Mérleg, 1973 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1973-01-01 / 1. szám

Nem tűrhetjük az átmeneti romlást! Beszélgetés Papp Sándornéval, a Somogy megyei bizottság titkárával Szakszervezetünk XXXI. kong­resszusának határozata a többi között egyértelműen mondja ki a tennivalót: a választott szakszer­vezeti szervek nem tűrhetik el a kereskedelmi dolgozók helyzeté­nek, még csak átmeneti romlását sem. Vajon a Somogy megyei bi­zottságunk mit kíván tenni e ha­tározat megvalósítása érdekében? Erről beszélgettünk Papp Sán­dornéval, a megyei bizottság tit­kárával. — Mindenekelőtt segítettük a vállalatok, szövetkezetek IV. öt­éves munkavédelmi intézkedési terveinek elkészítését, természete­sen figyelembe vettük az anyagi lehetőségeket is. Tény, hogy az előző tervidőszak 17 millió 624 ezer forintjával szemben a IV. öt­éves tervben munkavédelemre több mint 56 millió forintot ter­veztek a megyében, amelyet az anyagmozgatás könnyítésére, kis­­gépesítésére a szociális körülmé­nyek javítására kívántak fordíta­ni. Mérlegeltük a helyzetet, s így megállapítottuk: egyre gyorsabb ütemben halad a fűtés korszerűsí­tése, az olaj-, gáztüzelésre való átállás, és a vendéglátóipari egy­ségeknél például a konyhákban a csúszásmentes padozat kialakítá­sára törekszenek. Tagadhatatlan az is, hogy a ke­reskedelmi dolgozók jobb munka­­körülményeinek megvalósítása csak az újonnan létesített egységekben tapasztalható, de sajnos ez nem általános. Már a tervezésnél követnek el hibákat, vagyis nem a köve­telményeknek megfelelő szociá­lis (fürdő, öltöző, mosdó) terü­letet alakítanak ki. Nem gondos­kodnak megfelelő szellőztetésről. Az is előfordult, hogy az új léte­sítmény kirakatait, ablakait egy­szerűen elfelejtették nyitható felü­lettel ellátni. Ez történt a Boglár­ka Áruház és a balatonmáriai új ABC Áruház esetében. A munka­­védelmi intézkedési terv végre­hajtására szánt összeg legtöbb esetben nem a munkakörülmé­nyek javítását célozza, hanem új beruházás jellegű.­­ Mit tettek az anyagmozgatás könnyítéséért? — Az új kiskereskedelmi egy­ségek többségében jól beváltak a különböző szállítóeszközök, kis­gépek jelentős mértékben könnyí­tik a nehéz fizikai munkát, de ugyanez már nem mondható el a régebbi egységekre. A kis alapte­rület miatt bővítésre legtöbb he­lyen nincs is lehetőség .A So­mogy megyében lévő szövetkeze­tek hálózatfejlesztésénél tapasz­talható, hogy az 1970. évi bázis­hoz viszonyítva a bolti kiskeres­kedelem alapterületét 19 715 négyzetméterrel fejleszthetik, ez 35 százalékos növekedésnek felel meg, ugyanakkor a vendéglátó­­iparban e fejlődés csupán 8 száza­lékos.­­ A két szakágazat ötéves lét­számnövelési terve mintegy 1400 dolgozó. Felvetődik bennünk, hogy mi lesz a szociális létesítmé­nyekkel, hogyan elégítik majd ki az ilyen irányú igényeket, akkor, amikor a meglévő létszám is pa­naszkodik. A szövetkezetek mun­kavédelmi intézkedési terveiben mintegy 500 új dolgozó szociális ellátását tervezik, ugyanakkor az új létesítmények megépítése után ez a helyzet sokkal jobb lesz. Ez dicséretes! — Egyes gazdasági vezetők szemléletei kifogásolhatók, mert ha nem látják a gazdasági ered­ménnyel összefüggésben a for­galom növekedését, akkor úgy módosítanak, hogy csökkentik a szociális normákat, s ehhez nem egy esetben szakszervezeti bi­zottságaink határozatlansága is hozzájárul. Megállapítottuk, hogy a munkavédelmi szemléket sem végzik tervszerűen és az előírás­nak megfelelően. — A megyei bizottság hogyan igyekszik e problémák megoldását segíteni? Elnökségi üléseinken évente 2—3 esetben rendszeresen beszá­moltatunk