Miskolczi Napló, 1922. május (22. évfolyam, 99-122. szám)

1922-05-14 / 109. szám

Vasárnap, 1922 május 14. MTSKOL€fZÏ NAPLÓ VASÁRNAP. * Modern mese száz dollárról. A múlt héten felszínes, kicsi vasár­napi írást fabrikáltam száz dollárról, egy igazi amerikaiasan gondolkodó nagybá­csiról és két levélről, amelyben különbö­ző módon, de ugyanarra a célra kérték a száz dollárt. Akik olvasták a hiúsá­­gos kis­­vasárnapi írást, kérem őket, emlékezzenek egy kicsit vissza rá, mert ami alantabb következik, hozzá tartozik a múltheti vasárnapi íráshoz; akik pedig nem olvasták — Istenem, nem esem kétségbe, de bizonyára sokan vannak — azok számára ideírom a múltkori írás tartalmát röviden, mint ahogyan a mo­ziban, a folytatásos filmeknél dióhéjjban összefoglalják a közönség számára az előzményeket. Ketten kértek különböző modorú le­vélben száz dollárt a bizonyos amerikai nagybácsitól. Szelíd és csengő hangú volt az egyik levél s alázatos, amint csak a boldogságukért reszkető emberek tud­ják szavukat egymásba fűzni. Aki ezt a levelet írta, egy szegény leányt jegyzett el holtodiglan-holtomiglan szóló hű fo­gadkozással és egy életrevaló boldogság megalapozásához kérte a megváltó száz dollárt. Kevély és elbizalkodott hangja volt a másik levélnek, ahogyan az érzé­sek konkvisztádorai, a dolgaikban bizto­san hívők tudnak beszélni és ez a má­sodik levél markáns, odavetett néhány sorban zárta fö­ a nagybácsi elől­ a hely­zetet, hogy a levélíró egy milliomos leány meghódítására indul és ehhez van szüksége száz dollárra. Akkor jeleztem, hogy egyik levél válasz nélkül maradt és rövidesen, csak úgy sejtetve megem­lítettem, hogy az amerikai nagybácsik és dollárjaik természetrajzából következ­tetve, a második levélre kellett megér­keznie a kért száz dollár helyett kisegítő­­ ötszáz dollárnak. A héten azután levelet kaptam, színes, gyöngéd illatú papiroson apró gyöngy­­h­ását, női kéztől származót. Szóról-szó­­ra ez állott benne: „Elgondolkodtam az eset fölött — tud­ja, mi nők rövid átmérőjű körben ugyan, de nagyon élesen szoktunk gondolkodni — és rájöttem, hogy az élet, minden ro­mantika és minden illúzió megcsúfolása lenne, ha a második levélre jött volna meg az elküldött ötszázban a kért száz dollár. Ha így lenne, végkép ki kellene ábrándulnunk az életből, az emberi, tisz­ta érzésekből és azt kellene hinnünk,­­ hogy nincs többé a világon megértés, ha­nem csupán számítás van, hideg, józanul üzleti kalkuláció. Ön úgy oldotta meg a problémát, hogy a második levélre jöttek meg a dollárok. Én azt hiszem, az elsőre, az alázatosan kérőre érkezett meg az amerikai nagy­­­­bácsi segítsége. Megpróbálom magya­rázni, miért gondolom éra ezt így és ha érdemesnek találja, csinálja ebből leg­közelebbi vasárnapi írását. Mondjuk, hogy az említett amerikai nagybácsi reggel, a nyolcfogásos reggeli közben kapta meg a kérdéses két levelet. Nos, a nagybácsi gyomorbajos ember lé­vén a nyolcfogás közül csak kettőt tud élvezni igazán s mint minden gyomor­bajos embernek, van hajlama az érzel­gősségre. Tehát a nagybácsi eltűnődött a két levél felett. Eszébe jutott a régen elszállott fiatalság, derült, ragyogó ifjúi örömök, ha voltak: naiv, ártatlan,­­ hites szerelmek; ha nem voltak, akkor az üresség, amelyeknek hiánya egy nagy, kérdőjeles bizonytalanságot hagyott a nagybácsi életében. Bohóságok jutottak a nagybácsi eszébe, vagy megbánás te­lepedett a szive tájékára, hogy ő ifjúko­rában ilyen dolgokra képtelen volt. — Figyelje meg, minden tehetőséggel szá­molok pontosan! — És mindkét esetben egy föl nem tartóztatható nagylelkűségi roham vett erőt a milliomos nagybácsin, olyan nagylelkűség, amely nem kalkulál, nem végez számításokat, csak az elér­­zékenyülés parancsszavának engedelmes­kedik. Ez az elérzékenyülés pedig azt diktálta: — Segítenem kell rajtuk, a szegénye­ken, az esetteken, az alázatosan esdek­lőkön­. A másik nem érdemes figyelmem­re: boldoguljon, ahogyan tud! És ebben a pillanatban az amerikai nagybácsi elhatározta, hogy az első levélre küld száz helyett­e ezer dollárt. Mert tévedés az ötszáz dollár is. A nagybácsit megejtette a romantika — vannak pillanatok, mikor ez minden szé­­gyelnivaló nélkül megtörténik a leg­anyagiasabban számító emberre­ is — és ez következett be. Eljött ezer dollár az alázatos, tiszta szívűeknek, az egy­mást szeretőknek, a boldogságra áhíto­­zóknak és a modern mese vége: a sze­replők még most is élnek, ha meg nem haltak. . .