Maros-Vidék, 1882 (12. évfolyam, 2-55. szám)

1882-05-04 / 18. szám

XII. évfolyam. 18-ik szám. Maros-Vásárhelytt, 1882. május 4. Egy háromszor h­isábozott garmond sor vagy antifik térmértéke 5 kr. Bélyegdij minden béig­tatás után 30 kr. Nyilttér soronként 25 kr. A hirdetés- és nyílttéri dijak előre fizetendők Maros-Tordamegye és Maros-Vásárhely sz. kir. város társadalmi, közmivelődési, közgazdasági, közigazga­tási érdekeit képviselő szépirodalmi közlöny. Megjelenik minden csütörtökön. Szerkesztői szállás: Szent-O­ szörg-úr utcza 1095. szám-u. n­ázzsal. A lap szellemi részét illető küldemények a szerkesztéséghez, pénzküldemények a kiadóhivatalhoz Ina-m­entve kiirdemlők. K­i­adóh­iva,a f­a. róm. Ixad­b. k­ártyislud­a. könyvnyoradásában. (Szent-György-utcza 1070 sz. a.) A Baruch-gyár égése és követ­kezményei. Maros-Vásárhelytt, 1882. május 2-án. A Baruch Jeremiás-czég nagy terje­delmű szeszgyár telepén mult pénteken, ápril 28-án a főépületek leégtek s ennek következtében a gyár hónapokon keresz­tül szünetelni kénytelen. Más rovatban rész­letes leírását hozzuk a borzasztó gyárégés­­nek, míg jelen közleményünkben a nagy gyár forgalmáról és az égés következményeiről kívánunk röviden megemlékezni. A m.-vásárhelyi Baruch-gyár az aradi Neumann-gyár után következett hazánk ösz­­szes szeszgyárai között mindjárt második helyen s igy nem csoda, ha az összes hazai sajtó élénken foglalkozott úgy a nem­ré­giben történt Neumann-féle, mint a múlt héten véletlenül bekövetkezett Baruch-féle gyárégéssel. Hivatalos adatokat kerestünk, hogy biztos és hiteles számokban hozhas­suk nyilvánosságra a Baruch-gyár nagy ter­melési képességét, mely a mult 1881-ik évben 1.141.830 szeszfokot termelt az adój­­kivető bizottság naplója szerint s a kincs­tárnak — fogyasztási adó czimen — 130.000 forintot fizetett. Ez a tekintélyes adómeny­­nyiség feltűnő számokban igazolhatja a Baruch-gyár nagy forgalmát és j­övedel­­mezőségét, a kincstárra nézve. A gyár le­égése és szünetelése folytán míg egyfelől a kincstár fogyasztási­ adó bevétele tete­mesen csökkent, másfelől a helyi és vidéki gazdaközönség is igen érezhető hátrányt szenved úgy gabona­készletek, mint szarvas­­marha és sertés eladás, valamint munkaerő alkalmazása következtében. Sok mezőségi gazda adhatta el gabonáját, takarmányát, marháját a virágzó Bar­uch-czégnek, míg számos iparos és kézimunkás család kapott kereseti és élelmi forrást a Baruch-gyár­­ban, mely egyedül két annyinál nagyobb forgalmat tüntetett fel az elmúlt évben, mint a Krafft, Keszler és Farkas-féle helybeli szeszgyárak együttvéve. A 21.900 hektoli­ter szesz, mely a mult évben forgalomba került a magy kir. államvasutaknak is je­lentékeny forgalmat biztosított s igy a gyár égése következtében a vasúti teher-áru forgalom is lényegesen megcsappant. — A szeszárak — sőt a tejárak is — emelked­tek piaczunkon, s a moslék ára úgy fel­ugrott, hogy sok gazda falusi legeltetésre kénytelen küldeni a lábasjószágot. A tulajdonosok jóllehet tűzkárbiztosí­­tást kapnak, de a sok hátramaradás, üz­leti megszakítás, több­nemű károsodás foly­­t­­án igen tetemes veszteséget szenvedtek.­­ A marhaállomány eladására is kényszerítve­­ vannak s igy az égés reájuk nézve nagy­mérvű károsodást, a helyi piaczi forgalomra pedig érezhető csökkenést okozott. Ez ok­ból igen kívánatos, hogy a gyár mielőbb felépüljön és megkezdhesse élénk működé­sét, mely szoros kapcsolatban áll gazda­sági áruforgalmunk emelkedésével. Sincer. * I TálJa, A természet templomában. A természet templomában Fel van gyújtva már az oltár. Május reggel zengett benne, Legszebb hálaadó Zsoltár.... Minden élet újra éledt, Hála dalra gyűlt a lélek. . Szálljon hát a hála tömjén A természet istenének ! 4 Tavaszi. Végzetes kéjutazás, vagy az udvariasság áldozata. Irta: Kohányi Róbert. (Folyt.) A nők magukra hagyatva azonnal a kis ma­dárkával, mely egy csinos kis kalitkába volt zárva enyelegni kezdtek. A kövér nő kalácsot, a leányka czukrot nyújtottak neki, sőt utóbbit a játsziság annyira tagadta, hogy kinyitva a kalitka ajtaját, a madarat kezébe vette, czirogatta, simogatta s végre forma szerint vele csókolódzni kezdett. Eb­ben nem lett volna semmi gáncsolni való, de a sors, mely gyakran még a Bosznyákoknál is ke­gyetlenebb, ez egyszer csúf játékot űzött vele, mert az alatt, míg az enyelgés a madárral folyt, künn a pálya­udvaron egy pereczes és egy ké­ményseprő inas