Marczius Tizenötödike, 1849 (6-79. szám)

1849-03-22 / 32. szám

125 Debreczen, márczius 22. Még felejteni se kezdettük az örömet, mit Szeben bevétele okozott, midőn az öreg Bem új hírekkel lepett meg. De ne hidjétek, hogy az erdélyi drámának vége van. Még egy felvonás hátra van belőle. Hanem ollyan ez, mit könnyen és biztosan kiszámít­hat az, ki figyelmesen végig nézte a többieket. A kígyó feje Szebennél megtöretett, tagjai már még csak naplementéig rángatódzhatnak. Nem kell félni, sokáig nem tart az. A szászság porba van verve, terve, facttoi semmivé téve, serege szétszórva, de ne higye senki, hogy jelleme megváltozott volna. Midőn Bem bevette Szebent, a muszkákat a falak alatt megvervén, a capituláló város lakói protestatiot nyúj­tottak be a muszka interventio ellen. Ki hiszi, hogy nem épen a város népessége volt, mely ezen alávaló de gondolatlan lépést tette: ez inter­­ventiot sürgetni s eszközölni? Ki hiszi, hogy nem épen a polgárság volt (mert hisz annak fejéből állott elé a fa­­ctio minden terve) — mely hogy az austriai sergek im Felde szabadon mozoghassanak, a város oltalmára musz­ka segítséget kért? Fordul a koczka — ők készek saját eljárásuk ellen protestálni s bevallani ez által annak bűnösségét. És ki nem emlékszik a nemes szász nationak Erdély országgyűlésein oly számtalanszor kitüntetett jellemére, arra az alattomosra, arra a szennyesre. Mi, egyszer Erdélyben utaztunk alatt egy pár hetet töltünk az akkor éppen Szebenben tartott országgyűlésen. Olvastuk a kolozsvári országgyűlések történetét, jegyző­könyveit. Jól emlékszünk, és speciális eseteket tudnánk felemlegetni — de nem szükség — s jelen czélünkhoz legkevésbé sem tartozik. Csak arról beszélünk, hogy a szász jelleme meg nem változott most is. Kutyából nem lesz szalonna. A párducz az ő tarkaságát.... írja az öreg Bem, hogy a vidékről számtalan fegy­vert kap. Képzelem, hogy csak úgy özönlik be a sok puska. Mintha látnám, hogy e nép, mely egy kalán vízbe eloltaná a magyart, mely nem irtózott lelkére venni annyi vért, annyi lángot, annyi — még csak hallomásban is ke­­bellázitó iszonyt, e nép a mily szemtelen volt felfuvalko­­dottságában, ép oly szemtelen most megalázódása hízel­géseiben s farkcsóválásában. Ó­­hogy a teremtés olly kíméletlenül rá­nyomott egy egy typust némely népre. Ne higyjétek azért, hogy a szász megváltozott, meg­bánta bűneit, megtért. Volt ő még alázatos másszor is, kötötte ő az ebet a karóhoz, nyalta még a magyarnak talpát, s hitvány alázatossága után vérrel festette be Erdélyt. És mit mondjunk a másik népfajról, melly úgy áll még a harcz iszonyuságai s kegyetlen képei mellett is, mint egy fene szörnyeteg a szelíd bárány mellett, mint emésztő és fojtogató kéntüz a melengető családi tűzhely mellett? — mellynél iszonyúbban vadat nem tud az em­lékezet, nem ismer a régiség története sem. Fog-e valaha az oláh és magyar e nemzedéke, csak valamit is feledhetni gyülölség és boszuból. És ha felej­tene egész tengernyit, még egy tengernyi maradna em­lékezni. így állanak, igy fognak állani soká még a népfajok azon kis országban, melly a Királyhágón túl nyílik fel a szemnek. Most épen a valóságos perez van. Ha a harcz fák­lyája kialszik , nehezebb lesz segítni mint most. Erdélyben a legtöbb ember irtó háborúról beszél, mit az oláh és szász nép ellen kellene folytatni, az utolsó ivadékig. A prima furia sokat mondat az emberrel. Erdély egy év alatt egészen puszta lenne Egy öngyilkossághoz készülő költőnek, egy a habokba futó Shelleynek sötét képzelődése nem tud olly iszonyú képet teremteni, minő Erdély lenne. És Bem épen azért hirdetett (de megjegyzem csak bizonyos feltételek alatt) amnestiát, hogy elejét vegye az átalánosan elterjedt hiedelemnek, hogy irtóháboru fogna kezdetni. Mások ismét Szebennek s a több szász városoknak földig romboltatását óhajtják. Igaz, hogy a Jehova tüzet bocsátott Gomorkára vég­veszedelemül, s igaz, hogy Szeben is megérdemelné e sorsot. De tekintsetek, kérlek a következményre. Hanem ne higyjétek — hogy én feledni akarnám a bűnöket s még az önvédelem fegyvereit is elakarnám vetni. Alázzátok meg, verjétek le a földporáig a szászokat, úgy is mint egyeseket, úgy is mint nemzetet. Vessetek rá adót, minőt csak megbir, következő­leg­­minek mennyiségétől eliszonyodjék, s csak a feje felett lebegő pallos kényszerítése miatt adjon meg. Azon szász nemzeti cassát mellynek millióiból az a­­lacsonság tervei kivitelére, a vadság eszközei hizlalásá­ra, s a machine infernal tüzének szitására mentek a ka­matok, — vegyétek el egy utolsó krajczárig. Sok, nagyon sok a nyomorult ember Erdélyben — azoknak kenyér és ruha kell. Még fedelük sincs az eső ellen. Azután majd engedjetek a szászoknak csak olly köz­életet, hogy kárt a státusnak ne tehessenek. Mindenki tudja, hogy Erdélyen csak magyar gyarma­­tosítás segíthet. De azért ne beszéljünk irtóháborúról, mert a­ki arról szól nem gondolta jól meg e szó értelmét. Ezt mi mondjuk — kik pedig forradalmi időben nem irtózunk olly nagyon a terrorizmustól, mert azt

Next