Miskolczi Napló, 1920. május (20. évfolyam, 102-124. szám)

1920-05-28 / 122. szám

Dr. Gedeon Aladár kormánybiztos távozása. (Saj. tud.) Már hetekkel ezelőtt jelentette a Miskolczi Napló, hogy dr. Gedeon Aladár kormánybiztos elhatározta állásáról való lemon­dását. Időközben a­ kormány ré­széről történtek kísérletek Gedeon Aladár marasztalására, de siker­tel­e­úl. Népszerű kormánybizto­sunk megmaradt elhatározása mellett, amit ismételten közölt a kormánnyal és a Miskolczi Napló utján legutóbb a közönséggel is. Lemondására vonatkozó elhatáro­zásánál fenntartására mindennek tik'.tt az birtat­at kormánybiztost, hogy a kommü­n bukása ót® kifej­tett fokozott munka elf­árasztotta és hosszabb pihenést igényel egészségi állapota. Ezenkívül pe­dig az a körülmény késztette le­mondása fenntartására­, hogy azon idő alatt, amíg a kerületi kormánybiztosságih­oz tartozó öt törvényhatóság ügyeit intézte, eb­ben a­ minden munkaerőt és fi­­gyi­ercet lekötő fontos elfoglaltsá­gában nem csupán egészségi ál­lam­­ota rendült meg, de magán­ügyeit is teljesen el kellett hanya­golnia és birtokai, a hidvégardói kúriája úgyszólván­­ gazdátlan maradt. Több ízben sürgette már a kor­mán­ynál lemondása elintézését, amíg most végre az ügy kívánsá­gai szerinti elintézést nyert. Köte­lességet mulasztanánk, ha dr. Ge­deon Aladár kormánybiztosi mű­ködését — távozásakor legalább röviden — ne méltatnánk. Néhai időben jött vissza Miskolczra. A komm­ün bukásai, majd a román megszállás utáni idők egész em­beri, tudást, odaadást, a közér­­d­ek önzetlen s­zolgálatát kívánták és bizonyság­ra a város és az­­egész kerület közönsége, dr. Ge­­.­ex­ri Aladár beváltotta a hozzá­fűzött nagy reményeket. Hivatá­sát nem dísznek, nem címeket adó méltóságnak tekintette, hanem m­vi­takörnek, kötelezettségnek a közérdek, a közönség iránt és jól tudja mindenki, a naponta reggel 3 órától délután 2 óráig és délután 1­ 1 órától este 7-8 óráig tartó hi­vatali idő minden perce a közér­­dekért­ folytatott munkával telt el. Működésében nem csupán a szigorú kötelességtudás, a vállalt feladat lelkiismeretes teljesítésére vezette, de az is, hogy igazságot szolgáltasson különbség nélkül mindenkinek, akinek igaza van. A közérdek és a ha­zafias szem­pontok vezették minden tény ke­zdésében, forró hazaszeretet, puri­tán jellem, önzetlenség, a tulaj­donságok, amik hivatali működé­sében vezették és amik minden hozzákerülő ügyben elintézésénél irányították. Bizonyos, hogy a város min­­d­en polgára tisztelettel és szere­tettel kíséri most, amikor előkelő hív ta­iból távozik és visszatér a magánéletbe, utóbbi időkbe a hi­vatala miatt elhanyagolt hidvég­­ardói birtokára. Értékes kvalitá­sa­ine­k azonban nem szabad hosz­­­­mi időre hiányozni a magyar köz­­életből, a politikából, melynek ilyen puritán, képzett, önzetlen, férfiakra van most igen nagy szüksége. A nemzetgyűlési válasz­tásoknál régi kerülete többször felajánlotta újra a régi mandátu­mát, de akkor a kormány kíván­ságára helyén kellett maradni. A legköz­elebbi választások már bi­zonyára ismét a parlamentbe vi­szik, ahol szükség volna értékes munkaerejére, tapasztalataira, tu­dására és forró hazaszeretetérte, amely áll is minden cselekvésében megnyilatkozott. Dr. Gedeon Aladár tegnap dél­után Miskolczra érkezett és né­hány napig még itt marad, amíg­ elbúcsúzik és szombaton elutazik­ Hidvégardóba. A kerületéhez tartozó öt törvényhatóságtól, va­lamint a törvényhatóságok tiszti­karától írásban fog búcsút venni. MISKOLCZI NAPLÓ Kivonják