Miskolc, 1880 (5. évfolyam, 1-105. szám)

1880-05-16 / 40. szám

MISKOLC, 1880. május 16. 456,-40. szám. ÖTÖDIK ÉVI FOLYAM Előfizetési díj: 1 íNegyedévre l.oOkr.j § Félévre ... 3 ft. Egész évre_6 * ||j£ Megjelen || j£mind**a csötörtökönjj jjp és vasárnapon. cjj] f=s^)jys­t MISKOLC. Helyi Mietet típráelö, ipar, keretelii, pziszati és Ismeretterjeszto közlöny. Szerkesztőségi iroda: Urak­ utcája 1122. szám. Egyes szám axa, V Icr. Hirdetési díj:­­I IrNégyhasábos petit ájf líjjsor 5 kr. Többször A(;® hirdetésnél olcsóbb."ífilf1 X'írt ---____ a|r Bélyegdij 30 kr. 1 f/Éves hirdetés 70 frt.1­­ . b*»*- u Q'já, ^ 1=^2(v^1-=» )tip________ Kiadói iroda: Széchenyi-utca 746. szám Möesz-féle ház Adalékok a miskolci ellenreformátióhoz. II. Károly és Mária Terézia uralkodása alatt. Közli: BÁTORI. II. (Folytatás.) Az üldöztetések azonban 1773-ban Miklósi Ferenc kanonok esperesi és mis­kolci plébános buzgól­kodása folytán érték el a tetőpontot. Ezekre fényes világot vet az üldözött Bényei Pál, miskolci lakosnak 1773. május 11-én Borsodm­egyéhez inté­zett kérvénye.60) „Tekintetes nemes várme­gye, nékem kegyes Pátrónus úr! Értvén, hogy tisztelendő kanonok esperest és plé­bános Miklósi Ferenc úr maga és alatta valóival mindennemű kedvetlen dolgokat viszen véghez a miskolci lakosok közt a megtérítés állapotában, hogy tudniillik há­­zanként való járással, veréssel, szidalommal is bánik az emberekkel, én is a­mint má­soktól értem, ily fenyegetődzések közt lé­vén, kénytelen vagyok a tekintetes nemes Vármegyéhez folyamodni, mivel engem, tá­vollétemben keresett tiszteletes káplán uram és először az inasommal beszélte, hogy kat­­holikus volnék, ez mondván magát uircali finak, felelt káplán úr, hogy ő ki gyer­mne is oda való azért tudná; erre feleségem beérkezvén, engemet tűle tudakozott, hogy Bényére való vólnék, melyet feleségem­ ta­gadván, káplán uram így felelt: „Hazudsz gaz disznó asszony, mert én is oda való 60) Pol. ad­. cottus Borsod mat. XXIV. fasc. VIII. sz. 890. vagyok, esmérem­ én minden nemzetségedet !“ Erre nagy kiabálásbra a’ szomszédok is k­i­állván, megfenyegette feleségemet hogy: „Elől állítsd az uradat, mert­ megb­es­rűlöd, . ... te ültetlek benneteket!“ Ezen fe­nyegetései és más példái i­ Utasából alá­zatosan esedezem a Tekintetes Nemes Vár­megyének méltóztassék engemet titulált kanonok úr hatalma ellen gtigálni és ha apostatának pretendáltatom, velem a kirá­lyi rendelések szerint bánni, mely kegyes­ségért míg élek alázatos engedelmességgel maradok a Tekintetes Nemes Vármegye alázatos szolgája Bényei Pál.“ Börtönben sínylődtek s ugyan ez év­ben szabadon bocsáttattak Nagykerékjártó János, Juhász János, kik miután nem bi­zonyosodott be reájok, hogy valaha kato­likusok lettek volna, a Helytartótanács 1773. octóber 28-áról kelt rendelete foly­tán visszanyerték szabadságukat. Nem ily szerencsés volt Telek Éva, nemes Erdős István neje, ki férjhez me­netele alkalmával hitét elhagyta s a Hely­tartótanács 1773. október 18-ától kelt ren­­delete folytán hetenkénti két napi böjttel súlyosbított börtönre ítéltetett. A Helytartó­­tanács egyúttal utasította az egri püspököt, hogy számára egy pap rendeltessék, a ki őt fogsága alatt az igazhitű vallásra „kel­lemes és tetsző módon“ vissz­térítse.61) Férje börtönben szenvedő nejéért 17­74. május 13-án következő kérő le­­let intézett. 