Mérleg, 1983 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1983-01-01 / 1. szám

Történelmi emlékeink 1945 — szakszervezetünk a felszabaduláskor A második világháború végén — a magyar uralkodó osztályok bű­nös politikája következtében — az ország romokban hevert. A nép nagy véráldozatokkal és kifosztva nézett szembe a reá váró országépítő fel­adatokkal. A feudális és tőkés kizsákmányoló rendszerrel szemben tu­datos harcot folytató demokratikus és szocialista pártok, mozgalmak — legjobb harcosaik egy részét elvesztve — egy új, egy népi demokratikus Magyarország megvalósításának programjával léptek a társadalmi élet porondjára. A szakszervezetek az ellenforradalmi rendszer idején a szocialista munkásmozgalom tömegbázisát jelentették. Ezért nem volt véletlen, hogy — amint a felszabadító Vörös Hadsereg valamely helységből kiül­dözte a fasiszta német vagy magyar alakulatokat — a szakszervezeti helyiségekben azonnal megjelentek a szervezett dolgozók. Így például fővárosunk pesti oldalán mind a kereskedelmi alkalmazottak, mind a magántisztviselők, mind pedig a vendéglátóipari dolgozók szakszerve­zeti élete 1945. január második felében megindult. A jegyzőkönyvek ta­núsága szerint a kereskedelmi dolgozók szakszervezetének intéző bi­zottsága február 6-án már második ülését tartotta meg. A magánalkal­mazottak vezetői január 31-én küldték el első jelentésüket a Szakszer­vezeti Tanács részére a munka megindulásáról. A vendéglátóipari dolgozók szakszervezete 1945. március elsején 1260 főt számlált, „a szakma munkássága nehezen ébredezett” — írta lapjukban Kiss Sándor, egyik vezetőjük, aki azt is megállapította, hogy „vendéglátóipar a legtöbbet szenvedett iparok egyike ... Fel kell épí­tenünk az üzemeket, ki kell nyitnunk az indokolatlanul még zárva tar­tó helyiségeket...” A kereskedelem, illetve dolgozóinak helyzete sem volt kedvezőbb. Számukra elsősorban az áruhiány jelentett alapvető problémát. A városok élelmiszerrel történő ellátása például a normális élet megindulásának a feltétele volt. Budapesten a háború előtt tizen­öt—húszezer kereskedősegéd dolgozott, s 1945—46 fordulóján csak négy—ötezer jutott munkához. A szakszervezetek munkája e történelmi helyzetben jelentős poli­tikai tényező volt, s ők ennek tudatában dolgoztak. „Újjáalakultunk és szilárdan megvetettük lábunkat az új népi demokratikus Magyarország friss televényén. Nehéz volt az indulás, a materiális élet úgyszólván minden előfeltétele nélkül dolgoztunk, a dermesztő hidegben a szó leg­szorosabb értelmében csak a meggyőződés fűtött és a hit táplált ben­nünket” — írta 1945 júliusában Köves András a magánalkalmazottak főtitkára újságunk első számában. Harmincnyolc évvel ezelőtt kezdődött tehát szakszervezeti mozgal­munk új élete, amely ma már történelem. Szándékunk az, hogy szak­­szervezetünk akkori munkájáról, tevékenységéről emlékezéseket gyűjt­­sünk a résztvevőktől, s a hallottakról folyamatosan tájékoztatjuk a Mérleg olvasóit. Szívesen vesszük veteránjaink levélbeni jelentkezé­sét is. M. P. J. ­ A Népszava 1983. január 8-i számában Tóth Jenő „Irányított újítások” című cikkében a következőket írja: A több évtizedes múltra visszatekintő újítómozgalom — bár fejlődése nem töretlen —, jelentős eredményeket hozott és hoz ma is a vállalatoknak. Országosan