Miskolc, 1880 (5. évfolyam, 1-105. szám)
1880-06-10 / 47. szám
MISKOLC, 1880. június 10. 468.-47. szá m. ÖTÖDIK ÉVI FOLYAM . Előfizetési dij: fNegyedévre 1.50 kr.' "Félévre .. .3 ft. tí pEgész évre 6 „ tffi'i 3f Hegjelen pminden és vasárnapon. «.4=»Sfcfira=« tíAtí MISKOLC. Helli ÉnMetsz lépráelö, ipar, keretem jazdászati ás is kiterjeszti Jöztöb?. Szerkesztőségi iroda: Urak utcája 1122. szám. Egyes szám ára: V Irr. & Hirdetési dij: r^ftNégyhasábos petit (gff ^j'sor'5 kr. Többször pgy ^(^hirdetésnél olcsóbb. • fa f Bélyegdij 30 kr. r —— pÉves hirdetés 70 frt. ^ h U-QQ-G'rP _ Cél íl - y ^ ‘ ‘==e?2£?!,-=i ___________________ Kiadói iroda: Széchenyi-utca 746. szám Moesz-féle ház Két miskolci gyűlés 1526. és 1541-ben. Legjobb kútfők után közli BÁTORI. (Folytatás.) 1541. Szapolyay János halála után nem állott helyre az ország egysége. Miután János király számos híves trok tetemeit Székesfehérvárott ünnepélyesen eltemették, 1540. szeptember végső napjaiban Bakos mezején gyűltek össze, hol Szapolyay kiskorú fiát János Zsigmondot egyhangúlag Magyarország királyává kiáltották ki. Míg 1541. szeptember 13-án több főúr és nemes a Tokaj várában tartott tomácskormányban Ferdinánd mellett nyilatkozott, addig a nagyeszű Fráter György 1541. október 18-ára Debrecenbe hívta össze az ország rendeit, hogy János Zsigmond híveinek számát növelje. Ez mindenesetre nagy feladat volt, mert a török álnoksága, melylyel Budát elfoglalta, általános elkeseredést szült, gyanússá tette a török barátságot s rendkívül megfogyasztotta János Zsigmond pártfeleinek számát. Fráter György ugyan oly célból mint előbb 1541. december 6-ára Sajo Szentpéterre hívatott gyűlést. Miután azonban Ferdinánd kapitányai s hívei ezen gyűlésen megjelenni vonakodtak s a főurak sem jelentek meg, a csekély számban öszszegyűlt nemesség nem érezte magát illetékesnek az egész országot érdeklő ügyekben határozni s ugyan ezen év december 21-ére Miskolcra újabb gyűlést hívatott össze. Mind a mellett kimondotta ezen gyűlés, hogy a haza érdeke kívánja, miszerint a nemzet egy uralkodó alatt egyesüljön, hogy a török ellen egyesült erővel felléphessenek. Néhányan a mellett nyilatkoztak, hogy ha Izabellának sikerül a török szultán által elfoglalt Buda várát visszanyerni, akkor meg kell hódolni fiának, János Zsigmondnak. A nagy többség azonban Ferdinánd mellett nyilatkozott. Az 1541. december 21-iki miskolci gyűlésen 13 megye, úgymint Abaúj, Bereg, Bihar, Borsod, Gömör, Heves, Külső-Szolnok, Nógrád, Sáros, Szabolcs, Szathmár, Szepes, Ugocsa és Zemplén nemessége volt képviselve. Ezen gyűlésen mindannyian egyhangúlag Ferdinánd mellett nyilatkoztak. Kifejezték áldozatkészségüket s elpanaszolták szenvedéseiket, melyeket a hatalmaskodó főuraktól kell szenvedniök. Kérik ennélfogva Ferdinánd királyukat, hogy rendeljen ki egy magyar kapitányt, ki a törvénytelenül elfoglalt birtokokat tulajdonosaiknak visszaadja, őket az elnyomás ellen oltalmazza, a törvénytelen adókat és harmincadokat megszüntesse. Készek továbbá az alispánok és szolgabírók által megállapítandó számban jobbágyaikkal a török ellen harcolni s végre kérik, gondoskodjék, hogy