Miskolc, 1877 (2. évfolyam, 1-104. szám)
1877-10-14 / 82. szám
Miskolc, 1877. Október 14. 187.—82. szám. Második évfolyam. Sfli ! Elifizetési dij: Negyedévre 1.50 kr. Félévre ... 3 ft. „ÄffEgész évre 6 „ “ ---------Megjelent minden csötörtökön és vasárnapon -j; &{a=S)i^5LS)!S=ÄfeS|äa^ MISKOLC. Helyi MeMet képi, ipar, teeMsli, parti és ismerettarjaszta tartog. Szerkesztőségi iroda: Széchenyi utca 757. sz., dr. Bódogh-féle ház. Egyes szám ara V Icr. Kiadói iroda: P5y R? Hirdetési dij: jJbNégyhasábos petit gjp sor 5 kr. Többszöri( »^hirdetésnél olcsóbb.!; m ____ hv$ X Bélyegű] 30 kr. jf Éves hirdetés 70 kt 4 i^S^JSi^LB Sag v Széchenyi-tér 749. szám. Kraudy-féle ház. Előfizetésre való felhívás „MISKOLC“ c £ iá. ■& helyi érdekű közlöny §$■. évnegyedére. A múlt hó végén megszűnvén évnegyedes előfizetőink előfizetése, tisztelettel kérjük őket annak megújítására, hogy a lap szétküldésében zavar ne történjék. Előfizetési dij házhoz hordással vagy postai küldéssel. Negyedévre 1 frt 50 kr. I Egész évre 6 frt. Félévre 3 frt. I Egyes szám 7 kr. SártoryIstván özvegye könyvnyomdája (Széchenyi-utca 749. Kraudy-féle ház.) A török birodalom történetének rövid vázlata, írta: KERÉKGYÁRTÓ ELEK. (Folytatása.) Említettük volt, hogy II. Szelim halálával megszakadt a jeles szultánok sora, és II. Murádban egy ocsmány jellemű, fösvény és vérszomjas uralkodó ült a szultáni székre. Ez a férfiú békét kötött ugyan Miksa magyar királylyal, mindamellett az apróbb csatározások, rablások nem szűntek meg, s habár a persák ellen veszített is, Sziszeknek, Veszprémnek és Palotának elesése, majd pedig Győrnek, meg Pápának török kézre jutása ebbe az időbe esnek. — A Murád fia III. Mohammed uralkodása alatt Mannsfeld és Pálfy vezérek oly sikerrel harcoltak a törökök ellen, hogy sok város és vár visszaszereztetett, s csak árulásnak tulajdonítható, hogy épen akkor a híres Eger vár elesett. A vízeszű Báthori Zsigmond erdélyi fejedelem ingatagsága is nagyon a törökök malmára hajtotta a vizet, de az már mind nem elég arra nézve, hogy a rosz erkölcsű uralkodónak szerencsét őröljenek az elkapott harcosai. Nem csuda tehát, ha I. Ahmed szultán sem volt szerencsés a hanyatló dicsőséget fölelevenítni, noha Bocskay István erdélyi fejedelem erre nézve ugyancsak megkönnyítette neki a helyzetet. Volt ugyan annyi hazna a szultánnak, hogy a nem királyságra terétett Rudolf magyar király a 20 évre kötött zsitvatoroki békekötésben három évenként magúsítandó 200,000 forint összegből álló ajándék adásra kötelezte magát. I. Ahmed halála után I. Mustapha lépett a trónra, akit 1618-ban II. Ozmán követett. Mind a két uralkodó romlott erkölcsű volt s uralkodásuk alatt belzavarok is nem egyszer támadtak. IV. Murádban vitézebb fejedelem ült a szultánok trónusára, ki elég szerencsés volt Európában Azov erős várát a kozákoktól elfoglalni, kicsapongó élete miatt azonban idő előtt kimúlván, utóda I. Ibrahim alatt ismét fejetlenségek és zűrzavarok támadtak, miglen 1647. IV. Mohameddel 1647-ben kezdetét vette az a nevezetes időszak, amely nemcsak a törökök történelmében, hanem az ausztriai birodalom és hazánk történelmében is igenigen nevezetes. Ugyanis ez alatt az uralkodó alatt történt, hogy 1664-ben Szent- Gothárdnál Montecuculi fővezér a törököket megsemmisítette. Ez alatt történt, hogy Kara Mustapha Bécs várost körülzárta, s azt a Stahrenberg hős védelmezése dacára élethalál-harcra kényszeríti, hogyha az emberséges Szobieszky János lengyel király a város fölmentésére Bécs alá nem siet, ott Lotharingiai Károly herceggel nem egyesül, s így 1683-ban a török nagyvezért egész kap*. Már látom___ Már látom, hogy az ördögé leszek, Az isten is elhagy már engemet. Egy vén kisasszony megvallotta, hogy Engem kimondhatatlanul szeret. Jézus Mária! mitévő legyek?! Hisz ez holtig fog értem bomlani.. . Ha már kimondhatatlanul szeret, Csak legalább ne mondta volna ki! Kimondta... és azóta szüntelen Sarkamba’ van, alkalmatlankodik. Nemcsak nappal foglalkozik velem Még éjjel is csak rólam álmodik. A hordár minden istenadta nap Hoz tőle egy szerelmes levelet, Melyben azt írogatja, hogyha nem Veszem nőül, a szive megreped. Bánom is én, repedjen meg, ha tud! Inkább övé, mint a kedvesemé. Ha millió forintja volna se Mennék vele a szent oltár elé!