Mérleg, 1983 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1983-01-01 / 1. szám
Történelmi emlékeink 1945 — szakszervezetünk a felszabaduláskor A második világháború végén — a magyar uralkodó osztályok bűnös politikája következtében — az ország romokban hevert. A nép nagy véráldozatokkal és kifosztva nézett szembe a reá váró országépítő feladatokkal. A feudális és tőkés kizsákmányoló rendszerrel szemben tudatos harcot folytató demokratikus és szocialista pártok, mozgalmak — legjobb harcosaik egy részét elvesztve — egy új, egy népi demokratikus Magyarország megvalósításának programjával léptek a társadalmi élet porondjára. A szakszervezetek az ellenforradalmi rendszer idején a szocialista munkásmozgalom tömegbázisát jelentették. Ezért nem volt véletlen, hogy — amint a felszabadító Vörös Hadsereg valamely helységből kiüldözte a fasiszta német vagy magyar alakulatokat — a szakszervezeti helyiségekben azonnal megjelentek a szervezett dolgozók. Így például fővárosunk pesti oldalán mind a kereskedelmi alkalmazottak, mind a magántisztviselők, mind pedig a vendéglátóipari dolgozók szakszervezeti élete 1945. január második felében megindult. A jegyzőkönyvek tanúsága szerint a kereskedelmi dolgozók szakszervezetének intéző bizottsága február 6-án már második ülését tartotta meg. A magánalkalmazottak vezetői január 31-én küldték el első jelentésüket a Szakszervezeti Tanács részére a munka megindulásáról. A vendéglátóipari dolgozók szakszervezete 1945. március elsején 1260 főt számlált, „a szakma munkássága nehezen ébredezett” — írta lapjukban Kiss Sándor, egyik vezetőjük, aki azt is megállapította, hogy „vendéglátóipar a legtöbbet szenvedett iparok egyike ... Fel kell építenünk az üzemeket, ki kell nyitnunk az indokolatlanul még zárva tartó helyiségeket...” A kereskedelem, illetve dolgozóinak helyzete sem volt kedvezőbb. Számukra elsősorban az áruhiány jelentett alapvető problémát. A városok élelmiszerrel történő ellátása például a normális élet megindulásának a feltétele volt. Budapesten a háború előtt tizenöt—húszezer kereskedősegéd dolgozott, s 1945—46 fordulóján csak négy—ötezer jutott munkához. A szakszervezetek munkája e történelmi helyzetben jelentős politikai tényező volt, s ők ennek tudatában dolgoztak. „Újjáalakultunk és szilárdan megvetettük lábunkat az új népi demokratikus Magyarország friss televényén. Nehéz volt az indulás, a materiális élet úgyszólván minden előfeltétele nélkül dolgoztunk, a dermesztő hidegben a szó legszorosabb értelmében csak a meggyőződés fűtött és a hit táplált bennünket” — írta 1945 júliusában Köves András a magánalkalmazottak főtitkára újságunk első számában. Harmincnyolc évvel ezelőtt kezdődött tehát szakszervezeti mozgalmunk új élete, amely ma már történelem. Szándékunk az, hogy szakszervezetünk akkori munkájáról, tevékenységéről emlékezéseket gyűjtsünk a résztvevőktől, s a hallottakról folyamatosan tájékoztatjuk a Mérleg olvasóit. Szívesen vesszük veteránjaink levélbeni jelentkezését is. M. P. J. A Népszava 1983. január 8-i számában Tóth Jenő „Irányított újítások” című cikkében a következőket írja: A több évtizedes múltra visszatekintő újítómozgalom — bár fejlődése nem töretlen —, jelentős eredményeket hozott és hoz ma is a vállalatoknak. Országosan évente átlag 120—130 ezer újítási javaslat születik, s igen biztató, hogy közülük mind több jut el a megvalósításig. Ha azonban azt vesszük, hogy a dolgozók közül csak minden huszonnegyedik újít, nyugodtan mondhatjuk, hogy még mindig nem hasznosítjuk eléggé a szakemberekben levő szellemi energiát. Erre pedig manapság még inkább szükség lenne, és az új megoldások keresésére hajlamos, felkészült dolgozók képesek is lennének nagyobb segítséget adni az exportcikkek számának bővítéséhez, a termelékenyebb, gazdaságosabb gyártáshoz, a költségek csökkentéséhez, a szervezettebb munkához, a takarékosabb anyagfelhasználáshoz. Ha nem ezt teszik, annak oka lehet az újítással kapcsolatos rossz tapasztalat, az érdektelenség és a biztatás, támogatás, segítség hiánya. De hol kezdődik a biztatás és segítség? Véleményünk szerint a figyelemnek a legfontosabb feladatokra való irányításánál. Az újítómozgalomban rejlő szellemi tőke ugyanis akkor kamatoztatható a legjobb hatásfokkal, ha az újítók azon törik a fejüket, aminek megoldása a gazdaság