Mészárosok és Hentesek Lapja, 1910. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)

1910-01-07 / 1. szám

1910. január 7. MISZAROSOK IS HENTESEK LAPJA mert a mi gazdáink „legalább“ ugyanolyan támogatást köve­telnek, mint am­inőt osztrák kollegáik kapnak és a papiroson, törvényben már meglevő tenyész- és haszonállatvásár mellé, hasonlóképpen uj milliókat és értékesítő szerveket sürgetnek. Kétségkívül nem azért, hogy a helyi, vagy a belföldi igényeket tudják kielégíteni, hanem azért, hogy az osztrák nekigyürkö­­zésre visszavágjanak és „csak azért is“ nagyobb exportot csináljanak. Ebben a harcban minden egyéb érdek másod harmad­rendű kérdésnek tetszik. A belföldi húsfogyasztás igényeivel, már ma is válságos helyzetével senki sem törődik. Ha baj lesz, ha drágul a hús , egyszerűen a húsiparost ütik majd és a hatóságok, meg a közhivatalnokok, mint 1907-ben és 1608-ban is ártimitációval, közös konyhákkal, húsfogyasztási szövetkezetekkel, hatósági mészárszékekkel és­ eféle egyáltalán be nem vált intézményekkel akarnak majd a helyzeten segíteni. De anélkül, hogy a fogyasztóközönség számára a legcsekélyebb előnyt is nyújtani tudnák, az eredmény csak a húsiparosok helyzetének, forgalmának megrontása, keresetük megrövidí­tése lesz. Komoly lépés a húskérdés megoldására, a drágaság mérséklésére nem várható. Nagy érdekek állják ennek az útját: az állami és községi élet fokozódó szükségletei, a mezőgazdasági termelés jövedelmezőségének minden áron való megóvása, köz- és állategészségügyi berendezések. A közszükségletek fokozódása folytán minden néven nevezendő termelés drágul, a munkabér és személyes szolgáltatások ára emelkedik, mindenki nagyobb jövedelmek szerzésére kénytelen törekedni és ez minden életszükséglet megdrágulásában jut kifejezésre Emellett a húst illetőleg a köz- és állategészség­ügyi berendezések növelik a kockázatot és természetesen a terheket is. Az elmúlt esztendő, és részben már az előző év utolsó öt hónapja is, ennek a ténynek nagyon sok hátrányos követ­kezményét hozta napfényre. Törvényes rendelkezéssel ritkán volt a húsiparosságnak annyi baja, mint a húsvizsgálat országos rendezéséről szóló rendelettel. Bár a rendelet magá­ban véve is nagyon sok új terhet jelent és egyes intézkedései begyökeresedett állapotokat bolygattak meg, kezelésük, el- és félremagyarázásuk a végrehajtás t­erén minden képzeletet fölülmúló vexációnak tette ki a húsiparosságot. A vágóhíd­­használati és húsvizsgálati díjak nagy mértékben megdrágí­tották és drágítják az üzemet. A hatóságok a köz- és állat­egészségügyi új kiadásokat nem a közadókból fedezik, ami rendjén való volna, hanem közvetlenül a húsipart, a fogyasztást terhelték meg velük s igy a szociális szempontból éppen nem helyeselhető új adószedés kötelezettségével rótták meg a hús­ipart. A húsiparos ma már nemcsak a fogyasztási adót, hanem némely köz- és állategészségügyi adókat is kénytelen be­szedni. Üzleti helyiségeire számára drága berendezéseket írtak elő, amelyek üzemi terheit növelik. Megakadályozták a hús szabad forgalmát s amit megengedtek is, többszörös adó fizetésével terhelik. A vágóhídi intézmények jövedelme­zőségének biztosítása ezt még indokolni látszik, de a hús­vizsgálat többszörös költségei igazán fölösleges teher, amit Németországban maga a gazdaközönség sietett megakadályozni. Az elkobzások rendkívül nagy mértékben emelkedtek s evvel