Mészárosok és Hentesek Lapja, 1909. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1909-01-01 / 1. szám
A MÉSZÁROSOK ÉS HENTESEK LAPJA 1909. január 1. és a bajok kiküszöbölésére alkalmasakká válhatnak. Ellenkezőleg, főképpen a kis exisztenciák között — leszámítva a munkásokat — irigy verseny folyik egymás letörésére. Áldatlan harcokban vesztegetődnek el az erők, ilyenek kigondolásában merülnek ki az elmék és ezeknek következményeiképpen züllődnek el emberek és családok. Nem azt prédikáljuk mi, hogy általában a versenyt ki kell küszöbölni. A verseny a fejlődés leghatalmasabb rugója , s ennek általában való lehetetlenné tétele a fejlődést akasztaná meg. De igenis mondjuk azt, hogy a versenyt határok közé kell szorítani. Résztvevői számára lehetőleg egyenlő érvényesülési alapot, egyenlő boldogulási feltételeket kell szervezni és nem szabad a dolgot odafajulni engedni, hogy a szolgáltatásokon túl egyesek abban is érdemet keressenek, miképpen tehetik tönkre a kenyérkeresetben osztályos társat. Való igaz: az emberek képességei, anyagi és szellemi erői nem egyformák. A különbözőség tehát már természettől vagy a viszonyok folytán megvan. De hát a különbözőség ellenére épp úgy megtalálja mindenki a megillető helyét, mint ahogy egyazon fán is különböző nagyságú levelek, különböző fejlettségű és értékű gyümölcsök teremnek. A napsugár, a szélirány, a világtájak, a féreg a fának az, ami a kenyérkereső embernek a helyzete, az egyéni rátermettsége. Előnye az embernek: szabad akarata, mozgási képessége, gondolkodó tehetsége. Aki mindezzel élni tud , változtathat helyzetén. Keresheti a napsugaras részt, a kedvező szélirányt, a megfelelő világtájat és a férget is idejében operáltathatja ki magából. Mégis oly kevesen tudnak e szabadságokkal, lehetőségekkel és isteni adományokkal emberileg tini! Mert a velük emberileg való élés azt jelenti, hogy jóság, okosság, előrelátás irányítsa tetteinket. E három tulajdonság egyszerre együtt kevesekben van meg. Ezek megszerzésére kell törekedni. Megszerzésükhöz a magunkkal való számvetésen keresztül legbiztosabban vezet az út Ha mérlegeljük tetteinket, megtaláljuk, hol vétettünk a jóság, hol az okosság, hol az előrelátás ellen s ha hibáinkat megtaláltuk, okulást merítünk belőle, tehát közelebb jutunk azokhoz az ideális tulajdonságokhoz, amelyek emberi mivoltunkat alkotják. Ha azoknak a foglalkozási ágaknak, melyeknek érdekeit e lap szolgálja, mérlegét tekintjük, alig-alig tudunk bennük haszonegyenleget találni. Az állatállomány, ami az állattenyésztés fejlődését jelenti, emelkedett ugyan, de a rossz takarmánytermés és az erős növendékmarhaexport, valamint a borjúpusztítás terjedése, erősen ellensúlyozza a kedvező eredményeket. Az állatárak nagy mértékben hanyatlottak, tehát az állatállományban fekvő tőke az állatlétszám emelkedése ellenére is csökkent, mert az állategyedek értéke — leszámítva a sertéseket — a gyönge hizlalás folytán tetemesen leszállott. Az állathizlalás a drága takarmány mellett — bár a jól kikészített állat ára tartotta magát — jövedelmezőnek nem mondható azért, mert a hizlalásra beállított jószágok nagy része még aránylag drága áron volt beszerezhető. Az állatkereskedelem esztendeje szintén kedvezőtlen mérleget mutat. A belföldi vásárok forgalma és az export növekedett ugyan, de az árak nagy mértékű ingadozásoknak voltak kitéve és tavasz óta — a