Miskolc, 1881 (6. évfolyam, 1-104. szám)
1881-01-02 / 1. szám
Negyedévre Félévre Egész évre Előfizetési díj: ..........................................1 frt 50 kr. .........................................3 . - . ............................6 . . Kegjelen minden csütörtökön s vasárnap. SZERKESZTŐSEK: Czizi-utcza 18. sz., hővé a szellemi érdekű közlemények czimzendők. Kiadó hivatal: Széchenyi-utca 746. sz. Möessz-féle ház. Hirdetési díj: Négyhasábos petit sor 0 kr. Többszöri hirdetésnél olcsóbb. Bélyegdij 30 kr. — Évi hirdetés 70 frt. Egyes szám ára 7 kr. 1881. Hatodik évfolyma Miskolcz. Vasárnap, január 2-án. 522—1. szám-MISKOLCZ HELYI ÉRDEKŰ TÁRSADALMI S ISMERETTERJESZTŐ KÖZLÖNY Felhívás előfizetésre !l helyi érdekű társadalmi ismeretterjesztő közlöny HATODIK évfolyamára. Előfizetési dij házhoz küldéssel: Negyedévre 1 írt 50 kr. Egész évre 6 frt_ Fél évre . . 3 frt — kr. Egy ez. ara 7 kr. Az előfizetési pénzeket kérjük alulírott kiadóhoz küldeni, aki a hirdetmények jutányos árom felvételéről is intézkedik, valamint más nyomtatványok pontos és gyors elkészítésére is ajánlja magát a t. közönség figyelmébe. Sártory István özvegye: Boldog uj esztendőt! Mire e sorok olvasóink kezébe jutnak, egyet fordult ismét az idő kereke . — 1880 letűnt a láthatárról, a csalódások és keserűségek ama kopár sziklái mögé, a melyeket annyi reménykedő és hívő kebelben támasztott; és 1880 kél fel a láthatár peremén, kaczéran hordozva meg biztató tekintetét, a földteke nyüzsgő lakóin, bőkezűen lövellve szét mindenfelé a remény sugarait. És mily lázas mohon kap utánna e sugaraknak, a gyenge ember keze, szíve. Ebből fonja ismét egy hosszú esztendőre, ama kötelet, melyet felvontatja élete hajóját a küzdelem tengerén, — hol annyi szírt, annyi zátony, áll útjába haladásának, — és annyi zivatar veti távolabb-távolabb nagy és nemes céljától. Remény és csalódás, — Hányszor kezdette el és hányszor végezte be már e két határkőnél az emberiség az esztendőt. És még is újra meg újra úgy kezdi, hogy újra úgy végezze. Remény és csalódás; — ez az a végzetteljes bűvkör, a melyben mozogni kénytelen az emberi élet egész működése, — a melyből magát kiszabadítani a halandó ember gyenge ereje nem képes. Ez a kelő nap vidámsága és a leáldozó nap homálya. Ez a beköszöntő új esztendő biztatása és a távozó ó esztendő kiábrándítása. Ez az újszülött mosolya a bölcsőben, és a kimerült aggastyán elhaló sóhaja a sir szélén. A bölcseleti szemlélet hosszú utjának zárköve ime ezen tétel. — — — De mit gondol a hideg bölcselettel az emberben újra meg újra fejlődő tettvágy; újra meg újra megfrissülő lüktetése a munka nemes ösztönének; újra meg újra éledő óhajtása a nemes és igaz kivívására törvekvő emberi szívnek. Semmit. Újra forr, lüktet, cselekszik, és küzd; a rideg bölcselet nem jut eszébe, hogy fél után megálljon, a sikertelenség kétségbeejtő réme nem riasztja vissza ijesztő arcával; a csalódás hidegsége nem zsibbasztja, nem dermeszti meg tagjait. Előre, csak előre! Folytatni megállapodás nélkül a jónak és nemesnek útját; — munkálkodni ernyedetlenül, még ha munkánk bérét nem nyerhetjük is jutalmul hatni, még ha szívünk melegét jég sziklákra pazarolják is, és még akkor is ha jutalmunk nem más mint embertelen gúny és félreismerés. — Mindegy csak előre ! Ez a nemes szivek tulajdona. A munka magában hordozza nekik a lélek boldogító jutalmát s ez elég nekik. Ez az élet, a gyakorlati élet képe. A beköszöntött új esztendő sem hoz többet, mint az azt megelőzők, — a remény és csalódás — a munka és küzdelem esztendeje lesz ez is. De mi legyünk jobbak serényebbek igyekezőbbek mint eddig voltunk. A haza, a társadalom és magunk jóléte még sok és nagy munkát követ el tőlünk. Előttünk még sok nagy kérdése áll az időnek. Legyünk kitartók és bátrak, ne lankaszszon a kishitűség. Ha csak egy lépéssel vittük előbbre az igaz ügyet, megfeleltünk