Miskolc, 1880 (5. évfolyam, 1-105. szám)

1880-06-10 / 47. szám

MISKOLC, 1880. június 10. 468.-47. szá m­. ÖTÖDIK ÉVI FOLYAM . Előfizetési dij: fNegyedévre 1.50 kr.' "Félévre .. .3 ft. tí pEgész évre 6 „ tffi'i 3f Heg­jelen pminden és vasárnapon. «.4=»Sfcfira=« tíAtí MISKOLC. Helli ÉnMetsz lépráelö, ipar, keretem jazdászati ás is kiterjeszti Jöztöb?. Szerkesztőségi iroda: Urak­ utcája 1122. szám. Egyes szám ára: V Irr. & Hirdetési dij: r^­­ftNégyhasábos petit (gff ^j'sor'5 kr. Többször pgy ^(^hirdetésnél olcsóbb. • fa f Bélyegdij 30 kr. r —— pÉves hirdetés 70 frt. ^ h U-QQ-G'rP _ Cél íl - y ^ ‘ ‘==e?2£?!,-=i ___________________ Kiadói iroda: Széchenyi-utca 746. szám Moesz-féle ház Két miskolci gyűlés 1526. és 1541-ben. Legjobb kútfők után közli BÁTORI. (Folytatás.) 1541. Szapolyay János halála után nem állott helyre az ország egysége. Mi­után János király számos híves trok tete­meit Székesfehérvárott ünnepélyesen elte­mették, 1540. szeptember végső napjaiban Bakos mezején gyűltek össze, hol Szapolyay kiskorú fiát János Zsigmondot egyhangúlag Magyarország királyává kiáltották ki. Míg 1541. szeptember 13-án több főúr és nemes a Tokaj várában tartott tomácskor­­mányban Ferdinánd mellett nyilatkozott, ad­dig a nagyeszű Fráter György 1541. október 18-ára Debrecenbe hívta össze az ország ren­deit, hogy János Zsigmond híveinek számát nö­velje. Ez mindenesetre nagy feladat volt, mert a török álnoksága, melylyel Budát elfoglal­ta, általános elkeseredést szült, gyanússá tette a török barátságot s rendkívül meg­fogyasztotta János Zsigmond pártfeleinek számát.­­ Fráter György ugyan oly célból mint előbb 1541. december 6-ára Sajo­ Szentpéterre hívatott gyűlést. Miután azon­ban Ferdinánd kapitányai s hívei ezen gyű­lésen megjelenni vonakodtak s a főurak sem jelentek meg, a csekély számban ösz­­szegyűlt nemesség nem érezte magát ille­tékesnek az egész országot érdeklő ügyek­ben határozni s ugyan ezen év december 21-ére Miskolcra újabb gyűlést hívatott össze. Mind a mellett kimondotta ezen gyű­lés, hogy a haza érdeke kívánja, miszerint a nemzet egy uralkodó alatt egyesüljön, hogy a török ellen egyesült erővel felléphessenek. Néhányan a mellett nyilatkoztak, hogy ha Izabellának sikerül a török szultán által elfoglalt Buda várát visszanyerni, akkor meg kell hódolni fiának, János Zsigm­ondnak. A nagy többség azonban Ferdinánd mellett nyilatkozott. Az 1541. december 21-iki miskolci gyűlésen 13 megye, úgymint Abaúj, Bereg, Bihar, Borsod, Gömör, Heves, Külső-Szol­­nok, Nógrád, Sáros, Szabolcs, Szathmár, Szepes, Ugocsa és Zemplén nemessége volt képviselve. Ezen gyűlésen mindannyian egy­hangúlag Ferdinánd mellett nyilatkoztak. Kifejezték áldozatkészségüket s elpanaszol­ták szenvedéseiket, melyeket a hatalmaskodó főuraktól kell szenvedniök. Kérik ennél­fogva Ferdinánd királyukat, hogy rendel­jen ki egy magyar kapitányt, ki a tör­vénytelenül elfoglalt birtokokat tulajdono­saiknak visszaadja, őket az elnyomás el­len oltalmazza, a törvénytelen adókat és­­ harmincadokat megszüntesse. Készek továb­bá az alispánok és szolgabírók által megál­lapítandó számban jobbágyaikkal a török ellen harcolni s végre kérik, gondoskodjék, hogy mind