ósa Lajos: A két királyi herceg. Román népmese. POPESCUT -oltárL. Mindennap kilovagolt rajta a zöld mezőre, vagy árnyas erdőbe, s csak este tért haza, a mikor bevezetvén az istáléba jól tartotta, s csak azután tért a palotába. Azt tartották ezen állatról, hogy beszélni tudott, és varázserővel bírt. Egy napon a szokottnál korábban tért haza a herceg lovaglásából; szomorúbb és gondolkozóbb volt mint máskor, s meglátszott rajta, hogy valami nyomja lelkét. Anyja azonnal észrevette rajta a változást, s megijedve kérdezte tőle, hogy mi baja van? Eleinte megnyugtatta, hogy semmi sincs, de midőn anyja könnyekbe tört ki, s kéréseivel ostromolta kérdező anyjától: „Igaz-e hogy neki leánytestvérei is voltak?“ Ezen kérdésre a császárné arca elváltozott, nyelve megakadt, s könnycseppek hullottak szemeiből; de majd egy pillanat alatt magához jött, s reszkető hangon mondta: ,Nem, a fiam, te vagy elsőszülöttem. „Ne csalj meg anyám! szólt a herceg szemrehányó hangon, s hálószobájába távozott. Más napon még korábban s busábban tért haza; anyja észrevette ezt is, s a fájdalomtól majd szétrepedt szíve. ,Mi bajod gyermekem! kiáltott fel, s szeretettel karolta át. „Semmi, — válaszolt a herceg, — de egy legyőzhetlen érzés gyötör, mely mindig azt súgja fülembe, hogy nekem testvéreim is voltak, kiket egy szerencsétlen esemény rabolt el a családtól. Amint az anyja e szavakat hallotta még jobban elsápadt arca, s félvén attól, hogy ama veszedelmes sárkányok egyetlen fiától is meg fogják fosztani, esküvel erősítette, hogy neki nem voltak testvérei. A herceg ismét alvó szobájába távozott, hogy magát kipihenje. Másnap reggel a nap már jó fent volt, de a herceg még mindig aludt; álmodta hogy atyjának vén csata lovával kint volt a mezőn, s a sűrü lombozatú fák között egy gyönyörű árnyas helyen pihent, gondolkozván arról, hogy nőtestvéreit hol lehetne föltalálni, akkor kedvenc paripája közeledett feléje, s következő szókat intézett hozzá: „Kérd ki császári atyád beleegyezését, hogy egy körutat tehess, megpróbálni erődet, és bátorságodat. Lásd el magad néhány heti útra a szükséges dolgokkal, de rajtam paripádon kivűl semmi más kísérőd ne legyen. Három nap múlva, midőn a hold új fényét ragyogni látod, az utazást meg kell kezdened, a többit azután meg fogod tudni.“ Amint az utolsó szó elhangzott, fölébredt a herceg álmából, s kedvenc lovának szavai világosan benyomódtak emlékező tehetségébe. Elhatározta, hogy az álombéli intést követni fogja, hirtelen felkelt, felöltözött s atyjához ment, s tervét azonnal előadta. A császár ki épen tanácsosai körében országos ügyekkel foglalkozott, nagyon megijedt fia vakmerő tervén, igyekezett őt szándékáról lebeszélni, de mind hasztalan volt, és miután tanácsosainak kérései is eredménytelenek voltak belenyugodott fia akaratába, kikisérte a város határáig, hol könnyek közt vett tőle búcsút, kívánván neki szerencsés visszatérést. Mihelyt a herceg a birodalmi székváros határán túl volt, nyugat felé indult, s hat hétig kora reggeltől késő estig mindig haladt előre. Egy reggel, midőn illatos virágok közt zöld mezőn platán fák has árnyában levő keskeny úton haladt, lova megállott s szóla urához: ,Nem látsz valamit a távolban?! „Semmit,“ — válaszolt a herceg. ,Nézd csak jobban.1