Miskolc, 1880 (5. évfolyam, 1-105. szám)
1880-04-22 / 33. szám
sötét századok szülte néphit s újongtak azok kik annak magvait hintik. Valóban, a hol a törvény férfiúi, a mint a períratokból is kitűnik, oly mohó örömmel írnak alá ily szerensétlenek felette adott, ítéletei, hol a megye s a város gondolkozó része a leg a jobb lelki nyugalommal engedi magát be csúfoltatni az által, hogy ily ítéletet nyugodtan fogadott még kedvező talajjal a sötétség műveire. — Ha pedig kérd- jük: hogyan volt lehetséges, hogy e pro- testáns lakosságú megyében és városban mily botrányos igazságszolgáltatás történt, akkor a feleletet a kormánykörökkel összeköttetésben álló túlbuzgó Borsy Mihály al- ispán s az ő szellemében működő Sisák Kovács Sámuel személyében talájuk, ki csakhogy célját érie s a szükséges vallnsokat kicsikarja, a szegény befogatott áldozatokat nyomorékokká kínozhatta.*) Tanúkat, elvakított, babonás egyéneket pedig, kik a szerencsétlenek megrontására vallottak, minden időben könnyű találni. Azonban Miskolc akkori protestáns lakossága közt kivételt képezhettek azok, ki a babona hitnek hódoltak, legalább sehol sem találunk a város régi iratai közt olyat, mely ezen állításomat megcáfolná. De találjuk a város 1742. május 25-ikéről szóló jegyzőkönyvében, hogy Kővágó Zsuzsánna, a miért „magát tátosnak mondani s ezen szín alatt gyógyításnak reménysége alatt pénzt felszedni és csalárdés másokat megcsalni merészelte“ sat. 25 korbácsütésre ítéltetett 12.) A város atyái, a mint ezen példából látjuk, elítélnek egy kimizsoló asszonyt, a ki csodaszereit hirdette s vala- mely szerencsétlen szenvedőnél véletlenül hitelt talált; de kiábrándúlva, bevádoljs a bíróság, midőn neki elégtételt ad és a csalót megbünteti, gúttal bizonyítékát adja, hogy a babona hite nem fér hozzá. (Folyt. köv.) *) Sirári Kovács Simuel a szerencsétlen Szabó Mihálynét annyira „kínoztatta és törette“ „sokicakákon,“ „hogy a zsellérek, kik azon házban laktanak annyira megfélemlettek, hogy a házban alig mertek maradni“ s „hogy mintegy három hétig a bucikba sem mehettek sírt az ágyban is nagy kínnal és gyötrelemmel feküdt, valamíg tágítást nem tettek rajta.“ V. Prot. Cott. Borsod XVIII. folio 550. A. seg. 18 L. Miskolc város levéltára. Proth. II. Termény-üzlet. Ismét figyelmesen hallgatódtunk a gazdaközzönség tudósításaira és azt mondhatjuk, hogy nézetük abban határozottan egyezik, hogy a rozsvetés igen rosszul telelt. Ezen remény nem csakugyan oly silány s oly ritka, hogy ország- szerte kiszántják, mivel jelenlegi állapota még szerény reményeket sem biztosít. A búza felől sem kapunk általános kedvező tudósítást, mert nem csupán a mindenesetre mérvadó Bánság, hanem a Tiszavidéke és Somogymegye nagy része szomorítóan nyilatkozik kivált a késői vetések felől. Hogy ezen hírek mennyire igazoltak, majd csak a következő hamuleehet alaposabban megbírálni; a május még mindig lendíthet a bajon, mely elszegényedett gazda közönségünket súlyosan megsebezné. A jelenlegi időjárás nagyon kedvező, a szép meleg napok a tavaszi mindenütt zöldülő veteményeket annyira fejlesztik, hogy azokban szemeik igazán gyönyörködnek. A terményüzletben az egész mozgalom megszűnt és a kereskedők szinte szünetelnek. Ennek oka egyrészt a kivitel hiányában másrészt pedig a liszt rossz keretében rejlik, minek következtében a vidéki malmok, melyek már rég óta csak fél erővel őröltek, működésüket rövideden megszüntetik s így sokkal korábban kezdik meg a javítási munkálatokat, mint máskor, mely körülmény az füleiben a kedvtelenséget jóval neveli Búza, szorgos kínálat, szükséglet s vételkedv hiányában hanyatlik s csak jó minőségekben helyezhető el. Minőségéhez s tisztaságához képestért frt 70 