Mindenes gyűjtemény 3. (Komárom, 1790)

1790-02-06 / 11. levél

90 ( o ) *a­rakat le­rontottak , ’s száz hatvan négy ezer forint kárt okoztak. A’ Lakosoknak szá­­mokt minden Jövevényekkel eggyütt 1776- ban volt tizen-kilentz ezer, már most rá megy húsz ezerre; a’ városnak esztendei adója pedig 19207. forint és 20. krajtzár. V-szer Kalotsa, Érseki város, fél órá­nyira a’ Dunához. Fekszik csak nem kö­zepében az úgynevezett Sár-köznek, melly húsz négy­szeg mért­földekre terjed­ ki. Né­­m­ellyek ennek a’ Városnak nevét húzzák azoktól a’ Colossusoktól, mellyeket a’ Ró­maiak itt építettek; mások Pannóniának Colossus nevű Tiszt-tartójától, mások pedig a’ Koletinusoktól , a’ kik hajdan a’ Dráva és Száva köztt lakoztak. A’ Török vesze­­delem előtt virágzó város volt ez, mellyet Csáky Imre Ér­sek’ idejében eggy száz negy­ven esztendős öreg lakos, és az ő száz esz­­tendős felesége, sokszor elö-beszéllttek az Érseknek, ennek a’ nagy Méltóságnak nem kevés gyönyörködtetésére. Ez az Érsek é­­píttette a’ benne lévő szép templomot 1725- ben, mellyet annakutánna Kardinális Battyá­­ni tökélletességre vitt. Az Érsekeknek nyá­ri lakozások vagyon Hajóson , melly ide két órányira esik ; úgy szint­én három fertálynyi­­ra a’ Városhoz , vagyon Fok­ tan eggy szép múlató házok. Sokszor, kivált a’ régi idők­ben , olly boy halászatok estek itt, hogy

Next