Magyar Jövő, 1924. január-április (6. évfolyam, 8-99. szám)
1924-04-20 / 92. szám
Hatodik évfolyam, 92. szám. Apa 2000 korona Vasárnap, 1924. évi április hó 20 MAGYAR JÖVŐ I Előfizetési ár egy hónapra 20000 korona A befizetéses alkalmazottak 20 százalék kedvezményt kapnak. Egyes szám ára úgy helyben mint vidéken mindennap JOOOK. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: PUSKÁS JENŐ Szerkesztőség és kiadóidvats : Miskolc Kossuth u. 5. szám. Telefon Felelős szerkesztő : 865, szerkesztőség és kiadóhivatal , 184. — Nyomda : Deák u. 9. sz., telefon 882 m*0*0*m*mMm*mi*Bp**mmмытам* Húsvéti hét Irta: Dr. Prohászka Ottokár. Föltámadt az Ur ! Alleluja ! Föltámadása ünnep, mint a hogy a ragyogó nap ünnepel, midőn éltetőleg s biztatólag önti ki fényét az emberiség küzdő porondjára s késztet élni s örvendezni. A föltámadt Ur az életet örök életté, az örömöt halhatatlan örömmé varázsolja, azért húsvéti reggele a halhatatlan, örök élet napkelete. Személyében ez a halhatatlan, örök élet lépett be a mi empirikus, hisztérikus világunkba s egymásba köti a fájdalomnak és halhatatlanságnak világát, azt, amelyikben küzdünk, azzal, melyben hiszünk. Meglengeti fejünk fölött a győzelem pálmáját. E pálma suhogása a leghatalmasabb hősköltemény, a legfölségesebb zsoltár, a leglendületesebb himnus egyben s nemcsak győzelemről, hanem végleges diadalról suttog, mellyel csak az élet győzhet a halál fölött, mikor hirdeti: vagyok, leszek, meg nem halok soha. S ezt az emberfia mondja, a föltámadott, megdicsőült Isten-ember s ezt nekünk mondja. Nem mint szibólumot, hanem mint tényt; nem mint páratlan kiváltságot, hanem mint általános világrendet a hitnek s az erénynek világában. S a kereszténység úgy is fogja föl Krisztus Urunk húsvétjét, mint tényt és just, mint történelmet és örök reményt, melyet bennünk történelemmé, valósságá vált majd ki az ő kegyelme. Eszményekkel és elvont ideákkal, szimbólumokkal és üres reménységgel be nem érjük, mi realisták vagyunk, a történelemben Krisztus föltámadásának realizmusáig s reményeinkben saját feltámadásunk világot koronázó kegyelméig. Ez a kettős realizmus jellemzi a kereszténységet, ez állítja bele diadalmasan a világba a krisztusi hitet a filozófiák abstrakcióival és szimbólumaival szemben! A filozófiák is vajúdnak, embert akarnak teremteni, megalkotják hoszszu sorokban egymást váltogatva s egymást cáfolva az ideális ember képét, a képet, az eszmét, az üres, de meg nem testesült ideált. Ez üres non sessel jönnek a vásárra s kinálgatják nagy hanggal az ideált, mely nem valóság s az ideális életet, mely nem él. Csoda e, hogy az emberiség várat vonva megy el a vásári kikiáltók bódéi mellett, ahol gondolatot mérnek meleg élet helyett?! A kereszténység máskép tesz ; a valóságos életet kereső emberiségnek bemutatja a megdicsőült embert; a föltámadás fényében állítja szemeink elé a legragyogóbb valóságot, minden fejlődésnek tetőpontját, minden filozófiának vérmes álmát , a megdicsőült halhatatlan embert! Itt az ideál valóság s itt a történelem reményeink beváltásának praetudiuma is. Föltámadt 6. föltámadunk mi is. Nekünk a föltámadás nem húsvéti hangulat, amelyet lelkünkben csicsereg a visszatért fecskes fészket épitő, dalos kis madár. Nem az élet öröme, melyet verőfény, napsugaras égbolt s a kikelet varázsa szit föl még a beteg ember telkében is. A mi föltámadásunk nem a természet föltámadása, melyről regél falevél és virág, zümmögő bogár és tavaszi szellő. Nekünk a föltámadás nem eszme s szent szimbólum, mely az igazság s az erény halhatatlanságát örökiti meg. A mi föltámadásunk nem