Miskolc, 1880 (5. évfolyam, 1-105. szám)
1880-10-14 / 83. szám
Miskolc. Ötödik évi folyam. 499-83. szám. Csötörtök, október 14-én. 1880. HELYI ÉRDEKEKET KÉPVISELŐ, IPAR, KERESKEDELMI ÉS ISMERETTERJESZTŐ KÖZLÖNY. Előfizetési díj: Negyedévre.......................................1 frt 50 kr. Félévre ............................................3„ — „ Egész évre ............................................6 „ — „ Megjelen minden csötörtökön és vasárnapon. Szerkesztőségi iroda: Urak utcája 1122-ik szám. Kiadói iroda: Széchenyi-utca 746. sz. Möessz-féle ház. Hirdetési díj : Négyhasábos petit sor 5 kr. Többszöri hirdetésnél olcsóbb Bélyeg díj 30 kr. — Egyes szám ára 7 kr Éves hirdetés TO frt. A barátságról. Lélektani szempontból. (Folytatás.) Mily szomorú emelkedése van a szellemnek egy elkülönzötten felvett s ápolt vallásos meggyőződésben, azon benyomáshoz képest, melyet az igazán hívő érez, midőn a minden jó ember s minden idők egyetemes kötelékei által ápolt s elfogadott oly közös társulásba látja magát befogadva, mely örök, s mely felett még a halálnak sincs hatalma! Mily kicsinyes emelkedése van a szellemnek egy hadserege élén álló hadvezér önmaga által szerzett elkülönzött dicsőségében az életét hazájának hű odaadással szentelő katona érzéseihez képest, ki az egészért való tevékenységi buzgalmában, önmagáról s övéiről megfelejtkezve, életét hazájának áldozza fel! Mily sivár elégtétel egyedül bölcsnek lenni annyi sok lelki homályban élők közt azon örömhöz képest, melyet érzünk akkor, midőn az élet nagy gépezetében másokkal együtt végeztük a gondviselés által reánk szabott munkát, mely eredményeiben nem oly rövid életű mint egyediségünk, hanem születésünk előtt vette kezdetét s halálunk után is fenmarad, úgy hogy a halállal mi sem halunk meg, hanem azon szellemi organismusnak benső részébe olvadunk, melynek külsejében munkálkodtunk életünkben. Ezen érzésnek, hitnek oly erős alapja van bennünk, hogy bátran elmondhatjuk, hogy ha oly kitűnő gennek, mint Spinoza, Rousseau, Kant ezen általános hitnek, ezen egyetemes meggyőződésnek ellene mondanak is, ezt csak azért teszik, mert képzeletükben már azon jövőben élnek, amikor ők is, — s habár haláluk után, — beolvadnak a szellemek nagy szövetségébe, melytől életükben véleménykülönbség miatt el voltak választva. Ily értelemben mondja jogosan Byron „a bölcsesség fájdalom“ és Kasszandra örömest elveszítené isteni jós tehetségét, csak hogy fölcserélhetné azt azon boldogsággal, hogy mint halandó ember a halandókkal egyenlően érezzen, s ne legyen kénytelen minden szavával őt nem értő szívekkel s érzelmekkel találkozni ! Egy görög író hagyta emlékezetben, hogy a scytha eredetű Toxaris egy Sisimnes nevű barátjával Athénbe utazott; de útközben a rablók minden vagyonától megfosztották; e miatt nagy zavarba jutott, mert Athénében nem volt ismerőse. Ily helyzetben a találékony Sisinnes azzal vigasztalta meg, hogy ő segíteni fog a bajon. Elmentek mindketten az Amphitheatrumba, hol közköltségen nagy küzdőjáték tartatott. Miután az vívók egy ideig sikertelenül küzdöttek egymással, a herold egy rendkívüli nagy termetű ifjút vezetett a küzdő térre s felszólított mindenkit,hogy, akinek kedve van vele megküzdeni, lépjen elő s azonnal 10,000 drachma jutalmat kap, ami a mai pénzszámítás szerint mintegy 1600 tallért tesz. Sisiines fölkelt helyéről, a küzdőtérre ugrott, elfogadta a felhívást s fegyvert kért. Midőn előre kifizették neki az ígért összeget, Toxarishoz ment, átadta neki a pénzt, mondván: „Ha elesem, temess el s térj vissza a pénzzel Scythiába; ha életben maradok, mindkettőnknek elég lesz az utazásra. “ Legyőzte ugyan ellenfelét, de egyik lábának feláldozásával, mert a térdhajlásban kapott seb következtében örökre sánta maradt. — Mindketten viszszatértek hazájokba s hűséges barátságokat még szorosabban megpecsételték azzal. TARCXA, Emlékezz... Emlékezz olykor szép leány reám, Ki egykoron oly hon szerettelek. Hisz áldozhatsz pár perczet, titkon bár, Annak, ki soha téged nem feled. Annak, ki soha téged nem feled, Ki érted most is élni-halni kész; Ki fájdalmában is folyton csupán Reád gondol s te érted lángol, ég. Reád gondol s te érted