Mérleg, 1985 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1985-01-01 / 1. szám

Szakszervezetünk az ország újjáépítéséért ХУШ. Kultúrtevékenység a vendéglátóipari szakszervezetben (1945—1948) A szakszervezet két kultúrmunkása, „Füzéri és Zenkó szaktársak” szinte a felszabadulás első percében hozzáfogtak, illetve folytatták a hagyományos szakszervezeti kulturális nevelőtevékenységet. A szak­­szervezeti lap első számában, 1945 májusában már arról tájékoztatták a dolgozókat, hogy a könyvtárat megmentették, s a több mint 3000 kötet rendezése után a Rákóczi út 38. szám alatt megnyitják az olva­sók előtt a könyvtár ajtaját. Júliusban könyvadományokat kértek a tagságtól, melyekért a könyvtáros, Bartos Ernő személyesen is el­megy. Az ősszel megnyitott könyvtár díjtalanul állt a tagság rendel­kezésére. Ezután folyamatos tájékoztatást adtak a könyvtár nyitva­­tartásáról és működéséről. 1947 májusában közölték a Szakszervezeti Tanács körlevelét az üzemi könyvtárak felállításáról és működtetéséről. Ez új korszakot nyitott a könyvtár- és olvasómozgalom fejlődésében, ami az államo­sítások után bontakozhatott ki teljes mértékben. Az olvasók orientá­lására a szakszervezeti lapban rendszeresen ismertették az új szép­­irodalmi és politikai műveket, sőt, egy-egy irodalomtörténeti írás is megjelent, mint például a „Tolsztojok”, Lev és Alekszej bemutatása. A szakszervezet Vigalmi Bizottsága 1945 végétől minden vasárnap táncos, vidám műsoros estet tartott. Ennek nagy jelentősége volt a szervezett vendéglátóipari dolgozók közösséggé szervezésében: a sok újonnan munkába állt tag ilyen alkalmakkor kapott ízelítőt és isme­retet a szakszervezet régi életéből. 1947 nyarától a szakszervezet SZIT-ifjúsági csoportjának életre hívásával szélesedett ki a kulturá­lis szervező munka. Ehhez 1948 nyarán a Nőbizottság munkába állása csatlakozott. Mind a két réteg számára gondoskodni kellett igényeik­hez alkalmazkodó kultúrprogramokról. Az öntevékeny együttesek kö­zül csak a szakszervezet „dalkaráról’’ adott számot az újság. Ez a New York palotai szakszervezeti helyiségben tartotta próbáit, s részt­vevője volt a rendezvényeknek. A kultúra és a művészet kincseinek a dolgozók számára történő megmutatása történelmi feladattá vált a felszabadulás után. A szak­­szervezetek az első években ehhez azzal járultak hozzá, hogy tag­ságukat nevelték és szervezték a kultúra „birtokbavételére". A ven­déglátóipari dolgozók számára a szakszervezet 40—50%-os kedvez­ménnyel juttatott jegyet a Nemzeti Színház, a Nemzeti Kamaraszín­ház, a Madách Színház, a Művész Színház, a Royal Varieté és a Zene­­akadémia előadásaira. Nem kevésbé volt jelentős a Hungária fürdőbe szóló kedvezményes jegy, a romos és fűtetlen lakások korában. A fil­mek iránt növekvő igényre utal az, hogy a szakszervezeti lap rend­szeresen ismertette és értékelte a bemutatásra került filmeket. 1946-tól kulturális osztály végezte a szakszervezet oktatási és kul­turális szervező munkáját, ezen belül a­­már ismertetett szakmai és a következőkben bemutatandó politikai oktatás szervezése jelentette a munka dandárját. Tevékenységüket igyekeztek a vidéki szerveze­tekre is kiterjeszteni, de gyakorlatilag kb. 1947-ig a vidéki szakszer­vezeti szervezetek önállóan látták el mind az érdekvédelmi, mind a szociális és kulturális tevékenységet. Ebben fordulatot az 1948-as év hozott, amikor lehetővé vált a központi irányítás megvalósítása. M. P. J. 2 FIGYELŐNK • Az „ÖTLET” LAPTÁRSUNK DECEM­BERI számában „Állok a sorban" CÍMŰ CIKKÉBEN SZEMÉLYES KARÁ­CSONYI VÁSÁRLÓI ÉLMÉNYÉT ÍRJA MEG SZ.