Mérleg, 1977 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1977-01-01 / 1. szám

Van utánpótlás A kirakat — ízlést formál Ф Huszonhat év a szakmában # Hét művelet egy kirakaton ф Több mint nyolc óra erőfeszítés Milyen megkapóak és vonzóak tudnak lenni a fényárban úszó kirakatok! Mennyi csillogás és kínálkozás! Színpad és divatbe­mutató, ízlésformálás. Szépre ne­velés. Esztétikum. Reklám. Ez mind-mind a kirakat. Egy-egy jól sikerült portál előtt néha for­galmi akadályt képez a tömeg. S tulajdonképpen ez is a cél: a figyelemfelkeltés, hiszen a keres­kedelemben egyre nagyobb sze­repet tölt be a reklám. De va­jon a kirakatok megálmodói és kivitelezői eléggé megbecsül­tek-e? Mi kell ahhoz, hogy va­laki dekoratőr legyen? Elszánt­ság, fantázia, igyekezet, tehetség? Ezekkel a kérdésekkel kerestük fel Maráz Károlynét, a Divat­­csarnok és az Otthon Áruház dekorációs műtermének vezető­jét. — Hogyan és hol kezdődött például az ön pályája? — Ezerkilencszázötvenegyben kezdtem az Úttörő Áruházban. Kirakatrendezői szakiskolát vé­geztem. Hajszekker Sándor volt a mesterem, akinek máig is há­lás vagyok. Nemcsak a szakmába vezetett be alapos gonddal, ha­nem emberi magatartásformát is tanultam tőle. S azt hiszem, ez nagyon nagy dolog. Ettől füg­getlenül nagyképűség lenne, ha azt mondanám, hogy akkor, hu­szonhat évvel ezelőtt tudtam, hogy mibe vágok bele ... — Ez tehát a kezdet. És a foly­tatás? — 1952-ben kerültem a Divat­­csarnokba. Egy éve vagyok a de­korációs műterem kinevezett ve­zetője. Ami közben volt? Sok­sok munka, kitartás, tapasztalat­szerzés és állandó továbbképzés, hiszen a szakma mindig fejlődik, az igények egyre nőnek. — Hányan dolgoznak a műte­remben? — Tizenheten. Ez a szám csak kimondva hat soknak, a valóság­ban meglehetősen kevés, hiszen a Divatcsarnok 7 és az Otthon Áru­ház 6 fő- és 8 folyosós kira­kata tartozik hozzánk. Ezenkívül évente 6—8 kiállítás dekorációs munkálatait végezzük a Lotz te­remben, s ugyancsak hajrában vagyunk a különböző kampá­nyok, idényjellegű vásárok, ki­árusítások idején is. S mindeh­hez még azt is el kell monda­ni, hogy egy-egy kirakatterv megvalósítása kétféle műveletet igényel, de a közönség csak egyet lát, s így még a legvonzóbb vi­zuális hatás esetében sem mér­hető fel, mennyi munkát igényel egy-egy kirakat kialakítása. — Van a szakmában utánpót­lás? — Mindig akadnak jelentke­zők, s ez annak tudható be, hogy a dekorációs munkának, a kira­katrendezésnek van perspektívá­ja, mivel egyre nagyobb a rek­lámtevékenység. Nálunk a dolgo­zók 80 százaléka 30 éven aluli fiatal, s ez igen örvendetes az utánpótlás szempontjából. — Milyen képzettséget igényel a kirakatrendezés? — Érettségi után kétéves ki­rakatrendezői szakiskolát kell vé­gezni, vannak, akik segédmun­kásnak is eljönnek hozzánk an­nak reményében, hogy majd ki­tanulhatják a szakmát. Persze van lemorzsolódás is. Különösen a lányok intenek hamarabb bú­csút a dekorációs szakmának, ki­váltképp, amikor rájönnek, hogy a kirakatrendezés nem csupán csillogás-villogás, hanem sok ne­héz munkát igényel, így például elsőként a tapétázás és spannolás riasztja el őket.­­ Véleménye szerint kellőkép­pen megbecsülik a kirakatrende­zőket? — Mi valahogy mindig a ke­reskedelem mostohagyermekei vagyunk. Nem tesznek bennün­ket például érdekeltté a forga­lomban, pedig munkánk a for­galmat erősen befolyásolja. Van például egy elfekvő áru. Túl kel­lene adni rajta. Ha a dekoratőr úgy tálalja a kirakatban, a vá­sárlóknak megjön hozzá a ked­ve, s elfogy a raktáron heverő készlet. De sajnos, ezt sem ve­szik figyelembe, mintha az ered­ményekhez semmi közünk nem volna. — Mi a dekorációs munka, a kirakatrendezés alapfeltétele? — A vizuális készség, a jó íz­lés, az esztétikai érzék, az áruk ismerete. A dekoratőr, nyugod­tan mondhatom, nem napi nyolc órát dolgozik. Terveit, elképzelé­seit mindenhová magával viszi, az otthonába, a magánéletébe, mert nem tud kikapcsolódni a munkájából. Ha szabad