Mérleg, 1988 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1988-01-01 / 1. szám
Szemelvények a Magánalkalmazottak Szakszervezetének történetéből A biztosítási szakosztály A biztosítási szakmában is nagymérvű volt a háborús pusztítás. A biztosító társaságok értékeit nyugatra vitték, az ingatlanok jó része elpusztult, a legtöbb biztosító székháza kiégett, vagy nagyon súlyosan megsérült. A felszabadulás előtt Magyarországon nagyon sok külföldi, főleg német és olasz érdekeltségű társaság működött, ezek kapcsolata anyaintézetükkel a felszabadulás után teljesen megszakadt. A viszontbiztosítókkal való kapcsolatok megszakadása következtében a biztosító intézetek viszontbiztosítás nélkül maradtak. Hiányzott a tőke, a viszontbiztosítás és a gazdasági stabilitás, ami a biztosítási szakmának éltető eleme. Ennek ellenére a szakszervezet azonnal megindította a társaságok újjászervezését. Először a romokat kellett eltakarítani. Valamennyi alkalmazott vállvetve dolgozott azért, hogy az elpusztult helyiségeket munkára alkalmassá tegyék. Az üzemi bizottsági rendeletet megelőzően a szakszervezet hozzáfogott az üzemi bizottságok felállításához. Ezek hatásköre, de felelősségük is óriási volt, annál is inkább, mert régi reakciósok, fasiszták és nyilasok az egyes intézeteknél helyezkedtek el, bízva abban, hogy őket, mint gazdasági szakembereket onnét senki sem fogja kimozdítani. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945 februárjában elrendelte a közhivatalnokok, majd a magánalkalmazottak igazoló eljárás alá vonását, hogy a vállalatokat, üzemeket a reakciós, fasiszta múltú tisztviselőktől megtisztítsák. Az igazolási eljárások lefolytatásában az e célra létrehozott igazolóbizottságok munkájában a szakosztály élen járt és mindent elkövetett, hogy ezt a feladatot lelkiismeretesen végrehajtsák. A szakma dolgozói az infláció alatt példátlan áldozatkészséggel végezték az újjáépítést és újjászervezést, mert a társaságok még az inflációs papírbéreket sem tudták időben fizetni. A biztosítási szakma semmiféle indítási hitellel nem nyert támogatást az államtól, úgyhogy az indítás tőkéit a szó szoros értelmébena biztosítási alkalmazottak koplalták össze. Ilyen nehéz körülmények között is fontos feladatának tartotta a szakosztály vezetősége a dolgozók érdekeinek védelmét. Részt vettek a kollektív szerződések megkötésének munkájában, rendezték a biztosítási üzletszerzők problémáját, hogy munkájukért rendszeres fizetést is kapjanak. A stabilizációt követően sikerült és Történelmi visszapillantó érnük, hogy a biztosítási szakma dolgozóit megélhetés szempontjából egy nívóra helyezzék az ipar, vagy a bankok dolgozóival. A szakosztály gondoskodott a szakma dolgozóinak gazdasági és világnézeti neveléséről is. Üzemi és szakosztályi szinten rendszeresen tartottak előadásokat, szaktanfolyamokat, szemináriumokat. A szakosztály elnöke Barcza Sándor, alelnöke Kovács Miksa, Pelle Sándor, titkára Miklós János volt. Vezetőségi tagok: Ungár Györgyné, Edelényi Katalin, Karancsy Zsigmond, Arnold Henrik, dr. Balázs István, Berson Géza, Fekete Dezső, Marczali Pál, Molnár János, Nagy István, Radó Lili, Reiszné Fenyő Olga, Sarlós Aladár, Szinay László, Sternberg Ottó, Tahi *we...wWW kultúra Kedves meghívót kaptunk a közelmúltban: az Országos Takarékpénztár Közművelődési Klubja Varga József fafaragó művész kiállítására invitált. Varga Józsefről tudni kell, hogy ennek a képzőművészeti ágnak hivatott művelője, számos kiállításon vett már eddig is részt, műveit bemutatták Belgiumban, Franciaországban, kitüntették a Szolnok megyei SZMT „művészeti díjával” és — az OTP jászberényi fiókjának dolgozója, immár évtizedek óta ... Egyik alkotása az OTP budapesti szb-irodájának falán függ. — Igaz az — kérdezzük —, hogy valamiként úgy indult a művészi pályán, hogy amikor egy szabadság alkalmával a Balaton partján emléktárgyat akartak vásárolni a feleségével — egyébként valódi, hiteles népművészeti tárgyat, faragást —, azt mondta kissé töprenkedve: ezt, ilyet én is tudnék csinálni. És nekifogott. — Tulajdonképpen igaz, de ... ... De azután amint lassan belemelegszik az emlékezésbe, kiderül, mindig vonzódott a képi kifejezési formákhoz, kiváló fotóművészvolt, aki a filmkamerával is tudott bánni. De a fotózás egysíkú, kétdimenziós — akkor még szinte teljesen fekete-fehér — világa valahogy nem elégítette ki. Ez a füredi történet előzménye. — A Jászság szülötte vagyok, élményvilágom ebből fakad és ide tér meg, a magyar népi világ rendkívül gazdtag, színes, árnyalt szellemiségét igyekszem a magam szerény eszközeivel, a fa sajátos anyagából közérthetően és amennyire tőlem telik, művészien megformálni. — Hol tanulta a művészet mesterségbeli részét? — Igazán, úgy műhelymunka, gyakorlati oktatás keretében, sehol. Persze, amint elmerültem a munkában, sokat olvastam hozzá szakkönyveket. Meg azután egymásra is találtunk, más művészkollégákkal. Fejlődésemben meghatározó volt részvételem a sárospataki fafaragó táborozásokon, találkozás a népművészet néhány mesterével... De alapvetően az, hogy közel érzem magamhoz a népet, a Jászságot. Az ünnepi megnyitón Kovács Béla, az OTP vezérigazgató helyettese Varga Józsefinek vezérigazgatói dicséret elismerést nyújtott át. A kiállító művésznek bizonyára örömöt jelentett jó néhány pályatársának megjelenése és őszinte gratulációja is. A rendező ezúttal is Kaszner Margit, a Pannónia Rajz- és Animációs Filmstúdió tervező művésze volt, aki nem első ízben szerepelt ilyen minőségben az OTP Közművelődési Klubjában. A klub mint házigazda ugyanis foyamatosan rendezett és rendez képzőművészeti kamarakiállításokat és bemutatókat. A képzőművészet ilyen jellegű istápolása az OTP programjában a közművelődés része, lassan immár hagyománnyá nemesedik. Varga József fafaragó, a jászberényi OTP-ből 4 . MÉRLEG , 1988/1