­É. AZ ESEMÉNY EGY TRIAL BOLTBAN JÁTSZÓDIK: „Vásárlóhoz illő szelíd megadással vára­kozom a Rákóczi úti Mackó névre hallgató játékboltban, ahol a vásárlás a sorállás jegyében kezdődik és ott is ér véget. Vá­runk a kosárra, várunk a kiszolgálásra, vá­runk a fizetésre és várunk a csomagolás­ra... Azazhogy arra éppen várhatunk .. . Miután kosarunk megrakva a gyermekek örömével — hogy drágul az élet! — a si­keres vásárlás örömével sorjázunk a cso­magolópulthoz. Az karácsonyi áhítatot jól leplező hölgy közli: a reklámszatyor 3 fo­rint. Szemrebbenés nélkül mondja az árat, tekintete csupa rendreutasítás. Vegyük tu­domásul, hogy a TRIÁL nem fejőstehén. Szemlesütve tétovázunk a több száz — né­melyeknek több ezer­­ forintot érő cso­magokkal. Van, aki dacosan sima papír­­bugyolálást kér. Arra sajnos nincs idő, mi­vel sokan állunk a sorban. Az kéne még csak, hogy a sok ezt-azt mindenkinek pa­pírba rakják. Akinél nincs saját szatyor, az visszatolong a pénztárhoz, befizeti a há­rom forintot, elvégre van még együttérzés az emberekben. Nehogy emiatt váljon mér­leghiányossá szegény vállalat. ..” • A „MAGYARORSZÁG” HETILAP MÚLT ÉVI LEGUTOLSÓ, ÖSSZEVONT ÜNNEPI SZÁMÁBAN RÁTHONYI JÁNOS „BOL­TOSOK TŰ­Z­V­ON­ALBAN” CÍMŰ ÍRÁSÁ­­BAN A KERESKEDELMI ETIKÁT ÉS AN­NAK VONATKOZÁSAIT FEJTEGETI. EB­BŐL A CIKKBŐL IDÉZÜNK EGY RÉSZ­LETET: „A kereskedelmi és vendéglátóipari nap­pali tagozatú szakmunkásképző iskolák száma 42, a szakközépiskoláké pedig 24. Az etikaoktatást mindkét képzésben beépí­tették az eladástanba és a vendéglátóipari ismeretekbe. A moráloktatás fontos fejeze­tei a kötelességtudat, a lelkiismeretesség és az üzleti becsület. Ezzel összeférhetetlen a vevőktől származó minden külön jutta­tás, a borravaló és csúszópénz. Az etikai tantárgy kiemelten hangsúlyozza azt az alapelvet, hogy a kereskedelmi eladó sem­milyen körülmények között sem fogadhat el különpénzt. Az illemszabályok kitérnek a köszöntés, megszólítás, az önuralom, a tapintat és az ápoltság, a jólöltözöttség fontosságára. Egyébként az illemszabályok területén sok a bizonytalanság, hiszen Magyarországon évtizedek óta nem jelent meg minden te­rületen elfogadható illemkódex. (1982-ben Kardos Jánosné „Erkölcs és kereskedelem” című munkája erre sok támpontot ad.) Mindenesetre kerülendő a fölényes hang­nem, a vevővel való bizalmaskodás: az „öreganyám”, „kedveském”, „aranyoskám" vagy hasonló sértő megszólítások. Még az únt „kedves vevő” titulus is kerülendő, he­lyette nagyon megfelel az „uram”, „asszo­nyom” megszólítás. És persze, a köszöntés a napszaknak megfelelően, mindig előre, még ha a vevő nem viszonozza, akkor is. Mert a vevő sem mindig fehér bárány és­­csak ritkán látja be, hogy az őt kiszolgáló dolgozó is ember, akinek gondja, baja le­het, éppen ilyentájt, ünnepek idején a vég­letekig kimerült — idegileg, fizikailag.” • A „LITERATURNAJA GAZETA” SZOVJET IRODALMI HETILAP DECEM­BER 15-I SZÁMÁBAN OLVASTUNK EGY ÉRDEKES CIKKET AZ ÖT ÉVRE SZÓLÓ TERVEK JELENTŐSÉGÉRŐL. ÉRDEMES ELOLVASNI AZ ALÁBBI RÉSZLETET: „A Goszplan az a központi szerv, amely kialakítja a Szovjetunió gazdasági és szo­ciális tervét. Kik dolgoznak itt , miféle emberek? Milyen a látásmódjuk, szakértelmük? Avagy rövidebben: kit vesznek fel és mi­lyen érdemekért a Goszplan­ba? Vlagyi­mir Balán, személyzeti főnök szerint csak­is azokat, akik mélyreható ismeretekkel és nagy gyakorlattal rendelkeznek, tapasztal­tak a gazdasági tervezésben és a vezetői munkában a népgazdaság különböző ága­zataiban, a