Magyar Jövő, 1921. január-július (3. évfolyam, 2-172. szám)

1921-05-04 / 100. szám

Szerda, május 4 A tűzoltókat kerékgyártó és kovács Mesterségre taníttatja a város A városi tanács tegnap elhatározta, hogy a nagyobb külföldi városok ■tintájára a hivatásos tűzoltókat ki­­képezteti a kerékgyártó és kovács mesterségre, valamint a szerelő­­iparra. E célra a városmajorban legközelebb műhelyt rendez be, ahol a tűzoltók a város kerékgyártó , kovács- és szerelőmunkáit fogják végezni. A városmajor átalakítására a mér­nöki hivatal tervezetet készített és azt a tanács tegnap elfogadta. Miu­tán új építkezést a város most még nem végezhet, ezért ideiglenesen úgy oldották meg a műhely elhelye­zésének kérdését, hogy a majorban lévő istállók egy részét és az egyik kocsiszínt igen csekély költséggel átalakítják. Ha azonban a viszonyok kedvezőbbek lesznek, új épületet emelnek és az üzemet is megfele­lően kibővítik. A városi műhely megszervezésé­nek gyakorlati haszna igen jelen­tős. Egyrészt jól járnak a tűzoltók, akik fizetésükön felül külön kere­sethez jutnak, másrészt pedig a vá­ros saját műhelyében jól és olcsón fogja javíttatni a kocsikat és a gaz­dasági szerszámokat és jutányos áron végeztetheti a különböző sze­relőmunkákat. Évenként százezer koronánál is nagyobb összeget fog így megtakarítani. A tanács megbízta a gazdasági ügyosztályt, hogy gondoskodjék a műhelyeknek minél gyorsabb beren­dezéséről. Az ír szabadságharc London, máj. 3. (Bud. Tud.) A királyi csapatokat tegnap a corki grófságban küldö­­ttemnál lesből megtámadták. A harc másfél óráig tartott. A támadók köz 2.41­­21 elesett, 2 megsebesült és 3 fogságba jutott. Számos puska, bomba és hadiszer a csapatok kezén maradt. Tovább tart az angol sztrájk London, máj. 3. (Bud. Tud ) A szrájkhelyzet válto­zatlan. Az újabb békítési kísérlet semmi kilátással sem kecsegtet. Valószínű, hogy a sztrájk sokáig elhúzódik. Bomlanak a német kommunista pártok Bécs, máj. 3. (MTI ) A Neues Wiener Journal­nak jelentik Lipcséből: A német­­oszigi kommunista pártok fel­bomlása gyors ütemben halad előre. Naponta tömegesen jelentik be a pártból való kiválásukat. Figyelemre méltó, hogy ezzel szemben ugyan­ebben az időben a keresztény szak­­szervezetek hallatlan mértékben meg­szaporodtak. Különösen a katholikus vidékeken. »MAGYAR JÖVŐ* Felsősziléziát megszállták a lengyelek. Budapest, május 3 Poroszlóból jelentik. Ma éjjel be­következett, amitől a felsősziléziai németek tartottak. Fegyveres lengyel csapatok és felfegyverkezett lengyel néptömegek puccsot rendeztek. A lengyel csapatok és a felfegyverke­zett lengyel polgárok tegnap elfog­lalták Kattowicz városát és kerületét Beuthen városát és környékét, to­vábbá Gewicz városát. Beuthenben bezárták az iskolákat és a boltokat. A lengyelek keresztülvágták a köz­úti villamos felső vezetékeit. A vas­úti forgalom megszűnt. A városban mindenfelé a fegyveres lengyel pol­gárok őrjáratai cirkálnak. Délelőtt francia csapatok érkeztek Beuthenben, de passzíve viselkednek. A környéken az éjszaka folyamán sűrűn hallattszott puskaropogás. Giewiczben a lengyelek eltorlaszol­ták magukat a tüzérségi kaszár­nyában. A német népszavazási rend­őrség őrködik a városban és egyel­­lőre nincs baj, de Gleiwicz környé­kén a falvakban és Nimick­ben a lengyelek megtámadták a német la­kosságot és fosztogatások is történ­tek. Kattowiczban kihirdették az ostromállapotot. Felsőszilézia egész