Maros-Vidék, 1880 (10. évfolyam, 2-51. szám)

1880-10-14 / 41. szám

X. évfolyam 41-ik szám. Maros-Vásárhelyt, 1880. okt. 14. C^AA/VAfAfAryVTAAA/VWVT JM'ATAf'AJ'AAAf' S Előfizetési díjak: -. s 'AfATAPAfASArAAAAAfArATAAArArsWAi^ Hirdetések díja: Egy háromszor h­asábozott jo­gat mond sor, vagy annak ] térmértéke kr.­­ Bélyegdij minden beigtatás­a­­ után 30 kr. % I Nyilttér soronként 25 kr. | ? A hirdetés- és nyílttéri­­ dijak | ; előre fizetendők. | S'AJJVASAArJ'JWASAJ'A/'AJ'AJ'AJ' »/WWVWO 6 frt — kr.­­ I Egész évre |j Félévre............... 3 frt — kr. | § Negyedévre 1 frt 50 kr. I Egyes szám ára 14 kr. | $ 1 GvATJWVV/VNA/’ JWWWWV AJ­AAAAAA/WJV _ Maros - Torda megye és Maros-Vásárhely sz. kir. város társadalmi, közmivelődési, közgazdasági, közigazgatási érdekeit képviselő szépirodalmi közlöny. Megjelenik minden csütörtökön. szállás : Isk­ola. (tyúkszer) utcza 2-i©. számú Ixazziál. A lap szellemi részét illető küldemények a szerkesztőséghez, pénzkü­ldemények a kiadóhivatalhoz bérmentve küldendők. Kiadóhivatal: a, róm­., Isatbh., leán­yis­sola IsSaa.jrtm.Orsiaaca.ájá­tva.zs. (Szent-György-utcza 1070 sz. a.) Készüljünk a nemzeti ünnepre! M. - Vásárhely tt, 1880. okt. 12. Még csak egy pár nap választ el a Bemszobor leleplezési országos jellegű ün­nepétől. Komoly, magasztos nap lesz okt. 17-ke városunk történetében, mert akkor hűlt le a lepel azon érczszoborról, mely­nek élő alakja, mint a székelyfőváros egyik megmentője szerepelt az önvédelmi harcz nemzeti szabadságért küzdő korszakában. Illő azért, hogy férfias komolysággal, ha­zafias lelkesedéssel, városunkat megillető ünnepélyességgel készüljünk a városunkat megtisztelő nemzeti ünnepre! A Bem-szobor bizottmány csaknem másfél tizeden keresztül fáradozott az em­lék létesítésén. Elvitázhatlan igazság, hogy csak nagy utánjárás, kitartó fáradság és a lehető kedvező körülmények ügyes fel­­használása által juthatott azon eredmény­hez, hogy aránylag igen csekély költség­gel ezt a ritka szép kivitelű érczszobrot M.-Vásárhely főterének díszére felállíthatta. Köszönet és elismerés illeti ezért az önzet­lenül működő szobor-bizottságot, melyet sem a jelen nemzedék, sem az utókor soha sem vonhat meg az 1848/49-iki nagy na­pokban életükkel és vérükkel a haza szol­gálatában állott igen tisztelt bizottsági tagoktól. Midőn tehát magunk részéről, a sajtó nevében hálás tisztelettel emlékezünk meg a t. szoborbizottságnak önzetlen és hazafias munkásságáról, egész tisztelettel kérjük feledje el, vagy szállítsa le a maga értékére azon megjegyzéseket, melyeket a sajtó csak­is a leleplezési ünnepély módo­zataira nézve kifogásolt, s most miután az országos jellege kétségbevonathatlanul meg­van az ünnepélynek, az elfogulatlan közvélemény csak tisztelettel emlékezhe­tik meg a lelkiismeretes munkásságról. Mi a magunk részéről csak­is az ügy nem­zeti­es szellemében szólaltunk fel. Támadást és piszkolódó személyeskedést, még a min­ket kíméletlenül piszkolni akarókkal szem­ben sem használtunk, mert fel tudtuk fogni a Bemszobor leleplezési ünnepély komoly méltóságát és nemzeties jellegét. Míg itt­hon egyesek ellenünk kívánták a szemé­lyes torzsalkodás szikráját éleszgetni, ad­dig igyekeztünk a fővárosi és vidéki sajtó szívessége folytán tisztességesen és tárgyi­lagosan egyengetni az ünnepély megtar­tási módozatának kissé görönyösnek mu­tatkozó útját, s midőn okt. 4-én elértük összes kívánságainknak netovábbját, haza­fias megelégedéssel tekinthettünk vissza a kinyert eredményre. Most már előttünk áll az ünnep; mutassuk meg, hogy akarunk és tudunk székely vendégszeretettel ren­dezni országos ünnepélyt és gyakorolni szí­vélyes vendég elfogadást! Lapunk mai számában, úgy az álta­lunk