“­­ Ideírtam a levelet, talán így volt, talán nem. Az előbbit kell hinnünk, mert vala­ki nagy fia komolyan, szuggesztív erővel hisz a költői igazságszolgáltatásban és amint látható, egészen meggyőzően vo­nalazta meg az amerikai dollárok kanya­rodásának útját. És talán igaza van. El­végre az amerikai dollároknak is szeszé­lyes a természetrajzuk és az amerikai nagybácsiknak is lehetnek érzelgős pilla­nataik. Végül: nincsen új a nap alatt!. . . Teremtsünk a vízvezeték A tífuszjárvány és a vízvezeték kér­dése napról-napra jobban bonyolódik, s egész káosz képződött már körülötte. A vízvezeték építése körül elkövetett bűnök, mint hazajáró telkek, mindunta­lan megjelennek s megakadályozzák a tisztánlátást, mert hol egyik, hol másik tolál előtérbe kérlelhetetlen szigorúság­gá­ megérkezett következményeivel. Idő kérdése volt csak, hogy mikor következnek be a bonyodalmak, de hogy el fognak érkezni, az egészen bizonyos volt. A tisztánlátás érdekében föl kellene sorolnunk a Hejő mocsaras árterébe ter­vezett gravitációs beton csővezetéktől kezdve az elsikkasztott öntöttvas a vasi nyomóvezetéken keresztül mindazt a sok képtelenséget, mely a vízvezeték építé­se folyamán hivatalosan és nem hivata­losan keresztül erőszakoltatott, ezt azon­ban máskorra hagyjuk, most az a köte­lességünk­, hogy a beállott veszélyes jel­­legű bonyodalmakat elhárítsuk. A kötelességek teljesítése körül eddig mindössze annyi történt, hogy vízminták vétettek és most várjuk — várjuk nagy türelemmé­, mi hír, micsoda utasítás jön Budapestről, ellenben a kötelességek leg­­elseje az, hogy mikor a járvány felütötte fejét, összehívták volna a vízvezetéki bi­zottságot és a járványbizottsággal együtt haladék nélkül kimentek volna vízveze­tékünk forrásához és víztartójához, meg­nézni, rendben van-e ott minden, eset­leg mi a legsürgősebb tennivaló,­­ ez nem történt meg és úgy látszik, nem is sietős, hogy megtörténjen. A tífusz ez­alatt napról-napra terjed,­a közönség pe­dig hallgat és vár és közben temeti tí­fuszban elhunyt halottait. Merészkedtek ugyan egyesek a halo­­gatás és várás teréről az érdeklődés, a jogos hozzászólás terére lépni, ezek azonban m­int „hozzá nem értő, tanulat­lan és tanulásra képtelen" elemek egy­szerűen ledorongoztattak. Ismerjük ezt a hangot, emlékezünk az ilyen kiszólások­ra és előkelő kézlegyintésekre a vízve­zeték építése idejéből, amikor ugyancsak ezzel akartak mindenkit távoltartani a jogos, a köteles hozzászólástól. De hogy ez ma megtörténhet, amikor kétszáz körüli tifuszeset adja a súlyos nyomaté­­kot a feljajduláshoz, ez gondolkodásba ejti az embert és kutatni kénytelen, vár­jon ezeknek a pöffeszkedő kiszólásoknak a beszámíthatatlansága nagyobb-e, vagy a hatóság és a közönség türelme, mely szótlanul és intézkedés nélkül tűri ezeket és azt, hogy a vízvezeték kátyúba ju­tott ügye bárki magánügyének tekin­tessék. — Mert úgy látszik, hogy az egész kér­dés magánügy gyanánt kezeltetik s még tiszta képet kérdésében, a hatóságnak sincsen beleszólása. Úgy kell lenni, mert különben elképzelhetet­len, hogy a­ törvényhatóság ülésében tett felszólalásokra sem történt meg a vízve­zetékes r­endőrző bizottságnak összehívása, amikor olyan súlyos ügyben kérték ezt, mint a főnyomócső katasztrofális rostává lyukadozása. Tiltakoznunk kell minden olyan ten­denciózus törekvés és beállítás ellen, a­mely egészen elemi dolgokban