Mathematikai és Természettudományi Értesítő, 37. kötet, 1920.

Kivonat a AI. Tud. Akadémia III. osztályának ügyrendjéből. 62. §. A «Math. és Természettud. Értesítő» a M. Tud. Akadémia III. osztályának folyóirata, melyben az ülésein részletesen bemutatott vagy csak röviden bejelentett tudományos munkálatokat teszi közzé, föltéve, hogy a követelményeknek megfelelnek. Az Értesítőben csak oly közlemények foglalhatnak helyet, melyek az illető szaktudomány művelésében az elért eredmények vagy a használt módszerek tekintetében haladást jeleznek és irodalmi szem­pontból is kellő gonddal készültek. Terjedelem tekintetében az Akadémia rövid és szabatos fogalmazást kíván, melyben a dolgozat tudományos tartalmának megértésére szükséges részletek kellően kidomborodnak. Az egyes czikkek terjedelme három ívet meg nem haladhat; egyes rendkívüli esetekben csak az osztály adhatja meg az engedélyt nagyobb terjedelmű dolgozat közzétételére, mely azonban az öt évet ekkor sem halad­hatja túl. A czikkekhez szükségelt ábrák rendszerint egyszerűek és a szöveg közé illesztendők, csak a­hol a tárgy ezt okvetlenül megkívánja, adhatók külön mellékletet képező táblák. Az Értesítőt az osztálytitkár szerkeszti, ki a megejtett bírálat után a maga részéről is őrködni tartozik a felett, hogy a közzétett dolgozatok a jelzett követelmények szempontjából kifogásolhatók ne legyenek. Abban az esetben, midőn a benyújtó tag az osztálytitkárral meg­egyezésre jutni nem tud, joga van az ügyben az osztály határozatát kikérni. Az Akadémia elvárja tagjaitól, hogy akkor is, mikor az Akadémián kívül álló szakférfiak dolgozatait mutatják be, már a bemutatás előtt meggyőződjenek arról, hogy a közzétételre ajánlott dolgozatok tartal­milag és alakilag a felsorolt követelményeket kielégítik-e ? Arra, hogy valamely szerző tudományos dolgozata az Értesítőbe felvétessék, külön­ben elég, ha a szerző azt az osztálytitkárnak beküldi, ki a dolgozat czímét az osztály ülésén bejelenti és kedvező bírálat esetében az Értesítőbe fölveszi. Minden közlemény legott a bemutatás után hibátlanul, tisztán és olvashatókig írva átadandó az osztálytitkárnak. Csak az osztály hatá­rozatából engedhető meg — fontos akadályok esetében­­— utólagos átvétel. Az Értesítő évi öt füzetben jelenik meg ; a füzetek megjelenési határideje február, április, június, október és dec­ember hónapoknak mindenkor utolsó napja. A szerzők értekezéseik 25 különlenyomatot díjtalanul kapják. Az e számon felül kívánt különlenyomatok költségét szerzők fedezik.

Next