sertést leszámítva — hanyatló irányt követtek. Kalkulálni úgyszólván csak márólholnapra lehetett. Valóságos állatkereskedelmünk — ami elég különösen hangzik — tulajdonképpen nincs is. Ami kereskedelem van, az — nemde szintén különös — a bizományosok kezében összpontosul. A kereskedő konkurrenst lát a bizományosban, a bizományos meg a kereskedőben. Mivel pedig tőkével, pénzzel a bizományos győzi jobban, a valóságban az marad a győztes. A bizományosok esztendeje nem is volt rossz, noha azok a bizományosok, akik egyben kereskednek is, bizományi üzletük hasznainak egy részét felkereskedték. Állatkereskedelemre, tenyésztésre és hizlalásra egyaránt hátrányos befolyással volt a szerb húsbehozatal. A szerbek a részükre biztosított kontingenst teljesen kihasználni nem voltak ugyan képesek, mindazonáltal úgy Bécsben, mint Budapesten, ahova árujukat szállították, rongálták az amúgy is roppant ingadozó piaci konjunktúrákat anélkül, hogy a fogyasztó valóságos előnyöket élvezett volna. A fogyasztó olcsóbban bár, de rosszabb hústáplálékot kapott kiváltképpen azért, mert a szerb hússal lenyomott árakkal szemben a magyar gazda is elvesztette hizlaló kedvét, tehát a szűk takarmánytermésű esztendőben várható normális hizlalásra sem törekedett és nem is törekszik. Inkább a még mindig jól fizető tejtermelésre vetette magát. Ennyi kedvezőtlen körülmény közepette, az lett volna a dolgok természetes rendje, hogy a mészárosokra és hentesekre nézve haszonhajtónak bizonyuljon az esztendő. De nem így történt. Az olcsó jószág rájuk szabadította az egészségtelen versenyt és a számolni nem tudó hatóságokat. Avval a példátlan eseménynyel találkoztunk, hogy a hatóságok meg nem látva és nem mérlegelve azt az egészségtelen versenyt, amit a húsiparosok egymás ellen is folytatnak, hatósági pressióval diktáltak árakat a jobb esetekben, a rosszabbakban pedig maguk csaptak föl iparűzőknek. Hogy a húsiparosok, főképpen a mészárosok, mit fizettek rá üzletükre az 1905—1907. esztendőkben, azt senki sem mérlegelte. Csak azt látták, hogy ez évben, tavasz óta olcsóbbodott a jószág. A élelmiszerdrágaság címén javított fizetésű tisztviselők tehát nem érték be az aránylag olcsó húsárakkal, nem vették számításba, hogy ha az élet megdrágult, ennek hatásai a húsiparosokra is kiterjednek és hogy a munkásmozgalmak következtében az üzemi terheik is emelkedtek. Ők mindenfelé hatósági hússzékeket sürgettek és egyre-másra állíttattak fel ilyeneket. Még avval sem törődtek, hogy életbe lépett a húsvizsgálat rendezéséről szóló rendelet, mely a húsiparos üzemi kockázatait tetemesen növelte és üzeme készkiadásait is meggyarapította. Ellenkezőleg, a húsvizsgálat rendezéséről szóló rendelet számos intézkedését félremagyarázva, még külön is súlyosabbá tették a húsiparos helyzetét. A bőrnek ára nem volt, a faggyúnak meg, ha volt is, a vidék, amely még mindig igen primitív értékesítési viszonyok közt él, annak hasznát nem látta. De nem is láthatta. Mert hiszen a takarmánytermés hiányai a faggyútermelést erősen leszállították. Aránylag még a hentesek jártak a legjobban. Mert igaz ugyan, hogy a sertés drága volt, de a zsírnak és szalonnának is volt ára s igy ezen a cimen veszteségeik alig merültek föl. Az állategészségügy, szerencsére, javult. Főképpen a ragadós száj- és körömfájás, valamint a sertésvész, rükkór, lépfene csökkent, más betegségek pedig nem emelkedtek.