mind a német, mind a magyar zsoldos hadak a rablástól őrizkedjenek, és zsoldjukból éljenek, „nehogy az elnyomott szegénység jajkiáltásai az ég bosszúját kérjék ”,“ s nehogy a mi több helyütt történt a zsarolt lakosság ne legyen kényszerülve tö-rök területre menekülni és saját honfiai ellen harcolni. (Folytatása következik.) Torny M. KISFALUDY SÁNDOR „Himfi szerelmeidnek eredete és költői értéke korára és utódaira tett hatása, irta: MOLNÁR LAJOS(Folytatás.) III. Midőn Kisfaludy Sándor 1800-ban elhagyta a katonai pályát, megnyílt előtte a legmagasabb boldogság kapuja; nőül vette „imádott istennőjét“ Szegedi Rozáliát s boldog házasságát élvezendő, csendes magányba Vas megye egy kis falujába, Kámba vonult, hol mezőgazdasággal és irodalommal foglalkozott. Ezen lelkes foglalkozása közben látván, hogy kihaló félben van nemzetében a szabadság iránti szeretet, enyészni kezd a nemzeti büszke önérzet; — hogy a németesítő kormányrendszer miatt — értekezésünk elején láttuk — a nyelvünk s ezzel együtt irodalmunk érdekei egészen háttérbe szorultak s így . . . „Nyelvünket terjeszteni Nemzetünk fő szüksége, Nőinkkel megismertetni Korunknak fő kelléke:“ lelkesen elhatározta, hogy ily körülmények között tehetsége szerint segíteni fog a haza baján. Mivel pedig tudta azt, hogy „hazájának az tesz leghasznosabb szolgálatot, ki úgy tud szólni a magyar szívhez és vérhez, hogy szava viszhangra talál:“ elhatározta, hogy amaz édes-bús szerelmi dalokat, melyek az ő „gőgös szépjét“ is meghódították, közrebocsájtja. Nemes elhatározása tetté érlelődött s 1801-ben a Magyar Hírmondóban próba gyanánt szerelmi dalai első részének harmadik énekét közölte. Miután pedig látta, hogy e mutatvány nagy lelkesedéssel fogadtatik, összegyűjtvén az egész Kesergő szerelmet, még azon évben névtelenül ily cím alatt adta ki: Himfy szerelmei: A kesergő szerelem. Buda 1801. Költeménye korszakot alkotó hatást tett; eddig soha nem hallott hangokon szólalván meg, az egész nemzet által határtalan lelkesedéssel fogadtatott s mohón olvassák azt egyiránt férfiak és nők, nagyok és kicsinyek, aristokraták és közrendnek. Költeményével bebizonyítván, hogyan kell a legegyszerűbb s érthetőbb idomba önteni a legtisztább, legnemesebb tartalmat; hogyan lehet összeolvasztani a népiest a művészetivel; hogyan szólalhatni meg egy erővel minden ember szívéhez; eltalálta a leghelyesebb utat, melyen kitűzött célját, az elsülyedéstől féltve féltett nemzetére való hatást, sikeresen elérje. Soha magyar könyv nem ragadta el annyira a magyar közönséget. „A férfiakat s honfiakat vonzotta magyarsága, hazafias lelke; a nők szerették hölgyimádását, melyet magyar lantostól, tehát némelyek senkitől sohasem hallottak; az iskolás emberek köznapi, de érdekes reflexiókat, a Kazincy-féle aesthetikusok pedig azt az emelkedett hangulatot, mely eddigelé a magyar Parnassuson kevéssé volt hallható Általában a nemzet legkedvesebb költőinek, Gyöngyösynek, Amadénak, s némileg Dugoniehnak folytatását lelték benne, sokkal magasztosabb és meghatóbb zengéssel.“ (Imre S. Budapesti Szemle, 1878. 