Reggeli Hirlap, 1922. január (31. évfolyam, 1-25. szám)

1922-01-15 / 12. szám

REGGELI HÍRLAP 2. oldal A vasmunkások szövetségének javaslata a munka felvételére A Reggeli Hírlap budapesti szerkesz­­­­tősége jelenti telefonon. A vasmunkások és a gyári érde­keltségek képviselete között meg­indult békéltető tárgyalások mind­eddig nem vezettek eredményre és a sztrájkoló munkások ma reggel sem vették fel a munkát. A tárgya­lásokat, amely­eket tegnap félbeszakí­tottak, szombaton délelőtt 11 órakor­­­olytatták a rendőrségen. Andréka Károly főkapitányhelyet­­tes, aki a vasgyárosok és a vas­munkások közötti békéltető tárgyalá­sokat vezeti, a következőket mondottam: — A tegnapi tárgyalások még nem vezettek eredményre. Ma dél­előtt ismét magamhoz kérettem a Vas- és Fémmunkások Országos Szövetségének, a Famunkások Or­szágos Szövetségének és a Gyár­iparosok Országos Szövetségének kiküldötteit, akikkel igyekszünk­­olyan megoldást találni, amely egy­formán kielégíti a munkaadókat és­­ a munkásokat.­­ Mindent elkövetünk, hogy a gyárakban a munka mielőbb helyre­álljon, ami nemcsak a békesség szempontjából fontos, hanem nagy gazdasági érdekek is fűződnek ahhoz, hogy a gyárak dolgozhassanak. A Vas- és Fémmunkások Szövet­sége egyébként szombaton este 6 órakor értekezletet tartott, amelyen a szövetség vezetősége a béke helyre­állítása érdekében a következő javas­latokat állapította meg s terjeszti majd a munkaadók szervezetei elé : A Ganz-Danubius gyár üzemét a gyárvezetőség indítsa meg, a szövetség pedig garanciát vállal arra nézve, hogy minden munkás munkára jelentkezik. Az elbocsájtott 6 bizalmi férfi is vétessék vissza és azután vizsgáltassák meg, hogy j. munkások közül kik követtek el hi­bákat, követtek-e el erőszakos cselek­ményeket s ha igen, az illetők elbocsáj­­tása ellen a munkások nem emelnek kifogást. A Vas- és Fémmunkások szö­vetsége biztosítja azt is, hogy a keresz­­tény-szocialista munkásoknak semmi bántódásuk nem történik. A Ganz-Villamossági r­-t. ugyancsak fogadja vissza az elbocsájtott munkáso­kat, a túlórázás szempontjából pedig vegyes bizottság küldessék ki a viszo­nyok tanulmányozására. Ugyancsak javasolja a Szövetség, hogy vegyék vissza a Hoffheir és Schrantz-gyár elbocsájtott munkásait, az esztergályos és gépmunkások bér­emelési követelése pedig vegyes bizott­ság elé vitessék. A javaslatokat a Vas- és Fémmun­kások Szövetsége elfogadta s azokat legközelebb elő is terjesztik a békél­tető tárgyalásokon, amelyek tovább folynak. A munkaadó és munkásszervezetek hétfőn tovább folytatják tanácskozásai­kat s megegyezés csak a jövő hó első napjaira várható. A sztrájkoló vasmunkások száma körülbelül 5500. A sztrájkok kitöré­sének sorrendjében a Hoff­ner és Schrantz gyárban 1600, a Ganz-Da­nubius Kőbányai­ úti telepén 2400, a Ganz Villamossági gyárban 1500 munkás szüntette be a munkát. Moz­galom észlelhető több kisebb üzem­ben is, ezekben azonban még nem élesedett ki annyira a helyzet, hogy a sztrájk kitörésétől kellene tartani. Dráma a vonaton Írta: Vécseiné Jankovich Lujza. Személyek: Férj, feleség. Szín: a tátrai gyors egyik fülkéje. A férj­­egyik sarokban ül az ablak­nál és látszólag egészen elmélyed az újságolvasásban.) A feleség­­közel az ajtóhoz. Könyvet tart kezében, de nem olvas, hanem hol ki, a ködös téli tájra, hol az órára veti nyugtalan pillantását. Éles fütty jelzi, hogy állomáshoz