Mérleg, 1975 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1975-01-01 / 1. szám
Hetvenöt esztendő írta: Szász Ferencné, a KPVDSZ elnöke Ünnepi esztendő küszöbén állunk. Ez évben ünnepeljük hazánk felszabadulásának 30. évfordulóját, új életünk megindulásának hajnalát. És egész népünk nagy ünnepe mellett a mi családunknak, szakszervezetünk 472 ezres tagságának külön ünnepe is van. Szakszervezetünk fennállásának 75. évfordulóját ünnepeljük. A mi szakszervezetünk több, különböző ágból ered. Mai szervezeti összetétele 1950—51-ben alakult ki és vált erős, egységes szervezetté. A kereskedelmi és pénzintézeti alkalmazottak, tisztviselők, éttermi és szállodai dolgozók legjobbjai azonban már a múlt század közepétől keresték a kari összefogás, a közös érdekek kifejezését szolgáló egyesület létrehozásának lehetőségét, megmegújuló kísérleteket tettek a szakegylet megalapítására. A kísérletek eredményességét a hatóság ellenállása, a főnökök megtorló intézkedései, de gyakran maguknak az érdekelt alkalmazottaknak értetlensége, félelme is akadályozta. Alakultak ugyan ideig-óráig fennálló egyesületek, de ezek többnyire a főnökök fennhatósága, anyagi támogatása alapján működtek és elsősorban a szórakozás, esetleg a művelődés célját szolgálták, kifejezetten érdekvédelmi tevékenységet alig-alig fejtettek ki. Az első gyökeret eresztett, minden megfélemlítést, üldöztetést visszaverő osztályharcos szakegylet 1900-ban a kereskedelmi alkalmazottak hozták létre. Ebbe a szervezetbe tartoztak akkor az osztályharcos tisztviselők is. Ez a szakegylet — Magyarországi Kereskedelmi Alkalmazottak Szakegylete — az ipari munkások szakegyleteivel egy sorban a már előzőleg megalakult Szakszervezeti Tanácshoz tartozott. Szakszervezetünk megszületésének időpontját ettől az 1900. novemberi alakulást kimondó gyűléstől számítjuk, jóllehet a belügyminiszter az alapszabályt csak a következő évben hagyta jóvá. Az 1900. márciusban tartott hivatalos alakuló ülésen az előkészítő bizottság már számot tudott adni az előző hónapokban kifejtett szervező, felvilágosító munkájáról. Elnökségünk határozata alapján a folyó évet a megemlékezés évének is tekintjük. Szeretnénk, ha a ma nemzedéke megismerné azt az utat, azokat a harcokat, melyeket az elmúlt háromnegyed évszázad alatt szakszervezetünk — tagjainak, aktivistáinak, funkcionáriusainak együttes erejével — megvívott. Szeretnénk, ha megismernék, milyen volt szakmáink és a benne dolgozók helyzete a megalakulás időszakában és milyen kiemelkedő állomásai voltak az eltelt évtizedeknek. Szakértő történészek már néhány éve kutató munkát folytattak és megírták szakszervezetünk történetét. Ez év végére a jubileumi ünnepségekre szeretnénk tagjaink kezébe adni az akkorra elkészülő könyvet. Lapunknak, a Mérlegnek hasábjain ez ünnepi esztendőben hónapról hónapra egy-egy oldalon keresztül emlékezni kívánunk a 75 esztendő eseményeire. Élő és a már örökre eltávozott aktivistáink visszaemlékezéseiből, készülő könyvünkből fogunk hónapról hónapra részleteket közölni, melyből az eltelt évtizedek egy-egy harcos eseményét és azt a kitartó apró munkát ismerhetik meg, melyeket az eredmények elérése érdekében kellett folytatni. Áldozatkész, a közösség érdekében önzetlenül tevékenykedő szakszervezeti harcosok, az előrehaladásért, a szabadságért a legdrágábbat, életüket is feláldozó mártírok munkáját ismerhetik majd meg e lapokról. Azt kívánjuk, hogy a múlt megismerése adjon erőt a ma harcaihoz. Mert harc folyik ma is, csak más körülmények között, más cél érdekében. Mai harcunk célja a szocializmus teljes felépítése, s benne a dolgozó ember jobb, kulturáltabb életének biztosítása. Ennek érdekében kell gazdasági eredményeinket fokozni, szakmai és általános műveltségünket növelni. 