gazdasági vezetőket, a munkavédelemről, a szociális kö­rülményekről, ezen túlmenően évente 6—8 vállalatnál munkavé­delmi minősítéseket végzünk, s mintegy 80—100 ellenőrzést tar­tunk, amelyek nyomán figyelem­mel kísérjük az intézkedéseket is. Azt is meg kell állapítanunk, hogy ezen törekvéseinket ma már né­hány gazdasági vezető a munka­­körülmények javításával teszi tel­jesebbé. Ide sorolhatjuk a So­mogy megyei Vendéglátóipari Vállalat, a Barcsi ÁFÉSZ, stb. vállalatok vezetőit is. Többek vi­szont észrevételeinkre úgy reagál­nak, hogy a mulasztásokat a kö­zépvezetőkre hárítják. — Végső soron — még a hibák ellenére is — a korábbi időszak­hoz viszonyítva javuló tendenciát muta­t a munkakörülmények ja­vítására való törekvés, s ez első­sorban a szakszervezeti tisztségvi­selőknek, munkavédelmi aktivis­táknak köszönhető, — mondották beszélgető partnereink. (B. Gy.) Az igazgatósági ülés napirendjén: A nőbizottság intézkedési terve A nőpolitikai határozat végre­hajtásán következetesen munkál­kodik a péceli áfész vezetősége. Az áfész nőbizottsága és az szb. intézkedési tervének már számos programpontja megvalósult. Leg­utóbb 1972 októberében az igaz­gatósági ülés napirendjén is sze­repelt a programban megjelölt feladatok végrehajtása. Egyik legsürgősebb tennivaló volt a kirívó bérkülönbségek megszüntetése az azonos munka­körben dolgozó nők és férfiak javadalmazása között. 1972 fo­lyamán két ízben hajtottak végre bérrendezést a szövetkezeteknél, amely összesen 130 személyt érin­tett, s ebből 97 volt a női dolgo­zó. Ennek kapcsán azokról sem feledkeztek meg, akik igénybe vették a gyermekgondozási tartós szabadságot. A hálózati dolgozók zöme nő, ezért rendkívül jelentős volt szá­mukra szabad­idő megtakarítás szempontjából a budapesti FŰ­SZERT Vállalattal történt megál­lapodás az áruszállítás szabályo­zására. Korábban gyakori volt, hogy a boltok többsége zárás után, az úgynevezett kötelező vá­rakozási időben, amely este 9 óráig tart, érkezett meg a meg­rendelt áru. Most azonban már a rendes nyitvatartási időben bo­nyolódik le a szállítás, s a felsza­baduló értékes órákat a családra, az otthonukra fordíthatják az asszonyok. Elismerésre méltó kö­rültekintésről tesz tanúbizonysá­got ez az intézkedés a szövetke­zet részéről, hiszen az áruszállí­tás vonalán tapasztalható pontat­lanságok a kereskedelmi dolgo­zók körében egyik nem elhanya­golható forrása az elégedetlen­ségeknek. S hogy lehet rajta vál­toztatni, azt a péceliek példája bizonyítja. A nők háztartási munkájának tehermentesítését kívánták volna elősegíteni a vendéglői vacsora­­főzés megszervezésével, mert eb­ben az esetben az egész család számára készen hazavihették vol­na az ételt. Az igények felmérése után azonban kiderült, hogy nem kívánnak lemondani az otthoni főzésről az asszonyok. A gyermekes anyák gondjain 10 óvodai férőhely biztosításával is enyhített a szövetkezet. Erre 30 ezer forintot áldoztak 1972- ben, további 22 ezer forint érték­ben játszóteret alakítottak ki az óvodásoknak. 1973-ban, a szövet­kezet ellátási körzetének másik községében, Isaszegen hasonló anyagi hozzájárulással kívánnak férőhelyet biztosítani a szövetke­zeti dolgozó nők gyermekei ré­szére az óvodában. A többgyer­mekes anyákat az iskolai év ele­jén tanszer­segélyben is részesí­tik. 1972-ben 4300 Ft-ot tett ki ez az összeg, amelyből 12 család ré­szesült. A bolti munkahelyeken folya­matban van a szociális helyisé­gek kialakítása, amelyre 1 millió forintot irányoztak elő a tervidő­szak folyamán. A szövetkezet igazgatósága és a szakszervezeti bizottság közös anyagi áldozattal 8 személyes