Mérleg, 1985 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1985-01-01 / 1. szám
Szakszervezetünk az ország újjáépítéséért ХУШ. Kultúrtevékenység a vendéglátóipari szakszervezetben (1945—1948) A szakszervezet két kultúrmunkása, „Füzéri és Zenkó szaktársak” szinte a felszabadulás első percében hozzáfogtak, illetve folytatták a hagyományos szakszervezeti kulturális nevelőtevékenységet. A szakszervezeti lap első számában, 1945 májusában már arról tájékoztatták a dolgozókat, hogy a könyvtárat megmentették, s a több mint 3000 kötet rendezése után a Rákóczi út 38. szám alatt megnyitják az olvasók előtt a könyvtár ajtaját. Júliusban könyvadományokat kértek a tagságtól, melyekért a könyvtáros, Bartos Ernő személyesen is elmegy. Az ősszel megnyitott könyvtár díjtalanul állt a tagság rendelkezésére. Ezután folyamatos tájékoztatást adtak a könyvtár nyitvatartásáról és működéséről. 1947 májusában közölték a Szakszervezeti Tanács körlevelét az üzemi könyvtárak felállításáról és működtetéséről. Ez új korszakot nyitott a könyvtár- és olvasómozgalom fejlődésében, ami az államosítások után bontakozhatott ki teljes mértékben. Az olvasók orientálására a szakszervezeti lapban rendszeresen ismertették az új szépirodalmi és politikai műveket, sőt, egy-egy irodalomtörténeti írás is megjelent, mint például a „Tolsztojok”, Lev és Alekszej bemutatása. A szakszervezet Vigalmi Bizottsága 1945 végétől minden vasárnap táncos, vidám műsoros estet tartott. Ennek nagy jelentősége volt a szervezett vendéglátóipari dolgozók közösséggé szervezésében: a sok újonnan munkába állt tag ilyen alkalmakkor kapott ízelítőt és ismeretet a szakszervezet régi életéből. 1947 nyarától a szakszervezet SZIT-ifjúsági csoportjának életre hívásával szélesedett ki a kulturális szervező munka. Ehhez 1948 nyarán a Nőbizottság munkába állása csatlakozott. Mind a két réteg számára gondoskodni kellett igényeikhez alkalmazkodó kultúrprogramokról. Az öntevékeny együttesek közül csak a szakszervezet „dalkaráról’’ adott számot az újság. Ez a New York palotai szakszervezeti helyiségben tartotta próbáit, s résztvevője volt a rendezvényeknek. A kultúra és a művészet kincseinek a dolgozók számára történő megmutatása történelmi feladattá vált a felszabadulás után. A szakszervezetek az első években ehhez azzal járultak hozzá, hogy tagságukat nevelték és szervezték a kultúra „birtokbavételére". A vendéglátóipari dolgozók számára a szakszervezet 40—50%-os kedvezménnyel juttatott jegyet a Nemzeti Színház, a Nemzeti Kamaraszínház, a Madách Színház, a Művész Színház, a Royal Varieté és a Zeneakadémia előadásaira. Nem kevésbé volt jelentős a Hungária fürdőbe szóló kedvezményes jegy, a romos és fűtetlen lakások korában. A filmek iránt növekvő igényre utal az, hogy a szakszervezeti lap rendszeresen ismertette és értékelte a bemutatásra került filmeket. 1946-tól kulturális osztály végezte a szakszervezet oktatási és kulturális szervező munkáját, ezen belül amár ismertetett szakmai és a következőkben bemutatandó politikai oktatás szervezése jelentette a munka dandárját. Tevékenységüket igyekeztek a vidéki szervezetekre is kiterjeszteni, de gyakorlatilag kb. 1947-ig a vidéki szakszervezeti szervezetek önállóan látták el mind az érdekvédelmi, mind a szociális és kulturális tevékenységet. Ebben fordulatot az 1948-as év hozott, amikor lehetővé vált a központi irányítás megvalósítása. M. P. J. 2 FIGYELŐNK • Az „ÖTLET” LAPTÁRSUNK DECEMBERI számában „Állok a sorban" CÍMŰ CIKKÉBEN SZEMÉLYES KARÁCSONYI VÁSÁRLÓI ÉLMÉNYÉT ÍRJA MEG SZ.