párt-, és tanácsi apparátusban, megvan bennük a szükséges erkölcsi-poli­tikai tartás, a szakmai hozzáértés és az új­hoz való nyitott közeledés képessége. Manapság a leggyakrabban előforduló kifejezés a gazdasági sajtóban a hatékony­ságnövelés. Miért éppen most? Mert exten­­zív módon növekedni nem lehet a végte­lenségig. A természeti és az emberi tarta­lékok is végesek. Erről győznek meg a geo­lógusok és a demográfusok előrejelzései is. Ebből indul ki az a feladat, hogy a je­lenlegi ötéves tervben a gazdasági növe­kedés több mint 50 százalékát a hatékony­ság növelésének kell adnia, a 12. ötéves tervben pedig — a párt XXVI. kongresszu­sa határozatainak megfelelően — a gazda­ság egésze áttér a fejlődés intenzív útjára. Ha nem képzeljük el a jövőt, nehéz lesz felépítenünk a jelent. S ezt a tervezők na­gyon is jól tudják. A mondás, „ha meg­érjük, meglátjuk”, nem tartozik szolgálati gyakorlatukba. Éppen ellenkezőleg: először elképzeljük, azután meglátjuk. Terv nélkül pedig egy lépést se! Az öt évre, illetve hosszabb távra szóló tervek, mint tudjuk, perspektivikusak, te­hát megvilágítják a gazdaság főbb fejlő­dési irányait. A széles horizont mellett azonban a lábunk elé is kell néznünk, hogy le ne térjünk az útról. Szükség van éves tervekre is. 1983. szeptember 20-án ülésezett a szovjet Minisztertanács, ahol megvizsgálták a Szovjetunió gazdasági és szociális fejlődésére vonatkozó tervet és az 1984. évi költségvetés tervezetét. A Mi­nisztertanács úgy döntött: folytatni kell a tervezet kimunkálását, amelynek legfonto­sabb iránya a munkatermelékenység üte­mének gyorsítása kell legyen. Milyen esz­közökkel? A tartalékok jobb és teljesebb kihasználásával, a tudományos és techni­kai eredmények széles körű alkalmazásá­val, a termelés- és munkaszervezés javítá­sával.” K. S. A kistelepülések jobb ellátásáért Új bolt Apróhomokon A Sárospatak és Vidéke Álta­lános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet működési területe Sárospatak városra és 9 község­re terjed ki. Szívóhatása követ­keztében 40­ ezer fő ellátásában működik közre. A terület lakos­ságából­ 61,5 százalék él Sáros­patakon, a többi a körzethez tartozó községekben, települése­ken lakik. A szövetkezet gazdasági veze­tése az eltelt időszakban és je­lenleg is nagy gondot fordít a vidéken, a kistelepüléseken élő és dolgozó lakosság áruellátásá­ra. Teszi ezt azért is, mert jelen­­helyzetünkben igen fontos a fal­vak, települések népességmegtar­tó erejének növelése. Ezt a célt szolgálja Apróhomokon átadott új vegyes élelmiszerbolt. Az épület a Nyugat-magyaror­szági Fakombinát előregyártott szerkezeteiből készült, melyet teljes egészében a szövetkezet házilagos építő- és karbantartó részlege vitelezett ki. A területen mintegy 270 fő él, melynek zöme a termelőszövet­kezet dolgozója. Ebből adódik,­­hogy a helyi Kossuth Termelő­­szövetkezet is támogatta az épít­kezést, a területet térítés nélkül bocsátotta rendelkezésre. A felsőbb szervek anyagi se­gítséget nyújtottak, a Borsod megyei Tanács 520 ezer forintot, a MÉSZÖV 180 ezer forintot. A helyi szövetkezeti tagok pedig részjegy és célrészjegy jegyzés­sel, valamint társadalmi munká­val segítették elő a terv meg­valósítását. Az építési költség összesen 1 millió l Éjt. A lakosság régi vágya telje­sült az új létesítménnyel, a szö­vetkezet dolgozói pedig korszerű körülmények között tudják a lakosság igényeit kulturáltabban, színvonalasabban kielégíteni. Krizsó Andrásné Házunk tája... Házunk tája... A ruha teszi vagy nem teszi... A ruha