feladatunknak. E munkához adjon erőt az ég olvasóinknak. Boldog új esztendőt! BÓDOGH ALBERT. .A. 30 .A. XI. Ha öröm sugárzik telkedből szemedben, Ha fájdalomtól ég szived vérző sebben: Nem elég a mosoly, hogy örömöd lefesd, Nem a nehéz sóhaj, hogy hadat eltemesd .. Hangot kér az öröm, a fájdalom szárnyat, S ezt mind a kettő csak a dalban találhat; Ez tölti be üdvvel szív örömeinket. Ez is ringatja el szenvedéseinket. ________ TÓTH ENDRE. TÁRCZA LEVÉL. — Az új szerkesztőhöz — Mélyen sajnált szerkesztő barátom! Tedd a szivedre mind a két kezedet, s valld meg nekem, lelked igaz hitére, hogy táplálhatsz-e irántam neheztelést, haragot, ha én, most neked boldog újévet nem kívánok? Én kivánataimat is csak azon reményben szeretem s szoktam felküldeni az egek hatalmas urához, hogy ő nem bocsátja azokat egyik mindenható fülén be, a másikon meg ki, hanem mint por fiainak kegyelmes atyuskája, helyt ad az én kegyes óhajaimnak, — no, legalább amennyire a mennybéli constelátiók megengedik. De én te reád újévi üdv kivánataimat nem vesztegetem, mert nincs a világegyetem hetvenhetedik mennyországának sem oly izgalmas istene, aki egy lapszerkesztő s pláne egy vidéki lapszerkesztő számára olyan újévi kalendáriumot tudjon komponálni melyben a boldogságnak csak egy mákszemnyi ünnepnap is juthasson. A boldogságnak az én fogalmaim szerint alapföltétele a nyugalom. És mert tudom, hogy a te nyugalmad párnái eddig sem voltak balkánvölgyi illatos rózsalevelekkel tömve; mint szerkesztőnek meg éppen nem jut majd a töretlen szalmából sem: tehát az én egyszerű logikám rád olvassa biztos következtetéskép, hogy a te 1881-iki éved a boldogtalanság éve lesz. Ugyanazért fogadd a te mélyen megszomorodott s sorsod felett őszintén aggódó Kaszandrádnak keserű könnyhullatását. De fogadd egyszersmind savanyu szemrehányásaimat is. Azt tudtam eddig is, hogy a te bozontos, pöszke fürtjeid alatt ezrei lábatlankodnak, túrna Húznak, izgatnak-bizgatnak a veszedelmes s megcsábult poétás motoszkáknak; de azt már meg sem mertem hinni, hogy ezek az őrült motoszkák — mint pécsik a nemes mént — odáig bőszitsenek, hogy imé, egy vidéki lap szerkesztőségébe bogárzol be — mint gazda. Ne félj csak! majd igyekeznél még te kiszabadulni ez hatalmos odúból négykézláb, de a herkulesi kézre váró , űző eszmeüledék s a tónta-aljból conglomerálódott szurkos gondolat — moszat fogva tartanak, » boldognak érezheted magadat, ha egy irgalmas hely ett estő kéz kihúz e kóficz nyomorúságból, vagy — ami legvalószínűbb — mint kötelességet végzett mórt — egyszerűen kilöknek. Azt is tudom jól, hogy sohasem volt a számítás erős oldalad; neked a kétzer-kettő aligha jövedelmezett életpályád folyamán át négy krajczárt. Igen, mert a magad fajta boldogtalan poéta-nádénak sokszorozó táblája az ábrándok üres lapja, eredményei a vizenyős versek, mindmegannyi nulla, se nem soroz se nem oszt, mégis elég számot tesz arra, hogy végeredményül kihozza a nyomott s éhenhalást. Hát én, mondom, nem számítom a számítást erényeid közé. De már engedj meg barátom, annyi józan számítást csak föltételeztem nálad, hogy előretekintve lásd azt a hátrányt, mely téged, mint clienseidtől függő, azok után lesipuskázó kezdő fiskálist elsősorban sujtand; lásd azt a szólást-szapulást, azt a zaklatást nyomorgatást, infámiát, rexát, követelést, szemben hízelgést, hát megett piszkolózást, édeskés mosolyokat, epe kiömlést, tolakodó szemtelenséget, kihívó kicsinylést, meglapulást, meglapitást, megkorbácsolást, megpokróczozást, megcsátibotozást, orr és fülcsonkitást, agyon bartházást, főbe és szivén golyózást, et cretera graeca, melyeknek szerkesztői pályád nyomorúságai alatt elhárithatlanul ki leszesz téve, mely elemi csapások tetejébe jön a legiszonyúbb tortúra, a jéghideg vizenyős zuhany, a fiatal „zengő kráglis“ örökösen csörgő vers izzadmánya. Barátom! sorsod hasonló