Mészárosok és Hentesek Lapja, 1912. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1912-07-05 / 27. szám
XX. évfolyam. Budapest, 1912. július 5. 27. szám. MÉSZÁROSOK ÉS HENTESEK LAPJA HÚSIPARI, ZSIRADÉK- ÉS ÁLLATKERESKEDELMI, ÁLLATTENYÉSZTÉSI ÉS ÁLLATEGÉSZSÉGÜGYI SZAKLAP A HUSIPAROSOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE, A BUDAPESTI MÉSZÁROS-IPARTESTÜLET, A BUDAPESTI HENTESIPARTESTÜLET, A BUDAPESTI HENTESEK MELLÉKTERMÉNY-ÉRTÉKESÍTŐ SZÖVETKEZETE, A BUDAPESTI MÉSZÁROSOK FAGGYÚÉRTÉKESÍTŐ SZÖVETKEZETE, A BUDAPESTI MÉSZÁROSOK BŐRÉRTÉKESÍTŐ SZÖVETKEZETE, VALAMINT A VIDÉKI MÉSZÁROS ÉS HENTES SZAKIPARTÁRSULATOK ÉS IPARTESTÜLETI SZAKOSZTÁLYOK HIVATALOS LAPJA Megjelenik minden pénteken. Előfizetési ár: az Állatkereskedelmi Újsággal, Az Asszony Lapjával és a Húsipari és Állatforgalm Évkönyvvel együtt egész évre 16 korona, félévre 8 korona. ---------------- Egyes szám ára 1 korona. ---------------Alapította: SAS ÁRMIN. Felelős szerkesztő: KOMÁROMI SÁNDOR. Társszerkesztő: RÓNA LAJOS. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : VIII. ker., József körút 9. szám. Hirdetések milliméterszámítással díjszabás szerint. TELEFON: 535. Bármely, közleményünket csak a forrás teljes megnevezésével engedjük meg lenyomatni. 11 közös csontértékesítés. Nem egészen két hónapon belül immár negyedszer jutunk abba a helyzetbe, hogy e helyen a csontértékesítés ügyét tárgyaljuk. Első ízben az az alakulás adta kezünkbe a tollat, amelylyel a csontértékesítés egyeduralmának megszerzésére évek óta törekvő nemzetközi társaság Magyarországon is — eddig nem rajta múló okok következtében komolyabb eredmények nélkül — a csontkereskedelem szervezése céljából kísérletet tett. Második cikkünkhöz az az előterjesztés szolgáltatott alkalmat, amelyet a főváros közélelmezési ügyosztálya a Kővágóhídon termelt csontok versenytárgyalásának megfelebbezett döntése igazolásául a törvényhatósági közgyűlés színe elé vitt. Harmadik cikkünk pedig abból az ötletből íródott, hogy a budapesti húsiparosok megalakították csontértékesítő szövetkezetüket. Mind a három cikkünkben — híven e lap múltjához, korábbi írásainkhoz s azokhoz a célokhoz, melyeknek szolgálását hivatásul választottuk — a csonttermelők érdekeit kerestük az ezek javára fordítható, a fogyasztókéval összhangba hozható értékesítési formákat mérlegeltük. Azt az irányító szempontunkat pedig senki sem ismerhette félre, hogy — mint más melléktermékeiknél, úgy a csonttermelésük hasznosítása terén is — a húsiparosokat a függetlenitésben és önállósulásban elősegíteni kívánjuk s ennek útjait egyengetjük. Ismételten ki kell ezt emelnünk azért, hogy — aminek jeleivel találkoztunk — ellenünk ne fordítsák két utóbbi cikkünket. Az egyiket azért, mert benne az összes érdekeltek — termelők és fogyasztók — kölcsönösen méltánylandó befolyása alá helyezendő, községi kezelésű csontfeldolgozó gyár tervét vetettük föl. A másodikat meg azért, mert az előző cikkben általunk proponált helyébe választott, de alapításakor a csonttermelők vezetése alá helyezni nem kívánt, még nem teljes fölszerelésű új gyár prosperálásának némely körülményeit megbeszélés tárgyává tettük. E két cikk figyelmes olvasói előtt nem szorul ugyan bizonyításra, hogy velük a csonttermelők javát s a közös értékesítés előnyeinek állandó biztosítását kerestük és semmi máscél szemünk előtt nem lebegett, mindazonáltal rá kell mutatnunk arra, hogy ha ez nem így volna, akkor egyfelől nem a főváros erkölcsi kötelezettségeiben és súlyában kerestük volna azt a garanciát, amely a csont termelőit és a csontból előállított termékek fogyasztóit minden káros, egyoldalú és kérlelhetlenül önző külső hatások ellenében megvédeni tudja, másfelől pedig nem mérlegeltük volna azokat a föltételeket, amelyek egy, a csontfeldolgozás minden modern kellékével még föl nem szerelt gyár üzemének kihasználhatóságára elhatározó befolyást gyakorolhatnak. Méltóztassék elhinni: sokkal egyszerűbb és kényelmesebb is lett volna nem gondolkodni, nem fontolgatni részletkérdéseket, hanem egyszerűen azt mondani: így akarják, így kell lenni, a Herhigt. Az, hogy a nehezebb feladatra, vállalkoztunk, úgy véljük — nem maradt kedvező következmények nélkül. Már június hó 14-iki számunkban utaltunk rá, hogy a kérdés rendezésében a fővárosra, mint hatóságra, mint nagyjelentőségű feladat vár s talán szabad föltételeznünk anynyit, hogy ezen ötlet nélkül, melyet a rákövetkező héten fejtettünk ki, a tervezők alig jutottak volna abba a helyzetbe, hogy az ipartestületben tartott közgyűlésen már a főváros részesedés szánndékáról számolhattak be s hogy ma e részesedési szándék komoly, biztató tárgyalások alapja. Épp igy föltehetjük, hogy legutóbbi cikkünk is, mely a gyár prosperálásának kérdését vonta a tárgyalások körébe, hozzájárult a helyzet tisztázásához és megérlelte vagy erősítette azt a törekvést, amely a szövetkezeti gyár üzemének és rentabilitásának tökéletesítésére és kifejlesztésére irányul. Szóval még abban a részében sem volt fölösleges vagy éppen ártó eredményű a munkánk, amelyben ezt a látszat után indulók ilyennek minősíteni készek lehetnének. Ma természetesen még kevésbé koncedálhatjuk, hogy az ellenünk szegzett elmagyarázások jogosultak, vagy helyénvalók lennének. Ma — legalább ideiglenesen — befejezett tényekkel állunk szemben s ebben a helyzetben, ha nem látnák is azt a hajlást, amely a mi álláspontunk felé hozza közelebb a megoldást, ártó szándékkal akkor sem fordulhatnánk ellene. Hivatásunk és felelősségünk tudata — amint erre utaltunk is — kötelességként írja elénk, hogy a csontértékesítő szövetkezetet tőlünk telhetőleg segítsük a