Medvetánc, 1982/2-3
DOKUMENTUM - Hajnal István: Írásbeliség, intellektuális réteg és európai fejlődés
MEDVETÁNC épp ezért nem szabad e papi rétegben csak a vallás képviselőit látnunk és szerepét csakis a specifikus vallásos momentumokból, a vallás tartalmából magyaráznunk, hanem egyúttal az íráson alapuló intellektuális rétegnek kell felfognunk s szerepét így értelmeznünk. Az írásbeliség még nem mozgékony szociológiai eszköz, szerepe még főként a megrögzítés, ünnepélyes megörökítés, a memorizálás segítőeszköze. Nemcsak hogy szorosan összekapcsolódik tehát a vallással, hanem részben maga is csinálja a vallást. Mondák, regék írásbafoglalása által, szent szövegekké válnak. Nem a vallásos tartalom teszi szentté az írást: a szent könyvek jórésze sokszor igen profán tartalmú, az indiai szent szövegek az érzékiséget is vallásos intézménnyé teszik, a konfucianista szent szövegekből meg úgyszólván teljesen hiányzik a specifikusan vallásos tartalom. Az íráskifejezés, írással megörökítés momentumán van itt a hangsúly, az írás által szent tradícióvá váláson és a papi rétegnek, mint a literátus-rétegnek szerepén. Amíg az írás nem szerzi meg mai értelmét, amíg többé-kevésbé ünnepélyes, tisztelt aktus marad, addig vallás és írásbeliség, papi és intellektuális réteg is azonos marad kisebbnagyobb mértékben. Az írástechnika, írásgondolkozás fejlődése így beágyazódik egy vallásos-intellektuális réteg történetébe s ezáltal a legnagyobb mértékben azülető nép, kultúrkör egész történetébe. Távol áll tehát tőlünk az, hogy az írást, önmagában, valami önállóan döntő jelentőségű történeti tényezőnek tartsuk. Másrészt azonban kétségtelenül olyan képlet az írás, amely a valóban mély, „kulturális” változásokat fejezi ki, nem pedig az efemér történeti viszontagságokat, az emberközti viszonyodásnak és kifejezőképességnek szóbeliségén felülemelkedő fokozatait jelképezi. Mély szociológiai folyamatot, amely esetleg nagy történeti katasztrófák alatt is halad tovább, az emberközti csereviszony, tehát épp az erősebb történeti mozgás fejleszti. Népek behatóbb érintkezése, vegyülése mozdítja ki tradicionális megrögzöttségéből, amelyet a papi-intellektuális réteg önérdeke is erősít. A nagy földrészek átmenő területein, Előázsiában fejlődött ki tehát természetszerűleg a legtökéletesebb az írásgondolkozás, a föníciaiaknál jóformán elérve a betűírás fokát, a nyelvvel való egybeolvadást. Már megrögzítő fokozatán is nagy közösségformáló szerepe van. A társadalmat törvényszerű alapelvekkel rendezheti át, az elmosódó különbségekből ridegebb rétegeződést, sztatikus rendet teremthet. Úgy látjuk, rendi társadalom kialakulása az írásbeliség bizonyos foka nélkül nem képzelhető el. Csak az különíthet el és állandósíthat élesen s intézményesen hasonló helyzetű rétegeket, teheti tradicionálissá őket. Amerikában az aztékok képírása a rendiséghez közelálló társadalmat alakított; az inkák képesek voltak hatalmi állammá egységesítei óriási területeket, csomó írásuk rendiséget nem teremtett. A papi-intellektuális réteg természetszerűleg az uralkodó réteggel kapcsolódik, vagy egyenesen maga jut szinte kizárólagos uralomra, mint pl. a Brahmanizmusban. Vagy még inkább Kínában, ahol tulajdonképpen papi réteg nem is volt a történeti időkben soha, hanem csak egy kizárólag írásbeli-intellektuális réteg. A literátusok