közelednek. Az asszony hirtelen felugrik.) A férj (felpillant az újságból): Igen! Szeretnék kiszállani. Az asszony (bizonytalan hangon) — igen! Szeretnék kiszállani.. . A férj: Itt ? Hiszen ez még csak K-falva. Itt meg sem áll a tátrai gyors. Az asszony: Mindegy. Azért én ki­szállok. A férj: Sajátságos asszonyi észjárás. Szabad kérdeznem, mi bántja? Az asszony : Nem tudom ... Csak érzem, hogy ez nem a gyorsvonat egyik fülkéje, hanem börtön. És maga nem az uram, hanem porkoláb, aki szigorú felügyelet alatt tart engem, szegény rabot. A levegő fojt. A maga tekintete, ha rám téved, öl. Én nem maradok itt tovább! (Megint felugrik.) A férj: (vérlázító nyugalommal) De hát miért? Én egy szót sem szóltam, ami így kihozhatta volna a sodrából. Feleség: Éppen ez. Ezzel a konok hallgatásával őrjüi meg. Nem ismerem. Nem a férjem. Én egy idegen emberrel átázom, aki eleven rejtély előttem. Az arca, az alakja ismerős. A lelkét hiába­­ keresem. Miért maradnék hát vele ? A legközelebbi megállóhelyen itt hagyom. Megyek vissza oda, ahonnan elhozott. Mért hozott el, mondja ?! "Ott olyan jó volt!... A férj: Majd megmondom. Sor kerül arra is. A feleség: Újabb talány. Miért nem szabad nekem tudnom, hogy miért uta­zunk és hova? — Hát gyermek vagyok én, vagy bolond? Mondja! (Mindig iz­­gatottabb és választ most se kap, hisz­tériás sírásba tör ki.) A férj: (újra a lap mögé temetkezik.) A feleség: (letörli arcáról a köny­­nyeket, liheg) . . . Mert.. . igy bánni.. csak a gyermekekkel szokás, meg . . . a bolondokkal. . . vagy . . . azokkal. . . akik . . . A férj: (mohón előrehajlik, szemeit szinte belefutja az asszony arcába.) Akik ? — Az asszony: Akik rászolgáltak az ilyen bánásmódra . . . A férj: (mindenről meg­felejtkezne.) Te mondád ! Tehát — akik rászolgáltak. (Zsebéből egy agyongyűrt levelet vesz elő, kisimítja, olvasni kezdi lassan, minden szót tagolva.) — „Édes Min­­denségem! Megkaptam a távirati tudó­sítást. Fel tudod-e fogni, mit jelent az számomra? Mindent, amiért élni érde­mes, mert enyém lett a sors legszebb ajándéka: a te szerelmed. Beleszédülök már csak a gondolatba is, hogy holnap este“... Aláírás nincl. Szükség­telen. Az ismerősök között csak Kom­­potthynak van ilyen egyéni írása. Még annyi fáradságot sem vett magának, hogy egy kicsit változtasson rajta. Csakugyan mámoros lehetett, és . .. maga ... Elő­vigyázatból elégethette volna ezt a ron­gyot. Akkor talán még most is ... De hát így akarta a végzet, mely ezt az egész históriát a házasságtörési drámák sablonjába szorította, mikor ezt a levelet az Íróasztala rejtett fiókjának legalján megkaptam. Amint sejtheti, nem is vé­letlenül. Nem. Bevallom, hogy kutattam. Emellett nekem kell valami bizonyíték, mert suttogni kezdtek körülöttem. Ez is, az is. Egy-egy elharapott szó, sajnál­kozó tekintet, vagy félremagy­arázhatlan mosoly, gyanítatta velem, hogy — fel­vagyok szarvazva. Én hit egyenesen a fiókjának mentem neki. Érti ?! A min­dig gondosan bezárt fiókot, melyről azt ha­zudta, hogy benne gyermekkori és intézeti emlékeit őrzi és azért zárja előttem, mert fél, hogy én, a komoly férfi, ki­nevetem érte, egyszerűen feltörtem és megtaláltam benne azt. Természetesen egyszerre összeo­jlott minden. — Nem mondom el magának ezt, amit ilyenkor a szerelmes férj, a mocsoktalan becsü­letére kényes ember érez. A düh, a szégyen, a fájdalom és az undor . . . Talán leginkább