szemben megnövekedett a csak feltételes fogyasztásra alkalmas húsok kínálata. Ez az amúgy is a legvadabb seny hatás­ai alatt nyögő húsiparos kockázatát és versenyét m­ég nagyobb mértékben fölcsigázta. Ráadásul a hatóságok ... hatósági hússzék jelentőségét és hatáskörét, a his­székből községi húsiparosüzemket csináltak. A növendék­­marhahúsmérés, az üzleti berendezés, a vágási idők címén a hatóságok kimondhatóan sok zavart okoztak a húsiparosok­­nak. Magánfogyasztás címén minden szabad, de a köz­­fogyasztás, tehát az ipari munka, leküzdhetlen nehézségek közt vergődik. Nem sok a reménység, hogy ez egyhamar megváltozik. A földmivelésügyi miniszter minden eléje terjesztett panaszt alaposan megvizsgált ugyan , ahol az alapvető rendelet ke­retén belül lehetett, segített, sérelmeket szüntetett meg, eny­hített a kegyetlen rendelkezéseken, útmutatásokkal próbálta a helyes útra ráncigálni a végrehajtó közegeket, de a nagy elvi hibákat kiküszöbölni nem sikerült. Erre majd csak akkor kerül a sor, ha a húsvizsgálatról szóló egész rendelet a sok módosítás folytán megérik a gyökeres átdolgozásra. Ez egyéb­ként tervbe is van véve. Az elmúlt évben új adótörvényeket kaptunk és elkészült, illetőleg ankét elé került az ipartörvény tervezete. Az adó­törvények természetesen súlyosbítják a helyzetet, az ipar­törvényből pedig, mely a tarthatatlan helyzeten enyhíteni volna hivatva, törvény megint nem lett. A Húsiparosok Országos Szövetsége az Orsz. Iparegye­sület keretében a múlt évben megalakult. Derekas munkát végzett — még­sem találkozott oly támogatással és érdeklő­déssel, ami az önérzetes fellépés és a sikerek kivívásának előfeltétele. Nagy kérdésekben: adóügy, ipartörvény, katonai és közszállítások, az élő állatbehozatal, hússzemle, fogyasz­tási adó kérdések, húsexport-érdekek, stb. hallatta a szövetség a szavát, melyet mindenütt meghallgattak, részben már figye­lembe is vettek. A Budapesti Húsiparosok Körének megala­kításában is része volt, ahol fontos helyi érdekű kérdéseket: a húsvásárt, a marhavágóhídi mesterséges hűtőt, a koserhús ügyét, a munkaszövetkezet alapító és vágási termékek értékesíté­­nek dolgát tárgyalták élénk érdeklődés közben. Testületi nagy kérdésekkel a budapesti hentesek is foglalkoztak. Ezek közt első helyen a budapesti állatvásárpénztár sertésvásári oszta­­gának életbeléptetését említjük. Vidéken főképpen a nyers­termények értékesítésének ügye foglalkoztatta a húsiparosokat, de még mindig nem oly mértékben, mint aminőt az meg­érdemel. Szóval némi mozgolódást, a közszellemnek valamelyes ébredését is tapasztalhattuk, ami rendesen nagy bajok követ­kezménye. Mert a húsiparosok, sajnos, közös érdekeikről rendesen megfeledkeznek akkor, ha zavartalanul tudnak élni és legalább a mindennapi betevő falatot képesek megkeresni. Tulajdonképpeni ipari fejlődésről és a húsipar részére ama jelentőség visszafoglalásáról, mely a múltban megillette s amelyre a gazdasági életben és a szociális mozgalmak köze­pette a jelenben is emelkedni hivatása — ezért nem is igen lehet beszélni. Egyesek bizonyos szakmabeli tökéletesedésre törekszenek ugyan, de ennek érzése a tömegekből és, fájdalom, az új nemzedék zöméből is hiányzik. A jövendő boldogulás tekintetében ez nem valami biztató de a helyzet egészen két­­ségbeejtőnek még­sem mondható. A Húsiparosok Orsz. Szövet­sége ebben az esztendőben megint egybehívja majd a kon­

Next