Enyedi Nagy Mihály (szerk.): Médiafüzetek 2004/1 - Médiapolitika
SZÜLETÉSHÉPI BULI оЖеаАшо- D. Tamás és M. Bálint. Nem is érti, aki nem volt ott. Pedig a meghívó szövege kendőzetlen ítéletet mondott, és a közös bűn alól egyszerre ígért oltalmat azon az estén mindenkinek. Mint tudjuk, ez a varázs éjfélre szétpukkadt. Azóta itt van velünk a beprogramozott Emlékezzünk erre az estére. Az éves munkát befejező országgyűlésből közel százötven képviselő fogadta el a meghívást s a médiavilág vezetőivel együtt félezer ember mulatott felszabadultan a Kúria lépcsőin. Révész T. Mihály, mint a Jeruzsálembe tartó Krisztus, mellette a három napkeleti bölcs, J. György. A meg-, fel- és elszabadult televíziózás és rádiózás híveinek, akiknek már eddig is buli volt, s azoknak, akik azt remélik buli lesz. Meg azoknak, akik ezért, ebből, és ettől függetlenül élnek. A meghívó érvényes azon nap 19.30-ra, amelyen a törvényt megszavazza a Magyar Országgyűlés.