61) Proth. XXXVI. cottus Borsod folio 677. és Pol. act. cottus Borsod raiteria XXIV. fuse. Vili tr. 896. a vármegyéhez: „Tekintetes Nemes Vár­megye nekem kegyes uram pátrónusom ! Bölcsen méltóztatik a tekintetes nemes Varmegye reá emlékezni, hogy szegény fe­leségem Telek Éva kegyes, rendeléséből a­­ tekintetes Nemes Vármegyének esztendei rabságra sentenk­áztatott. Mivel pedig az esztendei raboskodáson felül három heteket eltöltött volna, instálom a Tekintetes Ne­mes Vármegyét, hogy alázatossággal mint már a maga büntetését elszenvedett sze­mélyt, elébbeni szabadságával megajándé­kozni és azon keserves állapotából, mely­ben mind e mai napig is kínló ük, kieresz­teni ir­galmasan méltóztassék. Mely kegyes­ségért és irgalmaságért a Tettes Nemes Vármegyének a midőn alázatosan kérném és instálnám, maradok alázatos legkissebb szolgája Miskolcon lakos Erdős István.“62) Szabadon bocsáttatását azonban nem sikerült kieszközölnie. Oka ennek Miklósi Ferenc miskolci plébánosnak Telek Éváról szóló s a megye által a Helytartótanácshoz felterjesztett jel­ntése vala.63) Ezen jelentésében javasolja, hogy mi­után Telek Éva kitérni nem akar, mint makacs apostata az 1749.-iki királyi ren­deletek folytán kényszer munkával vagy száműzetéssel volna sújtandó. A Helytartó­­tanács azonban 1775. február 27-érő­l kelt rendelete Telek Évát bizonytalan időre újra magán börtönre ítélte.64) Erdős István ~~ 62) Pollact. mat. XXIV. fasc. VIII. fr. 896. 631 Pol. act. cottus Borsod mat. XXIV. fasc VIII. fr. 896. Pol act. cottus Borsod mat. XXIV. fasc. I VIII. fr. 902. et. Proth. XXVII. föl. 322. AZ IGAZSÁG. — Gbazel. — Rongy mezbe öltözötten bujdokoltam, Tövis-szurdalta labbal, félig holtan. Sajgó szívben fájdalmat vittem. Majd elaléltan a földre omoltam És felsohajték: «Isten! Isten!» Nincs hát sehol igazság itten?» . . És ekkor, a légen keresztül, Egy mennyei, édes hang rezdült. S fényes alak szállt egy felleggomolyban. Szólt hozzám: „Az Igazság eltűnt, Nincs többé itt, mert szolga lett! — Hogy hol van? . . . Száműztem őt s most lent van —a pokolban!» . Csillár Kálmán. KISFALUDY SÁNDOR „Hindi szerelmei“-nek eredete és költői értéke korára és utódaira tett, hatása. Irta: MOLNÁR LAJOS­Szívbeli szent buzgósággal, de egyszersmind aggódva fogom fel tollamat, midőn a legnemesebb szenvedély, az örökifjú szerelem dalnoka, Kisfa­ludy Sándor Himfi szerelmeinek méltatásához fo­gok. Buzgósággal látok hozzá, mert az ily mű­vekkel való foglalkozás édes ábrándokban ringatja lelkemet s nemes­ítőleg és termékenyítőleg hat a szívemre; de másrészről aggódva, mert attól tar­tok, hogy fiatal művészként, ki remegve fog egy angyali arc festéséhez, félvén