a német, mind a magyar zsoldos hadak a rablástól őrizkedjenek, és zsold­jukból éljenek, „nehogy az elnyomott sze­génység jajkiáltásai az ég bosszúját kérjék ”,“ s nehogy a mi több helyütt történt a­­ zsarolt lakosság ne legyen kényszerülve tö-­­­rök területre menekülni és saját honfiai ellen harcolni. (Folytatása következik.) T­orny M. KISFALUDY SÁNDOR „Himfi szerelmeidnek eredete és költői értéke korára és utódaira tett hatása, irta: MOLNÁR LAJOS­(Folytatás.) III. Midőn Kisfaludy Sándor 1800-ban elhagyta a katonai pályát, megnyílt előtte a legmagasabb boldogság kapuja; nőül vette „imádott istennőjét“ Szegedi Rozáliát s boldog házasságát élvezendő,­­ csendes magányba Vas megye egy ki­s falujába, Kámba vonult, hol mezőgazdasággal és irodalom­mal foglalkozott. Ezen lelkes foglalkozása közben látván, hogy kihaló félben van nemzetében a sza­badság iránti szeretet, enyészni kezd a nemzeti büszke önérzet; — hogy a németesítő kormány­­rendszer miatt — értekezésünk elején láttuk — a nyelvünk s ezzel együtt irodalmunk érdekei egé­szen háttérbe szorultak s így . . . „Nyelvünket terjeszteni Nemzetünk fő szüksége, Nőinkkel megismertetni Korunknak fő kelléke:“ lelkesen elhatározta, hogy ily körülmények között tehetsége szerint segíteni fog a haza baján. Mi­vel pedig tudta azt, hogy „hazájának az tesz leghasznosabb szolgálatot, ki úgy tud szólni a magyar szívhez és vérhez, hogy szava viszhangra talál:“ elhatározta, hogy amaz édes-bús szerelmi dalokat, melyek az ő „gőgös szépjét“ is meghó­dították, közrebocsájtja. Nemes elhatározása tetté érlelődött s 1801-ben a Magyar Hírmondóban próba gyanánt szerelmi dalai első részének har­madik énekét közölte. Miután pedig látta, hogy e mutatvány nagy lelkesedéssel fogadtatik, ös­­­­szegyűjtvén az egész Kesergő szerelmet, még azon évben névtelenül ily cím alatt adta ki: Himfy szerelmei: A kesergő szerelem. Buda 1801. Költeménye korszakot alkotó hatást tett; ed­dig soha nem hallott hangokon szólalván meg, az egész nemzet által határtalan lelkesedéssel fo­gadtatott s mohón olvassák azt egyiránt férfiak és nők, nagyok és kicsinyek, aristokraták és köz­rendnek. Költeményével bebizonyítván, hogyan kell a legegyszerűbb s érthetőbb idomba önteni a legtisztább, legnemesebb tartalmat; hogyan lehet összeolvasztani a népiest a művészetivel; hogyan szólalhatni meg egy erővel minden em­ber szívéhez; eltalálta a leghelyesebb utat, me­lyen kitűzött célját, az elsülyedéstől féltve­ féltett nemzetére való hatást, sikeresen elérje. Soha ma­gyar könyv nem ragadta el annyira a magyar közönséget. „A férfiakat s honfiakat vonzotta ma­gyarsága, hazafias lelke; a nők szerették hölgy­­imádását, melyet magyar lantostól, tehát néme­lyek senkitől sohasem hallottak; az iskolás em­berek köznapi, de érdekes reflexiókat, a Kazin­­cy-féle aesthetikusok pedig azt az emelkedett han­gulatot, mely eddigelé a magyar Parnassuson ke­véssé volt hallható Általában a nemzet legkedve­sebb költőinek, Gyöngyösynek, Amadénak, s némi­leg Dugoniehnak folytatását lelték benne, sokkal magasztosabb és meghatóbb zengéssel.“ (Imre S. Budapesti Szemle, 1878. 32. sz.) Így a szerény költő iránti részvét oly összhangzó, oly egyete­mes volt, minő nem követé még hazánkban egyetlen írónak sem első felléptét.