éven­te átlag 120—130 ezer újítási javaslat születik, s igen biztató, hogy közülük mind több jut el a megvalósításig. Ha azonban azt vesszük, hogy a dolgozók közül csak minden huszonnegyedik újít, nyugodtan mondhatjuk, hogy még min­dig nem hasznosítjuk eléggé a szakemberek­ben levő szellemi energiát. Erre pedig manap­ság még inkább szükség lenne, és az új meg­oldások keresésére hajlamos, felkészült dol­gozók képesek is lennének nagyobb segítséget adni az exportcikkek számának bővítéséhez, a termelékenyebb, gazdaságosabb gyártáshoz, a költségek csökkentéséhez, a szervezettebb munkához, a takarékosabb anyagfelhaszná­láshoz. Ha nem ezt teszik, annak oka lehet az újítással kapcsolatos rossz tapasztalat, az ér­dektelenség és a biztatás, támogatás, segítség hiánya. De hol kezdődik a biztatás és segítség? Vé­leményünk szerint a figyelemnek a legfonto­sabb feladatokra való irányításánál. Az újító­mozgalomban rejlő szellemi tőke ugyanis ak­kor kamatoztatható a legjobb hatásfokkal, ha az újítók azon törik a fejüket, aminek meg­oldása a gazdaság és a vállalat szempontjá­ból a legfontosabb. Ezt az iránymutatást pe­dig a legegyszerűbben az újítási feladatterv­ben adhatja meg a vállalatvezetés. A feladat­tervben, amelynek közreadása már évek óta kötelező, s amelyet a legtöbb helyen még ma is hevenyészve állítanak össze.­­ Elégedettebbek a termelők és a fogyasz­tók is. Az áfészek veszik át a Pest megyei Zöldért feladatait — olvashattuk a Népszabad­ságban. „Több mint száz bolton cseréltek cégtáblát a héten, most, hogy az óévvel lezárul egy vállalat története, megszűnt a Pest megyei Zöldért. E tény mögött nincs látványos bukás, annyi tör­tént, hogy az ország tizenhat Zöldért-vállalata közül az egyik — csakúgy, mint két hasonló vállalat korábban — feladni kényszerült a ver­senyt, miután lassan-lassan munka nélkül ma­radt, s a tavalyi évet már veszteséggel zárta. Volt idő, amikor oroszlánrészt vállalt a nagy tételű áru felvásárlásából és értékesítéséből, ám az évek során a termelőszövetkezetek mind több árut adtak el saját bolthálózatukban, a konzerv­gyárak kiépítették a közvetlen utat a termelők­ FIGYELÜNK­ höz. A termelőszövetkezeti, állami gazdasági ke­reskedelem — Tszker, Ágker —, a kistermelők­től származó kerti termények felvásárlásával foglalkozó fogyasztási szövetkezetek mellett ti­zenöt százalék alatt maradt a Zöldért részese­dése. A bolthálózatot átvevő áfészek képesek ar­ra, hogy alaposabban felmérjék a piaci igénye­ket, szorosabban kötődjenek a termelőkhöz, s ezzel várhatóan nem utazik majd az áru fölös­legesen a budapesti nagyvásártelepig s vissza, az indulási hely szomszédságába — amire gyak­ran volt példa eddig — így megtakarítható lesz a tetemes szállítási költség. A Szövosz tapasztalatai szerint Hajdú-Bihar­­ban és Komárom megyében — ahol az utóbbi években szintén a fogyasztási szövetkezetek vették át a megszűnt Zöldért bolthálózatát, fel­adatát, — elégedettebb a termelő is és a fo­gyasztó is, mint korábban! ” Werner Györgyné a Kereskedelmi Szemle 1982. évi 11. számában „Gondolatok a rugalmas­ság, az innováció és az ösztönzési rendszer ösz­­szefüggéseiről” című cikkében a következőket írja: Az innovációs folyamatot, ha szakaszokra bontjuk, a következő sémában gondolkodhatunk: kutatás — fejlesztés — kísérleti gyártás — ter­melés — marketing — értékesítés. A folyamat­ból tehát nem választható el a forgalmi folya­mat, a kereskedelem. De a kereskedelemnek nemcsak a végtermék értékesítésénél kell be­­­kapcsolódniia, hanem jelentős szerepet kell vál­lalnia a piackutatásiban, a kutatás orientálásá­ban, s ezen keresztül lényegében az egész inno­vációs folyamatban... Mindezen célkitűzések megoldásához elenged­hetetlenül szükséges a kereskedelem közép- és felső szintű vezetőinek érdekeltté tétele ezekben az alapvető feladatokban. Központi kérdés a kereskedelmi alkotótevékenység kibontakoztatá­sa, az ezt gátló akadályok leküzdése. Enélkül a népgazdaság egészében az innovációs folyamat akadozik. A kereskedelmen belül nagyon sokat tettek az utóbbi években a bérarányok javításában, de még közel sem mondható el, hogy a bérezési rendszer valóban ösztönöz a legfontosabb gaz­dasági feladatok megvalósítására. Döntő kérdés, hogy a kereskedelem bérezési helyzete a népgazdaság többi ágazataihoz képest még mindig hátrányos, sőt az átlagbérek és át­lagkeresetek tekintetében 1975 és 1980 között még romlott is, s ebben akarva — akaratlanul benne van a kereskedelmi munka társadalmi megítélése. Damaszkusz A Nemzetközi Szövetség Végrehajtó Irodájának ülése Írta: Vas János, a Nemzetközi Szövetség elnöke, szakszervezetünk főtitkára A Kereskedelmi Dolgozók Szakszervezetei Nemzetkö­zi Szövetségének Végre­hajtó Irodája 1982. december 14—15-én Szíria fővárosában, Damaszkuszban ülésezett. Az ér­tékelés és vita tárgyát ezúttal Nemzetközi Szövetségünk pro­paganda tevékenysége képezte. A szövetség eddig havonta adott ki egy Hírek (Nouvelle) című kiadványt és negyedévenként pedig egy Bulletint. Mindkét lap arra hivatott, hogy közreadja mindazt, amit a szövetség, illet­ve a szövetséghez tartozó tag­­szervezetek tesznek a dolgozók érdekében. A vitában felszóla­lók megállapították: mindamel­lett, hogy a propaganda tevé­kenység sokat javult, a továb­biak­ során fokozottabban kell törekedni arra, hogy országon­ként szemléletesebben és job­ban mutassuk be a mozgalmi tevékenység érdekképviseleti jel­legét; azaz — hogyan, miképpen tevékenykednek, küzdenek a tagszervezetek a dolgozók béré­nek növeléséért, a munkakörül­mények alakításáért, a szakmai fejlődésért — általában, hogyan dolgoznak, munkálkodnak tag­ságuk érdekében. Érzékeltetni kell a­­fent említett kiadványok részére írt cikkekben a mozga­lom célkitűzéseit, annak érdeké­ben, hogy minél nagyobb legyen az illető országban a szociális biztonság, fejlődjék a társada­lombiztosítás, a munkavédelem és mindaz, ami a dolgozók szá­mára létfontosságú törekvés. M­int ismeretes, a kapitalista és fejlődő országokban a szakszervezeti tevékeny­ség középpontjában a munkahe­lyek megőrzésének feladata áll, mert rekordmagasságot ért el a munkanélküliség. Franciaország­ban és az NSZK-ban például több, mint 2—2 millió a mun­kanélküliek száma. A többi ka­pitalista országban is ugrássze­rűen növekvő tendenciát mutat. Hogyan harcolnak ezen országok szakszervezetei eredményesen a növekvő infláció, az árak emel­kedése és általában az életszín­vonal megtartása érdekében? — ezeknek a jelenségeknek és ösz­­szefüggéseknek az elemzése sem hanyagolható el a Nemzetközi Szövetség sajtókiadványaiban. A vitában