32. sz.) Így a szerény költő iránti részvét oly összhangzó, oly egyetemes volt, minő nem követé még hazánkban egyetlen írónak sem első felléptét.Pedig ő — mint szíját maga megvallja — csak azon kevesektől kívánt megítéltetni, akik irodalmi munkáik által nem önkrökot, nevüket, hanem a tudományoknak és szép mesterségeknek terjedését és virágzását, következőkép a nemzet szerencséjét, dicsőségét, keresik és szép elmebeli tehetségeik által meg is szerzik; — azon kevesektől, kik a való szépet, jót, nagyot, helyest, igazat megismerik. következéskép részre nem hajló ítéletük nyomós és tiszteletre méltó: azon kevesektől, kiknek örök hálákkal tartozik a magyar nemzet azért, hogy a többi mveltebb nemzetek példája szerint ő is már szerte járhat Parnassus útjain szittya nyelvével, mely egyformán alkalmatos a szélvészekkel ordítani, a förgeteggel dörögni, csattogni, a sassal fellengőzni, a gorlicével nyögni, a fülemilével zengedezni, — azon kevesektől, kiknek örök bája legyen egész nemzetemtől! mert ha ők nem voltak és a magyarokatművöknél fogva meg nem tartották volna, tehát a már magából és mindenéből kivásott s a földről már tűnésnek indult magyar nemzet egy század múlva talán már csak hajdani nevéről és tetteiről fogna ismeretes lenni, nemcsak a világon, — hanem .... önhazájában is.“ A/.on kevesek azonban, kik az ő szívből jövő és szívhez szóló hangjait keblekbe vésték, nem kevesek voltak, „mert még a Kisfaludy életében százezrekre ment számuk“ mond — a Pesti napló 1853. évf. 1040. lapján. Midőn ezen százezrek nemcsak, de milliók, sőt midőn az egész nemzet a szerelem drámai monológjáról, Himfyről beszél a kinyomatttal, példányok „kevés idő múlva úgy elkapattak, hogy már keresve is alig találta fel az olyan hazafi, kinek lelke magát Himfyben örömest fellelte volna vagy a jelenlétben, vagy a szerelem évének s mindenkoron édesen eső emlékezetében.“ 1807-ben a „megegyengetett“ kesergő szerelem mellett, a Himfy szerelmei második részét, a Boldog szerelem címűt is közrebocsátotta, még pedig saját Sárospatak, június 6. (A vizit visszaadása, majális, táncestély.) Május 30-án, — mely vasárnap volt, — Sárospatak közönsége egy szép és fényes napra viradt fel, — s társadalmi tekintetben gyönyörű jelenetnek volt tanúja. Ugyanis a sátoraljaújhelyi derék tűzoltó egylet ezen a napon adta vissza a sárospatakiaknak az első, „nobel“ vizitet, teljes díszben, testületileg, ünnepélyesen. És e vizit nem volt váratlan, meglepő, mert 24-ike óta tudtuk, hogy készülnek, s hacsak valami rendkívüli nagy eset által meg nem akadályoztatnak, itt lesznek a mondott napon. Tehát vártuk a látogatást s előkészültünk kedves vendégeink szíves fogadásához. S az előkészület természetesen napról-napra egyre fokozta reményteljes örömünket, kíváncsisággal párosult várakozásunkat, érdeklődésünket. A várva várt nap végtére bekövetkezett, és pedig oly szép reggellel, derűs éggel, fényes nappal, hogy az esőtől mit sem lehetett tartani al. S a szép idő csakhamar kicsalt mindenkit a házból. Úgy látszott, hogy akkor még a nagyságos aszszonyok és urak is sokkal korábban keltek fel s végezték avagy intézték el dolgaikat, mint más napokon, mert már 9 óra tájon piac is alig volt, legalább a váró.