Mindenes gyűjtemény 1-2. (Révkomárom, 1789)
2. negyed - 1789-10-24 / 7. levél
( o )|. VH. LEVÉL. Költ Komáromban Mind Szent Havának 24. Napján. A 9 régi Görögök nagy tiszteletet adtak» azoknak hótt testeiknek, a’ kik a’ Hazáért való hartzokban estek el. — Azt írja Thucidydes, hogy három napokon egyórás után kitétettettek azoknak tsontjaik a’ szemlélésre , és a’ lakosok hintettek azokra minden féle rózsákat ’s drága illatú szereket. Azután Cyprus fából készíttetett koporsókba helyheztették ’s a’ Városnak legszebb Hostatjában eltemettették , és a’ legtiszteletesebb ’s legböltsebb személly, egy ditsőséges orációt mondott dítséretekre. Egyszer a’ többek között Pericles választatván ki el végre, az ő sebes víz módjára tsergedező hathatós édesen szállása, minden jelen-valókat a’ könyhúllatásig megilletett. De mikor Miltiades tíz ezered magával Dáriusnak száz ezerből álló táborát a’ Marathon mezején megverte, ennek a’ ditsőséges győzedelemnek örök emlékezetére, a’ harcon elesett Athenásbéliek nagy pompával a győr G 9?