Miskolczi Napló, 1909. december (9. évfolyam, 274-298. szám)
1909-12-01 / 274. szám
IX. évfolyam. Miskolcz, 1909. December 1. Szerda 274 (2462.) szám, POLITIKAI NAPILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Vidékre : Egész évre 20 kor. Fél évre 10 „ Negyed évre 5 A'vgjou ''»au 1 )) I ‘■''fej''“ ! Egyes szám ára 6 fillér. — Kapható minden hírlapelárusitónál Helyben : Egész évre 16 kor Fél évre 8 Negyed évre 4 Felelős szerkesztő: HUBERTH JÁNOS. Szerkesztőség : Kiadóhivatal : Hunyadi-utca 2-ik szám. Hunyadi-utca 2-ik szám. Telefon 316. Telefon 114. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez; előfizetések, hirdetések és felszólalások a kiadóhivatalhoz Intézendők. A válság. Miskolcz, november 30. – a Tisza-féle epizód is véget ért, de a válság ott van, ahol volt és nem mozdult egy hajszálnyira sem a helyéről. Úgy látszik, hogy Bécsben azt a tervet főzték ki, hogy a magyar válságot kiszámított terv szerint elposványosítják. Valamennyi intézkedés, amely Bécsből indult ki, világosan erre mutat. Minden egyes alkalommal, amidőn idesen valamely radikális lépésre készültek, rendesen az történt, hogy vagy a miniszterelnököt, vagy pedig egyes szakminisztert — utóbbit pártvezéri minőségben — Bécsbe rendelték és itthonn rögtön kiadták a jelszót, hogy „folyamatban lévő tárgyalások alatt nem szabad semmit se tenni“. Ezzel a varázsigével sikerült aztán minden olyan lépést, amely egyik vagy másik irányban meghozta volna a döntést, meghiúsítani. Sőt megtörtént a válság folyamán az a furcsaság is, hogy a képviselőház napokon át ülésezett . . . a politika kizárásával. Közben pedig az is megtörtént, hogy két ünnepélyes koronatanácsot tartottak Bécsben a király elnöklete alatt. De ezek a nagy apparátussal rendezett „állami aktusok“ se mozdítottak egy hajszálat se a válságon. Legvégén volt most gróf Tisza István kihallgatása, szintén anélkül, hogy a válságot közelebb hozta volna a megoldáshoz. Most már kifogytak az audienciák is. Úgy vagyunk értesülve, hogy a közeli napokban nem is lesznek audienciák. A helyzetre ma is csak azt mondhatjuk, hogy szignaturája a teljes bizonytalanság. Várják a király elhatározását: elfogadja-e a kormány javaslatait, vagy pedig másra határozza el magát. Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat képkiálulása, Gróf Andrássy Gyula levele Kubik Béla főispánhoz. A vándortárlat megismétlése: Miskolcz, november 30. Elsőrangú művészi esemény híre érkezik hozzánk. Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat elhatározta, hogy az 1906 ban oly fényes eredménnyel végződött vándorkiállítást a jövő 1910. évben megismétli. Ez ügyben gróf Andrássy Gyula belügyminiszter, mint az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat elnöke, lelkes hangú levelet intézett Kubik Béla főispánhoz. Amidőn a vándorkiállítás megismétlésének hirét a közönség tudomására hozzuk, leghelyesebben és leghatásosabban akként véljük a nemes célú ügyet szolgálni, ha reprodukáljuk lényeges tartalmát azon levélnek, amelyet gróf Andrássy Gyula ez ügyben Kubik Béla főispánhoz intézett. A levél így hangzik : „Méltóságos Kubik Béla főispán urnak Miskolcz. Méltóságom Főispán úr ! Társulatunk I. évi október hó 2- án tartott választmányi ülésében elhatározta, hogy az 1906 ban oly fényes eredménnyel végződött vándorkiállítást a jövő 1910 évben megismétli, mégpedig ugyanazon városokban, mint 1906 ban, tehát Egerben, Miskolcon, Kassán, Eperjesen, Sátoraljaújhelyen, Debrecenben és Gyöngyösön. Midőn ezt Méltóságodnak nagybecsű tudomására hozzuk, tesszük ezt legkivált azért, hogy a nagyfontosságú s művészeti kultúránkra mérvadóan kiható vállalkozásunkhoz Méltóságod jóakaratát és támogatását kikérjük. Méltóságod figyelmét fel kell hívnunk azon örvendetes s ma már az egész művelt világ által is elismert tényre, hogy művészetünk alig öt évtizedes pályafutásában immár abba a magasságba emelkedik, hová a többi nemzetek művészete hosszú évszázadok küzdelme alatt jutott el, sőt nyugodtan vallhatjuk azt is, hogy művészetünkkel szinte évről-évre fokozódó eredménnyel nyomulunk a legelsők közé. Nincs kétségem aziránt és nem teszek le a