75 esztendő a történelem évezredeiben pillanat csupán, egy szervezet életében azonban hosszú idő. Szakszervezetünk — népünk egészének felemelkedésén belül — nagy eredményeket ért el az általa képviselt rétegek érdekében is. A tudomány és technika forradalmi fejlődése következtében felgyorsult életünkben, a szocialista világrendszer kialakulásának kedvező politikai légkörében, további jó munkánk eredményeként fejlődésünk az előzőeknél gyorsabb ütemben haladhat előre. AZ ÉLHARCOSOK A PINCÉREK VOLTAK S-kegyletalakítási kísérletek Valamennyi szakma munkásainak hosszú és rögös utat kell megtenniük, amíg felismerik közös érdekeiket, leküzdik a szervezkedésük elé állított akadályokat, saját gyengeségeiket, s a szétforgácsoltságtól eljutnak osztályszervezetük megteremtéséig. Hangsúlyozottan érvényes ez a döntően kisüzemi jellegű vendéglátóiparra, ahol a dolgozók összetétele és speciális munkakörülményei inkább gátolták, mint segítették szocialista mozgalmuk kialakulását és megszilárdulását. A századfordulón a magyarországi vendéglátóipar kisvendéglők, kocsmák, italmérések tízezreiből, néhány száz középüzemi és nagyobb szállodából, étteremből, vendéglőből és kávéházból, egy-két szálloda részvénytársaságból állt. A 40 ezernél több vendéglátóipari egységnek 85 százaléka működött segéd nélkül, vagy épült családi kooperációra, ezért a munkásmozgalom színtereként csupán a vállalatok 15 százaléka jöhetett számításba. A szervezettség mértékét erősen befolyásolta az a körülmény, hogy az ipar legnépesebb munkáskategóriáját a szakképzetlen munkások alkották, a magyarországi szakszervezeti mozgalom pedig csaknem kizárólag szakmunkásból állt. A szakképzett felszolgálók az alkalmazottak 30 százalékát sem jelentették. A vendéglátóiparban a pincérek voltak a szocialista szakszervezeti mozgalom élharcosai. Nyomasztó létbizonytalanságuk éppúgy hozzájárult ehhez, mint a hivatásukkal járó tájékozottságuk. A vendéglők különtermeiben egyre több szervezett munkással találkoztak, hiszen a szakegyletek akkor ott tartották összejöveteleiket. 1888-tól sok hír érkezett a berlini, a párizsi, a bécsi és az amerikai pincérek borravaló-ellenes mozgalmairól, sztrájkjairól. 1892-től a Népszava is szervezkedésre buzdította a szakma munkásait. Egy csikorgó téli éjszakán, 1894. január 2-án frakkos férfiakkal telt meg a Sonntagféle vendéglő (Wesselényi és Kazinczy u. sarok). Az ünnepi dísz nem a kivételes alkalomnak szólt. Ezek a frakkok munkában koptak. Budapesti pincérek tanácskoztak. A munkanélküliség réme fenyeget... Egzisztenciájuk hazárdjáték, minden egy lapra van föltéve: a borravalóra. Az ismert tények összegzése kevés szót igényelt. Csak a döntés hiányzott. Az erősödő felismerések határozottá formálódtak, mely kimondta, hogy a pincérek anyagi és szellemi érdekeit, a többi munkásokhoz hasonlóan, együttes küzdelemmel kell megvédeni. Ennek érdekében „egy pincér szakegylet alakíttassák”. Előkészítésére öttagú bizottságot választottak. A megbeszélés az Union Kávéházban (Kürt u. 6. sz.) folytatódott. Szaklapjuk megindításáig a Népszava és az Arbeiterpresse című szociáldemokrata pártlapokat ismerték el hivatalos sajtójuknak. Január 19-én akarták ismertetni az elkészült alapszabályokat, megválasztani a szakegylet ideiglenes vezetőségét, megszervezni a munkanélküliek segélyező pénztárát. A rendőrfőkapitány betiltotta a gyűlést. Kétszázan mégis megjelentek a Mozesko-féle vendéglőben (Kerepesi — ma Rákóczi út 68. sz.). Elhatározták, hogy egyesülési joguk biztosítását kérik a belügyminisztertől. Hamarosan gyalogos és lovas rendőrök érkeztek a helyszínre és feloszlatták a gyűlést. A második szakegylet-alakítási kísérlet nem várathatott sokáig magára. 