Méhészet, 2006 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2006-01-01 / 1. szám
magasra állítják a normát, az emberek antibiotikum-mentes mézet akarnak vásárolni, fogyasztani. Németországban számos igényes üzletláncban van példa arra, hogy hiába engedi például az uniós szabályozás a mézek 40 mg/kg HMF-tartalmát, az üzletlánc a beszállítóitól csak 20 mg/kg HMF- tartalmú mézet vesz át. Saját minőségi követelményt állít fel az igényes fogyasztói számára, akik ezt tudják és vásárlásukkal honorálják is. Ugyanez a helyzet az antibiotikum-tartalommal: hiába lesz bármekkora a szabvány, az igényes fogyasztó számára a méz olyan természetes anyag, ami mindentől mentes. • Említette a hatályos 110/ 2001. uniós mézdirektívát. Mi a véleménye róla, hallott-e arról, hogy a magyar méhészek szeretnék ezt módosítani? Nemcsak hallottam, hanem olvastam is javaslataikat. Kemény fába vágták a fejszéjüket. Szurkolok önöknek, sőt szakmai segítségemet is felajánlom. A mézdirektíva úgy rossz, ahogy van! Ezt sokan nem tudják a szakmában, mert nem értenek hozzá és nem értik az ebből adódó piaci összefüggéseket, sokan pedig tudják, de nem érdekli őket, hiszen csak előnyük származik belőle. Sokkal több helyen hibázik a mézdirektíva, mint azt Önök leírták. Mondok néhány példát, amit Önök meg sem említettek az unióban körözött tanulmányukban: a mézdirektíva szerint csak az Apis Mellifera L., azaz a mézelő méhek által gyűjtött mézet lehet méznek tekinteni. Mint köztudott, Ázsiában nem ez a méhfaj hordja a legtöbb mézet, mégis az uniós országokban értékesítik ezeket. Önöket nem érdekelte, de a mézharmat mézek elektromos vezetőképessége nagyon fontos paraméter. Teljesen rosszul határozták ezt meg a mézrendeletben. Az enzimaktivitásoknál nincs meghatározva maximális érték. Kimondja a mézdirektíva, hogy erjedt részt nem tartalmazhat a méz, de nem mondja meg, hogy ennek mik a mérhető paraméterei. Négy éve fogadták el a direktívát, amin közel nyolc éven át dolgoztak. Azóta alaposan átrendeződött a „műmézgyártás” is, új technológiával hamisítják a mézeket. Semmilyen alapja nincs a jelenlegi szabályozásban annak, hogy ezeket az „újszerű” műmézeket lebuktassuk. A hamisítók könnyedén kijátsszák a rendelet kiskapuit. Több ez irányú módosításra is szükség lenne. Látja, hirtelen ennyi mindent fel tudtam sorolni, ami rossz a rendeletben és maguk említést sem tettek róla. Persze amit leírtak, azokkal is teljes mértékben egyetértek. Ilyen például, és talán a legfontosabb, a fajtamézek pontos meghatározásának teljes hiánya, a trópusi mézek magas HMF-értékének megengedése. Ez utóbbi a szakma teljes becsapása, hiszen mindenki tudja, aki ért a mézhez, hogy teljesen mindegy, hogy hol perget a méhész, a trópusokon vagy mérsékelt égövön, a friss méz HMF- tartalma mindenhol közelít a nullához. A tárolás és feldolgozás során miért különbözteti meg a szabvány a trópusi mézet oly mértékben, hogy a megengedett HMF-érték duplája lehet az egyéb helyekről származó mézekhez képest, azt nem tudom. • Eddig, mint szakembert faggattam, most, mint mézfogyasztót kérdezem, lát-e valami lehetőséget az uniós méhészek számára az agyon globalizált világ minden hátrányának leküzdésére?Látja, erről beszéltem Kína kapcsán! Ne a hátrányokat nézze, ne keseregjen, hanem próbálja a globalizáció előnyeit megkeresni és élni azokkal. Minden rosszban van valami jó. Ha a globalizáció rossz, akkor mi a jó benne? Az, hogy sokan és egyre többen nem szeretik, ellene vannak. A globalizáció hatására, a világon akármerre veszek egy üveg mézet, az ugyanolyan színű, aromájú, ízű. „Egyen-méz” lesz csak a polcokon, olyasmi, mint a „no-name” elektronikus berendezések. Egy bizonyos fogyasztói rétegnek ez megfelel, de higgye el, egyre több embernek nem. Ők a