Méhészet, 2006 (54. évfolyam, 1-12. szám)

2006-01-01 / 1. szám

magasra állítják a normát, az em­berek antibiotikum-mentes mézet akarnak vásárolni, fogyasztani. Németországban számos igényes üzletláncban van példa arra, hogy hiába engedi például az uniós sza­bályozás a mézek 40 mg/kg HMF-tartalmát, az üzletlánc a be­szállítóitól csak 20 mg/kg HMF- tartalmú mézet vesz át. Saját mi­nőségi követelményt állít fel az igényes fogyasztói számára, akik ezt tudják és vásárlásukkal hono­rálják is. Ugyanez a helyzet az an­tibiotikum-tartalommal: hiába lesz bármekkora a szabvány, az igényes fogyasztó számára a méz olyan természetes anyag, ami mindentől mentes. • Említette a hatályos 110/ 2001. uniós mézdirektívát. Mi a véleménye róla, hallott-e arról, hogy a magyar méhészek szeret­nék ezt módosítani?­­ Nemcsak hallottam, hanem olvastam is javaslataikat. Ke­mény fába vágták a fejszéjüket. Szurkolok önöknek, sőt szakmai segítségemet is felajánlom. A mézdirektíva úgy rossz, ahogy van! Ezt sokan nem tudják a szakmában, mert nem értenek hozzá és nem értik az ebből adó­dó piaci összefüggéseket, sokan pedig tudják, de nem érdekli őket, hiszen csak előnyük szár­mazik belőle. Sokkal több helyen hibázik a mézdirektíva, mint azt Önök leírták. Mondok néhány példát, amit Önök meg sem emlí­tettek az unióban körözött tanul­mányukban: a mézdirektíva sze­rint csak az Apis Mellifera L., az­az a mézelő méhek által gyűjtött mézet lehet méznek tekinteni. Mint köztudott, Ázsiában nem ez a méhfaj hordja a legtöbb mézet, mégis az uniós országokban érté­kesítik ezeket. Önöket nem érde­kelte, de a mézharmat mézek elektromos vezetőképessége na­gyon fontos paraméter. Teljesen rosszul határozták ezt meg a méz­rendeletben. Az enzimaktivitá­soknál nincs meghatározva maxi­mális érték. Kimondja a mézdi­rektíva, hogy erjedt részt nem tar­talmazhat a méz, de nem mondja meg, hogy ennek mik a mérhető paraméterei. Négy éve fogadták el a direktívát, amin közel nyolc éven át dolgoztak. Azóta alapo­san átrendeződött a „műméz­­gyártás” is, új technológiával ha­misítják a mézeket. Semmilyen alapja nincs a jelenlegi szabályo­zásban annak, hogy ezeket az „újszerű” műmézeket lebuktas­suk. A hamisítók könnyedén ki­játsszák a rendelet kiskapuit. Több ez irányú módosításra is szükség lenne. Látja, hirtelen ennyi mindent fel tudtam sorolni, ami rossz a rendeletben és maguk említést sem tettek róla. Persze amit leírtak, azokkal is teljes mértékben egyetértek. Ilyen pél­dául, és talán a legfontosabb, a fajtamézek pontos meghatározá­sának teljes hiánya, a trópusi mé­zek magas HMF-értékének meg­engedése. Ez utóbbi a szakma tel­jes becsapása, hiszen mindenki tudja, aki ért a mézhez, hogy tel­jesen mindegy, hogy hol perget a méhész, a trópusokon vagy mér­sékelt égövön, a friss méz HMF- tartalma mindenhol közelít a nul­lához. A tárolás és feldolgozás során miért különbözteti meg a szabvány a trópusi mézet oly mértékben, hogy a megengedett HMF-érték duplája lehet az egyéb helyekről származó mé­zekhez képest, azt nem tudom. • Eddig, mint szakembert fag­gattam, most, mint mézfogyasztót kérdezem, lát-e valami lehetősé­get az uniós méhészek számára az agyon globalizált világ min­den hátrányának leküzdésére?­­Látja, erről beszéltem Kína kapcsán! Ne a hátrányokat néz­ze, ne keseregjen, hanem próbál­ja a globalizáció előnyeit megke­resni és élni azokkal. Minden rosszban van valami jó. Ha a globalizáció rossz, akkor mi a jó benne? Az, hogy sokan és egyre többen nem szeretik, ellene van­nak. A globalizáció hatására, a világon akármerre veszek egy üveg mézet, az ugyanolyan szí­nű, aromájú, ízű. „Egyen-méz” lesz csak a polcokon, olyasmi, mint a „no-name” elektronikus berendezések. Egy bizonyos fo­gyasztói rétegnek ez megfelel, de higgye el, egyre több embernek nem. Ők a fajtamézeket, a