1895 őszén fiatal szocialista pincérek járták fáradhatatlanul a fővárosi szállodákat, vendéglőket és kávéházakat. Felhívásokat vittek, harcba hívták a pincéreket egy szak- és munkaközvetítő egyletért. A cél olyan vonzó volt, hogy hívó szavukra özönlöttek társaik a gyűlésekre. Az október 21-i nyilvános szakgyűlésen hatszázan jelentek meg. Egy ismert szocialista fia, a húszéves Braun Sándor volt a szónokuk. Az előkészítő bizottság a november 4-i gyűlésen ismertette a Budapesti Szállodai, Vendéglői és Kávéházi Pincérek Szak- és Munkaközvetítő Egyesülete alapszabályait. A szakegylet a Kisdiófa u. 4. sz. alatt kezdte meg működését. Hamarosan az ellentétes tendenciák harcának színteré-évé vált. Néhány ismert pincér a mozgalomhoz csapódott, hogy befolyását annak tönkretételére használja fel. A közvetítői állások betöltésére ügynököktől kértek pályázatot, a titkári posztot az ipartársulatok bizalmi emberének ajánlották föl, az 1896. január 23-i vezetőségválasztó közgyűlésre puccsszerűen felvonultatták a a tulajdonosokat és megszerezték az elnökségi kulcspozíciókat, megakadályozták, hogy a Budapesti Pincér Egylet közgyűlésén megjelenő Braun Sándor tájékoztassa a szakegylet céljáról az éttermi pincéreket, az áprilisi rendkívüli közgyűlésen belefojtották a szót a bírálókba, és az alapszabályok módosítását javasolták. Kitört a vihar. Az ellenőrző bizottság új közgyűlést hívott össze. Az ingadozók válaszútra kerültek. Régi egyletesdi vagy szakszervezet — erről kellett dönteni. A tagság szakszervezetet akart. Ez a szocialista pincérek nagy győzelme volt. Az elnökség lemondott. A tagok száma 800-ra nőtt. Miután a szervezetet nem lehetett belülről megsemmisíteni, a hatalomé volt a szó. A belügyminiszter májusi leirata feloszlatta az egyesületet. Gadanecz Béláné HETVENÖT ESZTENDŐ . A tagdíj havi korona volt Kasztl József (1875— 1972) a szakszervezetnek 1901-től haláláig tagja volt. Részletek visszaemlékezéséből. 1895-ben Pécsett érettségiztem és 1901 márciusában kerültem fel Budapestre. Egy jelentős építőipari vállalat főkönyvelőjeként helyezkedtem el. Főkönyvelői teendőim mellett a vállalat 8 bérházát is kezeltem. Kovács Alajos, mint általános irodai alkalmazott mellém volt beosztva. Kovács Alajos a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakegyletének egyik alapítója és tevékeny harcosa volt. Megismerkedésünk idején a szakegylet a Váci körút jelenleg Bajcsy-Zsilinszky út 25. szám alatti Párizs szállodában tartotta összejöveteleit. Kovács Alajos ismertette meg velem a mozgalmat, rajta keresztül lettem én is tagja a szakegyletnek. Kovács Alajos úgyszólván teljesen a szakegyletnek szentelte idejét. Gyakran irodai teendőit is én végeztem el helyette, hogy ő azalatt az irodámban a szaklap cikkeit írhassa. Mi kivételes helyzetben voltunk, mert míg más irodákban este 8 óráig, sőt tovább is dolgoztak, mi már 6 órakor szabadok voltunk. Természetesen 6 óra után a szakegyletben folytattuk munkánkat, sokszor, sőt