Miskolc, 1878 (3. évfolyam, 5-96. szám)
1878-05-16 / 39. szám
MISKOLC, 1878. május 16. 248.-39. szám. »Negyedévre 1.50 kr.®„ W Félévre . . . 3 ft. ! ' ^^Egész évre 6 „ Megjelen ísü minden csütörtökönt ^ és vasárnapon ej' j?'!a=Sia=siffi=s^ea=^^| Helyi Menet lé Szerkesztőségi iroda: Széchenyi-utca 757. sz., dr. Bódogh-féle ház. MISKOLC. , ipar, szám ara, 7 vsz. HARMADIK ÉVFOLYAM. Hirdetési dij: 1 ,Négyhasábos perit áj, jp sor 5 kr. Többszöri 4 ij , Jlijhirdetéssiel olcsóbb.®! -‘Éte —....— áVi, Bélyegdij 20 kr. alj. — a ijfÉves hirdetés 70 Irt .) Kiadói iroda: Széchenyi-tér 749. szám. Kraudy-féle ház. KULCSÁR KÁROLY elnöki megnyitó beszéde az iparos ifjúság képző- és segélyző egyletének megnyitási ünnepélyén. Miskolc, 1878. május hó 12-én. Mélyen tisztelt nagyérdemű közönség! A folyó hó 5-iki választó közgyűlés megbízta új tisztikarát, hogy az ifjúsági egylet megnyitására mai napon ünnepélyt rendezzen, a tisztikar megfelelt kötelességének, a legtekintélyesebb közreműködőket megnyerte, kiknek előre is, nyilvánosan hálás köszönetet mondunk, — csak egy kellemetlen eset adta elő magát. Gelléri Mór az „Alföldi Iparlap“ szerkesztője, mint levelében jelzi, elháríthatlan akadályok miatt meg nem jelenhetett, — kérjük e miatt úgy azt, mint saját részünkről a szíves elnézést, a helyett a sorrendben, beküldött üdvözlő levelét fogjuk felolvasni. Ha az iparügyek körül csoportosulni, az iparügyek iránt érdeklődni, más osztályú polgártársainkat is látjuk, azt hisszük pillanatra, hogy vélekedéseinkben csalódtunk, hogy elhallgatott titkos ítéleteinkben igazságtalanok valánk, m ilyenkor fel-felvillan bennünk a már csüggedésig fogyott remény, újult lelkesedéssel, fokozott hévvel s jó kedvvel folytatjuk a rég megkezdett szemérdek áldozatot igénylő, ez ideig sikertelen munkát Sajnos, de tény, hogy ez így van, nekünk meg kell elégedni avval is, ha törekvéseinket figyelemre méltatják, vagy legjobb esetben ahhoz jó kívánataikkal járulnak, addig mi saját kézzel fogható pusztulásunkkal szemben egy szebb jövő alapját készítsük elő, addig mi határozottan és öntudattal munkálódunk egy jobb jövő érdekében ; mi jelenleg élők a legrosszabbat, a válság korát, az átmeneti kort éljük velünk, s illetve rajtunk próbálja a törvényhozótestület egyik vagy másik törvényforma alkalmazhatását, s mert minden újjítás, minden javítás kárral jár, ez természetesen a mi terhünkre esik, különben is mi vagyunk ez áldott szép hazának még mindig mostoha gyermekei, — bennünket ma is kevés, tiszteletreméltó kivétellel, dacára tekintélyes számunknak alig figyelemre méltóknak, értünk a legcsekélyebb áldozatot is hozni feleslegesnek, sárba dobott, kárba veszettnek tartják; ellenünk van maga a közvélemény, ellenünk a politikai helyzet, százával lesznek a jobb sorsra érdemes iparos családok nyomorult, alig használható silány napszámosokká, százával fogy az adófizető polgárok száma, százával fogy a nemzeti élő tőke, egész ipartársulatok pusztulnak el menthetlenül, nincs aki segítsen! magunkra vagyunk hagyatva, s ha magunk cselekszünk, hányszor nem értetünk félre, hányszor kiséri a legszebb, legszentebb törekvésünket gúnymosoly, — pedig a történelem minden lapja igazolja, hogy egy állam sem, egy nemzet sem lett boldog, gazdag, független, virágzó ipar nélkül, — a történelem igazolja, hogy állami segély, nemzeti támogatás mellett nőtte ki magát a kis ipar nagy iparrá. Mi azonban dacára kellemetlen helyzetünknek, lelkiismeretesen teljesítjük kötelességeinket, e mai ünnepélylyel is egy haladási lépést hiszünk tenni a jövő ipar érdekében, midőn iparos ifjainknak egy mivelődési intézetet nyitunk meg, mely által nemcsak hogy megakarjuk őket óvni a rosz társaságtól, s ez által a csaknem bizonyos korai elromolhatástól, hanem megakarjuk őket tanítani, saját magukért gondolkozni, saját magukért cselekedni, saját erejökre, mint legbiztosabbra, az önsegélyre támaszkodva, saját lábukon járni; el akarjuk velük a műveltségnek legalább azon fokát érezni, hogy bennünket felülmúlva, a mindinkább betolakodó külföldi, különösen osztrák iparral szemben a versenyt bátran kiásják; arra akarjuk őket tanítani, hogy tisztességes ipar által maguknak és leendő családjuknak nem csak