Marosvidék, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1877-04-08 / 14. szám
mint 40 polgár kérést intézett a közgyűléshez, melyben az előadottakat bővebben kifejtve, azon kívánalmukat fejezték ki, hogy a barom tér részére más és alkalmasabb helyet jelöljön ki a közgyűlés. De ez a kérelem sohasem jutott a gyűlés elé. Kérdi tehát : van-e tudomása a polgármesternek ezen kérelemről ? Mi történt azzal, hogy mindez ideig nem jutott el a közgyűléshez ? S szándékozik azt mentől hamarább ide beterjeszteni ? A polgármester sem azt nem tudja, hogy ilyen kérés létezne, sem azt, hogy mi történt azzal. A kérés ugyanis ezelőtt 2 évvel adatott be, akkor tehát, midőn ő még nem volt polgármester. Ez okból a gazdasági előadóra utal, de ez a tárgy régi volta miatt szintén nem emlékezik reá s ezért távozik, hogy a vonatkozó iratokat tekintse meg. A gyűlés azonban eltekint a fennforgó kéréstől s a tanácsot utasítja, hogy a jövő gyűlésre mélhatlanul terjesszen be egy megfelelő tervet. Z. dr. Knöpfler Vilmos második interpellációja által arról óhajtott tudomást szerezni, hogy tett-e valamely intézkedést a polgármester arra nézve, hogy a múlt évi nagy tűz által károsultak az 1876. évi 15. t. sz. kedvezményéhez képest egész évi adóelengedésben részesíthessenek ? Erre a polgármester jelenté, hogy ő a maga részéről mit sem mulasztott el a végre, hogy a károsultak adóelengedésben részesüljenek. Ugyanis bizottságot küldött ki, mely a károkat sietőleg felvette s munkálatát beterjesztő. Ezen munkálat áttétetett a a kolozsvári pénzügyigazgatósághoz, hol az esedékes adók bizonyos összege csakugyan le is íratott annak folytán. Ha a leírás nem oly mérvben történt, mint kellett volna, arról mit sem tehet, de az tény marad, hogy ő a lehetőt megtette. A gyűlés tudomásul veszi a választ, de miután interpelláló több körülményt hozott fel, melyek azt tanúsítják, hogy a tűzkárosultak az illető pénzügyi hatóság részéről nem részesültek kellő figyelemben, megkeresni határozza a közigazgatási bizottságot, hogy a tűzkárosultak ügyét igyekezzék lehető tekintetbe venni Végül Szöllősi Samu intézett egy kérdezvényt a polgármesterhez, mely által azt akarta megtudni, hogy visszavétetett-e a város kőmalma Baruch Adolf volt bérlőtől? S miután a polgármester azt válaszolta, hogy az még azon napon megtörtént, melyen a közgyűlés kimondd a visszavételt .• Szöllősi arról is felvilágosítást kért, hogy minő módon értékesíti a tanács a malom mellett levő lakosztályt? Erre a polgármester azt válaszolta, hogy azon lakosztály jelenleg egy család részére ingyen van átengedve, de a tanács kénytelen volt így járni el, minthogy a malom belszerkezetének megőrzése csak azon után volt elérhető. A közgyűlés tudásul vette a választ, azonban utasíta a tanácsot, hogy Szent-Györgynapon túl igyekezzék értékesíteni azon lakrészeket. Ezzel napirendre tért át a gyűlés s egymásután 3 belügyminiszteri rendeletet intézett el, illetőleg vett tudomásul. Ezek egyike a polgári iskola költségvetését hagyja helyben, másika a szesz- és pálinka-korcsmárlási jog kéli kezelését engedélyezi, a 3-ik pedig a kőmalom visszavételére nézve volt bérlő Baruch Adolffal létrejött egyezményt erősíti meg. A pénzügyminisztérium az adófelszólamlási bizottság megalkotását rendelvén el, miután abba Maros-Vásárhely egy rendes és egy póttagot kellett hogy válasszon, rendesnek Z. dr. Knöpfler Vilmos, póttagnak Patrubány Miklós választottak meg, mindkettő felkiáltással. A Maros szabályozására és az azzal kapcsolatos vízművekre vonatkozó mérnöki terv felterjeszteti határoztatok a közmunka- és közlekedésügyi minisztériumhoz, egyidejűleg a tanács utasíttatott, hogy a 46.013 frt költség beszerzésére tegyen a közelebbi alkalommal ajánlatot. Nyitramegye feliratát, melyet a magyarnyelvnek a népiskolákban kötelező tantárgya tétele czéljából intézett a képviselőházhoz, továbbá Nagy-Várad város feliratát a népoktatási törvény revisiója végett s végül Alsófehér megye feliratát a szőlő-dézma kárpótlási igények bejelentési határidejének