is mind­untalan a tudatlanság, a kiskorúság bé­lyegét akarja reásütni a szakdolgokkal foglalkozó miskolczi polgárokra, ellen­ben felü­lbírálat nélkül és vakon dől be az idegen helyről jövő megállapítások­nak, így áll az ügy a vízvezeték kérdé­sében is. Ha a vízvezetéket ellenőrző bizottságot rendszeres működésre állan­dóan egybehívták volna, bizonyára nem maradt volna figyelmen kívül sok min­den, ami a mai helyzetet előidézte. Egészen elemi dolgokról van szó, de amelyeknek figyelmen kívül hagyása bajt, veszedelmet hoz. Európa és Ma­gyarország sok híres és hibás vízművet láttam és tanulmányoztam, de sehol, még a hibás vízműnél sem láttam, hogy a vízvezetéki kút mellett közvetlenül disznótújások szennyes tócsái, fiáker­­áltornás bűze, trágyája, bányatelep állan­dó robbantásai és egy népes lakótelep­­ és vendéglő szabad árnyékszékei s azok­nak kiöntései veszélyeztették volna a fontos közművet. Ellenben láttam és tapasztaltam gon­dos gyepesítéssel védett forrásterülete­­ket, tisztaságot s érzékeny fogékonysá­got a legapróbbnak látszó ártalmakkal szemben. Nálunk mindezek hiányoznak és hogy teljes legyen a botrány, idege­neket hívunk meg, akik ezt feltárják és nekünk megmutatják. Ellenben a törvényhatóság erre illetékes bizottsága nem hivatik össze, mert a vízvezeték igazgatósága a vízvezeték ügyét nem ismeri el a város közügyének, a felelős városi tanácsot fölöttes hatóságnak, ha­nem minden csakis az ő magánügye, a­melybe, ha valaki beleszólást enged meg magának, annak dorongolás jár ki, az tudatlan és tanulatlan és tanulásra alkal­matlan elem. Távol áll tőlem a szemé­lyeskedésnek még csak az árnyéka is, de teljes lehetetlenségnek tartom, hogy egy városi közművel kapcsolatos súlyos veszedelemmel szemben ilyen felfogás egy napig is megállhasson. Bárcsak teljesen útját vágtuk volna ennek a felfogásnak akkor, amikor a vízvezeték építésénél először jelentke­zett, ma nem kellene azon töprengenünk, miből és hogyan fogja a város közön­sége a presszió és preparencia által re­ 3 ánk zúdított katasztrófát helyrehozni, jóvá tenni. Vízvezetékünkkel súlyos megpróbálta­tások előtt állunk. Legfőbb ideje, hogy úgy a bajok forrásai, mint azok orvos­lásait illetőleg tisztán lássunk. Ebből az okból szükség van minden józan hozzá­szólás meghallgatására és főképen sür­gős intézkedésre. De ha ezzel ellentétben mégis összetett kézzel mindent másoktól, idegenektől várunk, magunk pedig strucc módjára szemet hunyunk elemi kötelezettségeink­kel szemben, akkor csakugyan ki lehet írni a város végén kifüggesztett táblára, a város neve alá, hogy itt­ tanulásra al­­kalmatlan emberek laknak. Tury József. URÁNIA . Szombaton : A banditák nagymestere. Stuart Webbs mesterdetektív rendkívüli kalandjai 6 felvonásban. Vasárnap : A haláltövis. Cowboy kalandok. Szenzációs repriz : Szép Ilonka. Vöröszearthy Mihály örökszép románca filmen 5 felvonásban.­­ Főszereplők : Hollay Kamilla, Mészáros ola­jos és Th­úry Elemér. Csecsemők egészségének megóvására legjobb a Diana tied­entS (febyj Mm Diana k­erai Nn HDntipor Diana utmi (Dabyj-szagpai Mindenütt kapható I Gyártja : a Diana Kereskedelmi R.-T. Budapest, V. Nádor­ utca 30. IV A Hagy halártilány és Mftdés dacára is üzletemben állandóan kaphatók elsőrendű világos tömör háló-, ebédlő- és konyhaberendezések, még a napi áraknál is olcsóbban. Díványok, heve­rek, matracok békebeli anyagból, meglepő olcsó á­akban. —­AUSCH HENRIK bútorkereskedő, Miskolc*, Hunyadi-utca 2. Kötött kabátok és kötött blousok STEINER és KÖNYVES cégnél Széchenyi-utca 65. 4 Városi drogéria mellett. Sherlock Holmes nyomoz, annyit már is megállapíthatok, hogy a cipő tulajdo­nosának esze volt,ru­­gékony járá­sú, elegáns külsejű ta­karékos em­ber le­­tett, aki c­sőjét kímélte; minderre kétséget ki­záró módon abból követ­keztetek, hogy „Baraon “ semmi ár­kot viselt nincs aki Állíthatja, hogy a po r,m cipőkrémnél jobb is létezik.

Next