Mészárosok és Hentesek Lapja, 1912. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)

1912-07-05 / 27. szám

XX. évfolyam. Budapest, 1912. július 5. 27. szám. MÉSZÁROSOK ÉS HENTESEK LAPJA HÚSIPARI, ZSIRADÉK- ÉS ÁLLATKERESKEDELMI, ÁLLATTENYÉSZTÉSI ÉS ÁLLATEGÉSZSÉGÜGYI SZAKLAP A HUSIPAROSOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE, A BUDAPESTI MÉSZÁROS-IPARTESTÜLET, A BUDAPESTI HENTES­­IPARTESTÜLET, A BUDAPESTI HENTESEK MELLÉKTERMÉNY-ÉRTÉKESÍTŐ SZÖVETKEZETE, A BUDAPESTI MÉSZÁROSOK FAGGYÚÉRTÉKESÍTŐ SZÖVETKEZETE, A BUDAPESTI MÉSZÁROSOK BŐRÉRTÉKESÍTŐ SZÖVET­KEZETE, VALAMINT A VIDÉKI MÉSZÁROS ÉS HENTES SZAKIPARTÁRSULATOK ÉS IPARTESTÜLETI SZAK­OSZTÁLYOK HIVATALOS LAPJA Megjelenik minden pénteken. Előfizetési ár: az Állatkereskedelmi Újsággal, Az Asszony Lapjával és a Húsipari és Állatforgalm­ Évkönyvvel együtt egész évre 16 korona, félévre 8 korona. ---------------- Egyes szám ára 1 korona. ---------------­Alapította: SAS ÁRMIN. Felelős szerkesztő: KOMÁROMI SÁNDOR. Társszerkesztő: RÓNA LAJOS. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : VIII. ker., József­ körút 9. szám. Hirdetések milliméterszámítással díjszabás szerint. TELEFON: 535. Bármely, közleményünket csak a forrás teljes megnevezésével engedjük meg lenyomatni. 11 közös csontértékesítés. Nem egészen két hónapon belül immár negyedszer ju­tunk a­bba a helyzetbe, hogy e helyen a­ csontértékesítés ügyét tárgyaljuk. Első ízben az az alakulás adta kezünkbe a tollat, amelylyel a csontértékesítés egyeduralmának meg­szerzésére évek óta törekvő nemzetközi társaság Magyar­­országon is — eddig nem rajta múló okok következtében komolyabb eredmények nélkül — a csontkereskedelem szer­vezése céljából kísérletet tett. Második cikkünkhöz az az előterjesztés szolgáltatott alkalmat, amelyet a főváros köz­­élelmezési ügyosztálya a Kővágóhídon termelt csontok ver­senytárgyalásának megfelebbezett döntése igazolásául a törvényhatósági közgyűlés színe elé vitt. Harmadik cik­künk pedig abból az ötletből íródott, hogy a budapesti húsiparosok megalakították csontértékesítő szövetkezetüket. Mind a három cikkünkben — híven e lap múltjához, ko­rábbi írásainkhoz s azokhoz a célokhoz, melyeknek szol­­gálását hivatásul választottuk — a csonttermelők érdekeit kerestük az ezek javára fordítható, a fogyasztókéval össz­hangba hozható értékesítési formákat mérlegeltük. Azt az irányító szempontunkat pedig senki sem ismerhette félre, hogy — mint más melléktermékeiknél, úgy a csontterme­lésük hasznosítása terén is — a húsiparosokat a függetleni­­tésben és önállósulásban elősegíteni kívánjuk s ennek útjait egyengetjük. Ismételten ki kell ezt emelnünk azért, hogy — aminek jeleivel találkoztunk — ellenünk ne fordítsák két utóbbi cikkünket. Az egyiket azért, mert benne az összes érdekel­tek — termelők és fogyasztók — kölcsönösen méltánylandó befolyása alá helyezendő, községi kezelésű csont­feldolgozó gyár tervét vetettük föl. A másodikat meg azért, mert az előző cikkben általunk proponált helyébe választott, de ala­pításakor a csonttermelők vezetése alá helyezni nem kívánt, még nem teljes fölszerelésű új gyár prosperálásának né­mely körülményeit megbeszélés tárgyává tettük. E két cikk figyelmes olvasói előtt nem szorul ugyan bizonyításra, hogy velük a csonttermelők javát s a közös értékesítés előnyeinek állandó biztosítását kerestük és semmi más­­cél szemünk előtt nem lebegett, mindazonáltal rá kell mutatnunk arra, hogy ha ez nem így volna, akkor egyfelől nem a főváros erkölcsi kötelezettségeiben és súlyá­ban kerestük volna azt a garanciát, amely a csont terme­lőit és a csontból előállított termékek fogyasztóit minden káros, egyoldalú és kérlelhetlenü­l önző külső hatások elle­nében megvédeni tudja, másfelől pedig nem mérlegeltük volna azokat a föltételeket, amelyek egy, a csontfeldolgo­zás minden modern kellékével még föl nem szerelt gyár üzemének kihasználhatóságára elhatározó befolyást gya­korolhatnak. Méltóztassék elhinni: sokkal egyszerűbb és kényelmesebb is lett volna nem gondolkodni, nem fontol­gatni részlet­kérdéseket, hanem egyszerűen azt mondani: így akarják, így kell lenni, a Herhigt. Az, hogy a nehezebb­ feladatra, vállalkoztunk, úgy véljük — nem maradt kedvező következmények nélkül. Már június hó 14-iki számunkban utaltunk rá, hogy a kér­dés rendezésében a fővárosra, mint hatóságra, mint nagy­jelentőségű feladat vár s talán szabad föltételeznünk any­­nyit, hogy ezen ötlet nélkül, melyet a rákövetkező héten fejtettünk ki, a tervezők alig jutottak volna abba a hely­zetbe, hogy az­ ipartestületben tartott közgyűlésen már a főváros részesed­és szánndéká­ról számolhattak be s hogy ma e részesedési szándék komoly, biztató tárgyalások alapja. Épp igy föltehetjük, hogy legutóbbi cikkünk is, mely a gyár prosperálásának kérdését vonta a tárgyalások körébe, hozzájárult a helyzet tisztázásához és megérlelte vagy erő­sítette azt a törekvést, amely a szövetkezeti gyár üzemének és rentabilitásának tökéletesítésére és kifejlesztésére irá­nyul. Szóval még abban a részében sem volt fölösleges vagy éppen ártó eredményű a munkánk, amelyben ezt a látszat után indulók ilyennek minősíteni készek lehet­nének. Ma természetesen még kevésbé koncedálhatjuk, hogy az ellenünk szegzett elmagyarázások jogosultak, vagy helyén­valók lennének. Ma — legalább ideiglenesen — befejezett tényekkel állunk szemben s ebben a helyzetben, ha nem látnák is azt a hajlást, amely a mi álláspontunk felé hozza közelebb a megoldást, ártó szándékkal akkor sem fordul­hatnánk ellene. Hivatásunk és felelősségünk tudata — amint erre utaltunk is — kötelességként írja elénk, hogy a csontértékesítő szövetkezetet tőlünk telhetőleg segítsük a

Next