fajtamézeket, a különleges csemegéket, a helyi mézeket keresik a boltokban. Ezeket a vevőket kell megtalálni, illetve fordítva, a vevőnek kell megtalálnia ezeket a termékeket a boltok polcain. Ehhez viszont magas szintű, hatékony, összefogott mézreklámra lenne szükség. Na, ebből aztán nagy hiány van az unióban. A borosoktól lehetne a példát venni, akik nem azért adják el boraikat, mert feltétlenül jobb, ízletesebb, mint az import, hanem mert helyi, az adott tagország adott termőterületéről származik. Ehhez persze az kell, hogy a helyi borokat helyi palackozó töltse üvegbe. Ez mézre lefordítva, ...de azt hiszem, nem kell lefordítanom, érteni fogja minden magyar méhész. Bross Péter MÉRÉST 2006/1 Kedves Olvasó! Lapozgatom a Méhészet dolgozószobámban sorakozó bekötött évfolyamait. Húsz éve még fekete-fehér köntösben jelentünk meg, ám 1987 őszén már színes volt a szeptemberi szám borítója. Azóta apránként bővült a terjedelem, s a korunkra oly jellemző - talán túlságosan is - gyorsuló időhöz igazodott a tartalom. Egy valami azonban nem változott. Legalábbis érdemben nem. Két évtizede is nagy tételben, hordókban exportáltuk a magyar méz döntő részét, s most is ezt teszik a kereskedők. Akkor még nem voltunk az Európai Unió tagjai, lehetett a súlyvámra, meg egyebekre hivatkozni. Most az EU 25 tagállamának egyikeként változatlanul a nyugati mézipar, az ottani töltőüzemek beszállítói vagyunk. Változott a méz ára. A szokásos hullámzások után, néhány évvel ezelőtt meredeken emelkedett. Ma már csak álom az akácméz nem is olyan rég még 800 forintos kilónkénti ára, a vegyesről nem is beszélve. A csökkenés egybeesett uniós csatlakozásunkkal, s azóta kiderült: az uniós és az unión kívüli mézek egyenlőtlen versenyének vagyunk mi, magyarok is a szenvedő alanyai. Csak a jóisten a megmondhatója, lesz-e mozdulás, s ha igen, akkor merre változik a jelenlegi 400 forintos akácmézár. Az akácméz utánozhatatlan hungarikum - állítják sokan. Ám ezért önmagában még nem fizetik meg. Az EU-ban a speciális termékeken a földrajzi eredetvédelem segíthet. Bizonyítani kell a hagyományos termelést, valamint a feldolgozási és az értékesítési (piaci) csatornákat. A tradícióval nincs gond, a többivel azonban igen. Márpedig ezek nélkül nem igazán nyomon követhető az áru. Ha a teljes akácméztermést üvegeznénk, akkor esetleg... Mégse csüggedjünk, hiszen a remény hal meg utoljára. Három éve még Közöny a köbön címmel tudósítottunk a Magyar Méhészek Világtalálkozójáról, a legutóbbi eseményt pedig öröm a köbön szlogennel jellemezhetjük, annyi méhész zsongott a gödöllői egyetem aulájában. Noha számuk az 1986-os harmincezerről napjainkra épp a felére csökkent. Akik maradtak, azok többsége nyitott és érdeklődő, mert egyre inkább létkérdés számukra a méhészkedés. A tanulni vágyásról, a kíváncsiságról tanúskodik szaklapunk példányszáma is. Két évtizede 18 ezer példányos volt a Méhészet, most pedig havonta 14-15 ezer közötti a nyomott példányszám. Több mint hatezer az előfizetőnk, s az áruspéldányokból is néhány ezer marad meg, ennyi a remittenda. Csaknem 12 ezer újság tehát ténylegesen a Tisztelt Olvasóhoz ér. Akiknek most is, mint minden Új Esztendő elején jó egészséget és nehézséget kívánunk a kaptáraikba. Hűségüket a Méhészet szerény fejlesztésével háláljuk meg. Mint azt tapasztalhatják, 54. évfolyamunk első számától változott a papír és a nyomdai technológia. Akár minden oldalon közölhetünk színes képet. Természetesen, csak ha a felvételek szakmai-méhészeti üzenete és minősége egyaránt jó. Rohamosan terjednek a digitális fényképezőgépek, majd' minden családban van már számítógép, következésképp internet és e-mail is. írjanak és fotózzanak hát Kedves Olvasóink. Szerkesszük továbbra is együtt a Méhészetet! főszerkesztő íra, 3