Mészárosok és Hentesek Lapja, 1909. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)

1909-01-01 / 1. szám

A MÉSZÁROSOK ÉS HENTESEK LAPJA 1909. január 1. és a bajok kiküszöbölésére alkalmasakká válhatnak. Ellen­kezőleg, főképpen a kis exisztenciák között — leszámítva a munkásokat — irigy verseny folyik egymás letörésére. Áldat­lan harcokban vesztegetődnek el az erők, ilyenek kigondo­lásában merülnek ki az elmék és ezeknek következményei­képpen züllődnek el emberek és családok. Nem azt prédikáljuk mi, hogy általában a versenyt ki kell küszöbölni. A verseny a fejlődés leghatalmasabb rugója , s ennek általában való lehetetlenné tétele a fejlődést akasztaná meg. De igenis mondjuk azt, hogy a versenyt határok közé kell szorítani. Résztvevői számára lehetőleg egyenlő érvényesülési alapot, egyenlő boldo­gulási feltételeket kell szervezni és nem szabad a dolgot odafajulni engedni, hogy a szolgáltatásokon túl egyesek abban is érdemet keressenek, mi­képpen tehetik tönkre a kenyérkeresetben osztályos társat. Való igaz: az emberek képességei, anyagi és szellemi erői nem egy­formák. A különbözőség tehát már természettől vagy a viszonyok folytán megvan. De hát a különbözőség ellenére épp úgy megtalálja mindenki a megillető helyét, mint ahogy egyazon fán is különböző nagyságú levelek, különböző fej­lettségű és értékű gyümölcsök teremnek. A napsugár, a szélirány, a világtájak, a féreg a fának az, ami a kenyér­kereső embernek a helyzete, az egyéni rátermettsége. Előnye az embernek: szabad akarata, mozgási képessége, gondol­kodó tehetsége. Aki mindezzel élni tud , változtathat helyze­tén. Keresheti a napsugaras részt, a kedvező szélirányt, a megfelelő világtájat és a férget is idejében operáltathatja ki magából. Mégis oly kevesen tudnak e szabadságokkal, lehetősé­gekkel és isteni adományokkal emberileg tini! Mert a velük emberileg való élés azt jelenti, hogy jóság, okosság, előre­látás irányítsa tetteinket. E három tulajdonság egyszerre együtt kevesekben van meg. Ezek megszerzésére kell törekedni. Megszerzésükhöz a magunkkal való számvetésen keresztül legbiztosabban vezet az út Ha mérlegeljük tetteinket, meg­találjuk, hol vétettünk a jóság, hol az okosság, hol az előre­látás ellen s ha hibáinkat megtaláltuk, okulást merítünk belőle, tehát közelebb jutunk azokhoz az ideális tulajdonsá­gokhoz, amelyek emberi mivoltunkat alkotják. Ha azoknak a foglalkozási ágaknak, melyeknek érdekeit e lap szolgálja, mérlegét tekintjük, alig-alig tudunk bennük haszonegyenleget találni. Az állatállomány, ami az állattenyésztés fejlődését jelenti, emelkedett ugyan, de a rossz takarmánytermés és az erős növendékmarhaexport, valamint a borjúpusztítás terjedése, erősen ellensúlyozza a kedvező eredményeket. Az állatárak nagy mértékben hanyatlottak, tehát az állatállományban fekvő tőke az állatlétszám emelkedése ellenére is csökkent, mert az állategyedek értéke — leszámítva a sertéseket — a gyönge hizlalás folytán tetemesen leszállott. Az állathizlalás a drága takarmány mellett — bár a jól kikészített állat ára tartotta magát — jövedelmezőnek nem mondható azért, mert a hiz­lalásra beállított jószágok nagy része még aránylag drága áron volt beszerezhető. Az állatkereskedelem esztendeje szintén kedvezőtlen mérleget mutat. A belföldi vásárok forgalma és az export növekedett ugyan, de az árak nagy mértékű ingadozásoknak voltak kitéve és tavasz óta — a sertést