azt mon­danom, szüntelenül az alkotás lá­zában él.» Amikor gyönyörködünk a von­zó, magukat kellető portálok előtt, sokszor nem is jut eszünk­be, mennyi munkát, energiát emészt fel egy-egy kirakat meg­tervezése és kivitelezése. Pedig nem árt néha erre is gondolni. (ágh) 2 FIGYELŐNK # NEM IS OLYAN KÖNNYŰ KÖNYV­KERESKEDŐNEK LENNI — valahogy így lehetne röviden summázni a Ma­gyar Nemzet cikkét, mely a könyves­boltokban dolgozók helyzetét tárta fel nemrégiben: „A kereskedelemben dolgo­zók két leggyakoribb panasza összefügg: az eladó nehéz fizikai munkát végez, ra­kodnia, cipekednie kell, nyolc órát állnia, és fizetése mégis jóval alacsonyabb az egyéb fizikai munkát végzőknél. Ezért az­tán aligha csoda, hogy a kereskedelemben állandóan súlyosbodik a munkaerőhiány. De ezek után az sem meglepő, hogy a kereskedők idegesek, hajszoltak, udvariat­lanok — tisztelet a kivételnek. Idézhet­nénk József Attilát — dolgozni csak pon­tosan, szépen —, de egy nagy létszámú szakma minden dolgozójától mégse vár­ható el, hogy kis fizetésért nehéz körül­mények között, merőben a jól végzett munka öröméért, lelkiismeretes, jó mun­kaerő legyen. A könyvesbolt eladója eb­ből a szempontból is különleges helyzet­ben van. Az iskolásgyerekek és az értel­miségiek jól tudják, milyen nehéz egy könyvekkel megtömött aktatáska. Aki va­laha látott kiadóból, könyvraktárból ér­kezett csomagokat, aki valaha megemelte őket, az el tudja képzelni, mit jelenthet az áruátvétel egy könyvesboltban. És a fizetés? Nincs arányban mindezzel. Mit kell tudni minden kereskedőnek? Ismer­nie kell az árukészletét — ez a legelső. A könyvesboltban ez korántsem olyan egyszerű, mint másutt. Itt tudni kell mi­kor mi jelent meg, folyamatosan értesülni kell a kiadók terméséről, ismerni kell, milyen a könyv külseje, és merre talál­ható az üzletben, különben nem tudná kiszolgálni a határozott céllal érkezett vá­sárlót, s nem tudna ajánlani annak, aki tétova, s nem tudja mit szeretne venni. A könyvüzletbe tehát olyan ember kell, aki szorgalmas fizikai munkás, udvarias kereskedő és­­ értelmiségi. Meg lehet-e egyáltalán felelni ezeknek a követelmé­nyeknek? Néhány példa azt mutatja, hogy igen, mivel egy jó eladó nem csak kiszol­gálja, hanem neveli, műveli is a vevőt, egy jó könyvesbolt művelődési intéz­mény.” • A CSALÁDI LAP „VASÁRNAP ZÁRVA!" címmel közölt riportot. A cikk azzal foglalkozik, hogyan sikerült az átállás, miként oldja meg a vendéglátó­­ipar a vasárnap zárva tartó élelmiszerbol­tok helyett a tej- és kenyérellátást. A Családi lap — nevéhez, s feladatához hí­ven — a családok szemszögéből vizsgálta a kérdést, s még azt is felvetette, egyál­talában van-e szükség a vasárnapi ke­nyér- és tejárusításra, nem­­ kellene, le­hetne-e jobban befolyásolni a vásárlási szokásokat. Élesen felvetődik a riport so­rán: vajon érdemes-e egy vendéglátóipar­ban dolgozó családanyának százötven fo­rint pótlékért feláldoznia a vasárnapját, hogy kenyeret meg tejet árusítson. A vá­lasz: egyértelmű nem. Ez a cikk ugyanis végre megfogalmazza, hogy azoknak is van családjuk, akik a kereskedelemben vagy a vendéglátóiparban dolgoznak, s nem csak azoknak, akik vásárolnak. • ÉRDEKES CIKKET OLVASTUNK A NÉPSZABADSÁGBAN Bács-Kiskun me­gye kereskedelméről. „Az áruellátás és ami mögötte van” című cikkben Gulyás Pál kiemeli a fejlesztés fontosságát: „Lé­nyeges követelmény az üzlethálózat mű­szaki, technikai színvonalának javítása is. A legutóbbi években az állami kereskede­lem elérte, hogy — az üdítő­italoktól elte­kintve — minden arra igényes árut hűtő­térben tud tárolni. Az Áfész-üzletek hűtő­­kapacitása öt esztendő alatt a két és fél­szeresére nőtt. Ma már a legkisebb bolt­ban is van legalább hűtőszekrény.” A hiányosságokról a következőket írja: „Vannak azonban mind nehezebben elvi­selhető hiányosságok is. Nem tartott lé­pést az igények növekedésével az építő­anyag-telepek hálózatának bővítése. So­káig váratott magára a bútorértékesítés