­­Pedig ő — mint szíját maga megvallja — csak azon keve­sektől kívánt megítéltetni, a­kik irodalmi mun­káik által nem önk­rökot, nevüket, hanem a tu­dományoknak és szép mesterségeknek terjedését és virágzását, következőkép a ne­mzet szerencsé­jét, dicsőségét, keresik és szép elmebeli tehet­ségeik által meg is szerzik; — azo­n kevesektől, kik a való szépet, jót, nagyot, helyest, igazat meg­ismerik. következéskép részre nem hajló ítéletük nyomós és tiszteletre méltó: azon kevesektől, kiknek örök hálákkal tartozik a magyar nemzet azért, hogy a többi m­veltebb nemzetek példája szerint ő is már szerte járhat Parnassus útjain szittya nyelvével, mely egyformán alkalmatos a szélvészekkel ordítani, a förgeteggel dörögni, csattogni, a sassal fellengőzni, a gorlicével nyögni, a fülemilével zengedezni, — azon kevesektől, kiknek örök bája legyen egész nemzetemtől! mert ha ők nem voltak és a magyarokat­­mű­vöknél fogva meg nem tartották volna, tehát a már magából és mindenéből kivásott s a föld­ről már tűnésnek indult magyar nemzet egy század múlva talán már csak hajdani nevéről és tetteiről fogna ismeretes lenni, nemcsak a vi­lágon, — hanem .... önhazájában is.“ A/.on kevesek azonban, kik az ő szívből jövő és szív­hez szóló hangjait keblekbe vésték, nem keve­sek voltak, „mert még a Kisfaludy életében száz­ezrekre ment számuk“ mond — a Pesti napló 1853. év­f. 1040. lapján. Midőn ezen százezrek nemcsak, de milliók, sőt midőn az egész nemzet a szerelem drámai monológjáról, Himfyről beszé­­­l a kinyomatttal, példányok „kevés idő múlva úgy elkapattak, hogy már keresve is alig találta fel az olyan hazafi, kinek lelke magát Himfyben örömest fellelte vol­na vagy a jelenlétben, vagy a szerelem évének s mindenkoron édesen eső emlékezetében.“ 1807-ben a „megegyengetett“ kesergő szerelem mellett, a­­ Himfy szerelmei második részét, a Boldog sze­relem címűt is közrebocsátotta, még pedig saját Sárospatak, június 6. (A vizit visszaadása, majális, táncestély.) Május 30-án, — mely vasárnap volt, — Sá­rospatak közönsége egy szép és fényes napra viradt fel, — s társadalmi tekintetben gyönyörű jelenetnek volt tanúja. Ugyanis a sátoralja­újhelyi derék tűzoltó egylet ezen a napon adta vissza a sárospatakiaknak az első, „nobel“ vizitet, tel­jes díszben, testületileg, ünnepélyesen. És e vi­zit nem volt váratlan, meglepő, mert 24-ike óta tudtuk, hogy készülnek, s hacsak va­lami rendkívüli nagy eset által meg nem akadályoztatnak, itt lesznek a mondott napon. Tehát vártuk a látogatást s előkészültünk kedves vendégeink szíves fogadásához. S az előkészület természetesen napról-napra egyre fokozta remény­­teljes örömünket, kíváncsisággal párosult várako­zásunkat, érdeklődésünket. A várva várt nap végtére bekövetkezett, és pedig oly szép reggellel, derűs­ éggel, fényes nappal, hogy az esőtől mit sem lehetett tar­tani al. S a szép idő csakhamar kicsalt min­denkit a házból. Úgy látszott, hogy akkor még a nagyságos aszszonyok és urak is sokkal koráb­ban keltek fel s végezték avagy intézték el dolgaikat, mint más napokon, mert már 9 óra tájon piac is alig volt, legalább a váró.­­

Next