A Marosvásárhelyi Kereskedelmi és Iparkamara jegyzőkönyve, 1902 (1-4. szám)

1902-05-16 / 1. szám

4 (1163.) Elnök a napirend előtt jelenti, miszerint a kereske­delmi ministeri székben a közelmúltban nagy változások történtek. Hegedűs Sándor minister úr 1. évi márczius hóban, nagy saj­nálatunkra, megvált állásától. Távozásakor az elnökség a kamara nevében elbúcsúzott a távozó m­inistertől. Helyét néhai Horánszky Nándor úr foglalta el, a­kinek mint hazánk egyik legjelesebb nemzetgazdájának működése elé a legnagyobb reménykedéssel tekintettünk. Az elnökség kineveztetése alkalmával meleghangú táviratban üdvözölte a nagyméltóságát, felajánlván a kamara szolgálatait. Azonfölül alkalma nyílt a kamarának, hogy küldöttségileg is üdvözölje Horánszky minister urat i. é. márczius hó 24-én. Ő nagyméltósága a kamara mindkét rendbeli üdvözletére a legbizalomkeltőbben válaszolt, meleg érdeklődést tanúsított székely­földünk iránt s ígéretet tett, hogy az itteni közgazdasági élet föl­lendítésére oly nagy fontosságú székely körvasút régóta húzódó kérdését is mielőbb megoldásra juttatja és annak építését még ebben az évben megkezdeti. Fájdalom, ígéretét nem válthatta be. Nagy alkotásokra hiva­tott munkás életét néhány heti ministersége után, mindnyájunk nagy szomorúságára és az ország nagy veszteségére, váratlanul befejezte a még java korában lévő kiváló államférfi. Az elnökség a kamara nevében meleghangú részvét­iratot intézett a megboldogult államférfi özvegyéhez, aki ezt a következő levélben köszönte meg: „Mélyen tisztelt Elnök úr! Szeretett férjem elhunyta alkal­mából a kamara részéről nyilvánított meleg részvétért fogadja há­lás köszönetemet és kérem, hogy azt a kamara t. tagjai előtt is tol­mácsolni kegyeskedjék. Budapest, 1902. április 26. özv. Horánszky Nándorné s. k.“ Néhai Horánszky minister úr utódjául Láng Lajos v. b. t. t. neveztetett ki kereskedelmi ministerré. Remélhető, hogy Ő nagy­­méltósága, aki mint statisztikus és nemzetgazda, első szaktekintélye hazánknak, nemcsak jól ismeri országos hajainkat, de az állása által biztosított nagy befolyása révén meg is védelmezi érdekeinket s az országos érdekek mellett Székelyfö­ldü­nk közgazdasági nyo­mott viszonyaira is kiterjesztendő nagybecsű figyelmet.

Next