lángol, ég. Mert hisz szerelme igaz s végtelen. Egy vágya van csak s ez, hogy egykoron Sírja tieddel ugyanegy legyen. Sírja tieddel ugyanegy legyen. Tieddel édes, szép Cornéliám ! Ezért talán csak megérdemlem, hogy: Emlékezz olykor-olykor én, reám. Emlékezz olykor-olykor én reám, Ki egykoron oly hőn szerettelek. Hisz áldozhatsz pár percet, titkon bár, Annak, ki halni.... halni kész veled. IRINGÓ. A Verhovinák között. Úti-Rajz. Irta: WAGNER JÁNOS. Mikor az élet gondjai, fájdalmai alatt megtörik a szív s erőtlenül hanyatlik le a munkás lérfi keze; mikor szegény az ész, hogy tanácsot adjon s pusztább a szív, hogysem reménylenii tudna; ilyenkor csudás, hogy a beteg lélek vágyaival, reményeivel egyszerre elhagyja megszokott körét, —el bánata tanyáját. Elhagyja a szegény kunyhója szűk határait s a dúsgazdag márvány palotája aranyos termeit — és mind mindanyian elmennek oda, a hol a forró homllokot langy szellő csokdossa meg senyelgve ; simítja el a bánat mély barázdáit, el oda ama nagy templomba, a melynek az úr kárpitja alatt zöld lombú oltárai között minden fájdalomnak van egy-egy vigasza, — hol mindenkinek egyaránt mosolyg a napsugár, illatozik a virág és zeng , a madár dala, — A természet nagy, és szent I templomába siet ilyenkor az ember, hogyha el- vesztette hitét, újra megtalálja azt a béretek iegekbe nyúló ormain, a szédítő mélységek felett, hogy, ha el fásult szive, — csodálva a felkelő napot, amint hosszú éjszakára megvirad, a fakadó virágot vagy szárnyait próbáló kis madárt, reménylen tanúljon meg ismét. 1878 nyarán magam is ily érzelmek hatásai alatt hagytam el a fővárost és keltem útra, hogy engedve egypár barátságos meghívásnak, felkeressem a regényes Mármarosi havasokat, a melyekről oly sok csodásat olvastam. Másfél napi unalmas vasúti utazás után N.Szellős volt az első hely, ahol kiszállottam. Itt a Perényiek ősi kastélya fogadott magába vendégszeretőleg. Estefelé volt, mikor megérkeztem s amint berobogtunk a kastélyt környező park kapuján, — előttem állt az ódon, tömör palota, homlokzatán az óriási ősi czimerrel, körülvéve a platánok s százados hársak sötét zöldjétől. A virágágyak csudás alakú pálmáikkal, kikandikáló szobraikkal valóban ünnepélyes színben tűntek fel, és ha szemünkbe tűntek a távoli havasok, amint a város ódon tornyát s a hajdani vár romjait az alkonyuló nap sugarainál körül koszorúzzák, sok századdal vissza a középkor világába képzelhetnék magunkat. A lépcsőkön maga a vendégszerető báró fogadott s dolgozó szobájába vezetett. Alig foglaltunk helyet s illatos szivar füst felhők között a szőnyegen levő politikaieseményekről kezdtünk beszélgetni, midőn az inas számomra táviratot nyújtott át. — Frigyes barátom értesít, hogy Tarján, Mármaros határán, készen vár, hogy együtt ránduljunk a hegyek közé. Dacára azonban ennek, egy hetet töltöttem a kastély szeretetre méltó lakói között. E napokat arra használtam fel, hogy házigazdám kíséretében Ugocsa és Bereg legszebb vidékeit keressem fel, s valóban alig győztem a vázlatokat táskámba berajzolni. Egyike volt ezek közül a legszebb tájképeknek, melyet II.-Szőllőshöz közel a „vörösmarti domb“ nyújt. Sűrű erdők között haladva, egyszerre egy tisztáson bukkant ki kocsink, és e pillanatban oly fenséges panoráma tárult fel előttünk, a melyhez foghatót csak később a Verehovinákról láttam. Közvetlen alattunk a mélységben a királyházi völgy terül el közepén a nyalábi vár hirtelen kiemelkedő dombjára, melyet a Tisza szeszélyesen kanyarog körül. Jobbról a szathmári hegyek összefolyni látszanak a mármarosi erdőkkel s keskeny torkolatukat mintegy óriási őr, a huszti várhegy ködbe enyésző romjaival foglalja el, míg felettük mintegy fehér párázat, a havasok tűnnek fel. Az utolsó két nap a kastély könyv- és levéltárát kutattam át. A könyvtár helyisége szobámból nyílott s egyik délután benyitva oda, sokáig olvasgattam a sárgást levelek között. A terem bolthajtásos, alacsony, hosszú helyiség volt, amelynek komor falai mellett állottak kétoldalt a könyv- és írat szekrények, kikandikálva belőlök itt-ott a pergamentbe kötött fóliánsok hátáról az arany betűs felírat. A közöket a falakon az ősök barnáit képei foglalták el, merev