Mészárosok és Hentesek Lapja, 1898. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)

1898-01-01 / 1. szám

2 Mészárosok és Hentesek Lapja 1898. január 1. A földmivelésügyi minisztériumnak az 1898. évre 18.479,464 frttal (az 1897. évinél 1.697,737 frttal nagyobb) előirányzott rendes kiadásaiból az állattenyésztés czimére 640,631 frt, mig az állategészségügyére 327,756 frt esik; tehát közel egy millió forint. Az állategészségügy czímén az előző évhez képest nem emelkedést, de körülbelül hetedfélezer forintnyi kiadás-csökkenést látunk, míg az állattenyésztésnél az előirányzott szükségletek több mint 300.000 frttal emelkedtek. Igaz, evvel a nagy emelkedés­sel szemben az állattenyésztés czímén befolyó bevételek előirányzata az előző évhez képest többletet tüntet föl; ez a többlet azonban nem ér föl magával avval a kiadási többlettel sem, mely csak a szarvasmarha­tenyésztés emelésére lesz fordítandó, mert az előirány­zott bevételi többlet nem egészen 180,000 frt (330,436 írtból). Az állategészségügy rendes előirányzott bevételei cziménél még sokkal nagyobb előre irányzott csökkenést látunk, mint a minő a praeliminált kiadásoknál mutat­kozó kereselet. Azt bizonyítja ez a két dolog, hogy az állam azon áldozatkészsége, melyet »mezőgazdaságunk súlypontjára«, az állattenyésztés emelésére fordít, emelkedett; emelke­dett pedig, ha az előirányzott 1897. és 1898. évi idevo­natkozó czimeket egybevetjük, körülbelül 135.000 frttal. Már most, ha figyelembe veszszük azt, hogy a földmi­velésügyi tárc­a az államkincstárt az 1898. évben 955,012 frt nagyobb összeggel terheli meg, mint az előző év­ben, akkor tudjuk csak igazán és egész mivoltában mél­tányolni a földmivelésügyi miniszternek azon törekvését, hogy az állattenyésztést emelje. Mert hiszen nyilvánvaló, hogy az áldozatok, melyek az állattenyésztő közönség­nek válnak javára, a kincstár terhére esnek és nyilván­való, hogy mikor a kincstár terhei növekszenek, akkor olyan újabb terhek beállítása, minek az állattenyésztés czíménél fordulnak elő, fiskális szempontból nem kívá­natosak. S az éppen a földmivelési miniszternek az ál­lattenyésztés emelésére irányuló törekvésében a legtel­jesebb mértékben méltánylandó, hogy a fiskális szem­pontok ellenére is­­ növeli az államkincstár terheit, hogy használjon vele a közjónak. Abban a summában, melyet mi itt föltüntettünk, természetesen nincsen kimerítve mind­az a teher, a­mi az állattenyésztés révén az államkincstárra háramlik. Csak a két czímről beszéltünk, a­mely kizárólag ennek szól. Ott van azonban a földmivelésügyi miniszternek költség­tervezetében még vagy 20 czig, melyek közvetve vagy közvetlenül juttatják az államháztartás jövedelmei­nek egy részét »mezőgazdaságunk súlypontjára«, az állat­­tenyésztésre. A részletekben a mi szempontunkból nevezetes két új tétel: 50,000 frt a sertéstenyésztés, 5000 frt a juh­tenyésztés emelésére, a­melyek az előző év állattenyész­tési kiadásai között nem szerepeltek. E két tétel és kü­lönösen az előbbi beállítása arra vall, hogy a földmű­velésügyi kormány vezetője a részletekben is nagy gya­korlati érzékkel dolgozik. Mert sertéstenyésztésünk az, a mi a lefolyt harmadfél évben a legtöbbet szenvedett s a mely leginkább szorul regenerálásra. Kevésbbé mond­hatjuk ezt a juhtenyésztésről, a