és a vállalat szempontjából a legfontosabb. Ezt az iránymutatást pedig a legegyszerűbben az újítási feladattervben adhatja meg a vállalatvezetés. A feladattervben, amelynek közreadása már évek óta kötelező, s amelyet a legtöbb helyen még ma is hevenyészve állítanak össze. Elégedettebbek a termelők és a fogyasztók is. Az áfészek veszik át a Pest megyei Zöldért feladatait — olvashattuk a Népszabadságban. „Több mint száz bolton cseréltek cégtáblát a héten, most, hogy az óévvel lezárul egy vállalat története, megszűnt a Pest megyei Zöldért. E tény mögött nincs látványos bukás, annyi történt, hogy az ország tizenhat Zöldért-vállalata közül az egyik — csakúgy, mint két hasonló vállalat korábban — feladni kényszerült a versenyt, miután lassan-lassan munka nélkül maradt, s a tavalyi évet már veszteséggel zárta. Volt idő, amikor oroszlánrészt vállalt a nagy tételű áru felvásárlásából és értékesítéséből, ám az évek során a termelőszövetkezetek mind több árut adtak el saját bolthálózatukban, a konzervgyárak kiépítették a közvetlen utat a termelők FIGYELÜNK höz. A termelőszövetkezeti, állami gazdasági kereskedelem — Tszker, Ágker —, a kistermelőktől származó kerti termények felvásárlásával foglalkozó fogyasztási szövetkezetek mellett tizenöt százalék alatt maradt a Zöldért részesedése. A bolthálózatot átvevő áfészek képesek arra, hogy alaposabban felmérjék a piaci igényeket, szorosabban kötődjenek a termelőkhöz, s ezzel várhatóan nem utazik majd az áru fölöslegesen a budapesti nagyvásártelepig s vissza, az indulási hely szomszédságába — amire gyakran volt példa eddig — így megtakarítható lesz a tetemes szállítási költség. A Szövosz tapasztalatai szerint Hajdú-Biharban és Komárom megyében — ahol az utóbbi években szintén a fogyasztási szövetkezetek vették át a megszűnt Zöldért bolthálózatát, feladatát, — elégedettebb a termelő is és a fogyasztó is, mint korábban! ” Werner Györgyné a Kereskedelmi Szemle 1982. évi 11. számában „Gondolatok a rugalmasság, az innováció és az ösztönzési rendszer öszszefüggéseiről” című cikkében a következőket írja: Az innovációs folyamatot, ha szakaszokra bontjuk, a következő sémában gondolkodhatunk: kutatás — fejlesztés — kísérleti gyártás — termelés — marketing — értékesítés. A folyamatból tehát nem választható el a forgalmi folyamat, a kereskedelem. De a kereskedelemnek nemcsak a végtermék értékesítésénél kell bekapcsolódniia, hanem jelentős szerepet kell vállalnia a piackutatásiban, a kutatás orientálásában, s ezen keresztül lényegében az egész innovációs folyamatban... Mindezen célkitűzések megoldásához elengedhetetlenül szükséges a kereskedelem közép- és felső szintű vezetőinek érdekeltté tétele ezekben az alapvető feladatokban. Központi kérdés a kereskedelmi alkotótevékenység kibontakoztatása, az ezt gátló akadályok leküzdése. Enélkül a népgazdaság egészében az innovációs folyamat akadozik. A kereskedelmen belül nagyon sokat tettek az utóbbi években a bérarányok javításában, de még közel sem mondható el, hogy a bérezési rendszer valóban ösztönöz a legfontosabb gazdasági feladatok megvalósítására. Döntő kérdés, hogy a kereskedelem bérezési helyzete a népgazdaság többi ágazataihoz képest még mindig hátrányos, sőt az átlagbérek és átlagkeresetek tekintetében 1975 és 1980 között még romlott is, s ebben akarva — akaratlanul benne van a kereskedelmi munka társadalmi megítélése. Damaszkusz A Nemzetközi Szövetség Végrehajtó Irodájának ülése Írta: Vas János, a Nemzetközi Szövetség elnöke, szakszervezetünk főtitkára A Kereskedelmi Dolgozók Szakszervezetei Nemzetközi Szövetségének Végrehajtó Irodája 1982. december 14—15-én Szíria fővárosában, Damaszkuszban ülésezett. Az értékelés és vita tárgyát ezúttal Nemzetközi Szövetségünk propaganda tevékenysége képezte. A szövetség eddig havonta adott ki egy Hírek (Nouvelle) című kiadványt és negyedévenként pedig egy Bulletint. Mindkét lap arra hivatott, hogy közreadja mindazt, amit a szövetség, illetve a szövetséghez tartozó tagszervezetek tesznek a dolgozók érdekében. A vitában felszólalók megállapították: mindamellett, hogy a propaganda tevékenység sokat javult, a továbbiak során fokozottabban kell törekedni arra, hogy országonként szemléletesebben és jobban mutassuk be a mozgalmi tevékenység érdekképviseleti jellegét; azaz — hogyan, miképpen