meghosszabbítása iránt feliratilag fogja pártolni a közönség. Az első átalános érdekeltséget keltett föl, a második mellett Kovács Ferencz és a 3-ik mellett Lázár Ádám szólaltak fel, mindketten melegen és igen szépen. Továbbá a közelebbről megtartott pénztárvizsgálat eredményéről beterjesztett jegyzőkönyv és a pálinka-korcsmárlási jog kezelőinek kimutatása a február havi nyereményről (1400 frt) tudomásul vétetett. Ez utóbbi ötletéből a sörfogyasztási adó kezelése is ezen bizottság teendői közé adatott. Végül egy magánkérvény intéztetett el s azzal a gyűlés 6 óra után eloszlott. TÁRCZA: Egy mosolyért. . . Egy mosolyért ajkad bíboráról Megtagadtam volna életem, S fölkerestem volna azt a tájat Ahol örök boldogság terem. Nem kérem én mosolyodat többé Habár most is, most is szenvedek. Ifjúságom ringató dajkája: Szép remények, isten veletek! Egy csókodért mit az ébredő szív Szent zálogul nyújtott volna át, Elorzottam volna a nagy égnek Minden éjjel, minden csillagát. Nem kérem én csókjaidat többé, Oh! pedig még most is szenvedek: Ifjúságom ringató dajkája : Szép remények, isten veletek! Szerelmedért széttiportam volna Szivem, lelkem drága álmait, S fürteidhez fűztem volna ékül Hír, dicsőség fényes lombjait. . . Nem ! nem kérem szerelmedet többé ; Sírhalomra a virág minek ? Ifjúságom hitelen dajkája: Szép remények, isten veletek! Kökny. 106 Utolsó akarat, Rajz. Irta: FiaDNyánszky Gyula. A szobában kétes félhomály van. De nem a virradat oszló köde az, hanem az alkony egyre növekvő árnya. És ez a félhomály oly aggasztó, oly nehéz, hogy a lélek önkénytelenül a halálra gondol. A halálra, e hófehér szellemre, mely gyöngéden karjára veszi mint gondos dajka a síró csecsemőt, úgy ringat el az örök álomra. Miért is ejtjük ki oly rettegve nevét? Hiszen ő a mi legnagyobb jóltevőnk ! Sok mily könnyű, mily szalid lehet annak a halál, aki boldog volt ! Nem kell a múlt hervadt kertjében a megmaradt fűszálakat keresnie, mert a gazdag jelen virágait szedheti. S míg lelke a jövő fényes képein csüng : valami titkos kéz szépen, lassan lezárja két szemét örökre. Csak a ki született és nem élt, akinek a ma több bút és gyötrelmet hozott, mint a tegnap, az nem halhat meg nyugodtan, annak arczán jelenik meg az a sápadt lázas verejték, mely a végső küzdelem kínos perezeit hirdeti. Jöjjetek Sömlér ágyához, nézzétek a szegény agyot, mint vergődik lelke a haláltusában ! Szólni akarna, de ajka kiszáradt. Szemeivel is mondana valamit, de azok elveszték fenyőket. Kezeivel is intene, de azok a párnára hanyatlottak sárgán, tehetetlenül, úgy szeretné ökleit az égre emelve megrázni, de hiába erőködik, csak gyermekei fájdalmát növeli. Ott térdelnek előtte: az erő és gyöngédség: Béla és Jolán. A gondviselés megtagadta tőlök a könnyeket e szomorú órában. Mikor az első ibolyát meglátták tavasz,szál, fölcsillant egy drága csepp szemeikben az örömtől. S most a gyász órájában nem jelenik meg az enyhülés fényes követe. Mint a kiégett üszők, oly ridegen, oly sötéten bámulják az árny játékát a falon, a máskor oly élénk szemek. Mit mondjanak egymásnak ? Amit látnak : fájdalom, veszteség, sehol vigasztalás, sehol egy reménysugár! Végre mozdul a haldokló. Fölemeli lankadt ősz fejét, az elfojtott vihar kitör. Megismeri gyermekeit. A hideg ajkak megnyílnak s a láz pirosra festi a fonnyadt arczot. Ezek az utolsó pillanatok. A szív még egyszer feldobog, aztán örökre néma lesz. Az élet még egyszer visszatér a vonagló testbe, aztán soha többé. Itt már csak imádkozni lehet. Sömlér föltekint utoljára és beszélni kezd. Ezt az öntudatot már a halál adja neki. „— Oh hagyjatok pihennem, szegény öreget! — és hányja-veti magát az ágyon, — hisz egyetlen vágyam volt, hogy valaha nyugalmat találjak. Imádtam Istent, szerettem embert és világot; harczoltam a szép. Színház és művészet. Molnár György Salviliiről, Molnár György Kaposvárról, hol a legfényesebb művészi sikerrel vendégszerepelt, Bécsbe ment, hogy tanulmányozza ott Salvinit, a nagy olasz tragikust, kit a kritikusok Rossi fö-