teszi, vagy nem a ruha teszi? Természetesen az ember­re gondolok, a homo sapiensre, aki az emberréválás folyamatá­nak a jelenlegi legmagasabb fo­kán „funkcionál”. A törzspresszómban az obn­gát bélelt kávémat szürcsölgettem, s közben egyik reggeli lapot ol­vastam. Ezzel egyidőben a pult­nál két férfi, már — „nyomás alatt” — beszélgetett. Képzelhe­tő milyen színvonalon folyhatott a társalgás, ha a két ott dolgo­zó asszonytárs, lángoló ábrázat­­tal elhúzódott a közelükből! Pe­dig a két férfi jólöltözött volt. Kívülről tisztának tűntek. Tehát a ruha nem teszi az embert em­berré, de mégis hasznos, mert eltakarja — néha — a sok bel­ső mocskot! A szerződéses üzletvezető esete Két férfi diskurál a sarkon. Az egyik fizimiskájáról, mozdu­latairól látni lehet, hogy annak a szerződéses vendéglátó üzlet vezetője, amely előtt a diskurzus folyik. Nézegettem a kis ven­déglő portálját, jól nézett ki, megfelelt vendégcsalogatónak. A napszaknak megfelelően (de­ 10—11 óra között) kevés vendég volt. A vélt „főnök” rám kö­szönt — már biztos voltam ab­ban, hogy ő az igazi —, meg­ígértem neki, hogy egy alkalom­mal megnézem a „botját”. Ma­gamban azt gondoltam, hogy mint kollégát valahonnét ismer. A látogatás megtörtént, ha hi­szik, ha nem, teljes mértékben vendégnek éreztem magam, nem részletezem miért! Házunk tája... Néhány nap múlva egy közeli jövedelemérdekeltségű üzlet ve­zetőjének több más között el­mondtam az esetet. Ez a kollé­gám egy pillanatra lehűtötte a személyes büszkeségemet, már­mint hogy a szerződéses vezető nekem köszönt, mivel ismert. Megtudtam, hogy az a vezető mindenkire ráköszön és megkéri látogassa meg legalább egyszer üzletét. Az én akkori pillanat­nyi személyes örömömet felvál­totta a kollektív szakmai büsz­keség, hiszen a kollégánk az ut­casarkon is vendéglátást csinált! Jó propagandát. Bár kissé ma­gasra emelte az árakat,­­ néha benézek majd, mert egyszer már vendég voltam! Kolumbusz tojása Az újdonász szerződéses „Gó­­ré” emelni akarta a forgalmat, ami egymagában nagyon termé­szetes dolog. Ezért az étterem­ben ötven százalékkal felemelte az asztalok számát. Most már 16 helyett 24 asztalnál ülhetett a kedves vendég. Hogy biztosab­ban üljön a dolog — mármint a forgalomnövekedés —, biztos ami biztos felemelte az árakat is. Arról elfeledkezett, hogy egy valamire való étteremben nem­csak megfelelő áruk, megfelelő árak, hanem megfelelő modor is szükségeltetik. Amikor rájött ar­ra, hogy a felszolgáló személyze­te híján van mindannak ami a tökéletes felszolgáláshoz és a vendéggel való törődéshez elen­gedhetetlen, feltörte a Kolum­busz tojását, megfelelő tudású, modorú és megjelenésű felszol­gálókra cserélte ki régebbi stáb­ját. Többet törődtek a vendég­gel, jobban törődtek a vendég­gel és csodák csodája, megérte! Zöldebb a fű? Az emberek általában irigy­kedve szemlélik a szomszédjuk rétjét, mert az szemlátomást zöldebb mint az övék. Persze a látszat néha csal.­­Nem is néha, majdnem mindig! Olvashattuk, hogy Slógoréknál a szomszédban, évi „ötmilliárd schillingre” te­hető­­az az összeg, amellyel a kereskedelem megkárosul! Azok, akik lopnak, egyszóval az üzleti tolvajok, tulajdonképpen a vá­sárló közönséget, a fogyasztókat sújtják, mert a veszteséget bele­számítják az árakba! Ebből a kis újsághírből azért többek­ között két következte­tést is le lehet vonni. Az egyik, a kereskedők odaát sem az adósságuk kamataiból élnek. A másik, ha a magyar vásárlók szemével nézzük, rájöhetünk ar­ra: erről az oldalról nézve még­sem olyan zöld az a fű! —kábé—

Next