tevékenykednek, küzdenek a tagszervezetek a dolgozók bérének növeléséért, a munkakörülmények alakításáért, a szakmai fejlődésért — általában, hogyan dolgoznak, munkálkodnak tagságuk érdekében. Érzékeltetni kell afent említett kiadványok részére írt cikkekben a mozgalom célkitűzéseit, annak érdekében, hogy minél nagyobb legyen az illető országban a szociális biztonság, fejlődjék a társadalombiztosítás, a munkavédelem és mindaz, ami a dolgozók számára létfontosságú törekvés. Mint ismeretes, a kapitalista és fejlődő országokban a szakszervezeti tevékenység középpontjában a munkahelyek megőrzésének feladata áll, mert rekordmagasságot ért el a munkanélküliség. Franciaországban és az NSZK-ban például több, mint 2—2 millió a munkanélküliek száma. A többi kapitalista országban is ugrásszerűen növekvő tendenciát mutat. Hogyan harcolnak ezen országok szakszervezetei eredményesen a növekvő infláció, az árak emelkedése és általában az életszínvonal megtartása érdekében? — ezeknek a jelenségeknek és öszszefüggéseknek az elemzése sem hanyagolható el a Nemzetközi Szövetség sajtókiadványaiban. A vitában kifejezésre jutott, hogy kevés az, ha a tudósítók „csak” leírják a szakszervezetek konkrét tennivalóit. Be kell mutatni az ország gazdasági helyzetével összefüggésben az okokat és következményeket, az optimálisan realizálható fejlődési tényezőket, vagyis azt a harcot, amely a haladás, a fejlődés irányába mutat, valamint azt a politikai erőfeszítést, amely megakadályozza az elért eredményektől való visszalépést. A közreadott írásos anyagok megmunkálását tekintve rövi-debbnek, agitatívabbnak és érvelőbbnek kell lenniök. Lehet vita jelleggel polemizálni a különböző megoldásokról. A megoldások pozitív és negatív hatásairól, s mindarról, amit konkrétan a tömegek tudomásával és egyetértésével tesznek a szakszervezetek. Többször és bővebben kell hírt adni a tagszervezeteksaját lapjaiban is a nemzetközi tevékenységről, a kapcsolatok fejlődéséről. A szövetség 1983. évi mun- JTMkatervéről és költségvetéséről folytatott vitában kitűnt, hogy az év legfontosabb és legnagyobb akciója szeptember hónapban a Taskentben megrendezendő a Kereskedelemben Dolgozó Nők Világkonferenciája lesz. Erre öt kontinensről kapnak meghívást a testvérszakszervezeteink. A cél, hogy megvitassuk az I. Nicolsei konferencia óta végzett munkát és ennek alapján olyan dokumentumokat fogadjunk el, amelyek irányt mutatnak a kereskedelemben dolgozó nők helyzetének, élet- és munkakörülmények javítására, a szakszervezetek ilyen irányú feladataira vonatkozóan. A magyar szakszervezet képviselői felszólalásaikban előreláthatólag a „Lehetőség, egyenlőség a kereskedelemben dolgozó nők részére — a társadalomban" című témával foglalkoznak. Az 1983. évi munkaterv tartalmazza azokat a szervezési intézkedéseket is, amelyek elősegítik a tagszervezetek tisztségviselőinek jobb felkészítését. Ezért a szövetség Prágában megrendezi az ázsiai kereskedelmi dolgozók szakszervezeteinek, Szófiában pedig az arab országok tisztségviselőinek szemináriumát. Libanonban iskolát hoz létre. Akciókat szervez Közép- és Dél- Amerikában az ottani dolgozók érdekképviseleti tevékenységénél, fejlesztése céljából. Tapasztalatcserét és konzultációt szervez Zaire-ban az afrikai tisztségviselők számára. A munkatervben rögzítettük, hogy a Nemzetközi Szövetség Adminisztratív Bizottságának 32. ülését március végén, Prágában tartjuk, az alábbi napirenddel: A kapitalista válság következménye a kereskedelemben dolgozók élet- és munkakörülményeire. A Nemzetközi Szövetségünk regionális tevékenységének problémái és az ebből adódó feladatok. Törekvésünk tehát azt célozza, hogy Európa mellett Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában is elősegítsük tagszervezeteink hatékonyabb tevékenységét, közreadjuk a legjobb nemzetközi tapasztalatokat. A Végrehajtó Iroda damaszkuszi konferenciája szolidaritási nyilatkozatot fogadott el Palesztina, Libanon és Szíria népei mellett. A konferencia eljuttatta az euro-rakéták elleni tiltakozását a NATO-hoz. Köszöntötte a Szovjetunió 60 éves államiságának fennállása alkalmából a szovjet szakszervezeteket. Z. Ashour, a Szíriai Közalkalmazottak és Kereskedelmi Dolgozók Szakszervezetének elnöke üdvözli a Nemzetközi Szövetség Végrehajtó Irodájának résztvevőit a damaszkuszi ülésen.