déli vidéke, Sorrau, Pless és Ribnick városok a fegyveres lengyelek kezére jutottak. Obergloga és Oppern vasúti hídjait a levegőbe röpítették. Hindenburg­­ban véres harc volt a német nép­­szavazási őrcsapatok, a német hiva­talnokok és a fegyveres lengyelek között. Nem oszlatják fel az internálási tábort Budapest, máj. 3. Az internálási tábor továbbra is fennmarad, sőt mint beavatott hely­ről közük, amennyiben a kivételes hatalommal való kormányzást meg­szüntetik a mostani kormány a meggondolás tárgyává teszi, hogy ezt az intézményt politikai bűnösökre vonatkozólag más formában, de minden esetre fenntartja. A miniszter elhatározását ebben az ügyben minden oldal­ról feszült érdeklődéssel várják. A Felvidék magyarsága tiltakozik a folytonos sztrájkok ellen. Érsekújvár, május 3. (MTI). Az országos magyar kis­gazda és kisiparos párt naggyűlésén Szentiványi József képviselő felszóla­lása után Boldoghy Gyula, a komá­romi ipartestület elnöke fejtegette, hogy sztrájkkal ássák alá a magyar munka, a magyar kéz által teremtett eredményeket. A napilapok szitanak a falvakban izgalmat és ha a ható­ságok nem segítenek a bajokon, ak­kor ők maguk fognak segíteni Fuesy Kálmán üdvözli a párt szervezkedését. Beszédét a cseh cenzúra a lapokból törölte. Varga Olasz János jogokat köve­tel a Felvidéken élő magyarság számára. Varjassy Géza hangoztatja, hogy senki sem tilthatja meg, hogy az elszakadás után is szerethessük véreinket és tiltakozik az ellen, hogy a csehek ellenségesen nézzenek Magyarországra. Augusztusra­­­rs emelkedik a korona. Budapest, május 3. A gazdasági miniszterek tegnap a termelési esztendő gabona­forgal­máról tanácskoztak Hegedűs pénz­ügyminiszter a tanácskozás során kifejezést adott annak a nézetének, hogy augusztusra remélhetőleg 5 re emelkedik a korona ás ha ezt vesz­­szük számítási alapul, akkor Roller dam­bati a búza nem fog többe ke­rülni 750 koronánál, amihez hozzá kell adni még 300 korona szállítási és egyéb költséget. Így a külfö­di búza 1050 koronába kerülne, ami minden esetre nivelállólag hatna a belföldi gabona áralakuláséra. Drágább lesz a borjúhús. A miskolczi húsiparok a borjúhús árá­nak 4 koronával magasabban való megállapítását kérték. Az árvizsgáló bizottság csütörtökön dönt az ár­emelés ügyében. шмимшш A dolovai nábob leánya. Kedves és tiszta, meleg magyar levegő üdítő hangulata pihent kedd este a színház — üres padsorai fölé: Herczeg Ferenc nem kell Mis­­kolcznak — a Hattyúi zsúfolt ház nézi végig, biztos. Pedig szép és pihentető­s régi bár, s mégis frissen hat Herczeg Ferenc pompás színműve, a dolo­vai nábob leánya, melyet felújított az új naturbue Burányi Albin be­mutatkozásával a színház A két vezetőszerep Kondráth Ilonáé és Thuróczyé volt. Kondráth Ilona kivételes művészete, ízlése ra­gyogva mutatta Herceg legszebb elgondolásait ; szívvel, finoman ját­szotta meg az ifjú vidéki magyar úrhölgyet. Tauróczy Tarján Gida jellegzetes magyar vonásait teljes megértéssel, huszáros készséggel formálta meg. Erős, kemény férfi, szerelmes férfi volt. Burányi Albin jól választotta meg bemutatkozó sze­repét. A gyermekember kadét rokon­szenves egyéniségét közvetlenül ked­vesen, ügyesen találta meg s adta. Ügyes, tehetséges színész; érzik a játékán, hogy még kezdő, de igy tb nyereséget jelent a szerződtetése s a hozzáértő és szigorú rendezői kéz, amelyre nyilván szüksége van, szép sikerekhez fogja még segíteni. Kisebb