Mészárosok és Hentesek Lapja, 1913. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1913-07-03 / 27. szám
XXI. évfolyam. Budapest, 1913. Julius 3. 27. szám. MÉSZÁROSOK ÉS HENTESEK LAPJA HÚSIPARI, ZSIRADÉK- ÉS ÁLLATKERESKEDELMI, ÁLLATTENYÉSZTÉSI ÉS ÁLLATEGÉSZSÉGÜGYI SZAKLAP A HUSIPAROSOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE, A BUDAPESTI MÉSZÁROS-IPARTESTÜLET, A BUDAPESTI HENTESIPARTESTÜLET, A BUDAPESTI HENTESEK MELLÉKTERMÉNY-ÉRTÉKESÍTŐ SZÖVETKEZETE, A BUDAPESTI MÉSZÁROSOK FAGGYÚÉRTÉKESÍTŐ SZÖVETKEZETE, A BUDAPESTI MÉSZÁROSOK BŐRÉRTÉKESÍTŐ SZÖVETKEZETE, VALAMINT A VIDÉKI MÉSZÁROS ÉS HENTES SZAKIPARTÁRSULATOK ÉS IPARTESTÜLETI SZAKOSZTÁLYOK HIVATALOS LAPJA Megjelenik minden pénteken. Előfizetési ár : az Állatkereskedelmi Újsággal, Az Asszony Lapjával és a Húsipari és Állatforgalm Évkönyvvel együtt egész évre 16 korona, félévre 8 korona. ---------------- Egyes szám ára 1 korona. ---------------Alapította : SAS ÁRMIN. Felelős szerkesztő : KOMÁROMI SÁNDOR. Társszerkesztő: RÓNA LAJOS. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL , VIII. ker., József körút 9. szám. Hirdetések milliméterszámítással díjszabás szerint. TELEFON : József 535. Bármely közleményünket csak a forrás teljes megnevezésével engedjük meg lenyomatni. Ipari anarchia. A mészárosokra és hentesekre szépen kivetik az adókat, melyek súlyosabbak, mint bármely más kereseti forrás adói, vágásaikkal közúű helyek használatára kényszerítik őket, előírják, milyenek legyenek üzleti berendezéseik, megszabják, nevezetesen a mészárost illetőleg, hogy üzletét tetszés szerint félbe nem hagyhatja, egész sereg közegészségi, állategészségi, pénzügyi, ipari, kereskedelmi törvény és rendelet intézkedéseinek betartására szorítják, de azért iparukat és erre hatírozott existenciájukat, ha egyben-másban védik is a törvények és a rendeletek, az ezeket végrehajtó hatóságok a szó szoros értelmében „vogelfrei“ hagyják. Az kontárkodik bele, akinek éppen jól esik. Ma már nemcsak az ipartörvénynek végrehajtására vonatkozó rendelkezések segítik ezt elő, hanem — ami elég különös — a húsiparral szemben a drákói szigorúság álláspontjára helyezkedő 54.300/1908. F. M. rendelet végrehajtására vonatkozó rendelkezésekben is megtalálják azokat a kibúvókat, amelyek az ipari anarchia elősegítésére alkalmasak. Az ipartörvény álláspontja tudvalevőleg az, hogy a mezőgazdasági termények értékesítése a termelő útján nem ipar. Mivel pedig az állat szintén mezőgazdasági produktum, ennélfogva az állatnak a termelő útján való értékesítését szintén nem tekinti iparnak. A baj csak az, hogy az ipartörvény, illetőleg gyakorlati alkalmazása nem különböztet a kész mezőgazdasági produktumoknak változatlan állapotban és további feldolgozás útján való értékesítése között. Pedig egészen bizonyos, hogy amíg a kész, vagy piacképes mezőgazdasági terményeknek a termelő útján való értékesítése természetszerű következménye a foglalkozásnak, addig a további feldolgozás, különösen pedig a képesítéshez kötött mesterségek szerint való feldolgozás után történő értékesítés, a mezőgazdasági termelés foglalkozásával együttjárónak nem tekinthető. Ez már külön, önálló foglalkozás, amely külön haszonszerzésre irányul, külön adókat, külön terheket visel, külön szabályokhoz kénytelen alkalmazkodni. Magában a törvényben nincs is sehol kimondva, hogy a mezőgazda képesítéshez kötött ipart iparigazolvány nélkül folytathatna. De már egy 9104/1885. F. I. K. rendelet azt mondja: „házi iparcikkek készítésére, vagy tárgyaknak saját használatra való előállítására, vagy mezőgazdasági terményeknek fel- vagy átdolgozására iparigazolványra nincsen szükség.'' így persze ez abszurdum, mert tekintettel arra, hogy a rendelet a mezőgazdasági termények fel- vagy átdolgozását iparigazolvány nélkül még csak a termelői minőség fenforgásához sem köti, a mezőgazdasági terményeket felvagy átdolgozó iparosok számára sem kellene iparigazolvány. De az idézett rendeletrészt megelőző rendelet-szövegből is világosan megállapítható, hogy még a szóban forgó rendelkezés sem kívánt ily széleskörű ipari szabadságot a., mezőgazdasági termelés számára biztosítani. A mértékadó momentumok a saját használatra vagy elárusításra való kikészítés, a saját, vagy idegen anyagok felhasználása, továbbá a rendszeres iparszerűség vagy a háziipar jelleg. Ezért mondja az idézett rendelet: „Így van hivatva az elsőfokú iparhatóság mérlegelni és határozatot hozni afölött, várjon a takácsok a foglalkozást idegen segédekkel rendszeresen, iparszerűleg, avagy csak családtagjaik felhasználásával mellékfoglalkozásként űzik; vájjon az uradalom csak saját céljaira, bár idegen segédekkel éget-e téglát, avagy elárusítja-e az égetett téglát idegeneknek is; vájjon a földmives csak saját termékeit főzi-e meg felállított üstjében pálinkának, avagy bevásárolt terményt is feldolgozik-e.“ Tehát az elsőfokú iparhatóság, mint ebből kitetszik, a mezőgazdasági termények föl- vagy átdolgozását még a lényegileg falusi mezőgazdasági termelőknek sem engedheti meg föltétlenül iparigazolvány nélkül, hanem az is mérlegelni tartozik a ténykörülményeket, amelyek mellett iparigazolvány-mentességről lehet szó. Eme fölfogás helyes voltát igazolják azok a rendeletek, vagy elvi jelentőségű határozatok is, melyek speciálisan a húsipar nyersanyagát szolgáltató mezőgazdasági termények, állatok feldolgozására vonatkoznak. íme: 1. A mészáros mesterséget kivételesen (nem iparszerüleg) gyakorló földmiveseket iparigazolvány váltására kötelezni nem lehet. (11.693/1885. F. I. K.) — 2. A házi fogyasztás céljára levágott, vagy saját nevelésű sertések, egyes, a házi fogyasztás körében föl nem használható részeinek eladása iparűzésnek nem tekinthető s igy arra sem iparigazolvány, sem engedély nem szükséges. (25.058/1898. K. M.) — 3. Az otthon hizlalt sertéseknek bizonyos időszakokban való leszurása, illetőleg az ekent nyert húsnak, szalonnának, zsírnak s a sertések egyéb alkatrészeinek elárusítása nem képez ipari foglalkozást s az illető