Magyar Jövő, 1922. május-szeptember (4. évfolyam, 99-210. szám)
1922-06-23 / 140. szám
2 MAGYAR JO VG Gaál Gaszton a Ház elnöke Alelnökök Szcitovszky Béla és Huszár Károly. Megválasztották a nemzetgyűlés tisztikarát Budapest, június 22. (A Magyar Jövő tudósítójának telefonjelentése.) A mai nemzetgyűlést délelőtt 11 órakor Apponyi Albert gróf korelnök nyitotta meg. Bejelenti, hogy Nagy Ernő felszólalásra kért és kapott engedélyt. Nagy Ernő kijelenti, hogy a keddi ülésen olyan kijelentésre ragadtatta magát, mely nem volt parlamentáris. Bejelenti, hogy a szombati parlamenti ülésen előterjeszti azt az állapotot, amelyet Gulyás István indított ellene a választás alatt. Ezután az elnök megállapítja, hogy a keddi ülésen a Nagy Ernő által előadottakból a nagy zajban semmit sem hallott, de a gyorsírói feljegyzésekből kötelességének tartotta megállapítani, hogy Nagy Ernő inparlamentáris kijelentésekre ragadtatta magát, amit Nagy Ernő jóvá tett. Bejelenti továbbá, hogy Teleki Pál gróf és Szentpáli István dr. ugyancsak beadták megbízó leveleiket. Ezután az elnök kéri a megbízó osztályokat jelentés tételre. Szabó Sándor dr. előadó bejelenti az osztály megalakulását. A mandátumokat megvizsgálták és 57 mandátumot kifogástalannak találtak, ezeket az A) osztályba sorozták. Az állandó bizottságba beválasztották Herczeg Béla és Kaas Albert dr. póttagokul Meskó Zoltánt és Lusztig képviselőket. Azután Rácz János képviselő beterjeszti a második osztály jelentését, mely szerint elnöknek Graefl Jenőt, előadónak Rácz Jánost választották meg. A megbizóleveleket kifogástalannak találták és így az A) osztályba sorozták őket. Rendes tagok Czetler és Szili képviselők, póttagok Bartos, Sziráky gróf. A harmadik osztály jelentését Prónay György gróf terjeszti be. Elnök Fáy Gyula, jegyzővé választották Petrovics Györgyöt. Az öszszes képviselők mandátumát kifogástalannak találták és az A) osztályba sorozták. Az állandó igazoló bizottságba megválasztották rendes tagokat : Almássy László, György, Mikovényi és Sally képviselőket. A negyedik osztály jelentését Rfczer Ernő képviselő jelenti be. Elnöknek Platthy György, jegyzővé pedig Őri Szabó képviselőt választották meg. A megvizsgált mandátumok közül kifogás alá estek Wild József, Szilágyi, Strausz, Paupera és Szentpáli István dr. képviselőknek mandátuma. Ezeket a B) osztályba sorozták. Itt említjük meg, hogy Szentpáli István dr. mandátumában azért találtak kifogásolni valót, mert a mandátumhoz elfelejtették csatolni az első választás jegyzőkönyvét, ami nélkül pedig a mandátum nem teljes. A pótválasztást ugyanis természetszerűleg meg kellett előzni egy alapválasztásnak, aminek eredménytelensége indokolja meg a pótválasztás szükségességét. Szentpáli István dr. a hiányról azonnal értesítette telefonon a város vezetőségét, amely csütörtökön délelőtt küldte fel Budapestre az első választás jegyzőkönyveit, hogy ezáltal Szentpáli István dr. mandátuma igazolható legyen. A negyedik osztály jelentésének előterjesztése után az elnök bejelenti, hogy megvizsgáltak 243 mandátumot, kifogás alá esett 6, igazoltak 237 mandátumot. Ezután a Ház áttér az elnökválasztásra. A korelnök felkéri Dénes jegyzőt, olvassa fel a házszabályok ide vonatkozó rendelkezéseit! Ennek megtörténte után az elnök 5 percre felfüggeszti az illést. Szünet után a korelnök kihirdeti a szavazás eredményét. Eszerint leadtak 185 szavazatot, amelyek közül Gaál Gasztonra esett 145, negyven szavazólap pedig üres volt. A nemzetgyűlés megválasztott elnökének tehát Gaál Gasztont jelenti ki a korelnök. (Élénk éljenzés és taps.) Az elnök elrendeli az alelnökök megválasztását, majd félórára felfüggeszti az ülést. Az ülés megnyitása után a korelnök kihirdeti a szavazás eredményét. Leadtak összesen 160 szavazatot. Szcitovszky Bélára 135, Huszár Károlyra 128 szavazat esett. Huszonegy szavazólap üres volt, hét pedig megoszlott. A szavazás alapján a korelnök Szcitovszky Bélát és Huszár Károlyt a Ház megválasztott alelnökeinek nyilvánítja. Apponyi Albert gróf korelnök bejelenti, hogy a nemzetgyűlés jegyzői állására 165 szavazatott adtak