külön­leges csemegéket, a helyi méze­ket keresik a boltokban. Ezeket a vevőket kell megtalálni, illetve fordítva, a vevőnek kell megta­lálnia ezeket a termékeket a bol­tok polcain. Ehhez viszont ma­gas szintű, hatékony, összefogott mézreklámra lenne szükség. Na, ebből aztán nagy hiány van az unióban. A borosoktól lehetne a példát venni, akik nem azért ad­ják el boraikat, mert feltétlenül jobb, ízletesebb, mint az import, hanem mert helyi, az adott tagor­szág adott termőterületéről szár­mazik. Ehhez persze az kell, hogy a helyi borokat helyi palac­kozó töltse üvegbe. Ez mézre le­fordítva, ...de azt hiszem, nem kell lefordítanom, érteni fogja minden magyar méhész. Bross Péter MÉRÉST 2006/1 Kedves Olvasó! Lapozgatom a Méhészet dolgozószobámban sorakozó bekötött évfolyamait. Húsz éve még fekete-fehér kön­tösben jelentünk meg, ám 1987 őszén már színes volt a szeptemberi szám borítója. Azóta apránként bővült a ter­jedelem, s a korunkra oly jellemző - talán túlságosan is - gyorsuló időhöz igazodott a tartalom. Egy valami azonban nem változott. Legalábbis ér­demben nem. Két évtizede is nagy tételben, hordókban exportáltuk a magyar méz döntő részét, s most is ezt te­szik a kereskedők. Akkor még nem voltunk az Európai Unió tagjai, lehetett a súlyvámra, meg egyebekre hivat­kozni. Most az EU 25 tagállamának egyikeként válto­zatlanul a nyugati mézipar, az ottani töltőüzemek be­szállítói vagyunk. Változott a méz ára. A szokásos hullámzások után, néhány évvel ezelőtt meredeken emelkedett. Ma már csak álom az akácméz nem is olyan rég még 800 forintos ki­lónkénti ára, a vegyesről nem is beszélve. A csökkenés egybeesett uniós csatlakozásunkkal, s azóta kiderült: az uniós és az unión kívüli mézek egyenlőtlen versenyének vagyunk mi, magyarok is a szenvedő alanyai. Csak a jóis­ten a megmondhatója, lesz-e mozdulás, s ha igen, akkor merre változik a jelenlegi 400 forintos akácmézár. Az akácméz utánozhatatlan hungarikum - állítják sokan. Ám ezért önmagában még nem fizetik meg. Az EU-ban a speciális termékeken a földrajzi eredetvéde­lem segíthet. Bizonyítani kell a hagyományos termelést, valamint a feldolgozási és az értékesítési (piaci) csator­nákat. A tradícióval nincs gond, a többivel azonban igen. Márpedig ezek nélkül nem igazán nyomon követ­hető az áru. Ha a teljes akácméztermést üvegeznénk, akkor esetleg... Mégse csüggedjünk, hiszen a remény hal meg utol­jára. Három éve még Közöny a köbön címmel tudósítot­tunk a Magyar Méhészek Világtalálkozójáról, a legutób­bi eseményt pedig öröm a köbön szlogennel jellemezhet­jük, annyi méhész zsongott a gödöllői egyetem aulájá­ban. Noha számuk az 1986-os harmincezerről napjainkra épp­ a felére csökkent. Akik maradtak, azok többsége nyitott és érdeklődő, mert egyre inkább létkérdés szá­mukra a méhészkedés. A tanulni vágyásról, a kíváncsiságról tanúskodik szaklapunk példányszáma is. Két évtizede 18 ezer példá­nyos volt a Méhészet, most pedig havonta 14-15 ezer kö­zötti a nyomott példányszám. Több mint hatezer az előfi­zetőnk, s az áruspéldányokból is néhány ezer marad meg, ennyi a remittenda. Csaknem 12 ezer újság tehát tényle­gesen a Tisztelt Olvasóhoz ér. Akiknek most is, mint minden Új Esztendő elején jó egészséget és nehézséget kívánunk a kaptáraikba. Hűségüket a Méhészet szerény fejlesztésével háláljuk meg. Mint azt tapasztalhatják, 54. évfolyamunk első számától változott a papír és a nyom­dai technológia. Akár minden oldalon közölhetünk színes képet. Természetesen, csak ha a felvételek szakmai-mé­hészeti üzenete és minősége egyaránt jó. Rohamosan ter­jednek a digitális fényképezőgépek, majd' minden csa­ládban van már számítógép, következésképp internet és e-mail is. írjanak és fotózzanak hát Kedves Olvasóink. Szerkesszük továbbra is együtt a Méhészetet! főszerkesztő íra­, 3

Next