Szőllősi Zsigmond (szerk.): Mindent tudok - Az Ujság könyve 20. (Budapest, 1941)
Tápay-Szabó László: "Mindent tudok"
„NMDEZT TUDOK” Irta: TÁPAY-SZABÓ LÁSZLÓ Mikor az istenfélő Jóbot szörnyű csapásainak napjaiban meglátogatták barátai, ezeknek egyike, Bihlád, így szólt a szenvedőhöz: „Mert mi csak tegnapiak vagyunk és semmit sem tudunk, mert a mi napjaink csak árnyék e földön.” A tudás és az idő egymáshoz való viszonya íme, itt van előttünk. Egyedül Isten a mindentudó, mert egyedül ő az örökkévaló. Jób idejében, a pátriárkák korában még csak tegnapi volt az ember !..,7 (S nem tudott semmit. Ma az emberiség már három-négyezer évvel öregebb, mint Jób idejében és tudása a Jób korabeli emberiség tudásához képest óriási és csodás. De mivel az örökkévalósághoz képest három-négyezer év csak egy pilla tudnak milliomodrészénél is sokkal kevesebb, az, amit ma tudunk, semmi ahhoz képest, amit még tudni lehet. Nagyon szerényen megváltjuk tehát, hogy nem betűről-betűre értelmezendő ennek a könyvnek a címe, mert közelebb járnánk a valósághoz, ha azt mondanák, hogy semmit sem tudunk. De mivel az emberiség tudása legelsősorban, idő kérdése, az az idő pedig, amit az ismeretek összeszedésére, rendezésére, tisztázására és érthetővé tételére mi együttvéve fordítottunk, akik ezzel a munkával hivatásszerűen foglalkozunk, a maga összességében sokkal több, mint amennyi az egyén életének időtartamából kitelik, az ismeretanyag, mellyel foglalkozunk, olyan óriási és az egyéni elme legnagyobb lehetséges munkaidőtartamát is annyira meghaladó, hogy közelebb jár a mindenhez, mint a semmihez, nincs nagy hiba a címben , annál kevésbé, mert nincs ember, aki egymaga is tudná mindazt, amit ebben a könyvben előadunk. Ismereteket szerezni és ismereteket közölni két különböző dolog és ez igen nagy baj az emberiségre nézve. Valamire megtanítani az embereket csak az tudja, aki az illető dolgot jól tudja, de éppen a legnagyobb tudósok közül a legkevesebben tudják az embereket megtanítani arra, amit ők tudnak és így a tudományoknak jelentékeny része az emberekre nézve elérhetetlen, hozzáférhetetlen kincs marad. Csak attól tanulhatunk, aki tud, de nem mindenkitől, aki tud. Az emberiséggel a legtöbb ismeretmennyiséget a sajtó közli, nem a tudósok, nem az iskola, sőt nem is a könyv. Az iskola a tudásnak csak legapróbb elemeit terjeszti s e munkásságát a felnőttekre nem terjeszti ki. Mi lenne velünk, ha esed: azt tudnák, amit az iskolában tanultunk ? Azt kellene éreznünk, hogy tíz, húsz, negyven vagy ötven évvel ezelőtt megállott velünk a világ, az azóta elmúlt időt átaludtuk és most felébredve, nem is értjük, hogy mit beszélnek az emberek, nem tudjuk, mi az „átvilágítás”, a „salvarián”, a „fasizmus”, a „sibolás”, a „forgalmi adó”, a „társadalombiztosítás”, a „b-lista”, a „közigazgatási eljárás”, a „munkatábor”, a „villámháború”, a „nyersanyagbiztosítás” stb. Az, hogy amit az iskolában nem tanultunk meg, tanuljuk meg könyvekből, ábrándos gondolat. Ha egy ismeretközlő könyv magyar nyelven százharmincezer példányban kelne el .