szerkesztendő „Emléklap“ hasábjain igyekezni fogunk feltüntetni mind­azon ne­vezetesebb mozzanatokat, melyek a neve­zetes ünnepély érdekében nyilvánulnak, úgy a t. szobor bizottság, mint a hatóság, va­lamint a résztvevő testületek, mint egyesek részéről, az ünnepélyt, vagy a nagy­közön­séget érdeklő nevezetesebb mozzanatok nyil­­vánulásának szíves értesítését tisztelettel kérjük, mert csak­is közös egyetértéssel és akarattal felelhetünk meg azon nagy czélnak, melyet — mint a helybeli sajtó egyetlen képviselője — lapunk maga eleibe kitűzött. — Még csak pár napunk van az ünnepélyig, azért minden személyes bántal­­makat, vagy félreértés szülte nehezteléseket félretéve, a legodaadóbb munkássággal és ügyszeretettel készüljünk a nagy fontos­ságú nemzeti ünnepélyre! Szerkesztő: * XnT-A.Ö-'ST Hallod szolgám szárnyas lovam! Vágtass, repülj fel magasan, Rúgd ott fennt a fellegeket, Arany patkód vessen tüzet, Villámot villámra gyújtson, Földön, felhőn fény lobogjon, Óriás dördület hangja, A világnak hírül adja: Ünnepe van — szép dicső nap — A lengyelnek és magyarnak. Mindkettő egy testvér nemzet, Áldozott vért, kincset, könnyet A szabadság szent oltárán. A tej­ utig fuss meg ne állj, Hozz egy köteg csillag sugárt Koszorúnak, az öregnek A szabadság nagy hősének; Ő is itt van: hadak utján Szemlét tart fénylő táborán, Hogy majd egyszer nagy Csabával, A hun és szarmát hadakkal, Jöjjön s villámmal verje le, Kik miatt bilincsbe verve Az akarat, erő­s szellem Nem ragyoghat magasan fenn A szabadság szent oltárán. Köszöntsd, mondjad: nem feledtük, Lelke itt lakik közöttünk S hogy a mikor mi fiai Mind lefekszünk megpihenni, S nem lesz ki látta őt szemben, Gyújtó kanóczczal kezében, Hogy beszéljen századokig, Meddig unokák lesznek itt: Szobrot emeltünk számára A dicsőnek alakjára, S egy czélra tör két nép lelke — Áldozata együtt égve — A szabadság szent oltárán. Itt vagy édes szárnyas lovam? Hamar jártál, nagyon jól van, Hoztál sugárt, maradt ott még, — Millióknak jutna elég. — Fond meg tedd fel a fejére, Kisebbet nem érdemelne Osztralenka. Szeben, Piski A dicső nevét hirdeti. Ő az öreg már rég boldog, De nagy neve ott fenn ragyog, Azok között, kik áldoztak A nép jogért éltek, haltak A szabadság szent oltárán. Ti múltúnk nagy bajnokai. Bethlen, Thököli, Rákóczi És annyi sok szabad lelkek, Kiket a kor elfelejtett, — Nevetekre felsóh­ajtunk, Veletek hullt szabadságunk. Lengjetek most itt felettünk ! S nézzétek, hogy felébredtünk ! Itt voltatok, itt e helyen. Makariás ház beszéljen. Látott ez még haza atyát, Ki nem szánta áldozatát A szabadság szent oltárán. Minden magyar szivben rejtve Él nevetek feljegyezve. És bár idegen föld pora Borul ott a bujdosókra: De telketek itt van köztünk. Álmainkban ölelkezünk, Nem csak­ nekünk kell szabadság. Ezt óhajtja egész világ. Koronás fő, koldus, művész, iparos, katona, földész. Mi oka, hogy nem érjük el? Nem áldozunk erős hittel, A szabadság szent oltárán. Önzők, ti hatalmas nagyok! Magatoknak kívánjátok. Másnak szóval, — különben nem.... — Hisz csak igy ülhettek ott fenn______ Nézzétek, ki csak azért élt, — A kötéltől bárdtól nem félt — Karddal kézben, élve, halva, Népszabadság volt jelszava: Annak rémlik, ragyog neve, A tiétek elfelejtve. . . . Titkon rátok hull az átok. Mert soha sem áldozátok A szabadság szent oltárán. De jön­ egy nap mikor Isten A földön ismét megjelen, M­i­­ emberek rég elűztek Megunván a szelidséget. Kellett nekik dörgő k­é­n­y u­r, Kinek szeme villámot szór, Ki hunyorít millióknak, És azok mind leborulnak. És e nap jő, elközelget, Már világosság sugárt vet, Mikor hősök lesznek ezrek És áldoznak minden népek A szabadság szent oltárán, "Porzsolt Adóm

Next