Mérleg, 1972 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1972-01-01 / 1. szám

-lo. 06*1 A Világ proletárjai, egyesüljeteki A Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezetének lapja 1972. január­­ra: 80 fillér Megjelenik havonta Jobb munkáért, jobb eredményekért BRIGÁDPROGRAM Január közepén tartották meg a szocialista brigádvezetők talál­kozóját a Vas megyeiek. Ezt megelőzően kerestük fel Sebestyén Józse­fet, a megyebizottság titkárát és kértük, informálja lapunkat az elő­készítő munkáról.­­ Még december folyamán tanácskoztunk a megyei tanács keres­kedelmi osztályának vezetőivel — mondta Sebestyén József. — Tőlük kaptuk a legtöbb segítséget az ütemterv elkészítéséhez, a program kidolgozásához. Majd pedig a vállalatok gazdasági vezetőinek vélemé­nyét és javaslatát kértük ki. Úgy gondoljuk, egyedülálló kezdeménye­zést tettünk, eddig még­ nem használt módszerhez folyamodtunk, ami­kor megkértük a vállalatok párt- és szakszervezeti vezetőit, hogy köz­reműködésükkel szervezzék meg a vállalati brigádüléseket, ahol alkal­muk volt kikérni a brigádtagok véleményét, alkalmuk volt össze­gyűjteni a felszólalási anyagot és ahol természetesen megválasztották a megyei tanácskozás küldötteit. A vállalati brigádülés, mint tanács­kozási fórum, bevált, nagymértékben járult hozzá a szocialista de­mokratizmus kiszélesítéséhez. * Nagy érdeklődés, sok felszólaló, rengeteg ötlet és javaslat jellemezte a brigádértekezleteket. Ilyen tapasztalatokra tettünk szert a Vas me­gyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalatnál, ahol Brückler Endre fő­könyvelővel, Takács Károllyal, a „Hámán Kató”, Fábián Józseffel, a „Béke” brigád vezetőjével és Kiss Jánossal, a szakszervezeti bizottság közgazdasági felelősével, a „Béke” brigád tagjával beszélgettünk. — A „Hámán Kató” tizenháromszor vívta ki a szocialista címet — tájékoztatott Takács Károly. — Ezek után nem tűnhet öntetszelgésnek, ha így fejezem ki magam: sokfajta és hasznos tapasztalatra tettünk szert a mozgalmi munka terén, a brigádéletben. A tagok — összesen nyolcan vagyunk — maguk kérték a szocialista normák és feltételek megszigorítását. Javaslatokat dolgoztak ki a munka jobb megszerve­zéséhez. Kérik ötleteik megvalósításához a vállalatvezetés segítségét. — Ruházati boltban dolgozunk. Tizennyolcan vagyunk. 1966-ban alakultunk, öt év alatt a termelékenységet 100 százalékkal emeltük, a nyereséget megnégyszereztük — mutatja be rövid tőmondatokkal a „Béke” brigádot Fábián József. Kiss János a brigádnaplót mutatja: — Minden eredményünket rög­zítjük. Nemcsak azokat az eseményeket, amelyek az „élni” és „tanulni” jelszó kategóriájába tartoznak, hanem azokat is, amelyek a jobb mun­kát, a magasabb eredmények elérését segítik elő. Például az újítási javaslataink sorsáról is beszámolunk. A brigád tagjai öt év alatt szinte megreformálták elfogadott és bevezetett újításaikkal a munka­­körülményeket. Fő gondunk jelenleg is a belső tartalékok kiakná­zása, a jobb szervezés. Közöljük a vevők dicsérő és panaszos leveleit is a brigádnaplóban. (Az utóbbira egyetlen példa sem akadt. Nem azért, mintha elfelejtették volna beragasztani, hanem azért, mert ilyet nem hozott a postás!) Csatoltuk azoknak a szocialista szerződé­seknek a szövegét, amelyet ipari vállalatokkal kötöttünk .. . Brückler Endre főkönyvelő így összegezte a „mini” tapasztalatcsere eredményeit: — Vállalatunk munkája ma már százszázalékosan a brigádokra épül. Nemcsak a „Hámán Kató” és a „Béke” brigád, de a többiek is alapkövei az emelkedő forgalomnak, aktív tényezői a javuló munkaszervezésnek, ők a szocialista munkaverseny zászlajának hordozói. Ezért tulajdonítunk nagy jelentőséget a brigádvezetők ta­nácskozásának a vállalatnál, majd a megyében és országosan is. (marton) NTÉZET •­­ A HETVENEDIK ÉVFORDULÓ GÁRDOS MARISKÁT, szakszervezetünk alapító tagját, 70 éves szakszervezeti tagságának évfordulóján Szász Ferencné, a KPVDSZ elnöke és Nagy László, a KPVDSZ titkára kö­szöntötte. (Cikkünk a 3. oldalon) Újabb próbatétel Elbúcsúztattuk az óesztendőt, amint illik, jókedvűen, vidáman. Szakmáink dolgozói közül tíz- és tízezreket talpon talált a szil­veszteréj és az újév napja. Má­sok még ma is emlegetik a kará­csonyi vásár meg-megújuló roha­mait. Derekasan dolgoztak, elis­merés munkájukért, aminek eredményeit fölösleges lenne új­ból idézni: a múlt év végének bevételei maguk helyett beszél­nek. Az új esztendő újabb próbaté­telt jelent. Előreláthatóan a kis­kereskedelmi áruforgalom tíz százalékkal emelkedik, s a Mi­nisztertanács megállapítása sze­rint, az elmúlt évihez hasonló, kiegyensúlyozott ellátásra számít­hatunk. Az sem titok, hogy egyes áruk iránt nagyobb kereslet vár­ható, mint amennyit az ipar, il­letve az import biztosítani képes. Nem vitás, hogy ebből sok prob­léma adódik majd a boltokban és az áruházakban, ami újólag pró­bára teszi az eladók és üzletveze­tők türelmét, rátermettségét. Külkereskedelmünkben a mér­leg javulása várható, a behoza­tal növekedése mérséklődik, a ki­vitel jelentős mértékben növek­szik. Aki figyelemmel kíséri a külkereskedelem munkáját, jól tudja,­ milyen teendők adódnak ebből, s milyen nehéz tárgyalások várnak szakembereinkre. Szakszervezetünk lényegében sikeres esztendőt búcsúztatott. Jelentős mértékben javult tagsá­gunk túlnyomó többségének jö­vedelmi színvonala. Arra azon­ban továbbra is megkülönbözte­tett figyelmet fordítunk, hogy a hozzánk tartozó szakmákban a jövedelmek megfelelően alakul­janak, s ezzel együtt főként a munkakörülmények jelentősen javuljanak. Arra törekszünk, hogy szakmáink dolgozóinak is növekedjék a szabad ideje, és sokoldalúan elősegítjük a szabad­idő kulturált kihasználását. SZÁZHALOMBATTAI ABC BREDÓCZKY ANNA, a százhalombattai ABC áruház fiatal eladója. Az új szocialista vá­rosban kezdte meg és fejezte be tanulmányait. Élethivatásának tekinti a kereskedelmet, csakúgy, mint az áruház többi dolgozója. (Cikkünk a 3.­ oldalon) JUTALOM A SPORTEREDMÉNYEKÉRT AZ 1971-ES ESZTENDŐBEN is sok világ-, európa-, és országos bajnokságot eredménye­zett a sportegyesületeinkben folyó munka. A legjobbakat Ligeti László, a szakszervezet főtitkára jutalmazta. (Sportmozaik a 8. oldalon) ашшшятшвта A Békéscsabai KPVDSZ „Napsugár” bábegyüttes ered­ményesen tért haza a Német Szövetségi Köztársaságból, Lörrachban és más városokban nagy sikerrel mutatták be a Kádár Kata” és az „Elátkozott malom” című bábjátékot, valamint Bartók Béla tizenegy magyar népdalfeldolgozásra komponált táncokat. (Képeinken Lenkefi Konrád, az együttes vezetője által tervezett bábfigurák.) A „Napsugár” jelenleg már a III. Nemzetközi Bábfesztiválra készül, amit a hagyo­­mányoknak megfelelően Békéscsabán rendeznek júniusban

Next