krtól 12 frt 20 krig fizetik. Rozs: kereset nélkül s csak kis mennyiségben 10 frt 50 krig helyezhető el. Árpa: felsőmagyarország részére kivált jó tiszta fajtában nagyon keresett; ára 8.50-től 9 forintig. Zab 8 frt 20-50-ig. Tengeri 7 frt 70—90-ig. Bükköny 6 frt 50—8 frtig. Köles 7 frtig jegyzendő méter mázsánként hogy mind ama bortermelők iborkészletei évről évre bejegyeztessenek, kiknek legalább 100 hektoliter, 176 akó, eladó boruk van. Ennélfogva felsőbb utasítás folytán felhívom városunknak bortermelő polgárait, miszerint eladásra szánt borkészletük mennyiségét és minőségét a fentebbi czélból a polgármesteri hivatalban ez. évi ápril 30-ig jelentsék be. A készítendő névjegyzékbe csak termelők és pedig olyanok vétetnek fel, kiknek egy vagy több fajta saját termésű borukból együtt legalább 100 hektoliter, 176 akó, boruk van eladó. Kelt Miskolcon, 1880. évi áprilió 17-én. Soltész Nagy Kálmán polgármester, később kifogtunk rajta, s kivált mikor már a lányokhoz jártunk, nagyon sokat haragudott az éjszakázásért, amíg meg nem békélt; mert mindjárt megbékélt, s béke jeléül ilyenkor mindig káposztás galuskát főzött, amit az a pokol pozdorjájú Ragyás Frici legjobban szeretett. Ez a Frici volt köztünk az öreg kedvence. Sokszor mondta: megássátok, ebből a Friciből valami nagy úr lesz valaha. Pedig nem lehetett ezt Friciből kinézni. Nagy, szálas siheder volt. Válla olyan volt, mint egy Toldi Miklósnak; termete erős, izmos s kifejlett arányos volt ugyan, de az arca olyan ragyás volt szegénynek, mintha kis korában csak ugyan a nádereszbe verték volna. Tanulni nem szeretett soha s nem is tanúit; könyve sohasem volt, minek az? Jobb volt annak az árát elkuglizni Portörőnél, vagy elmismáslni esténként. És mégis, csodálatos egyike volt a legtehetségesebb s tanultabb fiúknak. Tudott ő azért mindent; examenek alkalmával olyan feleleteket adott, hogy a proffessorok ámúlva hallgatták s a jutalmakat mindig elcsikargatta előlünk. Hol tanúit? hol vette? ki tudja! Aludt, hevert, korttelykedett, az öreg Bányainét vekszálta; — ennyiből állott élete, és mégis, hogy tudott hát? hol vette a tudományt? — én meg nem tudoma mondani. Mikor esténként ágyában felült és elkezdett beszélni a tudomány, természet, világ és költészet műveiről, csodáiról, örökké szép képeiről, — szinte látszott, mint villámlott meg szemében a lángész örök fénye; ilyenkor ragyás arca sugárzott, megszépült, hangja rezgett, rezgése bejárta szíveinket, kivált az öreg Bányainéét, ki csodálva lóbálta ősz fejét, mondogatván: Hej! Frici fiam,! Frici fiam ... ! Egy időben, — mikor már legények voltunk, — az én Frici barátom úgy esténként hosszasabban ki-kimaradt. Hiába beszélt neki az öreg Bányainé, nem ért az semmit. — Sohase nyugtalankodjék mamikám, —• mondá nevetve Friei, — nem lesz nekem semmi bajom. — Hiszen nem is nagyon nyugtalankodom én miattad bizony. Csakhogy éjszakánként az ajtót nyitogatni nem nekem való már. — Hej! pedig mamikám, de sok szép lány kinyitná a magádét szívesen, ha Ragyás Frici kojpogtatna. — tréfált Frici. Nézze mami ezt a bajuszt, ha én ezt kifenem. — Ha ki lehetne. De nincsen olyan kulimáz a Butykai uram boltjában, amelyik összetudná húzni azt a harmadfél szál szőrt az orrod alatt; bizony az a lány sem tudom hová tenné a szemét, akinek te megtetszenél. Olyan édesdeden tudott a Frici az ilyeneken nevetni. Egy este, — egy kis pénzecskénk akadván, — mind a hárman kiszándékoztunk menni. De hát hová menjünk? Frici azt mondá, hogy tud ő egy jó helyet, egy kicsit messze van ugyan, de semmi. — Melyik utcán van? — A Szelesen. Sohasem szerettem a Szelesen járni. Olyan visszataszító volt rám, ha előttem kiejtették, hogy a Szeles. Gyermekkoromban