Mészárosok és Hentesek Lapja, 1912. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1912-01-05 / 1. szám
XX. évfolyam. Budapest, 1912. Január 5. Megjele előfizetési ár: lapjával és a egész Alapította: SAS ÁRMIN Felelős szerkesztő : KOMÁROMI SÁNDOR Társszerkesztő : RÓNA LAJOS rleményünket csak a forrás teljes megnevezésével engedjük meg lenyomatni. Fit *57 1. szám. MÉSZÁROSOK ÉS HENTESEK LAPI HÚSIPARI, ZSIRADÉK- ÉS ÁLLATKERESKEDELMI, ÁLLATTENYÉSZTÉSI ÉS ÁLLATEGÉSZSÉGÜGYI SZAKLAP A HÚSIPAROSOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE, A BUDAPESTI MÉSZÁRO8-IPARTESTÜLET, A BUDAPESTI HENTES - IPARTE8TÜLET, A* BUDAPESTI HENTESEK MELLÉKTERMÉNY-ÉRTÉKESÍTŐ SZÖVETKEZETE, A BUDAPESTI MÉSZÁROSOK FAGGYÚ ÉRTÉKESÍTŐ SZÖVEtKEZETE, A BUDAPESTI MÉSZÁROSOK BŐRÉRTÉKESÍTŐ SZÖVETKEZETE, VALAMINT A VIDÉKI MÉSZÁRO8 ÉS HENTE8 SZAKIPART TÁRSULATOK ÉS IPARTESTÜLETI SZAKOSZTÁLYOK HIVATALO8 LAPJA » SZERKESZTŐSÉGT ÉS KIADÓHIVATAL, VIII. ker., Jó z s ef körút 9. sz Hirdetések niliméterszámitással díjszabás szerint. TELEFON: 635 Zárszámadás» ^ Elszorult szívvel nézünk vissza a húsipar elmúlt esztendejére és aggódással a reánk köszöntött új év ismeretlen jövendője elé. Sokat próbált a húsipar, de múltjában válságosabb időt alig mutat a sorsa, mint a lepergett 12 hónap. Régi, bevált közgazdasági tétel, hogy a nyersanyagbeszerzést minden iparág részére meg kell könnyíteni. Fejlődésének, virágzásának ez az első előföltétele. De a húsiparra nézve, évek óta, vagy, mondjuk, mióta az új váméra járja, éppen ezt nehezítették meg. Nemcsak nálunk, más országokban is. Azonban sehol sem oly kiterjedt mértékben, mint idehaza. Amíg a belföldi állattenyésztés bírta a termelést, vagyis lépést tudott tartani a fogyasztás szükségleteivel, addig az állattenyésztés vámvédelme nem okozott szinte leküzdhetlen nehézségeket; nem mutatott két oly végzetes hatást, mint a múlt évben, amikor az év 8 első hónapjában nemcsak a drágaság állandó jelenségével, hanem a fogyasztás folytonos csökkenésével is számolni kellett. A letűnt 1911. évben az állattenyésztés emelésére hiába tette meg a kormány a legszélesebb körű intézkedéseket. Hasztalan növelte 2 millió koronával az állattenyésztésre fordítható közvetlen támogatást, segítette az anya- és apaállatbeszerzést, kezdte meg a legelőügy rendezését és dolgozott a állatjárványok leküzdése ellen állategészségügyi szolgálattal és az oltóanyag-termeléssel. A hatások még a sertéstenyésztés terén sem tudtak kifejlődni. Ez annál feltűnőbb jelenség, mert hiszen az elmúlt évben életbe lépett két új szerződés — a szerb és a montenegrói — valamint az előző évben életbelépt és román kereskeszerződés szintén ebben az évben jutott abba a helyzetbe, hogy hatásait úgy ahogy éreztethesse. A nyersanyagbeszerzés terén csak két dolgot lehetett megállapítani. Azt, hogy a kereskedelmi szerződések, amiktől a gazdaközönség képviselői az állatárak letörését várták és amiknek nyomában az állatbetegségek becipelésének lehetőségeit emlegették, nemcsak hogy nem következtek be, hanem, ellenkezőleg, az állatárak emelkedtek, az állatbetegségek pedig megcsökkentek. A gazdaközönségnek a kereskedelmi szerződések ellen irányuló szakadatlan támadásait alaptalanabbnak semmi sem bizonyítja, mint ez a két körülmény. De ugyanezeknek a körülményeknek egyike igazolja egyúttal azt is, hogy belföldi állattenyésztésünk a húsellátás terén azokat a feladatokat teljesíteni, amelyekre vállalkozott s amelyek hivatásai közé tartoznak, nem bírja; a másika viszont azt, hogy az állatjárványok elfojtására oly szervezettel rendelkezünk, mely feladatai teljesítésére több képességgel van felruházva, mint a mintául tekintett német állategészségügyi közszolgálat. Szeptember havától az év végéig az állatárak s vele együtt a húsárak, igaz, lefelé hajlottak, de ez rendes őszi jelenség. Előidézői az őszi baromfi- és vadhúsfogyasztási szezon. Éhez járult ebben az évben a balkáni húsbehozatal nagyobb aránya, mely az őszi hónapokban nem szorult oly nagy mértékben a hűthető vagyonokra, mint a melegebb időben; továbbá az olasz-török háború, mely a szerb és román kivitelt Olaszország felé megakasztotta és végül a fogyasztó közönség teljes kimerülése, amely — miután a marha- és sertéshús rendes fogyasztói a magas árakat fizetni nem tudták — az egeszbeli fogyasztást egyébként is a minimumra redukálta. De az állat- és vele együtt a húsárak így is csak fokozatosan tudtak csökkenni és csökkenésükben az előző 1910. évi árnivóra az utolsó hetekben is alig tudtak sülyedni. Egyszóval tanulságnak megmarad az, hogy állattenyésztésünk, a nagyobb mérvű exkontingenses húsimport ellenére, sem volt képes oly nagymennyiségű állatot hozni a piacra, hogy abból az állatárak és az állattenyésztés jövedelmezőségének csöknése következett volna. Legfölebb a hizlalás hasznai kevesbedtek s ezek is legfőképpen azért, mert a lekötni vagy hizlalni való jószág beszerzése a magas árnivó idején történt. A hizlalók tehát az év utolsó hónapjaiban nem sokat profithozhattak a magas vásári állatárakból s igy a védővámrendszer alkalmazott mértéke azoknak az uradalmaknak, melyek hizlalással is foglalkoznak, kétségkívül szintén csalódást okozott. A húsipar sorsát nemcsak az anyagbeszerzés nehézségei, amelyek a vidéken a száj- és körömfájás, valamint a sertésvész okozta forgalmi korlátozások és a fokozott szakértői szemlék folytán nagyobbak voltak, mint a fővárosban ,s a balkán hashozatal ki nem használása következtében is növekedtek , tették vigasztalanná, elviselhetetlenné; de válságossá tették azok az intézkedések is, amelyeket a hatóságok a drágaság leküzdésére, vagy ellensúlyozására foganatosítani jónak láttak. Vidéki városokban hihetetlen mértékben elterjedt a lóhúsfogyasztás. Lóhúst ott is fogyasztanak, ahol lóvágóhíd nincs, mert a vidéki hatóságok a lóhús és lóhúskészítmények szállítására vonatkozó húsvizsgálati rendelkezéseket a legnagyobb szabad