le. Jegyzővé választották 150 szavazattal Bartos Jánost, Bodó Jánost, Forgách Miklóst, Héjj Imrét, Perlaky Györgyöt és Petrovich Györgyöt. A háznagyi állásra 130 szavazattal Karaffiáth Jenőt választották meg, 20 szavazat esett Kállay Tamásra, a többi szavazat megosztott. Apponyi Albert gróf ezután köszönetet mondott a Ház bizalmának, amellyel a tisztviselők választásakor nyilvánítottak, köszönetet mondott továbbá az összes képviselőknek azért az előzékenységért, amellyel őt a Ház megalakulása óta megillették. Mielőtt a megválasztott nemzetgyűlési képviselők a helyüket elfoglalták volna, az elnök az ülést 5 percre felfüggeszti. A házelnök székfoglalója Szünet után Gaál Gaszton foglalja el az elnöki széket. Meghatva mond köszönetet a Ház bizalmáért, majd igy folytatja : — Kijelentem mindenekelőtt, hogy a tanácskozásokat a múlt nemzetgyűlésen ideiglenesen elfogadott 1908. évi házszabályok alkalmazásával fogom vezetni mindaddig, amíg a nemzetgyűlés e tekintetben másként nem intézkedik. A házszabályok alkalmazásában a legliberálisabban kívánok eljárni. El vagyok tökélve, hogy ameddig a szólásszabadság a házszabályok keretén belül marad és a törvényalkotás munkáját szolgálja, ezt a szólásszabadságot bármilyen irányból jövő kísérlettel, vagy támadással szemben a legmeszebbmenő módon megvédelmezem. Meg kell emlékeznem a házszabályok 258. paragrafusának alkalmazásáról is, amely már több ízben volt vita tárgya. Erre vonatkozólag férfias nyíltsággal kijelentem, hogy a magam részéről Návay Lajos volt elnök úr magyarázatát fogadom el és fogom a paragrafust alkalmazni, ha az elkerülhetetlennek mutatkoznék. Szükség van arra, hogy az ország rendkívüli súlyos helyzetében társadalmi, felekezeti és pártkülönbség nélkül testvéri szeretettel végezzük törvényhozói munkánkat az ország érdekében. Működésünkre kérem a jó Isten áldását. Az elnöki székfoglaló után Gaál Gaszton köszönetet mondott Apponyi Albertnek, a nemzetgyűlés korelnökének és a körjegyzőknek s ezzel az 1922. évi junius 16-ára összehívott nemzetgyűlést megalakultak jelenti ki. Erre a nemzetgyűlés tagja, valamint a közönség felállott helyéről és Gaál Gaszton a következő beszédet mondotta : — Tisztelt nemzetgyűlés ! Az alatt, mig a törvényhozás szünetelt, megrázó gyászesemény sújtotta nemzetünket. A mindenható kifürkészhetetlen akaratával folyó évi április hó 1-én fiatal korában, idegen földön a halál kiragadta az élők sorából IV. Károly király őfelségét, Szent István koronájának egykori viselőjét. Gyászos elhunyta az ősi intézményekhez ragaszkodó ország minden polgárában mély visszhangot váltott ki. Mint királynaki,tragikus és emberileg mélyen megindító sorsát történelmi távlatból tárgyilagosan méltatni a későbbi kor feladata leendő ma, amidőn mint törvényesen megválasztott képviselők itt egybegyűltünk, kötelességünk megragadni az első alkalmat arra, hogy a gyászbaborult családnak a nemzet őszinte, mély részvétét kifejezzük és tolmácsoljuk. Javaslom tehát a tisztelt nemzetgyűlésnek, méltóztassanak elhatározni, hogy a nemzetgyűlés IV. Károly király őfelségének, Szent István koronája egykori viselőjének elhunyta felett érzett mély gyászának jegyzőkönyvileg adjon kifejezést és bízza meg a nemzetgyűlés elnökét, hogy erről őszinte mély részvétünk nyilvánítása mellett a magába maradt, gyászba borult családot megfelelő módon értesítse. (Élénk helyeslés.) A nemzetgyűléselnökének indítványát elfogadják és az elnök ezt határozatilag kimondja. Az elnök ezután megemlékezik Bernáth Bélának, múlt nemzetgyűlés korelnökének e hó 14-én történt elhunytáról és indítványozza, hogy a nemzetgyűlés részvétének a mai ülés jegyzőkönyvében kifejezést adjanak. Az indítványt a Ház egyhangúlag elfogadja. Az elnök ezután felolvassa a távozó és újonnan kinevezett miniszterek névsorát. Ezután Bethlen miniszterelnök indítványozza, hogy a megválasztott hat jegyzőhöz meg két új jegyzőt válaszának. A Ház az indítványt elfogadja. A nagy éljenzéssel fogadott beszéd után a napirendet állapították meg s az ülés véget ért. ^ Interpellációk '"A nemzetgyűlés interpellációs könyvébe a következő