üdülőházat vásárolt a Mátrában fekvő Bagolyirtáson, amelyet ön­költségi áron egész éven át igény­be vehetnek a szövetkezet alkal­mazottai családjukkal együtt. A hegyi üdülést gyorsan megked­velték a dolgozó nők is. MÉG TÖBBET AZ EMBERREL! Lapunk 1972 novemberi számában cikket jelentet­tünk meg „Többet az em­berrel” címmel. A cikkhez hozzászóltak az érintettek, de mind telefonon, mind pedig levélben több véle­ményt kaptunk, ezért visz­­szatérünk a témára. Mielőtt a cikk részletes elem­zésébe kezdenénk kijelentjük, hogy az Értük, Nekik, Róluk szerkesztési elv alapján minden­kor helyénvalónak tartjuk, hogy lapunkban harcoljunk a balese­tek ellen. A baleset nem jó do­log. Nem jó a dolgozónak, ha baleset miatt kiesik a munkából, mert a táppénz kevesebb, mint a fizetés, nem is említve, hogy fáj is (ütés, törés, vágás, szúrás stb). Nem jó a vállalatnak, mert a ki­eső munkaerőt nehezen, vagy egyáltalán nem tudja pótolni. Nem jó a balesetet szenvedett közvetlen munkatársainak, mert sok esetben a balesetet szenvedő munkáját is el kell végezni, leg­többször ellenszolgáltatás nélkül. Fentiek miatt kell küzdeni és mindent elkövetni a balesetek megelőzéséért, olyan körülménye­kért, hogy ne fordulhasson elő. S hogy mégis miért térünk vissza a novemberben megjelent cikkünkre? Azért, mert nem tartjuk helyén­valónak, hogy egy ilyen országos problémát csak egy vállalat baleseti jegyzőköny­veinek kiollózásán keresztül tár­gyaljunk. Célunk az, hogy cikkeink álta­lános érvényűek lévén, tanulsá­gaik egyaránt levonhatók legye­nek minden vendéglátóipari vál­lalatnál. A novemberben megjelent cikkre az érintett vállalat „illeté­kese” reagált és meg kell mon­danunk, hogy teljes joggal kifo­gásolta a cikk tartalmát, állítva, hogy a „cikk megtévesztő, téves és hátrányos következtetések le­vonására ad lehetőséget egyrészt a vállalat, másrészt az érintett ügyintézők terhére”. Bármennyire furcsa, de igazat kell adni a Dél-Budai Vendéglá­tó Vállalat „illetékesének”. Azért, mert ezek a kis ,,drámák” nem csak a Dél-Budai Vendéglátó Vállalatra jellemzőek, hanem bármelyik vendéglátóipari válla­lat baleseti dossziéjában megta­lálhatók. A ponty — bármilyen furcsa — éppen olyan szálkás Budapesten, mint Szegeden, vagy éppen Debrecenben, az edénytar­tó polcok bárhol — ha fából van­nak — bizony néha alattomosan szálkássá válnak és ezt rendsze­rint csak akkor vesszük észre, ha már balesetet idézett elő. Egyet­értünk a cikkíróval, hogy van műanyag és van alumínium is. A mi véleményünk, hogy biztosan sor kerül alkalmazásukra. De ad­dig!? Addig fokozatos figyelmet kell fordítani, mindenre, de saj­nos a munka hevében ez nem mindig sikerül. Megtörténik, hogy a vaskazetta a pénztárosnő lábára esik, de a szálka „edény­rakás” közben is a dolgozó kör­me alá mehet. Nem mentség, a vétlenség minden esetben meg­állapítható, de nem a véletlen­­ség! Felsorakoztathatnánk a cikk érveivel szemben ellenérveinket. Nem tesszük azért, mert alapjá­ban nem cáfolhatjuk a cikk jó­­szándékát, azt, hogy igenis töb­bet kell törődni az emberekkel. A balesetek megelőzése, elke­rülése nemcsak egyéni, hanem népgazdasági érdek is. A balese­tek elleni küzdelem szükséges és elengedhetetlen. Minden vállalat tervszerűen, konzekvensen és joggal mondhatni, intézménye­sen fáradozik a hiányosságok fel­számolásán, a munkakörülmé­nyek és a szociális ellátottság megjavításán. Ezeknek a kis „drámáknak” csak a Dél-Buda­i Vállalat balese­ti jegyzőkönyvén keresztül való tárgyalása hiba volt. A vállalat „illetéke­sei” valóban vétlenek. Ezek a balesetek — sajnos — minden vállalatnál