mely hanyatlóban van ugyan, de megszűnt olyan czikk lenni, a melynek for­galma a közel­jövőben föllendülhetne. Elejteni e tenyész­tési ágat, természetesen, hiba volna , de átalakítására törekedni c­élszerű. A miniszter­­ iránylandó terve hi­hetőleg ez. Azután, a­mit e sorok élén az állategészségügy államosításának tervére vonatkozólag a miniszter jelen­téséből idézünk, talán föltűnik, hogy az államositási terv ellenére, a melynek végrehajtása kétségtelenül több ren- TARCZA. A régi jó világ Szatmár-Németiben. — Közli: Hazai Hugó. — Egy öreg szatmári czivisnek emlékiratai kerültek a minap kezeimbe, a melyekben fel van jegyezve a régi jó világ harmincz évének történetéből egy és más jellemzetes dolog. A feljegyzések az 1790—1820. eszten­dőből valók, többnyire az akkori politikai viszonyok regisztrálását tartalmazzák, azonban helylyel-közzel érint­sék a szakipar dolgai is, a­melyeket az alábbiakban böngésztem ki: Azon kezdem, hogy Szatmárban 1790-ben jobb vi­lág volt, mint ma. Nem volt a mészárosokra kivetve mindenféle czimén a fizetség, ellenben megtörtént az, hogy mikor a mészáros, lakatos, csizmazia és kerék­gyártó czéhekre azon oknál fogvást, hogy mester uraimék elmulasztották az úrnapi proczessziókra és kántormisékre való járást, a város 2795 forint bírságot rótt (micsoda rengeteg pénz volt az!), hát egy-két könyörgő szóra el is engedte azt. Könnyen tehette, hisz előtte való eszten­dőben 15 fős vásznat kellett a városnak venni, hogy legyen miből zacskókat csinálni, a­melyikbe a város pénzecskéjét belerakhassa. Más tekintetben azonban keményen fogták a mé­szárosokat. Tudniillik, hogy nagy lévén a marháknak drágasága, a mészárosok nem akartak húst vágni. Hogy tehát a város lakosságának ebből kára ne legyen, meg­parancsolta a magisztrátus, hogy minden nap más-más mészáros — a »soros« — mérjen húst. Erre pedig a húslátó kommisszárius gyakorlott felvigyázást. Szomorúan tapasztalódott azonban, hogy Szent­ Jakab havának 25. és 26. napján a sorosok nem vágtak marhákat. Amire a tanács elrendelte, hogy a sorosok jövő szombatig tétes­senek áristomba s ha a czéhmester a bűnösöket ki nem adná, őt magát kell bedugni az áristomba. No, mert hogy máskép is volt egy kis hiba. A megyei urak még a megyegyűlésen is panaszt tettek, hogy itt gyakran megfordulván, minémű­ rossz hússal traktálják őket. Meg is resteltük a dolgot — írja a krónikás — és elrendeltük, hogy ezután jó kövér marhahús mérettessék, fontja 4 krért, a rosszabb pedig egy garasért. A­ki azonban még a garasnál is alábbvalót mér, az 24 pálczát kap az ülőfelére. Mivel pedig az is megesett hogy a lakosság a Károlyi-család házában vá­sárolt húst (a Károlyiaknak szabad, kúriájuk volt, ott mértek húst is, tartottak korcsmát is) mondom, a­ki ott vett húst, az meg ha polgár volt, fizetett 12 forintokat büntetésképpen; ha nem volt városi polgár, akkor nem fizetett semmit, sőt kapott valamit: 24 pálcraütést! Hogy azután a mészárosok kevesellették a kiszabást, megszállotta a jó lélek a várost és 1791-ben felebb emelte a taksát. A marhahús ára lett 5 kr, a bárány­­húsé 4 kr. Ha ki azonban birkahús helyett kecskehússal szolgálna, konfiskálódjék az hús a városbéli rabok szá­mára. Megrendeléseknél kérjük tisztelt olvasóinkat mindig lapunkra hivatkozni.

Next