É. AZ ESEMÉNY EGY TRIAL BOLTBAN JÁTSZÓDIK: „Vásárlóhoz illő szelíd megadással várakozom a Rákóczi úti Mackó névre hallgató játékboltban, ahol a vásárlás a sorállás jegyében kezdődik és ott is ér véget. Várunk a kosárra, várunk a kiszolgálásra, várunk a fizetésre és várunk a csomagolásra... Azazhogy arra éppen várhatunk .. . Miután kosarunk megrakva a gyermekek örömével — hogy drágul az élet! — a sikeres vásárlás örömével sorjázunk a csomagolópulthoz. Az karácsonyi áhítatot jól leplező hölgy közli: a reklámszatyor 3 forint. Szemrebbenés nélkül mondja az árat, tekintete csupa rendreutasítás. Vegyük tudomásul, hogy a TRIÁL nem fejőstehén. Szemlesütve tétovázunk a több száz — némelyeknek több ezer forintot érő csomagokkal. Van, aki dacosan sima papírbugyolálást kér. Arra sajnos nincs idő, mivel sokan állunk a sorban. Az kéne még csak, hogy a sok ezt-azt mindenkinek papírba rakják. Akinél nincs saját szatyor, az visszatolong a pénztárhoz, befizeti a három forintot, elvégre van még együttérzés az emberekben. Nehogy emiatt váljon mérleghiányossá szegény vállalat. ..” • A „MAGYARORSZÁG” HETILAP MÚLT ÉVI LEGUTOLSÓ, ÖSSZEVONT ÜNNEPI SZÁMÁBAN RÁTHONYI JÁNOS „BOLTOSOK TŰZVONALBAN” CÍMŰ ÍRÁSÁBAN A KERESKEDELMI ETIKÁT ÉS ANNAK VONATKOZÁSAIT FEJTEGETI. EBBŐL A CIKKBŐL IDÉZÜNK EGY RÉSZLETET: „A kereskedelmi és vendéglátóipari nappali tagozatú szakmunkásképző iskolák száma 42, a szakközépiskoláké pedig 24. Az etikaoktatást mindkét képzésben beépítették az eladástanba és a vendéglátóipari ismeretekbe. A moráloktatás fontos fejezetei a kötelességtudat, a lelkiismeretesség és az üzleti becsület. Ezzel összeférhetetlen a vevőktől származó minden külön juttatás, a borravaló és csúszópénz. Az etikai tantárgy kiemelten hangsúlyozza azt az alapelvet, hogy a kereskedelmi eladó semmilyen körülmények között sem fogadhat el különpénzt. Az illemszabályok kitérnek a köszöntés, megszólítás, az önuralom, a tapintat és az ápoltság, a jólöltözöttség fontosságára. Egyébként az illemszabályok területén sok a bizonytalanság, hiszen Magyarországon évtizedek óta nem jelent meg minden területen elfogadható illemkódex. (1982-ben Kardos Jánosné „Erkölcs és kereskedelem” című munkája erre sok támpontot ad.) Mindenesetre kerülendő a fölényes hangnem, a vevővel való bizalmaskodás: az „öreganyám”, „kedveském”, „aranyoskám" vagy hasonló sértő megszólítások. Még az únt „kedves vevő” titulus is kerülendő, helyette nagyon megfelel az „uram”, „asszonyom” megszólítás. És persze, a köszöntés a napszaknak megfelelően, mindig előre, még ha a vevő nem viszonozza, akkor is. Mert a vevő sem mindig fehér bárány éscsak ritkán látja be, hogy az őt kiszolgáló dolgozó is ember, akinek gondja, baja lehet, éppen ilyentájt, ünnepek idején a végletekig kimerült — idegileg, fizikailag.” • A „LITERATURNAJA GAZETA” SZOVJET IRODALMI HETILAP DECEMBER 15-I SZÁMÁBAN OLVASTUNK EGY ÉRDEKES CIKKET AZ ÖT ÉVRE SZÓLÓ TERVEK JELENTŐSÉGÉRŐL. ÉRDEMES ELOLVASNI AZ ALÁBBI RÉSZLETET: „A Goszplan az a központi szerv, amely kialakítja a Szovjetunió gazdasági és szociális tervét. Kik dolgoznak itt , miféle emberek? Milyen a látásmódjuk, szakértelmük? Avagy rövidebben: kit vesznek fel és milyen érdemekért a Goszplanba? Vlagyimir Balán, személyzeti főnök szerint csakis azokat, akik mélyreható ismeretekkel és nagy gyakorlattal rendelkeznek, tapasztaltak a gazdasági tervezésben és a vezetői munkában a