leszámítva — ha­nyatló irányt követtek. Kalkulálni úgyszólván csak máról­holnapra lehetett. Valóságos állatkereskedelmünk — ami elég különösen hangzik — tulajdonképpen nincs is. Ami keres­kedelem van, az — nemde szintén különös — a bizomá­nyosok kezében összpontosul. A kereskedő konkurrenst lát a bizományosban, a bizományos meg a kereskedőben. Mivel pedig tőkével, pénzzel a bizományos győzi jobban, a való­ságban az marad a győztes. A bizományosok esztendeje nem is volt rossz, noha azok a bizományosok, akik egyben ke­reskednek is, bizományi üzletük hasznainak egy részét f­elkereskedték. Állatkereskedelemre, tenyésztésre és hizlalásra egyaránt hátrányos befolyással volt a szerb húsbehozatal. A szerbek a részükre biztosított kontingenst teljesen kihasználni nem voltak ugyan képesek, mindazonáltal úgy Bécsben, mint Budapesten, ahova árujukat szállították, rongálták az amúgy is roppant ingadozó piaci konjunktúrákat anélkül, hogy a fogyasztó valóságos előnyöket élvezett volna. A fogyasztó olcsóbban bár, de rosszabb hústáplálékot kapott kiváltképpen azért, mert a szerb hússal lenyomott árakkal szemben a magyar gazda is elvesztette hizlaló kedvét, tehát a szűk takarmánytermésű esztendőben várható normális hizlalásra sem törekedett és nem is törekszik. Inkább a még mindig jól fizető tejtermelésre vetette magát. Ennyi kedvezőtlen körülmény közepette, az lett volna a dolgok természetes rendje, hogy a mészárosokra és hente­sekre nézve haszonhajtón­ak bizonyuljon az esztendő. De nem így történt. Az olcsó jószág rájuk szabadította az egészség­telen versenyt és a számolni nem tudó hatóságokat. Avval a példátlan eseménynyel találkoztunk, hogy a hatóságok meg nem látva és nem mérlegelve azt az egészségtelen versenyt, amit a húsiparosok egymás ellen is folytatnak, hatósági pressióval diktáltak árakat a jobb esetekben, a rosszabbak­­ban pedig maguk csaptak föl iparűzőknek. Hogy a húsipa­rosok, főképpen a mészárosok, mit fizettek rá üzletükre az 1905—1907. esztendőkben, azt senki sem mérlegelte. Csak azt látták, hogy ez évben, tavasz óta olcsóbbodott a jószág. A élelmiszerdrágaság címén javított fizetésű tisztviselők tehát nem érték be az aránylag olcsó húsárakkal, nem vették szá­mításba, hogy ha az élet megdrágult, ennek hatásai a hús­­iparosokra is kiterjednek és hogy a munkásmozgalmak kö­vetkeztében az üzemi terheik is emelkedtek. Ők mindenfelé hatósági hússzékeket sürgettek és egyre-másra állíttattak fel ilyeneket. Még avval sem törődtek, hogy életbe lépett a hús­­vizsgálat rendezéséről szóló rendelet, mely a húsiparos üzemi kockázatait tetemesen növelte és üzeme készkiadásait is meg­­gyarapította. Ellenkezőleg, a húsvizsgálat rendezéséről szóló rendelet számos intézkedését félremagyarázva, még külön is súlyosabbá tették a húsiparos helyzetét. A bőrnek ára nem volt, a faggyúnak meg, ha volt is, a vidék, amely még mindig igen primitív értékesítési viszo­nyok közt él, annak hasznát nem látta. De nem is láthatta. Mert hiszen a takarmánytermés hiányai a faggyútermelést erősen leszállították. Aránylag még a hentesek jártak a leg­jobban. Mert igaz ugyan, hogy a sertés drága volt, de a zsírnak és szalonnának is volt ára s igy ezen a cimen vesz­teségeik alig merültek föl. Az állategészségügy, szerencsére, javult. Főképpen a ragadós száj- és körömfájás, valamint a sertésvész, rükkór, lépfene csökkent, más betegségek pedig nem emelkedtek.

Next