interpellációkat jegyezték be : Grieger Miklós a földmivelésügyi miniszterhez és az igazságügyminiszterhez sürgős tárgyban, Farkas I. a pénzügyminiszterhez a dohánygyári munkásnők bérmozgalma tárgyában, Köttevényi Szabó István a földmivelésügyi miniszterhez a veszettség elleni védekezés tárgyában, Jánossy Zoltán a belügyminiszterhez a pétervásárai kerületben elkövetett választási viszszaélések tárgyában, Haller István a pénzügyminiszterhez a cukor árának megállapítása tárgyában. — Halmay főjegyző a város közgyűlésén. A város mai közgyűlésén Halmay Béla dr. a város főjegyzője, aki most jött haza 8 éves hadifogság után, igen meleg hangon köszöntötte szülővárosa képviseletét és átadta azoknak a miskolcziaknak az üdvözletét, akik a sors tragikus akaratából nem térnek többé vissza. A felszólalás mély benyomást keltett és a közgyűlés szeretettel ünnepelte a városnak hosszú időn távol volt főjegyzőjét. Péntek, június 23 László László bűnügye Megvizsgálják a hipnotizőr egyetemi hallgató elmeállapotát Budapest, június 22. (A Magyar Jövő tudósítójának telefonjelentése.) A fővárosi lapok már több ízben foglalkoztak László László, a hipnotizáló egyetemi hallgató ügyével, akit hétszeres öngyilkosságra való csábítással gyanúsítanak és aki ellen legutóbb lopás büntette címén is megindult az eljárás azon az alapon, hogy 1919-ben egy padlásról különböző ruhaneműeket lopott. László kihallgatása alkalmával azzal védekezett, hogy szuggeszció hatása alatt cselekedett és ily állapotban képtelen cselekedeteiről számot adni. A letartóztatásban lévő egyetemi hallgató ügyében Lévay Rudolf dr. ügyvéd úgy is, mint a Magyar Metafizikai Társulat megbízottja, beadványt intézett az ügyészséghez, amelyben kérte László abnormis testi és elmebeli állapotának megvizsgálását. A Magyar Metafizikai Társulat egyik alosztálya, mely az úgynevezett mediális jelenségek tudományos vizsgálatára alakult és amelynek tagjai között kiváló szakértők vannak, a védő beadványa szerint ez év januárja óta állandóan foglalkozik Lászlóval és megállapította, hogy László úgynevezett mediális testi és lelki sajátságokat árulja el. Ezeknek a tünetei többek között a rendületlenül fokozott szuggerábilitás, valamint a szomnambulizmussal kapcsolatos tudatváltozás. Lászlónál ezekkel kapcsolatos rendkívüli fizikai jelenségek észlelhetők, így például sajátságos fénytünemények és nehéz tárgyak elmozdítása nélkül, hogy ezeket ő testi funkciójával idézné elő. E jelenségeket a szakértői bizottság László előzetes megmotozása és tudományosan ellenőrzött megfigyelése mellett konstatálta. A védő beadványa egy rendkívül érdekes kísérletet is felhozott László szuggerálhatóságának bizonyságául. Völgyessy Ferenc dr. hipnózissal foglalkozó orvos László homlokára egy ízben hideg pecsétnyomót nyomott és azt szuggerálta be Lászlónak, hogy tüzes vas égett. Ennek hatása alatt tényleg egy hónapig gyógyuló égési sebet ejtett Lászlón. A beadványban végül Lévay védő kéri, hogy László Lászlót vizsgáltassák meg beszámíthatatlanságának megállapítása végett. A mikófalvi Passió-játékra Miskolczról külön vonat csak az esetben indul, ha elegendő számú utas jelentkezik. Azért ma, pénteken déli 12 óráig kell a passiójegyek árusítóinál a részvételt előjegyeztetni. Iskolák egyesületek, testületek, kongregációk akár egyenként, akár tömegben siessenek jelentkezni. Ha a külön vonat biztosítva van, pénteken délután a kirakatok plakátjai hirdetik a passió-jegyváltást és ezzel a vasúti jegy megszerzését. Mikófalván ételekben és italokban gazdag étterem van, mégis különösen az ifjúságnak a batyut ajánljuk. Az útra kiránduló ruhába kell öltözködni. Az előjegyzésnél feltétlen jelentendő : II. (144 kor.), vagy III. osztályra (84 kor.) kíván utazni. WWWWA/WWWN/WWWWWWWWWWWWMWW —Az angol főrendiház reformja, Londonból jelentik : A felsőház egyik legutóbbi ülésén osztották szét a felsőház reformjáról szóló törvényjavaslat tervezetét. A reform fő célja a javaslat indokolása szerint a születési arisztokráciának a szellemi arisztokráciával való helyettesítése és az örökölhető főrendiházi tagság megszüntetése.