az undor, mely egy­magában elég, hogy falnak menjen az ember tőle. Én is meg voltam bolondulva. Először is annak az urnak akartam keresztül menni a lelkén, de az Isten, vagy talán az ördögök tudják, hová lett egyszerre. A fáma azt meséli, hogy egy színésznő után ment ki Amerikába. Nos, vele végzek alkalomadtán. De maga itt maradt a kezem ügyében. — A Tátrában „üdült,“ ahová én küldtem, hogy „megrongált idegeit“ rendbehoz­zák az orvosok. Különben bátor vagyok megjegyezni, hogy a maga gavallérja meglehetősen háládatlan természet, aki elég hamar megelégelte az „Ég ajándé­kát,“ a maga szerelmét. De az már így szokott lenni és nem is tartozik rám. Rám csak az tartozik, hogy a gyalázattól, mely úgy tapad hozzám, mint az utca sara, megszaba­­­­duljak! Azért nem tudtam bevárni,­­ amíg befejezi a kúráját. Mert a gyanúsítás, amit az áruslással gyújtott fel bennem, úgy sem tudtam volna addig tűrni. Meg a tisztesség érzetem sem engedte, hogy ott továbbá is ünnepeljék és minden hódolatba­n részesítsék, ami az én feleségemnek, az­ én becsületes, hűséges, hófehér lelkű asszonyomnak kijár. A jóhiszemű tár­saságot igy rászedni nem szabad. Érte utaztam hát és minden csodál­kozás, rábeszélés, duzzogás ellenére magammal hoztam. És most . . . (Feláll, kitekint az ablakon). Igen most már készülődhetik. Az asszony (aki hamuszinti arccal, mereven bámult az urára, szintén feláll, de egy lépést sem bír tenni): A férj: — Ha jól sejtem, ezek után az édesanyjához menne legszívesebben Az asszony (alázatosan) Ha nem visz haza, úgy nekem mindegy . . . Férj: Haza ? ! Hát van az ilyen as­szonynak otthona ? Hol Talán az ura? bemocskolt háza !! Azaz Otthon ! ? Az ?­! De most már menjen! „Érti ?“ (Szinte tajtékozva a dühtől.) — Menjen már! Pusztuljon a szemem elől! Más ember, aki így szeretett, ott bízott mint én, egyszerűen lelőné. Én . . . én . . . nem méltatom egy golyóra sem. Én egyszerűen elkergetnem, mint egy lopáson ért cselédet. (A vonat egy hosszat,, éleset fütyül, meglassítja menetét, állomáshoz ért.) Az asszony :­­tébolyult tekintettel m­e az urára, aztán látva, hogy nincs par­don, távozik a fülkéből, végig megy a folyosón, leszáll a vonatról és eltűnik a tömegben.) A férj,­­egy önkénytelen mozdulattal utánna akar rohanni, de visszarosszul a helyére és egy szobor merevségével ül, mialatt a vonat újra elindul és vágtatva rohan a havas éjszakába . . . Batthyányi Tivadar gróf az októberi forradalom igazolásáról A Reggeli Hírlap budapesti szerkesz­tősége jelenti telefonon . A Terézváros polgársága szombaton este társasvacsorát rendezett, amelyen több közéleti férfiú jelent meg. Először Batthyányi Tivadar gróf emelkedett szó­lásra és beszédében erősen kritizálta a nemzetgyűlés működését és a kormány politikáját. — Szégyenteljes állapot — mondotta — ahogy a közszabadságokat kezelik. A szegény tisztviselőket üldözik olyan cselekedetekért, amelyeknek elkövetői sokszor magas polcra emelkedtek. Sokan, akik a forradalmi kormány leghűbb emberei voltak, ma nagyon magas pozí­cióban vannak. A nemzetgyűlés szégyen­teljes törvényeket hozott, így például a numerus­ clausust és a botbüntetést, de nem hozott olyan törvényeket, amelyek az ország javára válnának. A­ királykérdésre vonatkozóan nagy jelentőséget tulajdonítok Szilágyi Lajos tegnapi beszédének, aki többek között azt mondotta, hogy „Éljen a király“ jelszóval le fognak