népgazdaság különböző ágazataiban, a párt-, és tanácsi apparátusban, megvan bennük a szükséges erkölcsi-politikai tartás, a szakmai hozzáértés és az újhoz való nyitott közeledés képessége. Manapság a leggyakrabban előforduló kifejezés a gazdasági sajtóban a hatékonyságnövelés. Miért éppen most? Mert extenzív módon növekedni nem lehet a végtelenségig. A természeti és az emberi tartalékok is végesek. Erről győznek meg a geológusok és a demográfusok előrejelzései is. Ebből indul ki az a feladat, hogy a jelenlegi ötéves tervben a gazdasági növekedés több mint 50 százalékát a hatékonyság növelésének kell adnia, a 12. ötéves tervben pedig — a párt XXVI. kongresszusa határozatainak megfelelően — a gazdaság egésze áttér a fejlődés intenzív útjára. Ha nem képzeljük el a jövőt, nehéz lesz felépítenünk a jelent. S ezt a tervezők nagyon is jól tudják. A mondás, „ha megérjük, meglátjuk”, nem tartozik szolgálati gyakorlatukba. Éppen ellenkezőleg: először elképzeljük, azután meglátjuk. Terv nélkül pedig egy lépést se! Az öt évre, illetve hosszabb távra szóló tervek, mint tudjuk, perspektivikusak, tehát megvilágítják a gazdaság főbb fejlődési irányait. A széles horizont mellett azonban a lábunk elé is kell néznünk, hogy le ne térjünk az útról. Szükség van éves tervekre is. 1983. szeptember 20-án ülésezett a szovjet Minisztertanács, ahol megvizsgálták a Szovjetunió gazdasági és szociális fejlődésére vonatkozó tervet és az 1984. évi költségvetés tervezetét. A Minisztertanács úgy döntött: folytatni kell a tervezet kimunkálását, amelynek legfontosabb iránya a munkatermelékenység ütemének gyorsítása kell legyen. Milyen eszközökkel? A tartalékok jobb és teljesebb kihasználásával, a tudományos és technikai eredmények széles körű alkalmazásával, a termelés- és munkaszervezés javításával.” K. S. A kistelepülések jobb ellátásáért Új bolt Apróhomokon A Sárospatak és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet működési területe Sárospatak városra és 9 községre terjed ki. Szívóhatása következtében 40 ezer fő ellátásában működik közre. A terület lakosságából 61,5 százalék él Sárospatakon, a többi a körzethez tartozó községekben, településeken lakik. A szövetkezet gazdasági vezetése az eltelt időszakban és jelenleg is nagy gondot fordít a vidéken, a kistelepüléseken élő és dolgozó lakosság áruellátására. Teszi ezt azért is, mert jelenhelyzetünkben igen fontos a falvak, települések népességmegtartó erejének növelése. Ezt a célt szolgálja Apróhomokon átadott új vegyes élelmiszerbolt. Az épület a Nyugat-magyarországi Fakombinát előregyártott szerkezeteiből készült, melyet teljes egészében a szövetkezet házilagos építő- és karbantartó részlege vitelezett ki. A területen mintegy 270 fő él, melynek zöme a termelőszövetkezet dolgozója. Ebből adódik,hogy a helyi Kossuth Termelőszövetkezet is támogatta az építkezést, a területet térítés nélkül bocsátotta rendelkezésre. A felsőbb szervek anyagi segítséget nyújtottak, a Borsod megyei Tanács 520 ezer forintot, a MÉSZÖV 180 ezer forintot. A helyi szövetkezeti tagok pedig részjegy és célrészjegy jegyzéssel, valamint társadalmi munkával segítették elő a terv megvalósítását. Az építési költség összesen 1 millió l Éjt. A lakosság régi vágya teljesült az új létesítménnyel, a szövetkezet dolgozói pedig korszerű körülmények között tudják a lakosság igényeit kulturáltabban, színvonalasabban kielégíteni. Krizsó Andrásné Házunk tája... Házunk tája... A ruha teszi vagy nem teszi... A