Mészárosok és Hentesek Lapja, 1913. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1913-07-03 / 27. szám

XXI. évfolyam. Budapest, 1913. Julius 3. 27. szám. MÉSZÁROSOK ÉS HENTESEK LAPJA HÚSIPARI, ZSIRADÉK- ÉS ÁLLATKERESKEDELMI, ÁLLATTENYÉSZTÉSI ÉS ÁLLATEGÉSZSÉGÜGYI SZAKLAP A HUSIPAROSOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE, A BUDAPESTI MÉSZÁ­ROS-IPARTESTÜLET, A BUDAPESTI HENTES­­IPARTESTÜLET, A BUDAPESTI HENTESEK MELLÉKTERMÉNY-ÉRTÉKESÍTŐ SZÖVETKEZETE, A BUDAPESTI MÉSZÁROSOK FAGGYÚÉRTÉKESÍTŐ SZÖVETKEZETE, A BUDAPESTI MÉSZÁROSOK BŐRÉRTÉKESÍTŐ SZÖVET­KEZETE, VALAMINT A VIDÉKI MÉSZÁROS ÉS HENTES SZAKIPARTÁRSULATOK ÉS IPARTESTÜLETI SZAK­OSZTÁLYOK HIVATALOS LAPJA Megjelenik minden pénteken. Előfizetési ár : az Állatkereskedelmi Újsággal, Az Asszony Lapjával és a Húsipari és Állatforgalm­ Évkönyvvel együtt egész évre 16 korona, félévre 8 korona. ---------------- Egyes szám ára 1 korona. ---------------­Alapította : SAS ÁRMIN. Felelős szerkesztő : KOMÁROMI SÁNDOR. Társszerkesztő: RÓNA LAJOS. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL , VIII. ker., József­ körút 9. szám. Hirdetések milliméterszámítással díjszabás szerint. TELEFON : József 535. Bármely közleményünket csak a forrás teljes megnevezésével engedjük meg lenyomatni. Ipari anarchia. A mészárosokra és hentesekre szépen kivetik az adókat, melyek súlyosabbak, mint bármely más kereseti forrás adói, vágásaikkal köz­úű­ helyek használatára kényszerítik őket, előírják, milyenek legyenek üzleti berendezéseik, megszab­ják, nevezetesen a mészárost illetőleg, hogy üzletét tetszés szerint félbe nem hagyhatja, egész sereg közegészségi, ál­lategészségi, pénzügyi, ipari, kereskedelmi törvény és ren­delet intézkedéseinek betartására szorítják, de azért iparu­kat és erre hatírozott existenciájukat, ha egyben-másban védik is a törvények és a rendel­etek, az ezeket végrehajtó hatóságok a szó szoros értelmében „vogelfrei“ hagyják. Az kontárkodik bele, akinek éppen jól esik. Ma már nemcsak az ipartörvénynek végrehajtására vo­natkozó rendelkezések segítik ezt elő, hanem — ami elég különös — a húsiparral szemben a drákói szigorúság állás­pontjára helyezkedő 54.300/1908. F. M. rendelet végrehaj­tására vonatkozó rendelkezésekben is megtalálják azokat a kibúvókat, amelyek az ipari anarchia elősegítésére alkal­masak. Az ipartörvény álláspontja tudvalevőleg az, hogy a me­zőgazdasági termények értékesítése a termelő útján nem ipar. Mivel pedig az állat szintén mezőgazdasági produk­tum, ennélfogva az állatnak a termelő útján való értékesí­tését szintén nem tekinti iparnak. A baj csak az, hogy az ipartörvény, illetőleg gyakorlati alkalmazása nem külön­böztet a kész mezőgazdasági produktumoknak változatlan állapotban és további feldolgozás útján való értékesítése között. Pedig egészen bizonyos, hogy amíg a kész, vagy piacképes mezőgazdasági terményeknek a termelő útján való értékesítése természetszerű következménye a foglal­kozásnak, addig a további feldolgozás, különösen pedig a képesítéshez kötött mesterségek szerint való feldolgozás után történő értékesítés, a mezőgazdasági termelés foglal­kozásával együttjárónak nem tekinthető. Ez már külön, önálló foglalkozás, amely külön haszonszerzésre irányul, külön adókat, külön terheket visel, külön szabályokhoz kénytelen alkalmazkodni. Magában a törvényben nincs is sehol kimondva, hogy a mezőgazda képesítéshez kötött ipart iparigazolvány nélkül folytathatna. De már egy 9104/1885. F. I. K. rendelet azt mondja: „házi iparcikkek készítésére, vagy tárgyaknak saját használatra való elő­­állítására, vagy mezőgazdasági terményeknek fel- vagy átdolgozására iparigazolványra nincsen szükség.'' így persze ez abszurdum, mert tekintettel arra, hogy a rendelet a mezőgazdasági termények fel- vagy átdolgozá­sát iparigazolvány nélkül még csak a termelői minőség fen­forgásához sem köti, a mezőgazdasági terményeket fel­vagy átdolgozó iparosok számára sem kellene iparigazol­vány. De az idézett rendeletrészt megelőző rendelet-szöveg­ből is világosan megállapítható, hogy még a szóban forgó rendelkezés sem kívánt ily széleskörű ipari szabadságot a., mezőgazdasági termelés számára biztosítani. A mértékadó momentumok a saját használatra vagy elárusításra való ki­készítés, a saját, vagy idegen anyagok felhasználása, to­vábbá a rendszeres iparszerűség vagy a háziipar jelleg. Ezért mondja az idézett rendelet: „Így van hivatva az elsőfokú iparhatóság mérlegelni és ha­tározatot hozni afölött, várjon a takácsok a foglalkozást ide­gen segédekkel rendszeresen, iparszerűleg, avagy csak család­tagjaik felhasználásával mellékfoglalkozásként űzik; vájjon az uradalom csak saját céljaira, bár idegen segédekkel éget-e tég­lát, avagy elárusítja-e az égetett téglát idegeneknek is; vájjon a földmives csak saját termékeit főzi-e meg felállított üstjében pálinkának, avagy bevásárolt terményt is feldolgozik-e.“ Tehát az elsőfokú iparhatóság, mint ebből kitetszik, a mezőgazdasági termények föl- vagy átdolgozását még a lényegileg falusi mezőgazdasági termelőknek sem engedheti meg föltétlenül iparigazolvány nélkül, hanem az is mérle­gelni tartozik a ténykörülményeket, amelyek mellett ipar­­igazolvány-mentességről lehet szó. Eme fölfogás helyes vol­tát igazolják azok a rendeletek, vagy elvi jelentőségű hatá­rozatok is, melyek speciálisan a húsipar nyersanyagát szol­gáltató mezőgazdasági termények, állatok feldolgozására vonatkoznak. íme: 1. A mészáros mesterséget kivételesen (nem iparszerüleg) gyakorló földmiveseket iparigazolvány váltására kötelezni nem lehet. (11.693/1885. F. I. K.) — 2. A házi fogyasztás céljára levá­gott, vagy saját nevelésű sertések, egyes, a házi fogyasztás kö­rében föl nem használható részeinek eladása iparűzésnek nem tekinthető s igy arra sem iparigazolvány, sem engedély nem szükséges. (25.058/1898. K. M.) — 3. Az otthon hizlalt serté­seknek bizonyos időszakokban való leszurása, illetőleg az ekent nyert húsnak, szalonnának, zsírnak s a sertések egyéb alkatré­szeinek elárusítása nem képez ipari foglalkozást s az illető

Next