reményről, hogy a szellemi élet terén még úttörők, vezetők leszünk s művészetünk a maga ifjú erejének teljességében rövid idő alatt az egész művelt világ hódolatát fogja megszerezni nemzetünknek, aminek nemzeti ügyünkre való kiszámíthatatlan fontossága mindnyájunk előtt nyilvánvaló. Bizonyos gondviselésszerűséget kell látnunk művészetünknek az európai metropolisokban évről-évre mind nagyobb lendülettel aratott sikereiben, szükségszerűen azonban azt is észre kellett vennünk, hogy nemzeti érvényesülésünk e fontos eszközére a kellő gondot nem fordítottuk. Helyesebben : művészeti kultúránk fejlesztésére minden figyelmünket a fővárosra központosítottak s mig itt nagylendületü művészetet és művészi életet sikerül teremtenünk, addig a vidéknek, tehát a magyar intelligencia zömének bevonása iránt ! A divat. — A „Miskolczi Napló“ eredeti tárcája. — Irta és a miskolczi Iparoskörben 1909 november 26-án felolvasta : Wittich Andor, a kereskedelmi és iparkamara h. titkára. Igen tisztelt közönség ! Félénken kopogtatunk be divat ő felségéhez. Alázatosan kérjük ő hatalmasságát, kegyeskedjék hódoló alattvalóinak engedelmet adni, hogy megtekintsük az ő nagy, fényes birodalmát, ragyogó pompájú palotáját, tündöklő termeit, aranytól nehéz köntösét, étel italneműekkel megrakott, arany-ezüst terhétől roskadozó asztalát. Mert e pompa, fény, mind az övé. Az egész világegyetem az övé. Elszédülünk, ha végigtekintünk az ő végtelen birodalmain. Nehéz a látottakon eligazodni. Még nehezebb szavakba önteni. Rendszerről meg épen nem lehet szó. Csak rapszodikus elmesételgatás az, amit végzünk, ha megkíséreljük a divatot, ezt a csodálatos társadalmi jelenséget vizsgálni, boncolgatni. Egyszer magasabb régiókba, másszor a mindennapi élet nézőpontjára kell helyezkednünk. Egyszer szabad szemmel, máskor nagyító üveggel kell vizsgálódnunk, ha formába akarjuk önteni mindazt, amit a divatról a történet, a társadalmi, gazdasági tudomány mond vagy mondani akar, amit a divat hatásáról, törvényeiről mondhat a tapasztalat, a vizsgálódás. Mi hát a divat? Nehéz erre a kérdésre felelni. Talán nem is lehet. Szabatosan legalább nem. Legkönynyebben Lessing, a németek nagy költője végzett vele. Elnevezte ördögnek (Modeteufel). És — mi, a sátán iránt hajlandósággal viseltető földi halandók vagyunk a megmondhatói — elég közel járt az igazsághoz. Annál nehezebben boldogul a tudomány a divat fogalmának meghatározásával. Ötöl-hato, körülírja,, elmondja, hogy ha így nem volna, hát úgy lehetne, de a divat fogalmához ő is nehezen jut el. Valóban eszünkbe kell, hogy jusson az a hírneves pomológus, aki pompás kinézetű körtét termelt, de mikor az elfogyasztásra került volna a sor, akkor kisült, hogy az emberi élvezetre alkalmatlan. Napra tette, hidegre állította, pincében, padláson állatta, megaszalta, de bizony nem akadt ép fogú ember, aki azzal megbirkózott volna. Szóval rájött, hogy mégsem körte a körte. Nos, így jár a tudós, mikor belefog a divat tudományos körülhatárolásához. Nézzük, mit mond a társadalomtudós ? Az egyik (Spencer*) szertartási intézménynek nevezi. A másik *) Spencer Herbert synthetikus filozófiájának kivonata. (Ford. Jászi dr.) 601. old. a társadalmi jelenség bő köntösébe bujtatja. A divat társadalmi csoda, mondja egy harmadik. A negyedik szerint a divat az élet, a maga, szeszélyek szerint igazodó változataiban. No, ezekkel a levegőben járó jó alakkal végeztünk. Az ő meghatározásuk szép, színes szappanbuborék, kéz azonban meg nem foghatja. Valamivel szerencsésebbek a közgazdászok. (Hiába, mihelyt a zseb nézőpontjára helyezkedünk, mindjárt világosabban látunk). Mert ők egyáltalán nem igyekeznek a divat fogalmának meghatározására. Inkább annak jelentőségét, hatásait emelik ki. Fontosnak mondják úgy a termelés, mint a fogyasztás irányítása szempontjából, a rohamos divatváltozásoknak romboló válságokat jósolnak.*) *) Roscher : „National Ökonomik des Handels- und Gewerbefleisses.“ Benedek Adolf és Társa az Eladásra kerülnek lenti december 1-étől január 1-ig. A minden árban 975 darab p felöltő 824 Darab Sielskin plVSCh felöltő Remek fasonokban 1036 Darab Különféle szőrme Minden színben.