ruha teszi, vagy nem a ruha teszi? Természetesen az emberre gondolok, a homo sapiensre, aki az emberréválás folyamatának a jelenlegi legmagasabb fokán „funkcionál”. A törzspresszómban az obngát bélelt kávémat szürcsölgettem, s közben egyik reggeli lapot olvastam. Ezzel egyidőben a pultnál két férfi, már — „nyomás alatt” — beszélgetett. Képzelhető milyen színvonalon folyhatott a társalgás, ha a két ott dolgozó asszonytárs, lángoló ábrázattal elhúzódott a közelükből! Pedig a két férfi jólöltözött volt. Kívülről tisztának tűntek. Tehát a ruha nem teszi az embert emberré, de mégis hasznos, mert eltakarja — néha — a sok belső mocskot! A szerződéses üzletvezető esete Két férfi diskurál a sarkon. Az egyik fizimiskájáról, mozdulatairól látni lehet, hogy annak a szerződéses vendéglátó üzlet vezetője, amely előtt a diskurzus folyik. Nézegettem a kis vendéglő portálját, jól nézett ki, megfelelt vendégcsalogatónak. A napszaknak megfelelően (de 10—11 óra között) kevés vendég volt. A vélt „főnök” rám köszönt — már biztos voltam abban, hogy ő az igazi —, megígértem neki, hogy egy alkalommal megnézem a „botját”. Magamban azt gondoltam, hogy mint kollégát valahonnét ismer. A látogatás megtörtént, ha hiszik, ha nem, teljes mértékben vendégnek éreztem magam, nem részletezem miért! Házunk tája... Néhány nap múlva egy közeli jövedelemérdekeltségű üzlet vezetőjének több más között elmondtam az esetet. Ez a kollégám egy pillanatra lehűtötte a személyes büszkeségemet, mármint hogy a szerződéses vezető nekem köszönt, mivel ismert. Megtudtam, hogy az a vezető mindenkire ráköszön és megkéri látogassa meg legalább egyszer üzletét. Az én akkori pillanatnyi személyes örömömet felváltotta a kollektív szakmai büszkeség, hiszen a kollégánk az utcasarkon is vendéglátást csinált! Jó propagandát. Bár kissé magasra emelte az árakat, néha benézek majd, mert egyszer már vendég voltam! Kolumbusz tojása Az újdonász szerződéses „Góré” emelni akarta a forgalmat, ami egymagában nagyon természetes dolog. Ezért az étteremben ötven százalékkal felemelte az asztalok számát. Most már 16 helyett 24 asztalnál ülhetett a kedves vendég. Hogy biztosabban üljön a dolog — mármint a forgalomnövekedés —, biztos ami biztos felemelte az árakat is. Arról elfeledkezett, hogy egy valamire való étteremben nemcsak megfelelő áruk, megfelelő árak, hanem megfelelő modor is szükségeltetik. Amikor rájött arra, hogy a felszolgáló személyzete híján van mindannak ami a tökéletes felszolgáláshoz és a vendéggel való törődéshez elengedhetetlen, feltörte a Kolumbusz tojását, megfelelő tudású, modorú és megjelenésű felszolgálókra cserélte ki régebbi stábját. Többet törődtek a vendéggel, jobban törődtek a vendéggel és csodák csodája, megérte! Zöldebb a fű? Az emberek általában irigykedve szemlélik a szomszédjuk rétjét, mert az szemlátomást zöldebb mint az övék. Persze a látszat néha csal.Nem is néha, majdnem mindig! Olvashattuk, hogy Slógoréknál a szomszédban, évi „ötmilliárd schillingre” tehetőaz az összeg, amellyel a kereskedelem megkárosul! Azok, akik lopnak, egyszóval az üzleti tolvajok, tulajdonképpen a vásárló közönséget, a fogyasztókat sújtják, mert a veszteséget beleszámítják az árakba! Ebből a kis újsághírből azért többek között két következtetést is le lehet vonni. Az egyik, a kereskedők odaát sem az adósságuk kamataiból élnek. A másik, ha a magyar vásárlók szemével nézzük, rájöhetünk arra: erről az oldalról nézve mégsem olyan zöld az a fű! —kábé—