a szívnek kipusztíthatatlan ösztöne, mely a siron túl is az élet szálait szövi s illúziók álmába ringatja vágyait. Eszmény, hangulat, szimbólum régi öröksége a bolygó emberi szellemnek, de amely életébe tartalmat önteni nem tudott s hitének s reménységének eleven gyökeret nem szolgáltatott. Mig a föltámadás csak hangulat s a föltámadt Krisztus csak eszmény, s szimbólum, addig az élet, az igazság, az erény is csak efemer ; az eszmény abstrakcióvá vékonyul s a jónak s az erénynek győzelme is mint szimbólum, de egyszersmind mint erőtlen tehetetlenség áll előttünk ! Mirevalók az eszmények, az ideák, szimbólumok, ha nincs valóságuk ? Hiszen ilyen vékonypénző abstrakciók csak a pesszimizmusnak lehetnek buzogányai, melyekkel az széttár minden reményt s minden rendet. Nem vezető, lelkesítő ideák, hanem sötétlő és kínzó árnyékok ezek az agyrémek. Mert ha nincs valóságuk, akkor csak arra jók, hogy kinzó ellentétet képezzenek ragyogó lehetetlenségük s nyomorult valóságunk között s érthetetlen s ostoba feszültséget s ezzel kint s örökös szemrehányást teremtsenek az átkozott valóság s a képzelt, mert valótlan ideálok között. Mind e szimbólumok ragyogó kísértetek s kegyetlen önkínzások ; e ragyogó eszményekből köd lesz s e magasan járó szimbólumok elvesztik erejüket, ha csak árnyak. A mi feltámadt Krisztusunk ellenben nem abstrakció, nem eszme, nem hangulat , hanem tény és valóság s mint ilyen a legreálisabb ideál ;eszmény, igen eszmény, de amely eleven valóság s létben, erőben, örömben, élvezetben valósul meg. Eszmény, mely nem valóság végleg is, — igazság, jóság, mely sehol sincs egyéni, személyes gondolkozásban s érzésben kiváltva, tisztára phantom és agyrém, melytől jó volna szabadulni. De nem is tartja magát az obstrukcióvá vékonyított eszményiség ! A gondolkozó nemzedékek szemeiben köddé foszlik s erejét veszti; mialatt a feltámadt Krisztusba s a föltámadásba, mint reális ideálokba, mint részben a múltnak, részben a jövendőnek fényébe fektetett hit őserő, mely nem gyengül, fény és világosság, mely a filozófiák csillagködeit is megvilágítja, mint örökké kikezdődő és ötökké szétfolyó hipotézist. Valóságot akar a világ, tündöklő, biztató valóságot, azzal a másik valósággal szemben, melyet lát és tapint s mely föltartózhatatlan erővel sodorja az életet a halálba ; szétfolyó hullámokon tükröző csillámok, elvont eszmék és eszmények helyett akar győzelmes hatalmakat, nem szimbólumokat, hanem realitást. S ezt a diadalmas, reális ideált át fogja hitével s reményével a föltámadt Krisztusban ; átfogja, megnyugszik s vigadoz : Föltámadt Krisztus a napon : Hogy az ember vigadozzon. Alleluja. Tizennyolc községet kapunk vissza Baranyában Budapest, április 19 (Saját tudósítónktól.) Baranya megszállott részéből 18 község vár visszacsatolásra. A megszálló szerb hatóságok már mindent elkövettek, hogy a községekben levő értékes tárgyakat elszállítsák. A szerb katonaság leszerelte az állami épületeket, iskolákat és egyéb intézmények helyiségeit. Érték, nélkül fogják visszaadni a hajdanában gazdag, most kizsákmányolt magyar falvakat. A bevonulásra a magyar karhatalmi hatóságok megtették a a szükséges előzetes intézkedéseiket. Lapunk mai száma 40 aidai A nemzetek szövetsége írta : Wiaseics Gyula báró Most midőn a nemzetek szövetsége teljes jóakarattal foglalkozik hazánk pénzügyi és gazdasági helyreállításának problémájával, időszerű lesz a nemzetek szövetségének értékelése is. Az Egyesség-okmány fogyatékosságaival sűrűen foglalkoztam és pontról-pontra mutattam ki számos dolgozatomban azokat a ferdeségeket, melyek felénk merednek