a forgalomból a városi pénzeket (Lai. tud.) Miskolczi város ta­nácsa a múlt év júliusának elején a­z akkoriban nagymértékű apró­­pénzhiány eny­hítésére úgyneve­zett városi szükségpénzeket bo­cs­áj­tott ki. A szükségpénzek ki­­bocsájtását még 1919. májusában, a cseh megszállás ideje alatt el­határozta a városi tanács, azon­ban a­ szükségpénzek — amelye­ket két millió korona értékben 1, 2, 10 és 20 koronás értékekben ké­szítettek — különböző akadályok miatt csak július elején kerülhet­tek forgalomr­a. Amilyen bizalmatlanul fogadta a közönség kezdetben ezeket a szükségpénzeket, a zöld 1 koro­nást, a sárga 2 koronást, a kék 10 koronást és a rózsaszínű 20 koro­nást, olyan célszerűeknek bizo­nyultak később a­z­ akkori nagy aprópénzhiány enyhítésére és kü­lönösen az augusztusi devalváció napjaiban tettek fontos szolgálta­tót. A hamis fehérpénzek augusz­tus 17-én 80 százalékban értékü­ket vesztették, az azonban, akinek városi szükségpénzben volt meg a vagyona, mentesítve lett minden kényszerű devalvációtól. A városi szü­kségpénzek most azután lassan kint eltűntek a for­galomból. Néha-néha látható ugyan még egy halványzöld 1 ko­ronás, vagy sárga 2 koronás, a 10 és 20 koronások azonban már eltűntek a közönség elől. Most az­után a szükségpénzek végleg el­merülnek a feledés homályába, amennyiben a városi pénztár megtette az intézkedéseket a szükség­pénzek bevonására és meg­semmisítésére, így a napokban már mintegy 50.000 korona értékű szükség­pénzt meg is semmisítettek a vá­rosi főpénztárban. A bevonás na­gyon egyszerű módon fog végbe­menni, mivel a szükségpénzek már úgyis elkerültek a közönség elől és kisebb-na­gy­obb összegekben bankokban és közhivatalokban gyűltek össze. Így a Miskolczi Ta­­karékpén­ztárban 700.000 koronát, a városi főpénztárban 400.000— 500.000 koronát, a­ Közélelmezési Vállalatnál 300.000 koronát és a Villamos R.­T. pénztárában ugyancsak 300.000 koronát őriz­nek városi szükségpénzben. Eze­ket az összegeket a napokban be­váltják, megsemmisítik és ezzel az zöld, sárga, kék és rózsaszín szü­k­­ségpénzek végleg eltűnnek a for­galomból. mm hím mi ■iiiiiiiiimiiii ni I mi» inimwi'T—rr A ref. egyházkerü- Jeti bíróság ítéletei. Megírtuk tegnapi számunkban, hogy a tiszáninneni református egyházkerület b­írósága foglalko­zott azoknak a sárospataki taná­roknak az ügyével, akiket a kom­munizmus alatti magatartásukért vont felelősségre az egyházkerü­­leti bíróság. Elsőnek Rohoska József teoló­giai tanár ügyét tárgyalták, akit a bíróság vétkesnek talált és őt teológiai tanári állásától, egyházi hivatalától és papi tisztségétől megfosztotta. Azután Gerőcz Kál­mán dr. jogakadémiai tanár ügye került sorba, akit a bíróság a­z el­lene emelt vádak alól felmentett. Majd Eilend József főgimná­zium­i igazgató ügye kerül sorra. Eilend Józsefet a bíróság dorgá­lásra ítélte. Dr. Kakrády György, Végh­ Já­nos és Nagy Lajos gimnáziumi tanárok ügyében már súlyosabb ítéletet hozott a bíróság. Ugyanis mindhárom tanárt vétkesnek mondták ki és hivataluktól, to­vábbá minden egyházi hivatal vi­selésétől megfosztották. Rohoskai József, dr. Karády György, Nagy Lajos és Végh Já­nos tanárok a bíróság ítéletét megfelebbezték a központhoz. Romániában 60 százalékos kényszerkölcsön mellett bélyegzik le a pénzt. (Budapest.) A Budapesti Tudó­sító jelenti : A hivatalos román távirati ügynökség jelentése sze­rint a román kormány rendeletet adott ki, amely valamennyi lei bankjegynek elrendeli a lebélyeg­zését, tekintet nélkül arra, hogy Romániában vagy