előfordulnak. A megjelent cikk alkalmat ad félreértésre, vagyis arra, hogy az idézett vállalat országos átlag alatti figyelmességet tanúsít a balesetek megelőzése érdekében. Felelősségünk tudatában kije­lentjük, ez nem így van! A cikk szerzője sem így gondolta. Köte­lességünk ezt mindenki tudomá­sára hozni, megerősítve a cikk alapgondolatát: valóban többet kell törődni az EMBERREL! Mindenütt! Sas László Szövetkezeti mintakertek Pest megye néhány helységében, főként a hagyományos szőlő- és gyü­mölcstermesztő vidékeken nagyará­nyú parcellázásra került sor az utóbbi esztendőkben, így többek között Nagykőrösön, a város határának négy különböző részén, összesen 760, Zsámbékon és a vele szomszédos Tök községben 200 kh tartalékföldet jut­tattak úgynevezett hétvégi, zártkerti telepítések céljára a lakosságnak 200—400—600 négyszögöles nagyságban. Zömében üzemi munkások és értel­miségiek vásárolták meg ezeket a parcellákat, a szabad időbeli kertész­kedésre használják azokat. Az ellátást végző fogyasztási szö­vetkezetek, a helyi árualapok szerve­zésének feladataival összefüggően, célul tűzték ki a tervszerű termelte­tés népszerűsítését ezekben az újabb kertövezetekben is. A gyümölcs- és a zöldségtermesztés sem Nagykőrösön, sem Zsámbékon nem tart már lépést a növekvő szükségletekkel. Bonyo­dalmas, több áttételű, költséges szál­­lítgatások révén biztosítják, vagy igyekeznek biztosítani ilyen cikkek­ből a lakosság ellátását. Zsámbék körzetében a régi telepítések 75 szá­zaléka elöregedett, termőképességük csökkent. A hanyatlás folyamata Nagykőrösön az áfész felvásárlási tevékenységében szintén tükröződik; volt idő, amikor évente 170 vagon szilvát vettek át a kereskedelem szá­mára a termelőktől, ma már 27—28 vagonra apadt a felvásárolt mennyi­ség. A zártkerti övezetek kialakulása azonban itt már most, a kezdeti stá­diumban is érezteti üdvös hatását, mert például burgonyából nem szo­rul a város behozatalra. Az áfészek a szakszervezeti bizott­ságokkal közreműködve arra törek­szenek, hogy a zártkertek termelését szervezett alapokra helyezzék, feles­legeiket a közellátás számára hasz­nosíthassák. Ennek egyik módszere a­­kerttulajdonosok társulásos össze­fogásának serkentése, szakcsoportok­ba való tömörítése. Nagykőrösön 1972 januárjában 33-an, összesen 13 kh-en alakítottak ilyen szakcsoportot az áfész kebelében, Zsámbékon pedig 24-en 16 kh-on. Ezek a társulások azonban egyelőre kisebb hányadát te­szik ki a zártkerti övezeteknek, tehát más módon is elő kívánják segíteni a korszerű, a szükségleteknek meg­felelő gyümölcsfajták termesztését, beleértve a kertművelés hatékonyabb technológiájának terjesztését is. Ezért mintakerteket alapítanak. A nagy­kőrösi áfész bemutató mintakertje 1100 négyszögöl, amelynek már elvé­gezték a talajforgatási munkáit. Gaz­dája az áfész felvásárlási osztálya s háromféle művelési ágat honosítanak meg benne­ a sövényes meggy tele­pítését, a vegyes gyümölcs termesz­tését (főképpen a csökkenő tenden­ciájú nyári gyümölcsfélék számára: kajszibarack, nyári alma, körte), va­lamint a szamóca termesztést. Zsámbékon ugyancsak az éghajlati és talajviszonyok számára kedvező és a közellátási igényekkel egyező piros ribizlit, meggyet, továbbá szamócát telepítenek az 1 kh-as mintakénben, egyetemi tanár irányításával. A MÉSZÖV anyagi támogatást nyújt a mintakertek telepítéséhez az áfész­­eknek. A mintakertek minden bizonnyal kedvező hatással lesznek az aktív pi­henést szolgáló zártkerti gyümölcs­ös zöldségtermesztésre, hozzájárulnak a szakosított művelési ágak kialaku­lásához a kis parcellákon is. D. K.

Next