a nemzetek szövetsége mai koncepciójából. Attól az ideáltól, mely a nemzetek szövetségének ragyogó napját alkotják, a mai szerkezet még igen távol áll, sőt a maga valójában ma még nem is a népek egyenjogú szövetkezését jelenti. A helyes értékelés azonban megkívánja, hogy reámutassunk az előnyeire is. Nagy értéket jelent már maga az, hogy végre van egy központi szerv, melynek kötelessége állandóan nemzetközi kérdésekkel foglalkozni. Állandó érintkezést teremt az államok között, amely a kölcsönös megismerés és megértés legbiztosabb eszköze. Semmi kétség, hogy ha a nemzetek szövetsége nem is akadályozza meg a háború lehetőségét, de a tartós béke biztosítása érdekében a meggondolatlan háborúskodás ellen nevezetes intézményes akadályokat állít fel. Háború előzetes közvetítő eljárás nélkül nem viselhető. Időt enged ez az eljárás az újra és újra megfontolásnak, mielőtt az emberiség e nagy csapását, a háborút zúdítaná az emberi békés együttélésre. Különösen nagy reményeket táplálhatunk az ily előzetes békeközvetítő eljárás sikeréhez, mert egészen bizonyos, hogy a modern háború öldöklő kegyetlen technikai eszközei órák alatt embertömegeket, egész városokat fognak elpusztítani.• Deimling Berchtold német tábornok egy elmélkedésében nemrég tartott szemlét a jövő háboruviselés technikája fölött. Nem katonaság kell többé, — mondotta, — hanem technikai üzem. Manipuláns, ki a gépeket és apparátusokat kezeli, melyekkel minden élet kioltható. —■ Tüzérség, tank és az eddigi ilyen eszközök a hadimúzeumokba kerülnek. Az egész háborúviselés a levegőben fog történni. A légi flotta városokat és mindent elpusztíthat, ami él és mozog. A modern háború pusztításai Jules Verne és Wells képzelőtehetségét és minden rémképet felülmúlt. Nemrég olvastam, hogy a berni egyetem egyik magántanára, dr. Wacker Gertrud asszony egy értekezésben, mely a „mérges gázháborúról" szól, az úgynevezett „Levesite“-gázt a háborús eszközök legborzasztóbbikának ismerte fel. — Egy amerikai vegyész laboratóriumában készült ez. A vegyésznek midőn phosphort és bizonyos savakat öszszevegyített laboratóriumában, eszeágában sem volt a hadieszköz célja és így ártatlan abban, hogy világrajött a minden hadieszközök legborzasztóbbika, a „Levesite“ gáz, amelyből kisadag — körülbelül annyi, mely 12 bomba megtöltéséhez szükséges — elegendő oly várost mint Chicagó vagy Berlin elpusztítani és minden életet megsemmisíteni. Még a pincék sem adnak menedéket, mert a „Levesite“ gáz súlyosabb mint a levegő, a földön terjed el és a mélységekbe is benyomul. Forrásokat, kutakat, a talajvizet, mindent megmérgez. Deimling tábornok is állítja, hogy ha ez a mérges gáz lesz a modern háború főfegyvere, akkor néhány repülőgép elég, hogy minden szerves életet, egész országrészeket kipusztítson. Ezért a háborút viselt Deimling elmélkedésében arra az eredményre jut, hogy béke legyen és jókarát uralkodjék a népek között. A jövő háború e szerint a beállítás szerint valóban az emberi kultúra megsemmisítését jelentené. Fájdalom ennek dacára mit tapasztalunk? Azt, hogy makacsul készülődnek a kultúra vezető államai is erre a borzasztó katasztrófára. A civilisatió élén haladó országok megkettőzzik légi flottájukat, dicsekesznek, hogy már tíz tonnás terhet biró repülőgépeik is vannak. Ily helyzetben lehet-e eléggé nem méltányolni azt a feladatot, melyet a nemzetek szövetségének szervezete kíván betölteni, midőn intézményes biztosítékokkal óhajtja megakadályozni a rettenetes modern háborút , sőt a szövetség a lőszernek és hadianyagnak magánvállalatok részéről való gyártása ellen fölmerült