kenyeret, hanem jólétet és nemzetünknek becsületet és jövedelmet biztosítsanak, arra akarjuk őket buzdítani, hogy ne csak képzett iparosok, hanem tevékeny polgárok és hű hazafiak is legyenek. Meg akarjuk vélek értetni, hogy a különösen külföldön már mély gyökeret vert, de a szabad ipar téves felfogása, rosszul értelmezése folytán már hazánkban is terjedő, nemcsak téves, hanem bűnös socialisticus és communisticus rajongó eszmék, ha idővel egyes államokat flWP ‘34? $4* Heine Romancerojából. — 1849. októberében. — Elmúlt már a vihar zaja, És itthon minden csöndesül. — A nagy gyermek Germánia Ismét karácsonyfáinak örül. A mit élünk, a házi béke Mi ennél több — azt ördög hordja — A békefecske visszatére, A mely ott fészkelt egykor a ház oromba. Erdő, folyam mind nyugszik szépen Szelid, bús fényt vet rájuk a hold Csak néha durran. Tán lövés ez éppen? Kit agyonlőttek, talán barátunk volt? Talán fegyver volt a kezében, Midőn a balgát megragadták? (Nem mindenki olyan bölcs ám éppen Mint Flaccus ki oly bátran horda irhát.) Durran. Talán nagy ünnepély van? Tűzijáték a Goethe napra! — A napot, mely most van támadóban Üdvözli röppentyűzaj — a régi nóta! Liszt, a Ferenc is feltűnik, ő él, nem hever vérsbe, Magyarhon csatamezein Sem orosz, sem horvát őt meg nem ölte. A szabadság utolsó sánca Magyarhon holtra veretik — De Ferenc lovagnak nincs baja, Kardja — az is a komódban fekszik. Ő és Frenc úr, s majd mint agg Sok csudadolgot fog regélni Minderről unokáinak — „így meg úgy kellett a kardommal vívni!“ Ha meghallom neved magyar! Német szivem rögtön kitágul. Mintha a tengerzúgást hallanám, Mintha üdvözlenének trombitákból. Megcsendül a szivemben ismét A hős monda, mit rég feledtem. A szörnyű vészes harddal A Nibelungok vesztéről — előttem. A hősi balsors ugyanaz, Ugyanazok a régi hősök, Csak a nevök, az változott De mégis ők — a régi dicső ősök, A sorsuk, az is ugyanaz — A zászlók büszkén fennlobognak! S a hőst, a régi mód szerint Elbuktatják a szörnyű fenevadak. És most az ökör volt a mely A medvével áll a szövetségbe — Te elbukál, — de vigasztalódj magyar Mi kerültünk ám még ocsmány kelepczébe. Mert hát azok tisztes fenevadak Kik tisztes módra letorkoltak. De mi alájok jutottunk végre Farkasok, disznóknak és hitvány kutyáknak. S ez most mind bőg, vonit és röfög, A győzők szaga tűrhetetlen — De költő hallgass, megerőlteti te oly beteg vagy hallgatni jobb lesz bölcsen. Kún Pál: Az én végzetes szerelmem. (Humoros elbeszélés.) (Folytatása.) Három nap telt el, a nélkül, hogy a történtekről valamelyikünk egy szót is szólt volna, — egyszer csak betoppan Béla hozzám, ezen szóval: hallod-e Pali! Berta kéret magához s az anyja is megigérte, hogy szívesen fog látni, — s én ki alig vártam azt a pillanatot, mely engem hozzájok vezet, örömömben majd kiszaladtam az egész világból. Elmentem hozzájuk, hol már egy egész társaság várt reánk. — Berta zongorázott, egy másik hölgy énekelt, majd táncra került a dolog, én Bertával, Béla az anyjával, — vidám volt a hangulat, kitűnően mulattunk, ott volt köztünk a házigazda is. A világért sem lehetett volna tőle egy szót is hallani, arra azonban igen jól emlékszem, hogy homlokán csak úgy gyöngyözött az izzadság, s szemeivel mindig Bélát kereste. — A mulatságnak vége szakadt a társaság eloszlott, s hogy én ezentúl nyakig lettem szerelmes Bertába, az bizonyos, s mint az eféle betegsében szenvedők, én is felültem egy sorvadásban lévő pegazusra, s addig, addig szoritgattam oldalát, mig ki nem adott egy szerelmes holdsugaras, sír után vágyó versecskét, s noha ilyenkor azt éreztem, hogy bensem égő kráter, s e tüzes bensőmből folyó versemre mégis mily gyakran elmondá kíméletlen bírálóm, hogy : „vagy több tüzet a versbe, vagy több verset a tüzbe, “ — hogyne mondtam volna el nincs igazság a földön. Én megnyugodva abban, hogy Béla nem Bertát szereti, hanem az anyját, s ha ez igy van miért ne szerethetném én barátom ideáljának a leányát? de mi azért az elejéről egymás közt sohasem tettünk említést. — Egyszer midőn június 4-ike következett, — melyet kedves olvasóm, ha ideálod Berta, vagy ha véletlenül tisztelt olvasónőm Bertának neveznek, tudni fogjátok, hogy az a nap emlékezetes előttetek, mert akkor