szavazni a köztársa­ságra és ekkor felálállottak Ugron Gábor és a többi legitimisták és tapsoltak a köztársaságnak. Ezzel én a legteljesebb mértékben igazolva látom 1918 novem­ber hó 16-át. Nemkülönb Andrássy politikája sem, hiszen ő egymásután a tévedések soro­zatát követte el. Szerintem el kell ítélni a szélső legitimistákat is. Aki egy ki­csit gondolkozik, láthatja, hogy szoros gyűrű vesz bennünket körül és a Habsburgok visszatérése külpolitikai szempontból teljesen lehetetlen dolog. Egy megoldása van a kibontakozásnak. Egy liberális elveken nyugvó széles­körű választójog alapján, amely lehető­leg lajstromos legyen, egy ilyen általá­nos választójog alapján megejtendő vá­lasztás a korrupció kizárásával, amely után döntsön a nemzet az államforma kérdésében. Ezután Sümegi Vilmos szintén erőtel­jesen bírálja a kormányzati rendszert és a nemzetgyűlés „munkáját.“ Ez a keresztény kurzus nem volt keresztény, hanem pogány kurzus, amely lábbal tiporta a kereszténység eszméjét. Most is csak játék folyik különböző kérdések körül és a legitimisták is hamis uta­kon járnak. Rassayék és Batthányiék legitimizmusa az igazi, akik a nép, akaratát tekintik igazi legitimizmusnak, mert csak ez nyújt biztos bázist a to­vábbi munkára. Több felszólalás után az összejövetel véget ért. Februárban folytatják az osztrák-magyar tárgyalásokat A Reggeli Hírlap budapesti tudósítója jelenti telefonon: Gróf Bethlen István miniszterelnök Bécsből való elutazása előtt fogadta a Neue Freie Presse munk­atársát és nyilatkozott neki bécsi benyomásairól. Azt mondotta többek között, hogy a fogadtatás, amelyben a magyar dele­gációt részesítették, nagy megelége­déssel töltötte el, mert sokkal mele­gebb volt, semmint remélték. Az el­lentétek Ausztria és Magyarország között elsimíthatók. Valamennyien tudjuk — így szólt a miniszterelnök — hogy a két állam között lévő régi jó viszonyt a béke­­szerződésben emelt mesterséges falak rombolták le. Három évig min­dig hibáztunk, hogy nem igyekeztünk ezeket a falakat lebontani. Azonban a földrajzi helyzet és a gazdaság alakulás olyan feltételeket szab, ame­lyek erősebbek, mint azok a megol­dások, amiket az emberek kívánnak Eddig talán a jóakarat hiányzott, most, miután mind a két részen ez megvan, nem lesz nehéz kedveső megoldást találni. Mindenesetre nagy lépéssel fogunk közeledni úgy ga­das­ági, mint politikai téren az áll­­ános béke és konszolidáltság álla­potához, ha reménységeink v­ára válnak. Az előnyök, amelyeket az eredményes tárgyalások ígérnek egyaránt javára fognak válni Auszt­riának is, Magyarországnak is. A Neue Freie Presse a bécsi tár­gyalások kapcsán előkelő és beava­tott részről olyan értesüléseket kö­­zöl, amelyek nagy jelentőségűek. E szerint a magyar és az oszrák dele­gáció között végbement pénzügyi tár­gyalások során a pénzügyi kérdések egész tömege került megvitatás alá s mindenekelőtt a szelvényzárlat meg­szüntetése. Minthogy a nyugatmagyarorszái kérdést megoldották, semmi sem ál útjában, hogy a magyar kormány osztrák részvénytulajdonosok szám­ár is megkezdje a kamatszolgálatot. A Bécsben megjelenő „Ungarische Post“ értesülése szerint Schober szövetségi kancellár később megálla­pítandó időben, valószínűleg február elején viszonozni fogja gróf Bethk* István bécsi látogatását. :cccccccc:c tree esc* K­ámkozzák be a tifilcsönklínvotárba ! Vasárnap, 1922 . január hó 15.

Next