igen gyakran reggel 4 óráig. A lelkesedés, az önzetlen, kitartó munkakedv, a szeretet egymáshoz olyan erőt adott, amely mindent pótolt. A harc, a küzdelem a bér javításáért, a 8 órai munkaidőért, a vasárnapi szabadságért, az egyenlő és titkos választójogért folyt. Vasárnapra Kasztl József visszaemlékezéseiből inkát arra használtuk fel, hogy üzletről üzletre jártunk, hogy a főnököket rábírjuk arra, hogy vasárnap ne nyissanak ki. Előző este sok üzlet zárjába ólmot töltöttünk, a záron keresztül karbont öntöttünk az üzletbe, hogy a vasárnapi nyitást lehetetlenné tegyük. A plakátok százait ragasztottuk ki és ha a sarkon rendőr állt, a kartársak csoportja vette körül a rendőrt és mindenféle kérdésekkel ostromolta, míg a plakát a sarkon észrevétlenül ki lett ragasztva. Kovács Alajos kitűnő szónok volt, segítette őt ebben és sokszor felül is múlta Fischer Károly ők voltak a gyűlések szónokai. Hozzájuk csatlakozott Gárdos Mariska, ők vitték a szervezés nehéz munkájának nagy részét is. Gárdos Mariska minden kortárssal élénk eszmecserét folytatott, sokat vitatkozott. Már abban az időben a Népszavában is megjelentek kitűnő tárcái is. Az első harcosok közül szeretnék még néhányat megemlíteni. A szakegylet első számú tagja Singer Vilmos volt, aki sokáig mint elnök működött. Hosszú ideig az Áfosz főellenőre volt. Elek Hugó meg nem alkuvó szocialista volt. Annak nevelte gyermekeit is. Gyönyörű fiatal leányát, ki a Káosz tisztviselője volt, munkahelyéről, a szakszervezetből hurcolták el 1944-ben a német megszállás utáni napokban. Soha nem tért vissza. Stern Armin egy nagy szállítmányozási cég tisztviselője, bár nem volt jó szónok, de az értekezleteken, összejöveteleken felszólalt, vitatkozott, igyekezett mindenkit meggyőzni a helyes álláspontjáról. Annyira szívén viselte a szakegylet ügyeit, hogy mikor nem találtak az összejövetelekre megfelelő helyiséget, átmenetileg édesanyja Hajós utcai 2 szobás lakásának egyik szobáját a szakegylet rendelkezésére bocsájtotta. Később a Király (jelenleg Majakovszkij) utca és Kazinczy utca sarkán találtak helyiséget, amelyet le is foglalóztak. A ház tulajdonosa, a görögkatolikus egyház azonban, amikor megtudta, hogy szakegylet bérelte ki a lakást, inkább megduplázva adta vissza a foglalót, csak ne kelljen házukba a szakegyletet beengedni. Ekkor a Király utca 12. II. emeletén béreltünk helyiséget. Itt azonban falakat kellett töretni, hogy összejövetelek céljára alkalmassá tegyük a helyiséget. Igen ám, de a szakegyletnek nem volt erre pénze. Sebaj! Volt egy arany óraláncom, becsaptuk a „zaciba” és rendben voltunk. Meg kell emlékeznem Spatz Henrik nyomdájáról. Spatz bácsi a szakegylet nyomtatványainak elkészítését minden előleg nélkül hitelezte és módot nyújtott ezáltal a szakegylet működéséhez. Az első tagsági könyvek, amelyekben a belügyminiszter által jóváhagyott első alapszabályok is bent vannak, az ő nyomdájában készültek 1901-ben. Ekkor a beiratkozási díj 20 krajcár, a havi tagdíj 1 korona volt. M A 14 VAROSt ŐZ KERESKEDELMI ALKALMAZOTTAK 1.ЛГ1Л1 Lapunk, a Mérleg jogelődje, a Magyarországi Kereskedelmi Alkalmazottak Lapja. Megjelent minden hó elsején ! Egy kézzel írott jegyzőkönyv a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakegyletének alakuló közgyűléséről. Az ideiglenes elnök Geiger Árpád volt Bp **** * яуЧра-r». Hogyan terjesztették a Magyarországi Kereskedelmi Alkalmazottak lapját? Felhívással fordultak az előfizetőkhöz! Íme a felhívás szövege