lehetőségeinek megtekintése. Könnyített ezen a gondon, hogy létesítettek Baján egy állami, Kiskőrösön pedig egy szövet­kezeti, nagyméretű lakberendezési áruhá­zat. Ez év tavaszán megnyílik Kecskemé­ten a megye első Domus-áruháza. A leg­súlyosabb nehézség, amelynek terhe a kis­kereskedelmet is nyomasztja, elsődlegesen a nagykereskedelem terhe. A legutóbbi két évtizedben csaknem megötszöröződött kiskereskedelmi forgalmat lényegében ugyanazok a nagykereskedelmi raktárak táplálják a megyében, amelyek húsz évvel ezelőtt is megvoltak.” A problémák megoldásának egyik jel­lemző kezdeményezéséről: „Igen hasznos és sikeres volt a múlt év őszén az Alföld Áruház kezdeményezése. A Kecskeméten felépített ifjúsági garzonház néhány laká­sát — mintaként — teljesen berendezték az áruház szakemberei. Ezeket a­­lakáso­kat megmutatták a közönségnek. Voltak, akik meg is vásárolták a mintaberende­zést. Jó törekvése a kereskedelemnek, hogy az ilyen és hasonló módszerek még szélesebb körre terjedjenek ki. Ez is lé­nyeges eleme és kínálkozó lehetősége a közműveltség gyarapításának. Hatásosan hozzájárulhat ahhoz, hogy azok is okosan tudjanak élni jobbá vált anyagi helyze­tükkel, akiknek a múltban nem volt módjuk a ma már számukra is elérhető beszerzésekre, életvitelre.” Érd Kis tételben 5 ezer mázsa Igen eleven kapcsolatot terem­tett a kistermelőkkel 1976-ban az érdi Áfész. A terméshozamok kedvezőtlen alakulása arra kész­tette a szövetkezetet, hogy a leg­kisebb tételű, helyben termesztett zöldséget és gyümölcsöt is bevon­ja az árualapjába. Kocsis László kereskedelmi vezető elmondotta, hogy a korábbinál is nagyobb mértékben decentralizálták a fel­­vásárlási jogkört és csaknem valamennyi élelmi­szerboltra kiterjesztették. Ily módon a házikertekben ter­melt legkisebb tételű árut is megszerezték a közellátás szá­mára. Erre vall, hogy többek kö­zött 30 kg burgonyát, 2 mázsa babot vettek át boltjainkban a termelőktől. A zöldségfélék ösz­­szesen 57 mázsát tettek ki, ami 66 százalékkal meghaladta az 1975. évi mennyiséget; a gyümölcs meghaladta az 5 ezer mázsát, ez több, mint kétszerese az előző évi felvásárlásnak. Külön szerződést kötöttek kistermelőkkel 10 ezer fej karfiolra és 10 mázsa pincében tenyésztett étkezési gombára. Javították az érdekeltségi ará­nyokat is: a korábbiaktól eltérően 5 szá­zalékkal magasabb átvételi árat biztosítottak a kisterme­lőknek az árrésből. Ennek kedvező hatása az egész idényben érezhető volt, csökkent a magánpiaci értékesítési mód. Hasonlóképpen előnyösebbnek találták a méhészek a méztermés értékesítését a szövetkezetnél, a szokásos vándorárusítás helyett, annak következtében, hogy az 5 mázsán felüli mennyiség átvéte­léhez díjtalan fuvart biztosított az Áfész, továbbá kedvezményesen szerezte be számukra az igényelt 360 mázsa cukrot a méhcsaládok téli táplálásához. Az eredmény: 388 méz, háromszorosa az előző évben átvett mennyiségnek. A háztáji áruk fajtáinak körét tovább bővítik szerződéskötések­kel 1977-re. Kereskedővasárnap Svédországban A Svéd Munkáspárt a jelenleg szokásos vasár- és ünnepnapi üz­leti nyitva tartás megszüntetését követeli. Valószínű, hogy 1977- től a svéd üzletek vasárnap zár­va lesznek. A szakértők szerint nincs is jelentős vásárlási igény vasárnap. A kereskedelmi alkal­mazottak pedig erősen ellenzik a jelenlegi nyitva tartási rendet. Bezárt boltok az NSZK-ban A Német Szövetségi Köztársa­ságban 1960 és 1970 között több mint 90 000 kiskereskedelmi egy­séget zártak be. Ennek következ­tében ma 2000 településen nincs kiskereskedelmi ellátás, s így 60 000 háztartás nem tudja a napi cikkeket 1 km-es körzeten belül megvásárolni. Szovjetunió: Új üdülők Újabb üdülőhelyeket nyitottak meg a Szovjetunióban. Az utóbbi öt évben csak a szakszervezeti hatáskörbe tartozó turisztikai lé­tesítmények, kempingek és szál­lók száma kétszeresére nőtt. Új turisztikai létesítmények építésé­re a Szovjetunióban idén 500 millió rubelt fordítanak.

Next