Medvetánc, 1982/2-3

DOKUMENTUM - Hajnal István: Írásbeliség, intellektuális réteg és európai fejlődés

MEDVETÁNC épp ezért nem szabad e papi rétegben csak a vallás képviselőit látnunk és szere­pét csakis a specifikus vallásos momentumokból, a vallás tartalmából magyaráz­nunk, hanem egyúttal az íráson alapuló intellektuális rétegnek kell felfognunk s szerepét így értelmeznünk. Az írásbeliség még nem mozgékony szociológiai esz­köz, szerepe még főként a megrögzítés, ünnepélyes megörökítés, a memorizálás segítőeszköze. Nemcsak hogy szorosan összekapcsolódik tehát a vallással, ha­nem részben maga is csinálja a vallást. Mondák, regék írásbafoglalása által, szent szövegekké válnak. Nem a vallásos tartalom teszi szentté az írást: a szent köny­vek jórésze sokszor igen profán tartalmú, az indiai szent szövegek az érzékiséget is vallásos intézménnyé teszik, a konfucianista szent szövegekből meg úgyszól­ván teljesen hiányzik a specifikusan vallásos tartalom. Az íráskifejezés, írással megörökítés momentumán van itt a hangsúly, az írás által szent tradícióvá válá­son és a papi rétegnek, mint a literátus-rétegnek szerepén. Amíg az írás nem szerzi meg mai értelmét, amíg többé-kevésbé ünnepélyes, tisztelt aktus marad, addig vallás és írásbeliség, papi és intellektuális réteg is azonos marad kisebb­­nagyobb mértékben. Az írástechnika, írásgondolkozás fejlődése így beágyazódik egy vallásos-in­tellektuális réteg történetébe s ezáltal a legnagyobb mértékben az­ülető nép, kultúrkör egész történetébe. Távol áll tehát tőlünk az, hogy az írást, önmagá­ban, valami önállóan döntő jelentőségű történeti tényezőnek tartsuk. Másrészt azonban kétségtelenül olyan képlet az írás, amely a valóban mély, „kulturális” változásokat fejezi ki, nem pedig az efemér történeti viszontagságokat, az em­berközti viszonyodásnak és kifejezőképességnek szóbeliségén felülemelkedő fo­kozatait jelképezi. Mély szociológiai folyamatot, amely esetleg nagy történeti katasztrófák alatt is halad tovább, az emberközti csereviszony, tehát épp az erősebb történeti mozgás fejleszti. Népek behatóbb érintkezése, vegyülése moz­dítja ki tradicionális megrögzöttségéből, amelyet a papi-intellektuális réteg ön­érdeke is erősít. A nagy földrészek átmenő területein, Előázsiában fejlődött ki tehát természetszerűleg a legtökéletesebb az írásgondolkozás, a föníciaiaknál jóformán elérve a betűírás fokát, a nyelvvel való egybeolvadást. Már megrögzítő fokozatán is nagy közösségformáló szerepe van. A társadal­mat törvényszerű alapelvekkel rendezheti át, az elmosódó különbségekből ri­degebb rétegeződést, sztatikus rendet teremthet. Úgy látjuk, rendi társadalom kialakulása az írásbeliség bizonyos foka nélkül nem képzelhető el. Csak az kü­löníthet el és állandósíthat élesen s intézményesen hasonló helyzetű rétegeket, teheti tradicionálissá őket. Amerikában az aztékok képírása a rendiséghez közel­álló társadalmat alakított; az inkák képesek voltak hatalmi állammá egységesí­­tei óriási területeket, csomó­ írásuk rendiséget nem teremtett. A papi-intellek­tuális réteg természetszerűleg az uralkodó réteggel kapcsolódik, vagy egyenesen maga jut szinte kizárólagos uralomra, mint pl. a Brahmanizmusban. Vagy még inkább Kínában, ahol tulajdonképpen papi réteg nem is volt a történeti idők­ben soha, hanem csak egy kizárólag írásbeli-intellektuális réteg. A literátusok

Next