külföldön van­­nak-e a bankjegyek. A lebélyeg­zett bankjegyeknél a jelenlegi ér­ték 40 százalékát adják vissza, 60 százalékot visszatartanak, a­melyről állami elismervényt adnak. A belföldi lebélyegzést július 1-én kezdik, míg a külföldön levő lei bankjegyeket Románia diplomáciai képviseleteinél kell bemutatni le­bélyegzés céljából. Tőzsde. (Budapest.) Előtőzsde : Irányzat gyenge. Magyar Hitel 1596, Ma­gyar Bank 1075, Leszámítoló 840, Osztrák Hitel 1000, Észak-Magyar­országi 2400, Salgó 5700, Fegyver 1370, Genz-Danubius 14000, Rima­murányi 2900, Klotild 2500, Adria 10000, Déli Vasút 530, Államvasut 3650. Valuta : Lei 372, márka 555, font sterling 700, francia frank 1250, dollár 160, lira 130. Péntek, május 2 -----------------------8 HIREK A polgármester jobban van. Dr. Szentpáli István polgármes­ter állapotában örvendetes javu­lás állott be. A láz folyton csök­ken és az orvosok véleménye szerint túl van a beteg minden veszélyen és néhány nap múlva elhagyhatja az ágyat. — Egyházi közgyűlés. A mis­kolczi ág. hitv. ev. egyház vasár­nap, május 30-án tartja az évi közgyűlését homrogdi Lichten­stein László udvari tanácsos, kor­mánybiztos az egyház felügyelő­je és Duszik Lajos lelkész elnök­lete alatt. A közgyűlésen az egy­ház nevében Duszik Lajos fogja üdvözölni kinevezése alkalmából Lichtenstein Lászlót. — Nagy Pál báró altábornagy az ifjúsági testnevelésért. Nagy altábornagy hosszabb átiratokban fordult a városi és megyei ható­ságokhoz, melyben az ifjúság testnevelésére hívja fel az illeté­kesek figyelmét. Az ifjúság test­nevelésébe feltétlenül be kell kap­csolni a földmi­ves ifjúságot is. A testnevelés irányításának meg­beszélésére egy későbbi időre tár­­gy­alásra hívja össze az illetékes körök delegáltjait. Az ifjúsági testnevelés továbbra is a tansze­mélyzet kezében marad, a ka­to­nai körzetpar­ancsnokság­­testne­velési előadója és a katonai vár­megyei parancsnoksághoz beosz­tott ifjúsági testnevelői megbí­zottak mint segítő és katonai szempontból irányt adó közegek működnek közre. A kormány a testnevelés céljaira bizonyos ösz­­szeget bocsátott a körletparancs­nok­ság rendelkezésére. — A miskolczi m. kir. állam­rendőrség tiszti kara, a rendőri jóléti alap javára június hó 3-án este fél 9 órai kezdettel a Korona szálló nagy termében táncviga­lommal egybekötött hangver­senyt rendez az alábbi műsorral: 1. Élő szobor Vörösmarthy Mi­hály­tól szavalja: dr. Cholnoky Endre; 2. Magyar dalok: szerezte és cigányzene kísérettel előadja: Balázs Árpád; 3. Monológ: „A színház“ előadják: Komáry Aranka és Nyul­assy József; 4. Rubinstein —Wieniawski EL dúr románc; Drella: Souvenir, hege­dűn előadja: Wolny József, zon­gorán kiséri Jármy Emil; 5. Ma­gyar dalok: szerezte és cigány­zene kísérettel előadja: Balázs Árpád. Belépődíj: számozott ülő­­hely 40 K, erkélyülés 30 K, álló­hely 20 K. Jegyek előre váltha­tók naponta d. u. 4—7-ig a mis­kolczi kapitányság elnöki osztá­lyán és a hangverseny napján este fél 8 órától a pénztárnál. A — A következő sorok közlé­sére kérettünk fel: „A Reggel“ 1920. évi május 27-i számában megjelent „Fiedler kilakoltat“ c. közleményben foglalt burkolt gya­núsításokra és fenyegetődzésekre, mielőtt érdemi választ adnék, csak annyit hozok nyilvánosságra, hogy én „A Reggel“ példájára nem akarok bíró lenni saját ügyemben, azért a járásbíróság mellett alakí­tott Lakbérleti Bizottság döntésé­­nek bevárásával fogok „A Reggel“ ellen eljárni. Miskolcz, 1920 május 27. Fiedler, a miskolczi lakáshiva­tal elnöke.

Next