szerepekben jól megját­szott alakokat adok Martinyi Margit, Gáspár, Lóránt, Rátkai és Szabó. A darabot stílusosan rendese Turóczy, Haydu István hangversenye. Szerdán este tartja Haydu látván gordonkaművész, a gazdakör nagy­termében népszerű hangversenyét. A Concert este fél kilenc órakor kez­dődik A hangverseny iránt, tekin­tettel a művész nagy qualitásaira és népszerűségére, a zeneértő közönség körében, nagy érdeklődés nyilvánul. A műsor összeállításánál az az in­tenció vezette a művészt, hogy egy­aránt nyújtson klasszikus, nehezebb fajsúlyú és könnyebb melódikus muzsikát. A hangverseny így kiváló zenei élvezettel kecsegtet. 5 A városi zeneiskola növendé­keinek hangversenye 10 én, ked­den este nyolc órakor lesz a Korona nagytermében. A hangverseny mű­sora következő : Tschaikowsky : Elégia. Előadja az iskolai vonós­­zenekar. Tomass Gioardani: (144) Aria. Zenekar kísérettel énekli Schu­­lek Dezső. Tanára dr. Katona Lászlóné. Beniczay Gyula : Exaudi Domine. Vonós zenekar kísérettel, énekli Hornyék Olga. Tanára dr. Katona Lszlóné. Mozart : Versenymű (A dur), a) Allegro aperto, b) Adagio, c) Tempo di Minuetto. Hegedűn, zenekar kísérettel, előadja Wurfer Kálmán. Tanára Rákos Arnold. We­ber : Arietta a Bűvös vadász c. ope­rából. Zenekarkísérettel énekli Fehér Katalin. Tanára dr. Katona Lászlóné. Kun László : A rózsa temetése. Énekli az iskolai női énekkar. A zenekari számokat Koller Ferenc zeneiskolai igazgató, az énekkari számot Senger Gusztáv tanár ve­zényli. A tiszta jövedelmet a zene­iskolai „Szent Gály ösztöndíjalap” gyarapítására fordítja az iskola igaz­gatósága. Jegyek László Ervin könyv­kereskedésében kaphatók. Az utolsó bérletes előadást csütörtökön, 6 án tartja a színház. A színház azonban azontúl is fenn­tartja naponta 12 óráig a bérlők régi helyét. Az Ezüst-sirályt pénteken újítja fel a színház, de már az új, a bécsi harmadik felvonással. A darabot Lóránt rendezi s a régi együttesben csak Marcs­inka Vica és Vénusz az újak. Vendégszereplések: 10-én és 11 én, a Debreczenben kéne menni és a Legénybúcsu főszerepeiben vendégszerepel Miskolcion­­. Pádly Margit és Endrei Jenő. Azután Fenyő Ili és Eejeczyné, Répási Guszti vendégjátékai következnek. Színházi musor­­ Szerda: Remete csengettyűje (A diósgyőr vasgyári műkedvelők köré­nek operaelőadása) Csütörtök délután: A doktor úr, este: Offenbach Péntek, szombat: Az ezüst sirály. Angol Elismerés a magyar keresztény irányzatnak Budapest, május 3. A Keresztény Nemzeti Liga üd­vözlő hratára Sydenham lordtól ma érkezett válasz Wolff Károly elnök­höz. A lord többek között ezeket írja : — A magyar nemzet iránt mély rokonérzéssel viseltetem és mindent meg fogok tenni, ami csak rajtam áll, hogy sérelmeiket közismerteké tegyem. Sohasem szabad elfelejteni, milyen remek hittel tet­te keresztül a magyar nemzet a zsidó bolseviz­­must, amely nem csak Oroszorszá­got tette tönkre, hanem amelynek örökké munkában levő propagan­dája itt is, ott is annyi népet téveszt meg még napjaiban is. Komolyan remélem, hogy Magyarország fel fog támadni a kemény sorscsapások után és bizonyosra veszem, hogy a keresztény eszme és a nép kemény munkája ez irányban is győzedel­meskedik. Turistakirándulás. A Természet­barátok Turistaegyesülete 5-én, csü­törtökön félnapos kirándulást ren­dez. Indulás az Erzsébet térről 1 órakor az Avason át Dobogó, Ma­gashegy, Görömböly-Tapolcza és vissza. Vezető: Bernáth Éviké.

Next