össze­veszekedett, mi oly komi­kus jelenetet képezett, hogy sok komoly szem is megakadt rajta. Csoda e tehát, ha kis leány­kánkban is felébredt az a kis ördög, mely az élet­ben már oly sok rosszat okozott, — „kíváncsiság“ — s a zajra figyelmesé téve az ablakon kitekintett s a látottakra nyitva felejtette rózsás ajkait, de a mi még annál rosszabb kis kacsóját s a kanári teljes joggal, de elég udvariatlanul, szabadnak érezvén magát, egy hangos öröm füty között a a kupéból kirepült. Most a hüledezés sora a leánykán volt. Hir­telen leugrik a kocsiról s utána futott a madár­nak, mely mintha csak bosszantani akarta volna a csak alig két és távolra eső perron csatornájára szállott s vele farkas szemet nézett. A közönség egy része, az utóbbi jelenet által figyelmessé téve, ide fordult, egy része sajnálkozásának, a másik a madár kiszabadulása feletti örömének adott han­ I­gos kifejezést. Némelyek azonnal a madár kézre­­keritésére segédkezőket felajánlották. A veszekedő­­ inasok fegyverszünetet, kötve, közös aczióra szö­­­­vetkeztek s a madár hajszolok seregébe állottak. Azalatt Sandala ki­végezve étkezését siet­ve az ét­­teremből kifelé igyekszik, egyik kezében a ma­dárnak szánt egy darab kalácsot tartva. De mily nagy volt meglepetése, midőn az általános hajsza tárgyában az őrizetére bízott kanárit ismerte fel. Az ijedség sokszor leleményessé teszi az embert. Sandalaki kiragadva a kéményseprő inas kezébe a szurkos lajtorját, felmászik az alig 7 láb magas tetőre, mely hosszú fogsága alatt a repüléstől már egészen elszokott mintegy pihenni látszott. San­dalaki négy­kéz­láb csúszva követte a csak arasz­ként hátrált kanárit, csalogatva azt szóval, kalács­csal, de hasztalan ; a közönség feszült figyelemmel s elfojtott lélekzettel kisérte minden mozdulatát s már-már kitörni készült örömében, a­mint látta, hogy Sandalaki újai csaknem érintkeznek a ma­dárka tollaival; s midőn igy az összecsődült uta­sok s nem utasok között az izgatottság a tető­pontját érte el, egyszerre megszólal a vasúti ál­lomás riadója, a csengettyű és pedig ezúttal a másodszor. (Folytatása következik.) A marosvásárhelyi „országos kórház” alapí­tásának és fejlődésének rövid vázlata. Irta: Zarándi Knöpfler Vilmos. (Folytatás.) Az 1811. szeptember 7-én tartott erdélyi or­szággyűlésben a nemes ország rendjei a Kolozs­vár és Maros-Vásárhely városokban felállítandó kórházak jövedelmei szaporítására elhatározták, hogy a rendőri szabályokat áthágó személyektől felveendő büntetéseknek egy harmad része a kór­ház számára adassék; hogy e városokon több ideig tartózkodó színészek a kórház számára is játszani tartozzanak; hogy a­kik külön bementi díjjal bálokat vagy más nyilvános előadásokat ad­nak, a jövedelem egy tized részét a kórház javára administrálják; hogy adakozások gyűjtésére a vá­rosi közönség biztosokat küldhessen ki és hogy minden év elején az eklézsiák elöljárói a szószék­ből ezen jótékony intézet iránt a hallgatókat se­gélyezésre serkentsék. Ezen országgyűlési határo­zatot ő felsége 1813. év junius 11-én, 1529 szám alatti királyi rescriptummal kegyelmesen hely­benhagyta. A betegek élelmezését és ellátását nagyobb részt úri családok jótékonyságok útján eszközöl­ték az első években, magokat későbben nagyobb pénzösszegek biztosítása által megváltván, a mihez járultak az 1811 től 1828-ig történt legátumok, melyeknek táblázatos kimutatása a dr. Szotyori József által 1833-ban kiadott, de már csak egyes ritka példányokban meglévő füzetben feljegyezve és jegyzőkönyveinkben örökítve vannak. Addig adakozásokból öszszegyűlt 33,638 írt 21 kr váltópénzben, az ország pénztárából pedig 1818 tól 1831-ig különböző időkben kiutaltatott 13,588 írt 12 kr és igy összesen rendelkezett volt a kórház már a harminczas években 47,226 írt 33 kr váltó vagyis 18,881 írt 13 * 1/3 kr conv. pénz felett. Legnagyobb része ezen adakozásoknak azon határozott kikötéssel lett adományozva, hogy ezen iparko­djunk! — Irta : Lén­árt József. — (Folyt.) Ennélfogva, mig egy új nemzedék képződ­hetnék, a magyar iparnak szüksége van a gyám­ságra, a felügyeletre, és a határtalan iparszabad­ságot korlátozni kell a visszaélések és a proleta­­rizmus meggátlása, a versenyképesség emelése végett. Nem az a fő kérdés, hogy mi módon bizonyítsa be a kezdő iparos azt, hogy csakugyan jól és ver­senyképes módon érti azon iparágat, melyből élni ka­r, melyre egy család boldogságát, neje és gyér.

Next