kifejezésre jutott, hogy kevés az, ha a tudósítók „csak” leírják a szakszervezetek konkrét tennivalóit. Be kell mu­tatni az ország gazdasági hely­zetével összefüggésben az oko­kat és következményeket, az op­timálisan realizálható fejlődési tényezőket, vagyis azt a harcot, amely a haladás, a fejlődés irá­nyába mutat, valamint azt a po­litikai erőfeszítést, amely meg­akadályozza az elért eredmé­nyektől való visszalépést. A közreadott írásos anyagok megmunkálását tekintve rövi-­­debbnek, agitatívabbnak és érve­­lőbbnek kell lenniök. Lehet vita jelleggel polemizálni a különbö­ző megoldásokról. A megoldá­sok pozitív és negatív hatásairól, s mindarról, amit konkrétan a tömegek tudomásával és egyet­értésével tesznek a szakszerve­zetek. Többször és bővebben kell hírt adni a tagszervezetek­­saját lap­jaiban is a nemzetközi tevé­kenységről, a kapcsolatok fejlő­déséről. A szövetség 1983. évi mun- JTM­­katervéről és költségveté­séről folytatott vitában ki­tűnt, hogy az év legfontosabb és legnagyobb akciója szeptem­ber hónapban a Taskentben megrendezendő a Kereskedelem­ben Dolgozó Nők Világkonferen­ciája lesz. Erre öt kontinensről kapnak meghívást a testvér­­szakszervezeteink. A cél, hogy megvitassuk az I. Nicolsei kon­ferencia óta­­ végzett munkát és ennek alapján olyan dokumentu­mokat fogadjunk el, amelyek irányt mutatnak a kereskede­lemben dolgozó nők helyzetének, élet- és munkakörülmények ja­vítására, a szakszervezetek ilyen irányú feladataira vonatkozóan. A magyar szakszervezet képvi­selői felszólalásaikban előrelát­hatólag a „Lehetőség, egyenlő­ség a kereskedelemben dolgozó nők részére — a társadalomban" című témával foglalkoznak. Az 1983. évi munkaterv tar­talmazza azokat a szervezési in­tézkedéseket is, amelyek előse­gítik a tagszervezetek tisztségvi­selőinek jobb felkészítését. Ezért a szövetség Prágában megren­dezi az ázsiai kereskedelmi dol­gozók szakszervezeteinek, Szó­fiában pedig az arab országok tisztségviselőinek szemináriumát. Libanonban iskolát hoz létre. Akciókat szervez Közép- és Dél- Amerikában az ottani dolgozók érdekképviseleti tevékenységénél, fejlesztése céljából. Tapasztalat­­cserét és konzultációt szervez Zaire-ban az afrikai tisztségvi­selők számára. A munkatervben rögzítettük, hogy a Nemzetközi Szövetség Adminisztratív Bizott­ságának 32. ülését március vé­gén, Prágában tartjuk, az alábbi napirenddel: A kapitalista vál­ság következménye a kereskede­lemben dolgozók élet- és mun­kakörülményeire. A Nemzetközi Szövetségünk regionális tevé­kenységének problémái és az eb­ből adódó feladatok. T­örekvésünk tehát azt cé­lozza, hogy Európa mel­lett Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában is elősegít­sük tagszervezeteink hatéko­nyabb tevékenységét, közreadjuk a legjobb nemzetközi tapasztala­tokat. A Végrehajtó Iroda damasz­kuszi konferenciája szolidaritá­si nyilatkozatot fogadott el Pa­lesztina, Libanon és Szíria né­pei mellett. A konferencia el­juttatta az euro-rakéták elleni tiltakozását a NATO-hoz. Kö­szöntötte a Szovjetunió 60 éves államiságának fennállása alkal­mából a szovjet szakszervezete­ket. Z. Ashour, a Szíriai Közalkalmazottak és Kereskedelmi Dolgozók Szakszervezetének elnöke üdvözli a Nemzet­közi Szövetség Végrehajtó Irodájának résztvevőit a damaszkuszi ülésen.

Next