és minden postahivatalnál. Hirdetések egy háromszor hasábozott sorért, vagy ennek helyéért 2 kr. pp. Egyes szám ára 3 kr. pp. Eperjes junius 22. A szandeczi kerületben tanyázó muszkák Árva- és Szepesmegyébe beütöttek. Béla környékén táborba szállván, az éretlen vetéseket barmaik számára learatván és a vidék lakóitól minden marhát és takarmányt erővel elszedtek. Innét Héthárs és Kis-Szeben felé Sárosmegyébe húzódnak. Ellenállás nélkül nyomulnak elő, mert seregeink egy része, Liptó megyében Görgei Armin, más része Kassa vidékén Visocnky és Deseöffy vezérlete alatt Sárosban táborzik. E két megyébe tört orosz seregek száma 30 ezerre létezik, herczeg Paskievich és Stidern tábornok vezérlete alatt. Jellachich a Tiszán átkeltnek mondatik, Temesvárt az ostrom alól föl akarja menteni. Seregeink élén előbb Tóth ezredes állt, jelenleg Vetter. Ha Jellachich — mint hisszük — visszanyomatik, Temesvár sohá nem tarthatja magát, mert 4—5 ezernyi várőrizetének nagy része a kutakban megromlott viz miatt betegen fekszik. — Az aradiak benn a várban 10 nap óta lóhussal élnek. A várbeli küldöttek visszajövetele feszült figyelemmel váratik. Lapjaink sajtó alá adatása előtt azon hir terjed a városban, hogy az őrizet már föladta magát. Minek alaposságáról azonban jót nem állunk. Honvédeink után útfélen arról panaszkodnak, hogy a Pesten sült katonakenyér ehetetlenségig sótalan. Ettem magam is egy illy kenyérből, s e panasz alaposságáról meggyőződtem. Különös! Nam úr, pesti sütőházi főpék, a szükséges sómennyiséget rendesen kezéhez kap- tja, és a kenyér mégis sótalan. Szombaton este egy kisebb hajón beteg honvédek szállíttattak Esztergomból a fővárosba. Honvédeink az egész után nem kaptak enni semmit! Illy s ezekhez hasonló köz indignatiót ébresztő vétkes mulasztások, bárkinek részlelkűségéből vagy gondatlanságából eredtek légyen is, mindenesetre szigorú büntetés súlyát igényelik. Tiszteljük a honvédeket, s legyünk figyelemmel az érdem iránt. L. A komáromi értesítőben olvassuk : Hivatalos értesítés. A közönség közt elszélesztett többoldalú éretlen hírek ellenében megnyugtatásul tudatik, hogy a tegnapi csata után táboraink Nagy-Megyeren, — Gután, — Tótmegyeren, — s Ürményen állanak; az ellenség előre nyomulását pedig szilárdan megakadályozandják. Komáromban junius 22-én délután. Komáromi kor. biztos a helyettes várparancsnok Újházi László mk. Assermann sk. által. ezredes. (Értem, uram, értem !) Pest, junius 25. Mindig igyekeztünk figyelemmel kisérni Erdély ügyeit kicsinyben és nagyban, s a Királyhágón túl lakó, vagy az ottani körülmények s egyénekkel ismeretes, jóakaróink szívességéből meglehetős bőven valánk adatokkal ellátva a nemzetélet ottani vérlüktetéseiről. Az olvasó velünk együtt figyelemmel kísérte Erdély elestének körülményeit, valamint az azt előhozott okokat. Erdély megszabadításának története előttünk állott azon pontig, midőn azt hívők, hogy teljes az. A dicső vezér, miután minden hadsereget, mi Erdély földén harczolt, levert, elfogott vagy szétűzött, miután Károly Fehérváron kivül kezében tartá Erdélynek minden katonai tekintet alá jöhető pontját, miután a szászság hanyatló erővel és bátorsággal olly gyáván veté magát lábaihoz, a milly alávalóan addig harczolt vagyis inkább mérget kevert — ezek után mondjuk, a bánáti körülmények szükségelvén oda hagyta diadalmai dicső földét, hogy mint uj Hunyadi János ne csak Erdélynek, hanem Magyarországnak földén is arasson győzelmet a magyar ügynek, dicsőséget magának. Bem távoztára lehet-e csodálni, ha a megmentett ország bátorsága csökkent némileg. A gyermek, ha újra elhagyja őt anyja, ki csak most ragadá ki őt kisértetektőli ijedelméből, ismét reszket. — Erdély lakói még maguk előtt látták a véres képeket. Mert önnek szerkesztő, önnek nyájas olvasó, e képek sötétségéről nem lehet a regények borzadalmas lapjairól, nem lehet egy hírlapi czikknek bármilly hű leírásából, sőt nem lehet a képzelődés országából is igaz fogalmat szerezni. Illy képektől üldözött álmokkal, sőt illy képek folytatását is látva s hallva, ki bámulná, hogy Erdély lakóit remegés fogta el a szabadító távoztára. Mert midőn Bem Magyarországra átlépett, Erdély még csak a harczoktól volt megmentve, nem a borzadályoktól. Hiszen tudják már önök, hogy a Bihar és Arad felőli havasokban fel egész Kolos megye végéig temérdek oláhság táborozott, kiket a vereség boszuja, a fajgyűlölet, és az általok kiöntött vérnek uj szomjat támasztó emléke még kegyetlenebbekké tett. Emlékeznek önök (mert hisz illy emlékeket a tavasz egy könnyű szellője el nem fuvalhat) az abrudbányai eseményre. Midőn épen úgy égettetett fel a virágzó város, gyilkoltatak le különbség nékül a lakosok, kínoztatának borzasztó kegyetlenségei, úgy hogy kegyelem csak azokkal történt, kik egyszerre kínok nélkül öletének le ... Erdélyben nagyon tartotta még a fejét az oláh király Janka. Vérszomjas tábora mint egy felhő, melly vértenger párájából vonult volna öszve, ott borongott sötét szándékokkal. Azonközben a völgyekben még semmi élet, még mindenütt pusztulás, a faluk és városok romban, s a munkás kezek hiányában még nem kezdtek emelkedni a hajlékok, hol e fészkeiből kiriasztott nép télre tanyát fog találni. És mit gondol ön szerkesztő, azon kiolthatlan fajgyűlölet, melly az események után kellett, hogy minden magyarnak szivében támadjon, csak úgy csendesen szunyadt a szivekben.. Nem, hanem ereje legelőször is benn hatott égető, megmérgező hatalommal. A sötét szenvedélyek legelőbb hordozójukat teszik szerencsétlenné. Öntudatlanul, a nélkül, hogy magának számot adhatott volna róla, de mélyen érzé ezt Erdély népe. Illy alakja volt Erdélyben a kül- és belvilágnak, midőn a dicső vezér oda hagyá a tartományt. Csüggedés a mieinknek csüggedés szokott szivébe, uj bátorság és remény szállott azok szivébe, kiknek ő ostora volt s még leendett. A havasi oláhok merészebbek, vadabbak lőnek. Fenyegetők a még virágzó helységeket, azon keveseket, mellyeken kezöknek üszköt hátrahagyó