nagyon féltem a tűztől, s mikor kongatták a „Lármást,“ nagyon sokszor hallottam, hol a tűz? a Szelesem Erre az utcára vezetett Frici. Ott az utca végén, a köz mellett, ott volt egy kis kurta korcsma,épen az özvegy Gőnyeiné háza mellett. Ide léptünk be. Az első ivóban egy pár fekete stimilis káplár iszogatott. Mi bementünk a hátsó szobába, mely szűk vola annyira, hogy alig fértünk bele. A kocsmárosné egy szegény öreg aszszony volt; itt éldegélt egyetlen leányával , Zsuzsikával. Mikor meszelt borocskánkat a Zsuzsika felhozta, jól megnéztem. Nyúlánk, beteges forma kinézésű fiatal lány volt, Isten bocsássa meg bűnömet! nem mondhatom, hogy szép lett volna. A Fridinek jó kedve volt átkarolta a Zsuzsikát. — No fiúk! láthatjátok színről-színre a szelesi angyalt. Büszke vagyok reá, hogy én neveztem el szelesi angyalnak. Azzal megint átkarolta a lányt; megforgatta; ott hagyta; leült s jókat nevetett az angyal nevezet rovására. Az angyal pedig csendesen, fájón mosolyogva, leült egy székre az ajtó mellé s nézte Frici dévajkodását. Ide jártunk mi azután majdnem minden estre. Olyan jó, kis barátságos szoba volt az. Néha, ha az első szobában nem volt ivó, bejött a mami is; átjött az öreg Gőnyeiné is, mint mondá: beszélgetni, félt otthon szegény, mert pénzes aszszony hírében állott. Ha néha jó kedve volt a Friesnek, vagy ha a film egy kissé felmelegedett, elkezdett beszélni, szépen, hosszasan. Mindnyájan hallgattuk. Felállt, kiterjesztette karjait, elmondta reményeit, vágyait lelkesülve, költészettel. Ragyás arca fényben ragyogott, szemében felvillant a mély s is- 2029. "880." FELHÍVÁS. A magyarországi borok kivitele és kelendősége érdekében általában kívánatos lévén, hogy Budapesten, mint a kereskedelmi forgalom központján megforduló kereskedők s egyéb vevők tudomást nyerhessenek az eladó borkészletről, föld- mivelés, ipar és kereskedelemügyi ra. kk miniszter úr 5 nagyméltósága elhatározni váéltóztatott, KÜLÖNÍTÉSE: — Halálozás. Fodor Gyula, mező-csáti kir. aljárásbíró, örök álomra hajtotta fejét. — Ezen megdöbbentő hír terjedt el városunkban kedden délután. Fájdalom, ezen hír igaznak bizonyult! Egy igazíróval, egy feledhetetlen jó baráttal, egy szüleit tisztelő fiúval, egy szerető testvérrel és egy példányul szolgáló családfővel kevesebb van. — A megboldogult 1845. szeptember 11-én született Miskolcon; az elemi iskolát és a gimnáziumi osztályokat a miskolci ref. líceumban végezte mint kitűnő és példás magaviseletű tanuló; majd Debrecenbe ment s ott a jogi tudományokat elvégezvén, ismét szülőföldjére tért vissza joggyakornoknak; a köz és váltó ügyvédi vizsgát letette, — de mint ügyvéd önállóan nem működött, mivel vágya a hivatalnoki pályához vonzotta; így már 1869 július 1-én miskolc városi törvényszéki pértárnokká választatott, 1871-ben, a törvényszékek szervezésekor, törvényszéki jegyzővé neveztetett ki, s 5 ezen hivatalt 5 éven át lelkiismeretesen töltvény be, 1876 június havában Mező-Csatra nevezte - tett ki aljárásbírónak. Ott élt azóta kis családjaival, szeretve és tisztelve mindazoktól, kik is-smerték. — De a szeretet láncát széttépte a kérlelhetetlen halál. — Pár héttel ezelőtt hagymázba esett, s a még nem egészen 35 éves férfiú a gondos ápolás és igénybe vett orvosi segély dacára ápril 20-án reggel hét és fél órakor megszűnt élni. Özvegyet, két fiút és egy leányt hagyott maga után, — de ezek könnyei sem égetőbbek talán mint élő szüleinek, 3 fi és 3 nővérének, sógjainak és sógornőinek és az őt igazán szerető barátoknak könnyei. — A társadalom egy tudományosan mivelt embert, az állam egy ritka becsületességű hivatalnokot veszített el benne. — Temetése ma délután 4 órakor lesz Mező-Csábon. — Nyugodjanak békében