Marosvidék, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877-10-14 / 41. szám

41-ik sz. Maros-Vásárhelytt, 1877. október 14. VII. évfolyam. Előfizetési dijak: k • y be » hizbo?. fa vidékié portan bükivé: j Egész évre . . . . 6 irt — kr. j Fél évre.....................3 frt .— kr. i j Negyedévre.... 1 írt SO kr. «, UE1UUTO1 SSÍLLÍS n KUSÓnTim: j Sífutmi klósutcza 792-ik számú bálnál. EZELŐTT („ERDÉLY.“) MAROS-TORDAMEGYE és MAROS-VÁSÁRHELY SI.K VÁROS társadalmi, közművelődésű közgazdasági érdekeit képviselő és. ------- ----------------—«‹!‹ ------ - ----------------—•«!› Hirdetések dija: Hirdetések dija: 'Garmond noronkiat.) Egy 1 hasábos sor, vagy térfogata, & kr. Egy 2 . , , , »kr. ^SEg) 3 . , . , 12 kr. Bávegdij minden egyszeri könléenél 30 krftofesegri feirdetésekut) mag több kedvezi**)«.?. A hirétietek a kiadóhivatalhoz cztfm&uiak. 'Garmond goroflkiat.) Kgy 1 hasábos sor, vagy térfogata, & kr. Egy 2 . »kr. ‘«Egy 3 . . . „ 12 kr. BSyegdij minden egyszeri közlésnél 30 kr- 8ufcger«ri hirdetéseknél meg több kedvez«*«), y. A hir illetek a kiadóhivatalhoz czimzefyiók. W-------------------^-------------------A lap szellemi részét illető küldemények a naerkesztőségbe?., péfizkfildexnények a kUdóbivMalhcfckén mentve küldendők. »-------------------w HETIKÖZLÖNY. — Megjelenik minden vasárnap.— SZÉPIRODALMI 1 rSTNyi Ittér foroakint 25 kr. | jJBr W Ittér fioroakint 25 kr. Előfizetési felhívásunkat „MAROS-VIDÉK“ 1877-dik évfolyamának negyedik évnegyedére, az uj évnegyed alkalmából, bátrak vagyunk némely t. előfizetőnknek becses figyelmébe ajánlani. Az esedékes 1 frt 50 kv. illeték t. Csíki Lajos ur könyvkereskedésébe vagy a „Maros-Vidék“ kiadó hivatalába küldendő. A hátralékok és hirdetési díjak szíves kiegyenlítését is egész tisztelettel kérjük. - Lapunk újabb irányú beosztása szolgáljon előbbi ígéreteink tényleges beváltásául. Jelszavunk marad a régi: T humbug helyett a tények beszéljenek!# M.-Vásárhelytt, 1877. okt. 6. A „Maros-Vidék“ szerkesztősége és kiadó-hivatala. Megjárta... WZ/VIV/v Lepkevadász lett a lányka,f Űzi, hajtja kéjjel... Fut a sereg, merre futhat Félve, szerteszéjjel; És bár futnak, a nyomukban A végzetes háló, Egy-kettőnek, vagy tán többnek Zord időre való. Vigyázz lányka, lepkevadász ! Fordulhat a koczka; Ki ma lepke, holnap űző, Még te lehetsz foglya... Kicsiny a szív, de erős vár, Szerelem a kulcsa; Ha betévedsz, a helyzeted Az lesz csak a furcsa. Betévedett a kis vadász, Lánczom fogva tartja. Ha nem tetszik az új szállás, Lelke legyen rajta!... Feloldanám, de megszökik a szabadság ára Még gúny lehet, csípő, maró, Könnyen áll az nála. Kilyénfalvi. Legfelsőbb parancsra! | Történeti beszél)'. Neumann után németből: SÁndok JiAlmán. 1. (Folytatás.) E perczben azonban az ezredes kinyitó ajtaját. Átkozott lárma ! Fülöp, mit akar az az asszony ? — Az ezredes úrhoz akar menni. — E levélkét nagyságodnak kell átadnom, hogy lesz-e válasz reá, azt nem tudom. Einsiedel kibonta azt és meghökkent — a király írása volt az : „E levélke átadóját azonnal eskettessétek össze Westphali Willerttel. Parancsolom! Frigyes Vilmos.“ Az ezredes bámulja az írást és a kis púpos utálatos negyvenéves Henszlemné asszonyságot. — Menydörgős adtát! Hát vak-e a király és elment Dersannak az esze vagy mi ? Ez volt minden, a mit gondolni tudott. — Elmehetek-e már ? — kérdé az asszony. — Olvasta-e a levelet? — Oh instálom én mem értek az olvasáshoz! — punaszki ! Gtül. A lehető legnagyobb bátrat". Ki állott ott az ezredes. Ismét és ismét átvizsgálta az írást: semmi kétség, a király sajátkezű írása az. Homlokához csapott, ha ébren van-e vagy álmodik ? Nem tudja boszankodjék-e vagy nevessen. Végre az asszonyhoz szól: „Jöjjön át szobámba!“ Henszlerné egy jó borravalóra számítva, már előre azt köszönni látszott, és az inas előtt a szobába haladva, kicsinylőleg tekintett vissza, egy utálatos grimaszt vágva. Midőn a szobába beléptek, Einsidel parancsnok még egyszer minden oldalról megvizsgálta az asszonyságot; aztán az ajtót kinyitva, kikiáltott szolgájához : „Fülöp, a tábori papot és Willert gránátost hozd ide.“ — Parancsára! — hallszott azonnal. — Hogy hívják magát? — Özvegy Henszlernének. — Özvegy Henszlerné asszonyság, kegyed Willert gránátossal azonnal össze fog eskettetni. Legkegyelmesebb királyunk parancsa ez. Ha egy városi hölgyecske lett volna, természetesen az ismeretes felkiáltással : „Istenem, mi lesz velem!“ eszméletlenül földre hull; Így azonban, mint egy valódi faluísi gyermek állott ott, kezeit csípőjére téve, nyitott szájjal és nagy szemekkel. — A vonakodás mit sem használ! — szólt az ezredes, a ki hallgatását igy magyarázta. A királyi rendelet határozottan szól és nekünk hallgatnunk kell — a legfelsőbb parancsra. De hát akart is e az özvegy vonakodni ? Hogy elnémult, azt neki legkevésbbé sem lehetett rész néven venni, hiszen ez az ugrás az özvegységből a házasságba, valóban váratlanul jött és meglephette. És milyen sok minden gondolkozni valója volt ezen egyetlen perez alatt! Több, mint paraszt ész volt oda szükséges, hogy az őt ostromló kérdések és érzések cháoszában rendet tarthasson. — Lizára vonatkozik a levél és nem reád. Dehát mi közöd hozzá ? Mért nem tanult meg olvasni ? Mért adta át neked a levélkét ? Aki előbb jár, azt illeti az elsőség. És hogy éltél azóta, hogy férjed a sírba költö-