attól, hogy csak hitvány mázolatot ad a fenséges vonások helyett, én is, töredékes vázlatommal, midőn dicsőíteni akarnám a halhatatlant, még le találok vonni soha nem évülhető érdemeiből. És ez aggodalom nem is alaptalan, kivált ha meggondolom, hogy­­ annyi és oly sok jeles férfiú foglalkozott már a fent címzett művel; ha elgondolom, hogy, ha a compillator szerepét nem akarom játszani, mennyi új és csak most felfedezett, meglepő dolgot kell róla mondanom. Szerény értekezésem, adataim­­ szűk volta és az olasz nyelvben való járatlansá­gom miatt, az újságokban nem lesz bővelkedő. Hogy mégis hozzáfogok, oka részint az, hogy felette kedvelem e kedves lantos édes-kínos cse­vegéseit, részint annak tudása, hogy a sok­oldalú kristály, bár annyi és oly fényes sugár hatoljon is hozzá, mindeniket különböző színben tükrözi vissza; de végre azért sem gondolom fáradságo­mat egészen sükertelennek, mert eltekintve Kisfa­ludénak rege-költői s dráma­írói működését, spe­­cializer a Himfi szerelmeinek korára és Kisfaludy utódaira tett hatásáról, tudtommal még kevesen foglalkoztak terjedelmesebb tanulmányokban. I. Mint a festő gondot fordít arra, hogy képé­nek legyen aj háttere, mely fő alakjának kieme­lésére, annak előnyére szolgáljon, úgy én sem tartom érdektelennek pár pillantást vetni a Himfi megjelenése előtti időkre, úgy nemzetiségi, mint irodalmi viszonyainkat illető­en. „A történeti háttér bármely költői jellemrajz­nál nélkülözhetlen, kétszeresen az Kisfaludy Sándor­nál, ki a hazának harci küzdelmeiben karddal is védelmezője, a tanácskozások zöld asztalánál a közügyeknek tevékeny harcosa s az irodalomnak élete utolsó idejéig egyik legbuzgóbb munkása volt.“ (Szama T.) Midőn Mária Terézia királynő ingadozó trón­ját az „életét és vérét“ áldozó“, párat­lan magyar lelkesedés megmentett­e és megszilár­dította : a nagy uralkodónő részint országanyai szívének hálájából részint uralkodó­házának hagyo­mányos politikájából oly intézkedéseket tett, me­lyek felvirágoztatására szolgáltak ugyan az ország­nak, de a magyar nemzetiség életerős fajának épen a gyökerét támadták meg. A szellemi élet gya­rapítására célzó intézkedései korszakot alkotnak ugyan mívelődés­történetünkben, de minthogy ezek legtöbbje által azon titkos célt akarta elér­ni, hogy nagyjaink a német néphez simuljanak, úgy ezen, mint más üdvös intézkedései is nagyon károsan hatottak a magyar nemzeti szellemre. Ugyanis a jótékonyság sz­­eben feltűnő királynő iránt határtalan lojalitással viseltető nagyjaink, tán észre sem véve titkos célzásait, örömmel fo­gadták a csókra nyújtott kezet s hazát feledten rohantak a császár­városba, élvezendők a magas, királyi kegy mézes maszlagját. Az udvar részéről való dédelgetéshez addig nem szokott nagyok ott ragadtak a mézes lépen s alkalmazkodva a régi közmondáshoz: „si Romáé es, romano vivito mo­re“*) elhagyták nemzeti öltözetöket, elfeledték nyelvöket, kivetkőztek sajátságos, nemzeti jelle­g) Ha Rómában vagy, a római szokás szerint" kell élned. " Szerk

Next